Szeretem ezt a szórakozó helyet. Szabadon szórakoztathatod magad a hangszereken és szoktak is amatőr bandák fellépni is erre. Mikor muzikális hangulatomban vagyok akkor olykor befordulok ide, mert miért is ne. Vagy hallgatóságot bővítem vagy éppen magam játszok. Most éppen magam is játszani jöttem. A zongora valami isteni egy eredeti Bösendorfer zongora, gyönyörű hangzással, mindent betöltő hanggal és egyszerűen gyönyörű a kialakítása. Élvezet rajta játszani, főleg mikor bele lendül az ember és már at AC/DC-től minden eszébe jut csak had ne keljen abba hagynia a játékot. Talán ide járok kiélni művészi mivoltomat és itt is talált be az öltönyös figura a felkéréssel amire nem tudom, hogy egyáltalán elmenjek vagy rejtsem el örökre ebbe a szórakozó helybe a zongorai vénámat. Utoljára a közönségem az anyám és a macskám volt. Most meg ez a bár ezzel a sok emberrel. Bár sose voltam lámpalázas típus. Sőt szeretem olykor ha figyelnek rám. Jár is ezerrel a kezem meg a lábam, ahogy csak lehet olykor érzem, hogy a hajam a fejemet csapkodja, mikor bele rezdülök én magam is a zongora csodálatos hangjába. Túlságosan szeretek játszani, és egyedül a zongora hozza ki a maximalizmusomat mert, hogy ebbe sose lépek vagy ütök mellé az is biztos. Egyre lelkesebben nyomom a játékot ahogy a darab vége felé érek és a wiskhys pohár bele remeg a zongora rezgésébe mikor felnézek felé majd az utolsó két ütés után egyből felállok mintha muszáj lenne és az a szolid nézőközönségem erősen megtapsol és hallok pár ujjongást is de, egyáltalán nem érdekel. Sose érdekelt a közönség véleménye. Az se érdekel ki van jelen mikor játszok, én csak...szeretek játszani. Megiszom a poharam tartalmát ahogy leveszem a zongora tetejéről majd meghajolok azért és lesétálva a kicsi színpadról megyek a pulthoz kérek még egy kört aztán kimegyek hátra a nyílt teraszra, hogy rágyújtsak egy száll cigire. Hátul még annyian sincsenek mint bent így ez a kedvenc részem még a helyből.
Végre ki tudtam szabadulni abból a forgatagból, amibe kerültem mostanság, most fejeztem be az első turném, jó pár hónapja nem láttam Maddoxot, de talán ennek így kellett lennie. New York, Manhatten, jó kaland volt. Persze, azóta óvatos vagyok. Nem megyek el mindenféle kis armys lánnyal. Sosem gondoltam volna, hogy ilyenem is lesz valaha! Sosem voltam hozzá szokva az ilyesfajta reflektor fénynek. A metál covereim voltam azok, amik dobtak a sikeren, szerintem ha nem is nyertem volna a versenyen, akkor is felfigyelnek rám. De akkor is, egy Freddy Mercury dalt így elénekelni, duettben! Nekem már, az is hatalmas teljesítmény volt ,hogy párban énekeltem valakivel, és ilyen jól sikerült. Fekete farmert viselek, ujjatlan, kapucnis pólóval, és egy baseball sapja is van rajtam, csak a mihez tartás végett, hogy a fejemet is tudjam takarni. A melegben nem szeretek pulóvert is magamra kapni. Végre eltűnhetek a kedvenc pubomba is, sokat jártam ide a srácokkal is régen, szinte ez volt a törzshelyünk, itt próbálgattunk, ismer a tulaj, és a csapos is, és tudják, hogy nem szeretem a felhajtást, így amikor megkapom a szokásos italomat, csak kihúzódok a pult sarkára, a lengő ajtó közelébe, ami a konyha és a pub közti elválasztó tér. Ekkor hallom, egy ideig a saját zenéimet hallgatom a füldugómon keresztül, igen, magamnak való vagyok, és egyébként sem tetszett az, ami szólt éppen, amikor bejöttem. Aztán már nyom a fuldugó, így elteszem azokat a tokjába. Ekkor csap meg az AC/DC-t zongorázó srác játéka. Egyből felegyenesedek, és kihúzom magam a sötétben, már csak a pipa hiányozna a kezemből, mint Aragornnak, a Palykos Póni sarkában, a sejtelmes homályban. De én csak ülök, és jár a lábam, a pult lábtartóján, és az ujjaim is láthatatlanul gitározni kezdenek, szinte hallom ahogy Brian Johnson énekli, és én is akarom! Ez van, ha beüt az ihlet. Akarok egyet énekelni, én is, a sráccal. Francba! Kimegyek az erkélyre, hogy felhívjam Maddoxot, hogy milyen zongora játékot hallottam ,és most azonnal együtt akarok énekelni a sráccal. Kicsöng a telefonja, zsivajt hallok, sistergést, és esküszöm kúrás hangját is! Majd csönd, az agyam eldobom! Meg a telefonomat is majdnem. Mit is képzeltem, nem? Le is némítom a telefonom, sőt kikapcsolom! Az lesz a legjobb. Amikor cigi füstje zavarja meg az orromat, utálom, ahogy azt is, ha épp Mad csinálja, bár ő még elég sok mást is… - Szép játék volt . – mérem végig a srácot, és hátra tolom a fejemről a kámzsát legalább, hogy lássa valamennyire, hogy nem akarom megenni, meg nem akarom letámadni se. - Gyakran jársz ide? – én mondjuk a turné előtt, ami fél éves volt, sokszor, lehet az idő alatt szokott ide, vagy más időpontban jöttem én is, mint ahogy szoktam. Mindenesetre, lényegtelen, mert a játéka baromi jó, tehetséges, és élvezi, látszik! Én a sörömet szorongatom még mindig, bár leteszem a terasz vastag korlátjára, hogy ne melegítsem fel olyan hamar. - Én Xander vagyok. - mutatkozok be. Azt sem bánom, ha nem jön rá ki vagyok, ennek örülnék a legjobban. - Szeretem ezt a helyet, mert igazi gyöngyszemeket lehet hallani olykor. -bökök a belső rész irányába. Általában nem vagyok ennyire beszédes, de felhúztak, mint egy búgó csigát, és most egy mondatnál több is kikívánkozott belőlem, ez nagy szó.
Mélyen a cigibe szívok mikor lángra kap és az öngyújtóm tüzét bámulom egy darabig majd leállítom és zsebre rakva veszem ki ajkaim közül a cigit és engedem ki a füstöt miközben neki döntöm a hátamat a bejárati ajtó melletti falnak. Al azt mondta igyekezzem kerülni az emlékezetes helyzeteimet és most ne romboló helyekre menjek ahol a fogaimat vesztem, vagy a bordáimat törik esetleg egyéb fizikai tetteket hajtanának rajtam végbe. Hallgattam rá és most leginkább vele lógok, vagy Amanda-nál, esetleg valahol zongorázok. Már azon gondolkodom, hogy mit is játszhatnék még és azután merre vigyen tovább a lábam mikor a rajtam kívül kint álló hirtelen hozzám fordul. Elismeri a játékom majd kérdez aztán bemutatkozik. Hallgatom miközben ismét a cigimbe szívok és félre fújva a füstöt, hogy ne rá fújam nézek vissza rá.-Köszönöm, és nem...Ritkán fordulok meg erre, csak hobbiból zongorázom.-Ez a legnagyobb baromság amit mondhatok.. Kijártam a zeneiskolát, művészetin tanultam és egyebek. De mégis...sose terveztem nagy zenei karriert magamnak.-Clay vagyok.-mutatkozok be és ha elfogadja felé nyújtom a kezem azért, mert nem tudom. Ez a szokásom vagy mi...Ahogy arra tér ki, hogy miért szereti a helyet befelé nézek amerre mutat majd ismét a cigibe szívok aztán egy utolsó szívás után elnyomva engedem ki magamból a füstöt és iszok a wiskhybe, majd lenyelve nézek felé újra.-Én is azért járok ide. Szeretek másokat is hallgatni, meg itt lehet ingyen játszani. Otthon meg csak a szintim van...azt meg annyira nem szeretem nyüstölni. Talán kicsit túlságosan szeretem az ilyesmi zongorákat.-mondom ahogy féloldalas mosoly szalad az arcomra majd tűnik el.-Te régóta ide jársz?-kérdezem miközben jobban megnézem kivel is állok szembe, bár számomra egy metál arc jut eszembe aki beszélgető partnert keres mert bent nem találta meg a társaságát. Ismét a wiskhybe iszok és ezzel el is pusztítom a poharam tartalmát. nem kéne ma este is túlzásokba esnem de túlságosan szeretem a wiskhyt. Kezd kicsit az agyamra menni ez a sok minden ami föl alá járkál az agyamba. Kéne valami tényleg ami teljesen elvonja a figyelmem.-Szoktál itt zenélni?-kérdezem hátha ő is amatőr fellépő olykor ebben a clubban. Meg persze ha már időt áldoz rám nem akarok bunkónak tűni, hogy nem adom vissza az érdeklődésemet.
- Ha hobbiból, akkor jó érzéked van hozzá. – vannak őstehetségek, de igazából nem érdekel ,hogy hogyan jutott idáig, hogy ennyire a mellkasomban érezzem dübörögni a Thunderstuckot én is, holott csak egy zongorával adták elő! De még hogy! Kezet fogok vele, és nem izmozok egyáltalán ,csak egy könnyed, egyszerű kézfogás. Mi ide jártunk annó Maddoxal, de ezt senkinek sem árultuk el, hogy a későbbiekben is legyen egy hely, ahova el tudunk vonulni, mint ahogy most. Kicsit sok volt a turné, de most jól esik felkeresni ezt a helyet, jó emlékeket idéz elő, és egész biztos, hogy fogok kapni ezért az új menedzseremtől, de… Megéri, hogy jól érezzem magamat én is, úgy ahogy szeretném. Egy random zenélésben pedig bármikor benne vagyok. - igen, bár én inkább éneklésben vagyok otthon, jobban. Mit szólnál egy közös előadáshoz? Back in Black? – ha már AC&DC volt az előbb, miért ne lehetne még egy, és egy közös játék, tőlük. Nem akarok nyomulni, távol áll tőlem egyébként is, de érezni akarom megint azt a pezsgést, amit a játéka az imént előhozott bennem, mintha Mad dobolt volna, ő is olyan jól játszik a zongorán. - Gitárral is kísérhetnélek azért. – persze, mert amikor nem énekelek, épp tépéhetem a húrokat én is. Előveszem a zsebemből a pengetőt is, és felcsillannak a szemeim. Intek neki a fejemmel, és bizakodón rá mosolygok. Most épp szabad a színpad, így fellépek, és elkzedem a gitárt behangolni, miután a vállamra vettem. Próbálgatásból az első néhány bundot végig pengetem rajta, mire máris kicsit halkabb lesz a zsivaly. Imádok énekelni, persze játszani is, a gitárt is szeretem, de az ének… Az, amivel még inkább ki tudom fejezni magamat. Nem jelentem be magunkat, sokszor szokott ilyen előfordulni itt ,hogy random csapatok alakulnak, pusztán a hangulat kedvéért.
Fogalmam sincs mi a célja velem. Igazából nem is az, hogy cél egyszerűen csak....nem tudom mit hova kéne tennem ebben a helyzetben. Azon gondolkodom, hogy vajon hova fog ez az egész kifutni. Sose volt olyan, hogy esetleg hozzám fordultak és azt mondták a jól játszom. Esetleg a suliban de az már mikor volt. Még esetleg Roy aki megdicsért ha olyan kedve volt...de arra már nincs szükségem. Nem is értem minek gondolkodom ennyit pedig csak ide jött hozzám egy tag aki azt mondta ügyesen csapkodom a billentyűket. A zongora az legalább..valamit nyújt nekem és ez akkor is boldogsággal tölt el mikor gyűlölök magam körül mindent is.-Csak szeretem a zongorát.-válaszolom a jó érzék szavaira. Nem mondanám jó érzéknek vagy ilyesmi egyszerűen...megtanultam mert mindig is érdekelt meg párszor lenyűgöztem vele anyát utolsó éveiben. A zongora talán egy olyan segítség ami valódi arcom felfedezésében segít rajtam. Igazából fogalmam sincs...Szeretem és kész. Mikor azt kérdezi játszok vele, nem mondok választ egyszerűen csak nézek felé ahogy elindul be, majd pár pislogás után követem. Az ajtón belépve pár lépéssel lemaradva megállok és az üres színpad felé nézek. Mikor kissé lelkesebben felém néz nem tagadom bennem is valami lelkesedés ébred fel. Nem igazán játszottam még senkivel sem. Illetve az iskolában esetleg a zenekar mellett de a zongorának egy zenekarban nincs akkora kiugrási lehetősége. Ha túlságosan szólózik elnyeli a többiek szerepét ha meg csak a kíséret akkor szinte senki nem látja. Ezért én igyekszem a kettő között létezni. Mikor fellép ás a gitárt kezdi hangolgatni kicsit figyelem még a lépcsőről majd fellépkedve megyek ismét a zongorához. Leülve ujjaimat kissé megléptetem pár hangon bár nem szükséges melegítenem hiszen ezelőtt már játszottam. Felé nézek és ha készen van majd hátra néz rám biccentek, hogy felőlem játszhatunk.Mikor a húrokba csap a csönd hirtelen tör felénk de a lámpaláz nem az én stílusom. Inkább szeretem ha le vannak nyűgözve az emberek általam, akkor mikor én akarom. A billentyűk úgy simulnak ujjaimhoz mintha megint eggyé olvadnék velük. A zongora azonnal dalolni kezd, az érzékeim pedig szinte azonnal kiélesednek. Mindent hallok magam körül főleg mikor, Xander csatlakozik hozzám. Aztán mikor énekelni is kezd elvigyorodom. Fel pillantok, aztán vissza kezeimre és kissé elengedem a szólót kísérő kezemet és hagyom, hogy ő legyen a dominánsabb szólista. Sose szerettem kísérni de őt érdemes. Nem nehéz kitalálni, benne is van kurázsi ráadásul a hangja valami eszméletlen. Egyre jobban élvezem a kíséretet és, hogy egyre jobb ez az egész. Mintha azonnal egy hangra jutottam volna vele. Amíg csak lehet kiélvezem vele a játékot, hiszen akármennyire is tart hosszúnak a dal számomra ez csak pillanatoknak tűnik.
Kezdőlap
