Már olyan rég vártam erre! Kicsit kiszakadni itthonról, a klubot addig Ewerett egy megbízottja felügyeli, akiben feltétel nélkül megbízik. Szeretném jól érezni magamat, és Ryura is ráfér a pihenés, ráadásul mindennek úgy kell tűnnie, mintha semmit sem változott volna. Nem beszéltem az alvilág egyik fejével, és nem esett szó arról, hogy egy bizonyos nőszemélyt eltegyek láb alól. Fáradt voltam, és csak pihenni szerettem volna. Ha nem könyörgöm a szabadságomért, akkor az lehetett volna feltűnő. Persze, még utoljára beírt a naptáramba két nőt, de az a jó a magángépben, hogy megvárja az elindulásomat. Megfürödtem, még ott a hotelben, de úgy éreztem, hogy még mindig piszkos vagyok, így megálltam a belvárosi lakásomban is. - Hamarosan kész vagyok Ryu, csak… még befejezem ezt. – hallhatta, hogy fürdök, és szerintem még a repülőgépen is legalább egyszer meg fogok fürdeni, csak hogy megnyugodjak. Látni akartam Ryut, mert szükségem volt a jelenlétére, azt a fajta megnyugtató aurát csak ő tudja árasztani, amit érzek, amikor a közelemben van. Az is a bajom, hogy összesen három órát aludtam a két kliensem között, így fáradt vagyok, állva elaludnék. Amikor megáll a kocsival Ewerett egyik embere, fáradtan szállok ki belőle, könnyű nyári öltönyt viselek, vajfehéret, fehér inggel. Senki sem mondhatja, hogy végre nem várom, hogy kitegyem innen a lábamat. Este van, de a napszemüveg mégis rajtam van, és fáradtan ráncolom a homlokomat. Boldognak kellene lennem, hogy itt állok végre a repülő előtt, hiszen még csak csomagokat sem kellett elhoznom. Hiába mondtam Ryunak, hogy majd haza ugrok érte. Megtiltottam neki, hogy munkával foglalkozzon a nyaralás közben, mert meg fogok rá haragudni, tényleg! Jól lehet, hogy így is egyszer kétszer, ha olyan van, telefonálnom kell, a klubbal kapcsolatban, de a tagfelvétel úgyis szünetelt. Szeretek ott lenni az engedélyezési folyamatnál, és magam is átnézni mindent. Aki hozzánk akar jönni, az úgyis várni fog, kivárja azt az időt. - Itt vagyok Ryu. – lépek be az utastérbe, és leveszem a szemüvegemet is végre, lerakom az egyik asztalra, és őt keresem.
Fogalmam sincs mit kezdjek a hirtelen rám szakadt szabadidővel, mert Hudson bejelentette hogy elmegyünk nyaralni és ebbe semmiféle beleszólásom nincs, még akkor se ha két napig rágtam a fülét hogy mi lesz az üzlettel. Végül kelletlenül beadtak a derekam, és most hogy végre itt tartunk inkább izgulok mintsem morgolódok, mert sosem voltam még nyaralni. Ő sokkal többet utazott, de hát az a nőszemély rángatta és neki sosem volt igazán pihentető egyetlen korábbi "nyaralás" sem. Ezért lesz ez a mostani különleges. Mindkettőnknek az első igazi élmény, és legalább ötször pakoltam át a holmijainkat hogy mit vigyünk el, és végül egy fehér öltönyt vettem fel, könnyedén nyitott inggel, és lezser zakóval. Félhivatalos, de nekem jól áll a fehér, és ellensúlyozom a hajammal ésa tekintetemmel, na meg a kissé kreolos bőrömmel. Eszemben sincs letagadni hogy honnan jöttem, de amerikai vagyok. Onnantól hogy Hudson idehozott. A magánrepülőnél várom hogy végül kiérjen és egyszer telefonál hogy hamarosan itt lesz, szóval a gépen pihenek már fent, a csomagokkal és egy kévét kortyolgatok, amíg olvasok egy könyvet. Végre nem szorít semmi határidő és nem kell rohannom. Furcsa érzés amúgy így lenni, és lustán nyújtózom ki ahogy leteszem a könyvet. Kellemes olvasmány. - Hudson? Itt vagyok! - eszmélek fel ahogy megérkezik és felállok. Mosolyogva haladok felé, és aztán lassan fel is szálluk. Mielőtt Hawaii-ra kell érnünk, nehogy valami visszatartson minket. - Nem kérdezem hogy jól vagy-e, de.... minden oké? - lépek oda aggodalmasan hozzá és kutatom a sérüléseit hogy alkalomadtán elláthassam őket ha kell.
Elfáradtam, és nagyon akartam már pihenni. Szükségem volt erre, szükségem volt Ryura, és arra, hogy ne rángassanak sehova, ne pénzért kelljen le feküdnöm bárkivel is. Csak….lenni.Végre van időm Ryuval együtt nyaralni. Nehéz volt rávenni, mert az üzlet érdekelte, szívügyének tekinti, amit megértek, és nagyon is hálás vagyok neki ezért. Nagyon örülök, hogy van munka, amiben a kedvét leli, de fontos a pihenés is. Távol mindentől, és mindenkitől. Ahova megyünk, ott lesz aki ételt készítsen nekünk, így azzal nem kell foglalatoskodnia…a fenébe! Lehervad a mosoly az arcomról. Nem tudom, hogy gyakorlott szakács-e? Mielőtt ezen kezdek stresszelni, veszek egy nagy levegőt, és kilépek a kocsiból, és kint kifújom. Meleg van. Amikor felérek a gépre, lepődök meg, hogy közel egy színű öltönyt vettünk fel, amin hitetlenkedve mosolyodom el. Nekem is jól áll, mert nap barnította a bőröm, és sötét a hajam is. Megállok vele szembe, és elmosolyodom. Viszont, esetlen vagyok néha, nem tudom, hogy megöleljem-e? Nem akarom, még, mert nem érzem úgy, hogy tiszta vagyok. Nagy szerencsém van, mert tudja, hogy milyen életmódot folytatok, és… képes elviselni, hogy másokkal is vagyok. A boldog mosolyom lehervad a kérdése hallatán, és gyorsan leülök az egyik páros ülésbe. - Induljunk, még kétszer megakarok fürdeni, mielőtt oda érünk. – bekötöm magamat, és türelmetlenül dobolni kezdek a karfán, a szemüvegemmel, amit idegességemben kaptam fel az asztalról,a stewardess érkezett is a whiskymmel, amit fel is hajtottam, egy szuszra, épp csak meghűlt benne az ital, a jégkockák is nekiütődtek a fogamnak, és már nyomtam is vissza a kezébe az üres poharat. A szemeim alatt hatalmas karikák éktelenkedtek, fáradtan dörzsöltem meg a szemeim, és pillantottam ki az ablakon. - Csak…néhány karmolás, talán. Nem érzem, mert fáradt vagyok. Egy hatalmas ágyra vágynék, puha fehér selyemmel és világos, tágas szobával, az erkélyen ablakos medencével, ahonnan a tengert láthatom, és rád. – túrom át a hajamat, elindul a gép, és csak meredten bámulom a sötét semmit mellettem, az ablakon túl. Megvárom a felszállást, amikor bemondja a pilóta, hogy ki lehet kapcsolni az öveket, és szélsebesen indulok meg a fürdőbe. Kényes vagyok erre is, így nálam nem két zsepkendőnyi méretű a fürdő, hanem, azért valamivel nagyobb. Elvégre ezért vannak a magán gépek, hogy kiszolgálják a vágyaimat, és a kényelmemet. Piszkosnak és használtnak érzem magamat, jobban, mint máskor, és nem akarom ,hogy ez a piszkosság átterjedjen Ryura sem, jól tudom, hogy ez inkább már pszichés, de kell, hogy még egyszer megfürödjek. A ruháim a szennyeskosárban landolnak. Majd elégetem őket, az ilyen események után, mindig ruhát égetek a kertemben valahol. A forróvíz égeti a testemet, és a gőz is kiszáll, mire a füst jelző beriaszt. A stewardess már indulna is a hálórész felé. - Uram, bejelzett a füstjelző, ellenőriznem kell. – a stewardess új lány, kicsit túlbuzgó, és az a fajta, aki azt hiszi, hogy a túlbuzgóságával akár az őket szolgálatba állító gazdag luxus lánykái lehetnének. Lerí a viselkedéséből, és Hudson tudomást sem vett a kokettáló pillantásáról. Mert ismeri az ilyen nőket.
Nagyon szokatlan érzés hogy éppen nem dolgozom, és nem is bírom ki hogy ne küldjek szét még egy-egy emailt és ne beszéljek utoljára Ewerettel, aki a végén már kinyom hogy takarodjak és élvezzem a vakációt és olvassak amíg Hudsonra várok, mert az a nőszemély beszervezett neki valakit. Gyűlölöm, tiszta szívből pedig nem jellemző rám ez az érzelem és szerintem Ms. Zhao-n kívül nem is éreztem más felé ezt. Belefojtom magam egy könyvbe amíg várakozok, és közben próbálok előre tervezni hogy hol leszünk, mit fogunk csinálni, ki fog főzni mert Hudson elég érzékeny az evésére és nem biztos hogy elfogadja a szakácsot, de annyi baj legyen akkor majd én megcsinálom az ebédjeinket, mert végigjártam pár séf tanfolyamot hogy így is tudjak gondoskodni róla. Nekem ez nem teher, igazából örömmel csinálom, és nem cserélném el az életem soha másra. Ahogy megérkezik, elmosolyodom, véletlen ugyan de összeöltöztünk. Fehéret választottam hogy ne legyek olyan hivatalos, hanem inkább lezserebb, kicsit szabadabb. - Rendben, gyere - engedem be a gépbe és miután felszállt, már ki is adom a parancsot az indulásra. Elvégre minden ruhánk és csomagunk megvan, szóval minek is késlekednénk, amikor szárnyalhatunk is. Sosem voltam még nyaralni, és izgatott vagyok emiatt. Követem Hudsont a pillantásommal, ahogy nyűglődik, tudom milyen nehezen viseli ezt az utána részt és igyekszem minél kevésbé útban lenni neki. - Nemsokára pontosan ebben a látványban és élményben lesz részed ha odaérünk a legfoglalt szállásunkra. Tengerre néző erkélyes lakosztályt foglaltam magunknak - mosolyodom el, ahogy feláll a fotelből a pilóta szavai után. Nem tartom vissza, fürdeni akar. Ilyenkor mániákusan. Ha odaérünk masszőr is lesz és kozmetikus aki kényeztet kicsit minket, mert bár én nem vagyok olyan feltűnő mint Hudson, szeretem karban tartani magam és nem csak edzéssel hanem szépségápolással is. A fürdőből bejelez a füstjelző és én már meg sem moccanok, mert tudom hogy gőzfürdőt csinált és ahogy a stewardess lány kijön onnan, elbeszélgetek a fejével. Nem mindig vagyok kedves és türelmes, és most kicsit sem érzem magam annak. Nem azért mert irigykednék, igazán nem, de ismerem Hudsont hogy ezt mennyire utálja. Amikor újra előkerül, már a lány is sokkal visszafogottabb. - Csináltam kekszet amíg otthon voltam, minden mentes - tolom Hudson elé mert tudom hogy szereti az én sütésem. Meg ki tudja mikor evett utoljára, és mikor fogunk legközelebb enni. - Jobban érzed magad? - veszem szemügyre aggodalmasan, de nem látok rajta számottevő sérülést szerencsére ami jó jel szerintem. Bár a szívem csavarodik ki minden egyes ilyen alkalom után, és nem tudom hogyan enyhíthetném a kínjait, és ez nekem fáj.
Nem voltam kíváncsi a stewardessre, így magamra húztam az ajtót, és harcoltunk azért, hogy ne nyisson be. Semmi kedvem bájologni, és tudok csúnyán viselkedni. - Hagyjon magamra, csak túl gőzöltem! Menjen inkább kevergessen koktélokat, és rúgjon be! – förmedek rá, és végre békén hagy. Utálom, ha megzavarnak fürdés közben, főleg ha az egy vadidegen, Ryut még nem bánnám. De ilyenkor annyira kiszámíthatatlan vagyok. Csak azután nyitottam ki az ajtót,hogy kiment, és így a gőz is kiszállt, nekiláttam rendbe szedni magamat. A hajammal szoktam bíbelődni, és ez általában meg is nyugtat, szinte megszárad a tetsem is, mire végzek, igaz,hogy egy szál fürdőlepedőben ácsorogtam a tükör előtt. A borostámat is ellenőriztem, és ha már itt tartok, akkor megigazítom kicsit a szakállamat is, tényleg elbíbelődöm, de legalább kihallatszik, hogy csinálok valamit. Új, tiszta ruhákat veszek fel, és kicsit jobb a közérzetem is, néhány karmolás nyomot leszámítva nincs rajtam semmi különös. De, majd a villában megkérem Ryut, hogy tegyen rá valamit, hogy minél hamarabb elmúljanak. Maradtam most is a világos színösszeállításnál, és Ryura mosolyogtam. Mintha kicseréltek volna. De tudtam,hogy őt nem tudom átverni, mert látja a fáradtságomat, és azt is, hogy másra sem vágyom, csak arra, hogy vele legyek, és közös élményeket gyűjtsünk. - Gyömbéres? – élénkül fel a hangom, és máris csipegetni kezdek belőle. Imádom Ryu sütijeit. A harmadik falatnál tartok, és rá mosolygok. - Kóstold meg… - egész finom a hangom, még magamat is megleptem vele. – Kakaóval még finomabb lenne. – mormogom, mert valahogy a whisky nem illik hozzá. De felcsillannak a szemeim. Idefelé, megálltam egy játékboltnál, és vettem pár társast, az egyik szatyor tele van velük. Van mindenféle, és van felnőtt szex témájú is. Meg dobókocka is, amin pózok vannak, de azt csak poénból vettem. Talán a szex témájút nem itt a repülőn kellene játszani, ezért pár kiveszek pár mágneses utazó játékot, és magunk elé terítem, de ő is láthatja, hogy milyen játékokat vettem még, ezeken kívül. - Próbáltam olyanokat venni, amik talán érdekelhetnek téged is… - kezdek bele, de ha nincs kedve játszani, akkor elleszek egyedül is, maximum pihentetem a szemeimet, de ha játszunk, akkor a kekszek is fogynak. Sosem játszottam még így, és élvezem, rengetegszer nevetek fel, és ahogy távolodunk Amerikától, úgy érzem magamat egyre jobban. Az alkohol is meglehetősen lassan fogyott a poharamból, így nem csíptem be sem. Amikor pedig leszálltunk, felszabadultabban álltam meg beszippantani az első friss levegőt, és Ryura villantottam egy mosolyt. Nem, nem játszom meg magamat, de… lehet, hogy estére ki fogok akadni. - Nézzünk körbe, kicsit fáradt vagyok, de képtelen lennék aludni, nappal. – Ryu kezébe nyomom a kocsi kulcsot, hagyom, hogy ő vezessen, egy maserati, matt fekete, ezt én választottam.
Nem állítom meg a túlbuzgó lányt, de kifelé menet azért elmagyarázom nekihogy Hudsonnál ez megszokott jelenség, és ha ragaszkodik az állásához akkor lesz kedves többé nem rányitni zuhanyzás közben. Látom is rajta hogy magába száll hogy túlbuzgó volt, és innentől kezdve kicsit visszavesz a magabiztosságából, mert bár én kedvesebb tudok lenni mint Hudson, azért én sem örülök ha rányitogat bárki is. Nem kerül elő egyhamar de nem kell hozzá ott lennem hogy tudjam, mit csinál. A hajával és szakállával bíbelődik, és tökéletesíti a kinézetét. Mintha amúgy nem lenne elég tökéletes. Amíg elő nem kerül, kekszet készítek elő és gyümölcslevet hogy legalább egyen valamit, mert tudom hogy eddig nem tette. Végigpillantok a friss ruhákba bújt alakján és félreteszem az olvasmányom is, mert nem kell. Most, hogy itt van, övé minden figyelmem. - Igen, gyömbéres de van fahéjas is. Fele-fele arányban csináltam - válaszolok neki a kis tálka két oldalára mutatva. Én jobban szeretem a fahéjasat és mivel az alapja ugyanaz, nem volt igazán nehéz hogy elosszam. - Kakaóm nincs, de gyümölcslevet találtam. Barack és alma - mutatok a kis kancsókákra, én magam baracklével nassolok. Elveszek egy gyömbéreset is, és megnyugszom. Finom lett, és bízok a konyhai szaktudásomban. Gyakoroltam eleget, mert Hudson elég kényes arra, hogy mit eszik meg, és nem tudom hogy fogja bírni a nyaralást is, de majd kitalálunk valamit. - Oh, fosztogattál egy játékboltot? Jajj ez a Tabu.... - mosolyodom el, ahogy végignézem miket hozott és megforgatom őket hogy lássam minden oldalról. Amelyikkel kedve van, azzal játszunk, azaz találomra kiválasztunk valamit, mert én sem vagyok sokkal műveltebb ezekben mint ő, de viccesen szerencsétlenkedünk együtt. Gyorsan elmegy az idő, és már a leszálláshoz készülünk. Kinyújtózkodok a friss levegőn és vissza mosolygok. - Rendben. Foglaljuk el a szállásunkat, aztán vacsorázzunk valamit. Utánanéztem az éttermeknek és van egy két nagyon jó minőségű a környéken. Vagy elmehetünk vásárolni és én főzök valamit - vetem fel neki ahogy beszállok a kocsiba. Szép és elegáns, Hudson választása. Én sosem vennék ilyen autót magamnak, én inkább a szolid eleganciára törekszem. - El se hiszem hogy tényleg itt vagyunk - sóhajtok fel, mert nem gondoltam volna hogy képesek leszünk eljönni együtt pihenni.
Én legtöbbször azon aggódom, hogy ne legyek Ryu terhére a rigolyás evési szokásaimmal, most is külön figyelmet fordított erre, és kicsit talán ideges is vagyok, hogy mi várhat ránk. Az első közös nyaralás, nem akarom, hogy azt érezze, hogy bármit is erőltetni akarok neki, vagy görcsösen, na jó… tényleg görcsösen megakarom fejteni azt, hogy mi van köztünk. Azt sem tudom, hogy hogyan csináljam. Vettem néhány könyvet is, önismeretről, párkapcsolati témájút is, és nem tudom, tényleg. - Köszönöm! – telepszem le mellé, és csipegetek ebből is, és abból is, a gyömbéres tényleg hamarabb elfogyott, mint a fahéjas. A gyümölcslé is finom, és Ryura mosolygok, figyelem ahogy a játékok közt kutat. - Nem ismerem, csak megvettem… - húzom be kissé a nyakamat, most vajon jó játékot vettem? – De az, nem baj, hogy négyen, vagy annál többen kell játszani? – pillantok a kezébe tartott dobozra, és hajolok közelebb. Felvillanyoz, hogy kipróbálhatok ilyesmiket is. Izgulok, veszek egy nagy levegőt, csak természetesen, mégis még úgy érzem, hogy szét szakadok, ki kell engednem magamból teljesen a korábbi munkát, és a játékkal sikerül is valamelyest. Töprengve szállok be az anyós ülésre, és bekötöm magamat. - Menjünk el vásárolni, szeretnék új dolgokat kipróbálni, a játék bolt is érdekes volt. – és a rám tapadó tekintetek sem zavartak, kivételesen a segítséget is jó néven vettem, és a pénzt sem sajnáltam a játékra. Lehúzom egy kicsit az ablakot, és hagyom ahogy elvigyen magával a szél. - Pedig itt vagyunk. – pillantok felé, ahogy picit leengedem az orromról a napszemüveget, és rá mosolygok. Fáradt vagyok, nem szeretnék vezetni, és megtervezni semmit sem. Jó érzés most csak pihenni. Legközelebb a boltnál nyitom ki a szememet, ahol megálltunk. Nincs bajom az olaszokkal, mert voltam pár bemutatón Milánóban, és…az új Dolce&Gabbana illat is egy itteni városhoz köthető, ha jól tudom, már két hete reklámozzák az illatot. De akkor csak dolgozni jöttem ide, és még kis vespát is vezettem. Abigail elégedetlenkedése ellenére. De hát, ő engedte, hogy modellkedhessek. - Ryu, akarok a NoHow-al majd foglalkozni, majd, többet. De nem most. Megnyugtat, ha a divattal foglalkozom. – közlöm vele halkan, ahogy kiszállunk a kocsiból, - és mellém ér egy helyi abc-nél. Szerencsére, a szieszta után jöttünk, különben itt állhatnánk , az órámra pillantok, úgy egy órával ezelőttig körülbelül. - Néha azt hiszem, hogy az agyadra megyek, hogy csak a te főztödet szeretem enni. – feltolom a fejem tetejére a napszemüveget, és belépek az üzletbe. Jobbára csak lébecolok, nem tudom,hogy mit szeretne venni, így igyekszem nem útban lenni. Szóba elegyedek addig a kasszással, ebben jó vagyok, semmiségekről beszélgetni, az időjárásról. Könnyű.
Izgulok egy kicsit a nyaralásunk miatt, de el kell ismernem azért jó érzéssel is tölt el hogy együtt lehetünk, és nem kell senkinek jelentenünkk, bár Ewerett szerintem már a halálba kívánt amikor ezredjére is elmondtam neki hogy hívjon nyugodtan ha kellenék valamiért az üzlet miatt vagy amúgy. Úgysem fog hívni, de azért el kellett mondanom, és nem vagyok egészen nyugodt, de semmi munkát nem hoztam magammal csak a céges mobiltelefont a privátom mellett. Nem terveztem nézegetni egyiket sem túl sokáig, hiszen itt vagyunk Hudsonnal. Csak mi ketten és a pihentető nyaralás, ami nekem ismeretlen jelenség. - Igazán nincs mit - mosolyodom el ahogy lassan elnassoljuk a kekszet a gyümölcslével. Nagyon friss, erre mindig figyelek és kényes is vagyok rá hogy az legyen. Próbálom az egészséges szinten tartani az életünket és ha lehet akkor friss és természetes összetevőket válogatok az ételekhez is. Persze, van amikor belefér egy kis bűnözés is, egészségtelen kajákkal de amíg nem látszik meg az alakomon, addig nem baj. Már pedig rendszeresen edzek, és karban tartom magam. - Én csak hallottam róla. Azt mondják szórakoztató és leköti az embert egy időre. Nem, nem baj. Azzt írja hogy ez az ideális, de nem kizárt hogy egymás ellen játszunk - nézem meg alaposabban is a csomagolást, és szét is szedem hogy játszunk ha már ezt választotta. Belemerülünk a játékba és kicsit kikapcsolódik ő is. Látom rajta hogy jól esik neki ez a fajta kikapcsolódás és úgy érzem rendszeresíteni is fogjuk ezeket a társasozós délutánokat. Kinyújtózom ahogy megérkezünk és beszállok Hudson mellé a kényelmes kocsiba. - Hm, rendben. Mit vásároljunk? Ruhabolt, játékbolt, vagy inkább szupermarket? Összeválogassuk hogy mit főzzek? - érdeklődöm ahogy hátradőlök. Magam is jó sofőr vagyok, de mindig hagyom vezetni és sokszor én is Ewerettel közlekedek. - Tudom, csak olyan furcsa. Jó érzés, csak szokatlan - válaszolok neki és az orromra ejtem a sárgított lencsés napszemüvegem, mert nekem ez a kényelmesebb. Nem fáj a fejem, és nem olyan sötét, és kiemeli az arcom. Sok időt töltöttem azzal hogy kiválasszam melyik a legjobban hozzám illő. - Hm, új ötleteid lettek? - kérdezek ahogy felé fordulok és kiszállok a kocsiból. A kis abc felé indulok, és közben végigpörgetem magamban milyen gyorskajákhoz mit kellene venni, hogy mit készítsek. - Nem mész az agyamra. Igazából nagyon.... nagyon jól esik ez a fajta bizalom, és örömmel megcsinálok neked bármilyen kaját - még akkor is ha a fél éjszakám rámegy, vagy ilyenek. Szerintem ha tudá az igazságot valószínűleg szívrohamot kapna. Ezért, nem mondom el neki sosem. - Mit ennél inkább? Mert úgy vásárolok hogy több napra. Cipelni viszont segítened kell majd... - mert ennyi kezem nem lesz valószínűleg és a kocsi meg elbírja majd, csak odáig.
szeretek mindent, amit Ryu készített. Így a keksz is lassan-lassan, de elfogy. Jól esik, el se tudnám képzelni, hogy más készítsen ételt. Noha, gyakran indítványozom, hogy rendeljünk étteremből, de mindig lehurrog. Hiszen…amikor épp a konyha felé tartok, és ő nagy átéléssel kotyvaszt, kavar, sütöget… Mindezt nekem. Jól esik, és nem igazán tudom, hogy hogyan háláljam meg neki. A játékot meg egyenesen élvezem,mindig is szerettem volna kipróbálni ilyesmiket ,de sosem volt rá lehetőségem. Kezdek egy kicsit felengedni, és szinte elfelejteni, hogy honnan jöttem, mielőtt felléptem volna a repülő lépcsőire. Ahogy haladunk a kocsival, kicsit lejebb húzom az ablakot, és élvezem az itteni szél zúgását, illatát és forróságát. Mert sokkal melegebb, másabb, mint Los Angeles. Talán egy kicsit be is bóbiskolok, mert később hallom csak meg Ryu hangját. -Össze válogathatjuk. - túrok a hajamba lazán, noha, amint kiszálltunk a kocsiból, és megálltunk a helyi kisbolt előtt,kicsit elbizonytalanodom. Tétován pillantok a szemüveg mögött Ryura, és az ajtóra. Ez… nem szimpla játék bolt, ahol minden be van dobozolva. Nem étel fóbiám van, egyszerűen csak… kényes vagyok arra, hogy mit eszek, és ki készíti, épp elég fóbia ez is. De enni eszek. Előre engedem Ryut és ott téblábolok a közelében, tudok olaszul, perfektül, ezért is ilyen helyre jöttünk, ahol értem az ország nyelvét. - Tésztát, valamilyen tésztát, sok szósszal. Tea, kell tea is. - máris eltűnök az egyik kis sorban, és a kasszánál ácsorgok, itt nincs tea, se fű, a filtert hagyjuk, attól kiráz a hideg. De, van lentebb egy másik bolt… Mint ahogy azt megtudom, és kicsit bosszús is vagyok. De, kénytelenek leszünk gyalogolni ezek szerint, csak pár utcányit. Most, pusztán csak attól lettem feszült, hogy vásárolunk, sosem volt jellemző rám, és nem is a kedvenc időtöltésem. -Reggelre pedig szendvicset, vagy tojást ennék, nem tudom Ryu. - pillantok vissza rá, ha hozzá beszélek, angolul teszem, az eladóval olaszul társalgok. A pillantásomat a bolt hátulja felé kapom, mert valaki nagy dirrel durral érkezik onnan, a következő pillanatban pedig felsikít, fejhangon. Pislogok, és feszülten húzom ki magamat. Egy fiatal tini rohan felém, és ilyenkor nincs velünk Ewerett. A pólóján, a kis mini divattervező cégem logója virít, megismerem, és ez… ugyan az a darab, amivel reklámoztam, az instagramon is. Gondolta volna a fene, hogy pont itt ,egy kisebb városban fogunk belesétálni, egy divat rajongó lányba… Máris azzal jön, hogy igazak-e a pletykák, a Dolce&Gabbana illattal kapcsolatban, hogy tényleg én leszek az új illat reklám arca is. Nos, erről semmit nem mondhatok. Kész szerencse. -Csak megemlítem, hogy foglalkoznék vele… -eresztek meg egy illedelmes mosolyt, majd a lány észbe kap, és eltűnik a lépcsők irányába újra. Bunkóság lenne lelépni most, így megigazítom a szemüveget az orromon, majd elteszem a zakóm zsebébe. -Fagyit is fogsz csinálni? Ezután nagyon szeretnék, tejszín habbal, gyümölcsökkel. - mesélem tovább a kaja elképzeléseimet. Ezzel is próbálom elütni az időt. Nem mutathatok rossz képet arról, hogy most lelépek, a saját márkám arca is vagyok, példát kell mutatnom. Bár néha Ryura pillantok. A lány is vissza érkezik, egy poszterrel a kezében, a legutóbbi BOSS öltönyös plakáton. Van még alkoholos filc is, így gyorsan aláírom a sarkában. A mamája, még fotót is készít velünk. Nagyon remélem, hogy Ryu összeválogatott mindent, szeretnék menni. Nem készültem fel erre, pont itt, így váratlanul ért. Mikor kint vagyunk szusszanok, többet hagytam ott, mint amennyit vásároltunk, csak hagyjanak békén. - Megpróbálunk elmenni a teafüves boltba is? - kíváncsian pillantok végig az utcán.
Nehéz néha a kedvében járni és szerintem rosszul lenne ha tudná mennyi időt fordítok rá hogy főzzek neki. Nekem mégsem igazán fáradtság, mert tudom jól hogy szereti és csak boldognak akarom látni. Mindent megadnék neki, amit csak szeretne, éppen csak egyet nem tudok. Az igazi szabadságát. Ami egy perszónától függ. Könnyedén, de haladósan vezetek, minden fennakadás nélkül, de magamtól biztosan nem választanék egy ilyen autót. A visszafogottságot szeretem, és elegánsan belesimulni a környezetbe, de Hudson modell is, és így nem baj neki ha néha kicsit feltűnőbb. Úgy is mindenki tudja, hogy a sétáló naptára és mindenese vagyok. -Jó, de akkor gondold át mit ennél, hogy a hozzávalókat megnézhessem - pillantok rá egy pillanatra ahogy leparkolok egy szabad helyre amit kiszúrok menet közben, és nem esik nehezemre betolatni. Aztán pedig a boltot veszem szemügyre. Olaszul nem igazán beszélek, egy két gyakran használt mondatot tudok csak, illetve köszönni és megköszönni. - Hm, itt nem hiszem hogy fogsz találni de nézz körül - én addig a szósz alapanyagok közül válogatok és húst veszek le a polcról, és még pár olyasmit ami kellhet. - Oké, akkor kell kenyér , hagyma, tojás, bacon, sajt - kutatok tovább és félig pakolom a kosarat ahogy visszaérek a pénztárhoz ahol éppen beszélget és számba veszem mire lehet még szükségünk. Később úgyis elmegyek vásárolni még, alaposabban, de nem sportkocsival. Elmosoylodom ahogy valaki sikítófrászt kap, hiszen ismert modell, és szolidan közelebb húzódom hogy kimenthessem ha szükség lenne rá, de szerencsére nem. Csak dedikáltat, és ez még nem veszélyes, így hagyom hogy aláírjon és pózoljon a lánnyal, aki a mennyekben jár. - Ha tudná hogy veled élek, biztos bezöldülne a féltékenységtől - mormogom neki japánul hogy mások ne érthessék, de még így is halkan. - Csinálok majd, de azt nem itt fogom megvenni - rázom meg a fejem, és fizetünk, aztán a kocsihoz viszem a táskát. - Megpróbálhatjuk, de később még el fogok menni vásárolni itt nem olyan jó am inőség, de azért finom ebédet fogok főzni belőle, ne aggódj - nyugtatom meg, ahogy elindulok a tea füves bolt felé, és nem sokkal később meg is találjuk. Pillanatokon belül elveszítem magam a sorok közt és legalább hatféle teafüvet válogatok össze, mindenre jót és ízesített gyümölcsöseket is. - Kincsesbánya ez a bolt Hudson! - lelkendezek neki ahogy megmutatom a kosárkám tartalmát.
még a boltba érve sikerült kiszúrnom, hogy van itt egy olaszos szakács könyv, afféle kisebb méretű füzet, azt is a kosarunkba teszem, angolul van, így nem fog Ryunak sem nehézséget okozni, a fotózkodás után elmosolyodom a megjegyzésére. - Nem csak ,hogy velem élsz, de együtt is alszunk. – suttogok vissza neki halkan, és a mosolyom is láthatja. A tea füves boltban én is elveszek, és egy teli kosárral térek vissza én is, két-két bögrével, amibe a tea füveket lehet tenni, jó nagyok, nem két decis kis két kortyos bögrék. - Megjegyzem ezt a boltot, ha itt járnánk újra. – mézet is veszek, én már tudom, hogy mit fogok csinálni, a teáinkat tesztelem, míg ő az ebédet főzi meg. A kocsi felé menet, megérintem a csuklóját finoman a mutató ujjammal, és az egyik árnyékos padra mutatok. A szatyromat lerakom oda, és előveszek egy tollat a belső zsebemből, meg a kis recept könyvet, és elkezdem átlapozni. Így nagyban megkönnyítem a dolgunkat. Jelölök be pár levest, x ami biztos tetszik, kérdőjel, amit nem tudok eldönteni, fő ételt, és desszertet is, de figyelek mindegyiknél az elkészítési időre, nem akarom,hogy a konyhában legyen, addig amíg pihenünk, vagy dolgozom. Tudom, hogy Ewerett emberei is itt vannak a közelben, nem engedett el minket az emberei nélkül, egy biztos itt áll, valahol, míg a másik a szállásunkat biztosítja. A biztonság kedvéért küldök neki egy sms-t, hogy tudja, hogy megérkeztünk. - Meg vagyok, így könnyebb dolgod lesz, ha betérünk a következő boltba. – nyújtom át neki a füzetkét, azért, látszik ,hogy büszke vagyok magamra, amiért ennyivel sikerült megkönnyítenem a dolgát, és egy halvány mosoly is látszik az ábrázatomon. A szemüveg mögött rajta legeltetem a pillantásomat, és aztán halkan fel is nevetek, ahogy felkelek a padról. Ha valaki azt mondaná, hogy nehéz velem, nem hibáztatnám, mert most ,hogy itt vagyunk, és a mediterrán olasz levegőt szívom magamba, távol Los Angelestől, kezdek egy kicsit jobban fel engedni, mondhatni leráztam magamról az utolsó korbács nyomát is, amit elszenvedtem a legutóbbi kuncsafttól. Sokan felejtik el, hogy hiába vagyunk áruk, ha nem azt teszik, amit megbeszéltek Abigaillel, akkor ők vannak nagyobb gondban. - Tudod… nem szeretném elkiabálni magamat, de jó itt, és be kell mennünk egy játék boltba is, kell Scrabble, Azt találtam ki, hogy játszhatnánk angolul, és japánul is majd. Melyikünk ismer több szót. – ennek a játéknak a reklámját időnként elkaptam a tv-ben, bár nem mintha túl sokat néznék úgy tv-t. De ez tetszik, szó kirakós. - ha megvagyunk mindennel, akkor elindulhatunk a szállásra? – a kocsi mellett állva várakozón pillantok rá. Néha annyi mindent szeretnék egyszerre, hogy az hihetetlen. Máskor pedig maga vagyok az önuralom szobra.
A boltban viszonylag hamar végzünk és átgondolom mire lehet még szükségünk de biztos vagyok benne hogy még párszor el kell jönnöm majd, hogy mindenünk meglegyen ami az ebédhez kell, illetve bármihez amit éppen megkíván. Nem gondoltam sosem arra hogy különösebben tehetséges lennék a konyhában, de miatta erre is vállalkoztam hogy végigjárok pár főzős tanfolyamot hogy ne kelljen ebben sem hiányt szenvednie. Végül is, rájöttem hogy valahol élvezem is a játékot az ízekkel és alapanyagokkal szóval nem lehet okom panaszra. - Akkor már nem csak zöldülne, de meg is pukkadna - mosolyodom el, ahogy a teafüves boltban folytatjuk a kalandozást, és igazán értékes és érdekes dolgokat találok és szinte elveszítem magam ott. Kell mindenféle tea, ami fájdalmat csillapít, megnyugtatja a gyomrot, a fejfájás ellen is jó, illetve a közérzetet is javítja. Alapanyagokat veszek, úgyis én keverem ki a megfelelő arányú teát mindegyikből. - Oh, igen ez is kell - pillantok a bögrékre és tetszik az egyszerű, de nagyszerű mintájuk ahogy nincsenek túl cicomázva. Azokért nem vagyok oda különösebben. - Jól van, biztos hogy fogunk még ide jönni - értek vele egyet ahogy a kocsi felé veszem az irányt hogy bepakoljuk a táskákat és elmosolyodom a finom érintésére és amerre mutat arra indulok. Letelepszem a kis padra mellé, és a mini szakácskönyvet nézem amiket bejlöl. - Igen, ez jelentősen megkönnyíti a dolgot - azt nem teszem hozzá hogy ezek közül sem egyszerű minden fogás, és vannak benne trükkösek is, amiket nem mindenki tud megcsinálni. De a kedvéért megteszem, mert ha ez kell a boldogságához... Én nem számítok. Elteszem a könyvecskét, mert úgyis én tudom hogy melyik fajta hozzávaló kell ha boltba megyünk. Elnézem Hudsont ahogy a padon lazít és örülök neki hogy sikerült otthon hagynia az összes súlyt ami a vállait nyomja. Lerázza kicsit a láncait, és szabadabban élvezheti az olasz levegőt, amit annyira szeret. Nem hibáztatom érte, az olasz nyár tényleg gyönyörű de én csak medence mellett szeretem az ilyesmit ha nagy a hőség. - Oh, a japánban mindenképpen meg foglak verni ezt remélem tudod - mosolyodok el széles mosollyal, hiszen jól beszéli a nyelvet, de még nem ismer ő sem mindent. Az angollal nem hiszem hogy sarokba tudna szorítani már, de nem bízom el magam, és minden eshetőségre felkészülök. - Jó, de akkor kell egy angol-japán szótár is - teszem hozzá félig komolyan. Hiszen csak játék, és tényleg jól hangzik. Sosem.. volt alkalmunk játszani egymással, és élvezni valamit, csak az élvezet öröméért. Mindig volt valami más a tetteink mögött, és mindig is őt rendeltem előrébb és ez nem hiszem hogy valaha is változni tudna. - Mehetünk, igen mielőtt Ewerett ránk küld egy alakulatot hogy miért nem vagyunk már ott - sóhajtok fel, ahogy felkelek és leporolom a nadrágom, és a kocsi felé indulok. Beteszem a szatyrokat a kis csomagtartóba és visszaülök a vezető ülésbe. Biztos kézzel vezetek ismét, és hamarosan már a szállásunk előtt állítom le a motort, és végigpillantok az épületen. -Élőben jobban néz ki mint a képeken- jegyzem meg, hiszen én foglaltam le a szállást, és igazából... mindent. - Vidd be a táskákat a konyhába, én addig beállok a garázsba és mindjárt jövök én is - mondom Hudsonnak, és a kis szatyrokat neki adom. A csomagjaink már úgyis itt vannak, azokkal nem kell gondolnom.
mKiszállok a kocsiból, amikor megérkezünk, és felnyalábolom a szatyrot, ahogy kérte, és be viszem a konyhába. Elkezdem kipakolni a szatyorból a holmit, egyelőre az asztalra, és aztán ami hideg holmi, azt a hűtőbe, a teákat kirakom a pult közepére. Mind díszes fém edényképben vannak, és mindegyiken rajta van a név, kinyitom az egyik citromfüves edényt, és bele szimatolok. Ahogy neszt hallok, úgy hirtelen mozdulok, és le verem a napszemüvegemet az asztalról, és már hajolok is érte. Szisszenve térdelek le, nem láttam a korbácsütéseket a hátamon. Remélem, hogy csak meghúztam egy kicsit. Vagyis, csak ennyi a baj. Megrándul egy izom az arcomon, ahogy felegyenesedek, és mosolyt erőltetek az arcomra. - Nincs kedved, pihenni egy kicsit? – amúgy sem vagyok úgy éhes, és tudok várni, attól nem vagyok rosszul, ha várnom kell az ételre, ezt valahogy megtanultam háttérbe szorítani, a szükségleteimet. - Amit kellett, elpakoltam, és megnézhetnénk a szobákat. – van külön háló is, de nem tudom,hogy hogy lesz, izgulok egy kiscit még emiatt. Lerakom a telefonomat a töltő állomásra, és kihagosítom rajta a zenét, Ryu is tud állítani rajta, és szokott is, nem vettem még a fejét érte, rá van kötve a zenelejátszó az ő karórájára is. Mindennek kellemes színe van, a nappali is pasztell árnyalatú, a nagy háló kényelmes, és tágas. Halvány veríték csepp indul meg a homlokomon, elfáradtam. Bekapcsolom a légkondit a házban, hogy mindegyik szobában kellemes legyen a hőmérséklet. Elkezdek kipakolni, ám egy idő után kétségbeesettebbé válnak a mozdulataim, a magnéziumos üvegeket keresem. A táska előtt térdelek, körülöttem ruhák, és nem látom, hogy mit csinálok. Nem akarom mindig mindenért Ryut zargatni. Térdelve könyökölök a földön, és a vállamba markolok. Csak el akarok bújni egy kicsit, mint régen, amikor anyám jajveszékelő hangját hallottam. Saját magam zavar, magamtól, magam elől akarok menekülni. - Velem…csak a baj van! – suttogom halkan, és az ágy oldalához mászom, és neki döntöm a hátam, de a fejem továbbra is eltakarom a világ elől. Jól kellene éreznem magamat, és nem itt vergődnöm a fájdalomban. - Élveznem kéne a nyaralást, mégsem megy. – panaszkodok az üres szobának.
Leparkolok és megvárom amíg Hudson kiveszi a kis táskákat amik itt vannak, és tovább gurulok hogy fedett garázsba tegyem a sportkocsit, nehogy valami viszontagság érje, amit nem akarunk. Kiveszem a maradék táskát és a kocsi forgalmiját meg a saját cuccomat amit be akarok vinni, és lassan felsétálok a konyhába ahol még látom Hudsont pakolászni. Elmosolyodom, lopva, hiszen olyan ritka és természetes hogy így tesz vesz, mert lássuk be a konyhában nagyon el van veszve és nem az ő terepe. Mégis értékelem benne hogy segíteni próbál, és én magam is belépek a konyhába egy kis zajt csapva. A szívem szakad meg ahogy a fájdalmát látom, és nem tudok ellene mit tenni. Mindig csak enyhíteni tudom a kínját és kicsit feledtetni vele hogy mi történt korábban. Nem vagyok elég erős hogy megakadályozhassam. - Menj csak Hudson. Mindjárt megyek én is, csak elteszem a maradékot - el is rámolok, és követem felfelé pár másodperc késéssel, hiszen végtére is mindent elrakott ami olyan volt hogy különleges bánás módot érdemelt. A szobámba érve leveszem a cipőt és kényelmesebb házi viseletre váltok, megszabadulva az öltönytől és fel is akasztom hogy ne legyen gyűrött. Egészen hozzá szoktam már ezekhez, de nem szeretem különösebben őket viselni. Elrendezek mindent magam körül, mielőtt Hudsonhoz indulnék hogy megnézzem vele minden rendben van-e. Belépve a szobába furcsa látvány fogad ahogy az ágy előtt üldögél, nekidőlve. - Hudson. Mi a baj? - kérdezem aggódva ahogy máris letérdelek mellé, és automatikusan a magnéziumot kezdem el keresni hogy be tudja venni és ne legyen több fájdalma. - Fáj valahol? - kérdezem ahogy végig is tapogatom hogy húzza-e valahol esetleg görcs, vagy ilyesmi.
Miért kell mindig erősnek lennem, és határozottnak? Mert tudom, hogy ha így egy pillanatra is elengedném magam, akkor megölnének, összeroppantanának, és még azonnal ki is hánynának valami nevenincs partra, vagy a cápák közé. Elfáradtam, szörnyen és a görcs húzza a hátam, nincs kedvem semmihez. Kimerültem. A zene is csak zavar, nem akarom azt sem hogy Ryu így lásson és velem foglalkozzon, azt szeretném, ha pihenni tudna ő is. Megrázom a fejemet, és intek, hogy menjen nyugodtan, én megleszek magamban is. Ne aggódjon értem. Ám látom, nem adja fel a magnézium keresést, és beveszem, amint megkapom, még víz sem kell hozzá, viszont nem eresztem. Érte nyúlok, és átölelem a nyakát, talán nem is a görcs volt a bajom, egyszerűen csak szükségem volt a közelségére. - Elfáradtam… fáj mindenhol… - suttogom halkan és valahogy átmászom az ölébe, szörnyen fáradt vagyok, és remeg minden porcikám, közben pedig itt-ott érzem a görcsöt is, de az is lehet hogy ezt már csak bebeszélem magamnak. Átölelem és a mellkasára hajtom a fejem, belé is görcsösen kapaszkodom, a felsőjébe, hátul a hátán, addig sem érzem, hogy remegne a testem. Némi idő elteltével egyenletesebbé válik a légzésem, és mégjobban a szíve fölé kucorodom, megnyugtat a hangja, az egyenletes dobbanások. Ahogy erre összpontosítok, lassan az én légzésem is szinkronba kerül az övével, és az orromban is eltelítődik az ő illata. Az otthonom illata. Igazából, most egy mozgatható bábú vagyok, így akár még az ágyra is fel tud pakolászni, segítek is benne neki, hogy nem kell felpakolnia, ha úgy van. -Vedd le a pólód – kérem halkan, és ha ez megvan, akkor újra hozzá bújok, dörgölőzöm mint egy makcsa, pedig nem akarok mást, csak érezni az érintését, és megnyugodni azáltal. - Gyere… - kihúzom az erkélyemre és felfekszem a hatalmas napágyra és visszabújok hozzá. - Tudod mire gondoltam? Szeretnék elmenni egy vizi élményparkba, de hintázni is, sosem hintáztam. Te…? -suttogom halkan és kíváncsian. Ryu tarkóján piszkálom a pihéket és apró köröcskéket rajzolok, miközben befészkelem magamat az álla alá, és összefűzöm a lábainkat is. A meditterrán illat is kellemes, ahogy idekint megcsap , és még viszonylag egész árnyékos ez a hely, ám nem kell félni, van felettünk árnyékoló is, ha a nem tovább haladna. - Te mit szeretnél? – sürgetem a válasszal.
Nagyon nehéz így látnom Hudsont. Belesajdul a szívem és a lelkem, de nincs jogom hozzá hogy máshogy álljak hozzá. Neki erősnek kell lennie, és tudom jól mekkora erőfeszítés ez tőle, de már nem sokáig. Remélem már nem kell sokáig elviselnie azt ab oszorkányt, és hamarosan felszabadulhat az uralma alól. Csendesen készítek teát mindkettőnknek, ami megnyugtató és kissé altató hatású is, mert szeretném ha aludna. Ha nem álmodna, és nem gyötörné magát azon amit velem tett a saját önzőségem miatt. Mert én akartam, én tettem. Kihasználtam, és visszaéltem a helyzettel, amire nem vagyok büszke, de annyira akartam! Önző voltam, és ez kicsit bánt még, noha szerinte neki lenne oka a megbánásra. Találok végül magnéziumot és sikeresen beadagolom neki hogy jobb legyen az izmainak és az általános közérzetének. Ahogy odaülök az ágy szélére, áthúzódik az ölembe, és nem is ellenkezem, csak simogatom. Egy pillanatra még felkelek mellőle hogy letegyem a csészéket és leveszem a zoknimat magamról, mert képtelen vagyok úgy aludni hogy rajram van. - Jól van, jól van.... Minden rendben lesz - csitítgatom amíg el nem gyengül a kapaszkodása a felsőmbe és aztán fektetem le rendesen. Beljebb gurítom kicsit hogy én is mellé férjek és leveszem a pólót ahogy kéri. Az ágy mellé hajtom, előtte nincs mit szégyellnem, és nem is akarom hogy azt higgye nem érhet hozzám, hiszen én lennék a legboldogabb ha megtenné. - Hm, mire? - kérdezem, de aztán meg is osztja mire gondol. Vizi élménypark. Nem rosszgondolat bár én nem vagyok oda annyira a vízért de kis mennyiségben tudom élvezni és mellékes hogy én mit akarok. - Megszervezem - ha ezt akarja, már megyek is, és osztom serényen a parancsokat hogy ki mikor és hol legyen. - Én.... amit te. Nekem mindegy, amíg te is ott vagy és jól érzed magad - mosolyodom el ahogy ránézek mellette heverve. Nekem nincsenek túl nagy igényeim és nagy vágyaim.
Nem érdemlem meg, hogy ennyire kedves és törődő ha rólam van szó. Túl sokat tesz értem, és bárcsak… meg tudnám neki hálálni! Ahogy átölel, és hozzá bújhatok, elfeledkezem mindenről, kicsit elbóbiskolok, és még akarok neki beszélni a terveimről, hogy mit, miket szeretnék vele csinálni, benne van, mintha mindegy lenne neki. Annyira szeretném, ha egyszer ő mondana ki valamit, bármit. Amit tényleg szeretne. Szeretném megadni neki, megvenni, a kedvében járni, erre a nyarlásra is alig tudtam rávenni, de mégis…örülök, hogy itt van. Mert velem van, és… el kéne engednem ezt a sokmindent amihez ragaszkodom. Mielőtt elindulna, az oldalára simul a kezem, és visszahúzom, még ha nem is akart megmozdulni, én visszahúzom magamhoz. Annyi mindent szeretnék kipróbálni, amiket korábban nem ment, és nem lehetett. Ezt a fajta örömöt szeretném megosztani Ryuval is. Amikor valamit azért csinálok, mert szeretném és jólesik. Nem azért, mert elvárják tőlem. Ő semmit nem vár el tőlem. Végül teljesen elalszom, és kikapcsolok. Elfáradtam, az utazás és az azt megelőző tortúra, az ára annak, hogy ide jussunk. Meg kell emberelnem magam, nem eshetek szét, újra és újra. Nyújtózkodom, és érzem, hogy bele gabalyodtam. Vissza bújok, és szusszanok. Az illata betölti az orromat, és akaratlanul is elmosolyodok. Felkönyökölök, és őt nézem. Beesteledett. Tovább akarok maradni, mint az a pár nap. Megszökök pár napra, szükségem van erre. Szükségünk. Neki is jót fog tenni. Felkönyökölök, és őt nézem, az ajka ívét és a mandula vágású szemeit, a szempilláit. Jól áll neki a borosta, szeretem raja. Az álla ívét cirógatom meg a hüvelykujjammal. Emlékszem, hogy milyen volt megcsókolni, és azt is, hogy táncot járt a nyelvünk. Élesen szívom be a levegőt. Nem simítok át az ajkán, inkább folytatom a mozdulatot az állkapocs csonton, át a nyakára. Látom ahogy az ér lüktet a torkán, oda érintem a mutató ujjam. Tulajdonképpen felfedezem magamnak, még azt is észreveszem, hogy megváltozott a légzése. Az ő ujjai vékonyabbak mint az enyémek, nőiesebb, de tetszik. Lesimítok a vállán, a karján, le a kézfejéig. Itt megállok egy pillanatra. Lopva pillantok csak rá. Az első lopott csókomat leszámítva, és azt, amikor megtanítottak férfivel hálni, és azóta hogy azt a disznót megvertem, ez az első alkalom, amikor önként érintek férfit, és akarom. Kíváncsi vagyok rá. A tenyerembe fogom a csuklóját, és lecsusszan a hüvelykujjam a tenyere közepén, finom nyomással illetve a helyet. Fent van, tudom jól. Mégis a tudat, hogy csukva vannak a szemei… kicsit mintha tilosban is járnék, meg nem is.
Furcsa érzés kicsit így itt lenni Olaszországban hiszen ez egy nem hivatalos, de mégis csak közös nyaralás ami csak kettőnkről szól, a divat napon kívül. Ennyi belefér, és annyira akarom hogy jól sikerüljön, mert Hudsonra ráfér a pihenés, a klub dolgaival van aki foglalkozzon és néha én is rájuk nézek. Távoli hozzáférésem van mindenhez és elhoztam a laptopom magammal így tudok olykor dolgozni is egy keveset amikor Hudson nem látja. Azt szeretném ha jól érezné magát és tudna pihenni elvégre még társasjátékokat is hoztunk magunkkal. Hudson mellett feküdve, nem érzem annyira a munka és a múlt súlyát, egyszerűen csak örülök annak hogy ennyi jut nekem. Sosem kértem, és sosem követeltem semmit, hiszen nem kell nekem semmit adnia, én akkor is mellette maradnék örök életére. Ebben az életben és a soron következőben is. Lehunyom a szemeim, hogy úrrá legyek az érzelmeimen és meditálok egy kicsit, de beleszundítok ahogy hudson hozzám bújik és most valahogy.... Úgy érzem helyén van minden, és megengedek ennyi lopott boldogságot amit ez a pillanat okoz. Értékes kincsként fogom őrizni hiszen... Ez most csak az enyém. - Mhm....- mosolyodom el álmomban amikor valami enyhe cirógatást érzek meg és nem bántó egyáltalán. Mint egy kedves szerető érintése. Milyen szép álom, hadd álmodjam még egy kicsit tovább. Kicsit később érzem meg hogy ez már nem álom, és tényleg valaki megérint, és pontosan tudom hogy Hudson az, de nem nyitom ki a szemeim, és nem is moccanok. Jól esik hogy megérint, önként, nem kényszerítve. Tudom hogy mennyire nem szereti a férfiak érintését de mégis.... a könnyem is kicsordulna ahogy most magától.... ~ Ó Hudson, ez.... ezért én meg is halnék....~ Elmosolyodom ahogy könnyedén érint de még nem nyitom ki a szemeim, csak lágyan moccanok, mint aki szépet álmodik, hiszen boldoggá tesz ez a pillanat.
Értékelem, hogy nem kel fel, így legalább bűntetlenül figyelhetem őt, és megtapasztalhatom, hogy mely érintések azok amelyek kellemes érzést váltanak ki belőle. ~Tudom, hogy a hmm után nemsokkal felkeltél…Másképp veszed a levegőt…~ Nem tudom, vagyis… sejtem, vagy a fenébe is! Nagyon remélem, hogy nem akar még felébredni igazán, mert könnyebb valahogy így megnyílnom neki. Nem akarok tovább várni ezzel. - Te vagy az első férfi aki megtetszett, azon aukción. Szabadnak akartalak látni, és nem akartalak ott hagyni. Azon a bizonyos éjszakán csak egy csók erejéig éltem vissza a helyzeteddel, mégis életem legfnomabb csókja volt. El kellett telnie ennyi időnek, csodálom, hogy nem hamarabb kaptalak el egy ilyen… nimfomán rohamom közben. – így, hogy csukva van a szeme, könnyebben jönnek a szavak a számra, és valahol a szegy csontja tájékát fixírozom. Azt, ahogy emelkedik és süllyed a mellkasa, puhán a szíve fölé teszem a tenyerem. - Te vagy az első, akit nem akarom, hogy elvegyenek tőlem. –nem mondom ki a nevét, mert csak annak kimondása képes lenne a hangulatot tönkre tenni.– Nem hagyom senkinek sem, hogy közénk álljanak. Veled nem akarom elrontani, te nem egy alsó vagy, amit minden aktus után váltogatok. Te vagy az én biztos pontom. Nélküled, én… biztos hogy nem bírtam volna eddig. – vallom be, hogy azért én is gyenge vagyok, tudok az is lenni, de hány oldalamat látta már vajon? Mindet. Az erőstől a gyengéden át, a roncsot, mindent. - Te vagy az első –folytatom a vallomásom, talán elég sután, hogy minden új résznek ez a kezdő mondata. – akivel nem akarom hogy elmúljon, hogy ha reggel felkelek, nem öltönyt húzva akarok elrohanni a helyről, hanem megvárni amíg felébredsz és úgy gabalyodni össze. Mindent ki akarok próbálni veled, amire még nem volt lehetőségem. –döntöm a homlokom a mellkasának, és hallgatom a szívverését, ami talán most már eléggé össze-vissza kalimpálva ver. - Azt is tudnod kell, hogy számomra a testiség , mivel ebben nőttem fel, mást jelent. –felemelem a fejem és rá pillantok. – Magamat adom neked, és azt az oldalam, amit senki más nem lát, nekem többet jelent, hogy velem vagy, mint az ,hogy pillanatnyilag kin élem ki magam. –igen, kusza vallomás a vége, de tudnia kell ,hogy a szexxel nem fogok felhagyni, nem tudnék. Kiélni meg nem akarom rajta magamat, úgy ahogy korábban, ennél többet , sokkal többet érdemel. - Szeretném megpróbálni veled. Mit szólsz? – ülök fel mellette és komolyan pillantok rá.
Éber vagyok már valamennyire, de nem nyitom ki a szemeim, mert valahogy érzem hogy nem lenne helyén való és megtörném a pillanatot, amikor Hudson őszintén megnyílik és hajlandó beszélni arról hogy mit érez, és mit gondol. Ritkán van ilyen, így hát óvatosan kezelem és közben a szívem szakad bele hogy ilyenkor mer csak bátor lenni holott neki bármit megtennék a világon. Egyenletesen szuszogok, mint aki még mindig nem tért teljesen magához de tudom hogy ő is tudja, már csak színlelek. Mégis úgy teszünk mintha ez rendben volna. - Finomm volt – erősítem meg mint aki még álmodik valamit és közben válaszol egy más kérdésre, de meglep kissé. Sejtettem hogy történt valami azon az éjjelen, de sosem mertem megkérdezni hogy mi és azt hittem ő sem akar róla beszélni mert szégyelli. Én, szégyellem hogy az voltam ami, és hogy el akartak adni mint egy nyavalyás értéktárgyat. Nem vagyok az, most már tudom hogy sok minden van amire jó vagyok és amit szeretek is csinálni. -Nem bánom, sosem bántam – sóhajtok fel ahogy aztán megint megérint. Érzem a tenyerét a mellkasomon a szívem felett és hevesebben is ver szerintem, annyira feszül hogy felébredjek rendesen és összecsókolgassam a szavaiért. Neki nem szabadna bűntudatot éreznie, az egyedül nekem való amiért kihasználtam a helyzetet. - Én éltem vissza helyzettel Hudson, nem te… - szólalok meg végül ahogy csak nem tudom teljesen szavak nélkül hagyni a helyzetet de nem nyitom ki a szemeim még mindig, mert nem akarok belezavarni a vallomásába, ami olyan ritkán és nehezen jön. Nem is vágyom rá, mert tudom, érzem valahol hogy mit érez irántam, de persze felpezsdít hogy ezt kimondva is hallhatom, bár mindig azt hittem hogy ha ilyen beszélgetésre kerül a sor, akkor én leszek az aki szerelmet vall, és nem fordítva lesz. - Nem fognak, nem megyek sehová. Én mindig, mindig melletted maradok, ezt jegyezd meg jól. Nem rontassz el semmit, én …. én szeretem ezt, veled – legyen az a mindennapi életünk, vagy nyaralás, üzleti megbeszélés vagy egy hobbi. Nem akarok elszakadni és máshogy csinálni. Mással meg pláne nem, az én életem ide kötődik, hozzá. Így teljes. -Mindent kipróbálok veled amit csak szeretnél, bár attól tartok korán kelő vagyok és én ébrednék hamarabb – mosolyodom el még mindig csukott szemekkel ahogy lustán moccanok. - Engem sosem zavart a szex, Hudson. Tudom hogy… most már ismerem az érzéseidet és sosem fogom a szemedre vetni ha mással vagy mert az csak testiség. Köztünk nem csak az…. Nekem… nekem több mint elég a társaságod és hogy… velem akarsz lenni. Én… én szeretlek téged, jobban mint a valaha bármit, és nem akarlak elveszíteni – mosolyodom el és rényire nyitom a szemeim. Talán nem is láthatja, hiszen ázsiai vagyok tudok úgy nézni hogy más azt higgye nem látok. Ez, művészet.
Tudom, hogy fent van, mégsem akarom megszakítani azt amit elkezdtem, még akkor sem amikor válaszol, mert valahogy úgy érzem, most van itt az ideje , ha már elkezdtem. Ahogy halkan válaszol nekem, hogy nem bánta , még most is képes nekem ezért megbocsájtani. Tudom, lassan lerágott csont lesz, annyiszor emlegetem fel, de úgy érzem, ennek is itt van a helye jelenleg és ha megbeszéltük, jobb lesz. Finoman simítom meg az arcát, miután újra megbocsájtja a tettem, azzal hogy kijelenti, ő nem bánta, még akkor is ha azt mondja, szerinte ő élt vissza a helyzettel, nem. Nem fogok leállni vitázni vele, bár úgy fest, kellett az a helyzet, hogy mi ketten előre lépjünk. Megkívántam akkor, de ezeket az érzéseket mélyen eltemettem magamban, mert nem szabad szeretnem. Ez nem az a műfaj, a szeretetet és a kapcsolataimat elvehetik tőlem. Őt nem akarom. Felkönyökölök amikor válaszolni kezd nekem és az arcát figyelem, bár csukva van a szeme, most kivételesen szeretném látni azokat a sötét barna, már-már fekete szemeit. Érzem, hogy a vallomása alatt egyre hevesebben kezd verni a szívem és alig jutok szóhoz, most…most tényleg… Alig hiszek a fülemnek. Erősnek kell lennem, de ahogy ezek a szavak elhagyják a száját magam sem tudom, hogy miért érzem ahogy az első néma könnycsepp legurul az arcomon, és nem döbbenten, hanem… hanem kétségbeesetten, reménykedve, vágyódva, össze zavarodottan ülök az ágyon. Érzem ahogy… „Én… én szeretlek téged, jobban mint a valaha bármit, és nem akarlak elveszíteni” Ismételgetem magamban és az érzés érzem, hogy lekúszik a mellkasomba és mintha fel akarna robbanni, megremeg a szám széle. Jelen állapotomban egy roncs vagyok, azért is jöttem el onnan, ide ,hogy összerakjam magam, szükségem volt ilyesmire időnként. De a mostani események fényében, most… egész másképp történik. Felnyögök, ahogy az a tengernyi érzés elönt és a számra szorítom a tenyerem, nevetni akarok, kiabálni, hogy fáj, amiért ennyi érzelem tört elő hirtelen, és hogy ez mennyire fáj. Nevetni, mert sosem hittem hogy szeretni fognak, és részem lesz egy vallomásban. Szipogva és remegve veszek egy nagy levegőt. -Rhyuuu! – szakad ki belőlem egy hörgős érzelmes, minden tekintetben furcsa hang, hiszen továbbra sem tudom, hogy nevessek, üvöltsek egyet, esküszöm megpróbáltam felállni, de mázsás súly nehezedik minden végtagomra. - Szeretsz?! – jelentem ki határozottan, nem a vallomásában hitetlenkedem, hanem… a bennem tomboló érzések kezdenek túlcsordulni. Forog körülöttem minden, gyorsan emelkedik a mellkasom, szaporán, az ágyra dőlök, és a tenyerem az arcomra teszem. - Bol..boldog…vhok! – csuklik el a hangom, és tényleg eltörik a mécses háttal az ágyon fekve. – Lyan…inoha! //Olyan boldog mint még soha// - oldalt fordulok és összegömböcködöm ha tudok, így talán jobb, könnyebb lesz elviselni ezt a sok érzést. Csak forgok bennük, és nem tudom ,hogy melyikre koncentráljak. A túl jóra, a túl rosszra? Amelyben Abigail fenyegető auráját látom? Aki elveheti tőlem a szerettem, vagy a jóra, hogy mindezt ami fontos nekem, megvédhetem, meg fogom védeni!
Minden erőmre szükségem van hogy ne nyissam ki a szemem, és ne rontsam el a pillanatot amikor őszintén beszél az érzéseiről. Tudom hogy nem könnyű neki, akiknek mindig el kellett fojtani azt amit éppen érez és mosolyognia kellett amikor sírni akart és nevetni amikor dühöngeni akart. Neki, akinek mindig meg mondták hogy mit csináljon, ez most elég nehéz helyzet lehet, de önző módon kicsit örülök is neki. Örülök annak, hogy nekem mondja ezeket, és hogy az érzései felém irányulnak, és engem tisztel meg azzal hogy szeret. Szeret. - Hudson, én mindig is szerettelek, mióta megmentettél. Nem azért amit tettél, hanem ahogy hozzám álltál és ahogy segítettél nekem, és én is segíteni akartam neked és beléd szerettem. Sosem mondtam el, mert féltem hogy megijeszt és máshogy fogsz rám tekinteni, de nem tagadhatom le az érzéseimet - mosolyodom el ahogy kinyitom a szemeim rendesen és ránézek. Meleg, csokoládé szín szemekkel, amiket úgy szeret. Magamhoz húzom amennyire lehet. - Hai, szeretlek Hudson, mindennél jobban - súgom neki ahogy szinte érzem hogy lassan átszakad benne egy gát és viaskodik az érzéseivel. A szívem roppan össze hogy ennyire fájdalmas ez neki de talán lassan majd... majd könnyebb lesz egy kicsit ha az a démoni nő eltűnik a képből. - Én is boldog vagyok, és még inkább ha TE az vagy - mosolygok és ahogy összekuporodik, mögé fekszem és magamhoz húzom, nagykifliben. Csak vigasztalom, és simogatom lágyan, hadd sírja ki magát és hadd szedje össze a gondolatait, nem sietünk sehová és sosem sürgetném semmiben. Ez.... most az ő ideje, és neki kell tudnia mikor jobb. Én csak komfortosabbá akarom neki tenni. - Sssss, rendben van Hudson, itt vagyok és itt leszek veled mindig - ez egy olyan ígéret amit az életem árán is be tartok, és nem lesz előttem lehetetlen.
Kezdőlap
