E leget napoztam a Toscán tengerparton, meztelenül, hogy felszedjek egy kellemesebb fajta barnaságot. A privát telefonomat Ryunál hagytam, készítettem pár fotót az asszisztensemről, aminek nem örültem volna, ha Abigail keze közé kerül. Nem voltam sosem az a majrézós fajta, de most még nehezebb szívvel váltam el a jobb kezemtől. Kellemes két hét volt, és örültem volna ,ha megkapom a harmadikat is, de Abigail hajthatatlan volt, mindenféle szankciót bevetett, és a lelki terrorhoz is jól ért. Veszett ügy volt, amikor próbáltam vele alkudozni a szabadságomat illetően. Miért gondoltam, hogy ez most másképp lesz? Szándékosan a több csatlakozással járó útvonalat választottam, és így is Angliából indult a magán gépem, ott volt csak felszállási engedélye. Talán ha megerőltetjük magunkat, Olaszországból is lett volna, mert ide is azzal érkeztem. De nem akartam túl hamar odaérni. Csak most kezdtem megtapasztalni, hogy milyen az, ha valakivel úgy vagyok együtt, hogy az érzelmeimet is elengedhetem. Hullámzó, ijesztő, de valahogy jó is. Nem akartam ebből a furcsa, de kellemes érzésből kiszakadni, Abigail mégis tett róla, hogy kiszakadjak. A rideg valóságával, és azzal ,hogy tudatta velem, hogy sosem leszek szabad, és… azt sugallta, hogy esetleg tud Ryuról… Nem akarom, hogy tudjon róla! Hogy a közelébe kerüljön! Szenvedett már eleget annak idején ő is. Nem akarom,hogy újra át kelljen élnie bármit is. Itt ültem a tizenkét órás repülőút végén, egy óra és leszállunk, átöltöztem, megfürödtem, de Angliában hűvösebb volt, így öltönyre váltottam, most is ehhez nyúltam ösztönösen. Elvégre mellette sosem szórakozhatok. A csúsztatás ellenére is a megbeszélt időpontra érkezett a gépem. Pech, gyanítom hogy Ryu keze van a dologban, nem szeretné, ha szankciók érnének a késés miatt. Angliában minden személyes elektronikus holmim neki adtam, de a céges telefonom számát így is tudta, mégsem kockáztathattam meg neki egyetlen üzenetet sem, ami gyanúra adott volna okot. Ráadásul, nem bíztam egy fikarcnyit sem Abigailben, hogy ha egyedül hagynám a tabletemmel, vagy a laptopommal, nem-e próbálná meg feltörni valahogy. Minden porcikám tiltakozott ez ellen az egész ellen, de tényleg muszáj volt eljönnöm. Fekete élére vasalt, olaszos öltöny nadrágban sétáltam le a fekete lakkozott magánrepülőből, a hátamon átvetettem a zakómat, és egy ujjal tartottam a vállamon keresztül. Napszemüveg védte a szemeimet a hirtelen napfénytől, és egyúttal fedte a hatalmas karikákat a szemem alatt. Jó lett volna pihenni, de képtelen voltam rá, csak szundítottam, valamennyit. Fél órát talán. A hajamat csak megigazítottam a fürdőben, és máris a légkondicionált kocsiban voltam. Ott vártam, hogy a táskáimat bepakolják a csomagtartóba, a privát ellenőrző ponton haladtam át, ahol a kocsit is átvilágították, de ki sem kellett szállnom a kocsiból, csak ellenőrizték az útlevelemet ,és kész. Éhes is voltam, és nem szerettem éhezni, így amikor egyre inkább nyilvánvaló volt, hogy haladunk ki Malibu Beach felé, és egyre több étterem előtt haladtunk el, megkordult a gyomrom is. - Éhes vagyok, álljunk meg! – tudtam ,hogy nem parancsolhatok ennek a birkának, mert Abigailhoz hű. -Nem tehetem, minél hamarabb haza kell vigyem. - Állj meg te birka, vagy ide is végzem minden dolgomat!Az asszonyod nem fog örülni azért, ha éheztsz, és megtagadsz tőlem egy alapvető szükségletet.– ezt már csak nem állhatja a birka sem, így gyorsan félre állt, én pedig kiszemeltem a legelegánsabb éttermet, és bevetettem oda magamat, egy órára, mindenképp. Ennyi idő kellett, hogy megreggelizzek rendesen. „A birkád nem akart megetetni, tudod, hogy nem bírok a levegőben enni, így egy óra csúszással, de érkezem.” Üzentem neki, amikor épp az első fogásomat hozták ki, a mosdóval valójában nem volt dolgom, de láttam, hogy a fekete öltönyös birka, ott puffog a kocsijának támaszkodva, miközben én direkt ablak melletti asztalt kértem, hogy lássam a nyüglődését. Nem kaptam választ azonnal Abigailtől, biztos az aktuális hódításával szórakozik; annál jobb. Így nem velem fog kezdeni. Tisztességes jatt után szálltam vissza a kocsiba és idegesítőn mosolyogtam a sofőrömre, aztán visszabiggyesztettem az orromra a napszemüveget,és úgy bámultam ki az ablakon. A villába érve, kiszálltam a kocsiból, és az egyik cseléd után ballagva foglaltam el a szobámat, majd behozzák a holmimat is. Feltűrtem könyékig az ingem ujját és átvágtam a saját erkély részemre, szerencsére egy paravánnal el volt választva a két hely egymástól. Körbe néztem, odakint is és az én lakrészemen is, az ajtó ami a szobámból nyílt, egyértelmű volt, hogy Abigailé, mindig így volt, privát tér, közös ajtó, ami a másik hálójába nyílt. Mivel nem láttam sehol senkit, így elmentem megfürdeni, jóllaktam és a meleg miatt úgy döntöttem, hogy egy szál fürdő lepedőben fogok kifeküdni az erkélyre, egy részét árnyék fedte, másik részét a nap érte, pont a medencénél, de én az árnyékos részre pihentem le. A fürdő lepedőmet, arabosan kötöttem meg, a csomó nem látszott, nem is emlékszem, hogy ki tanított meg rá, de nehéz volt csak úgy leszedni rólam. Egyenletesen barnultam egyébként mindenhol, mert ha napoztam, vagy fürödtem, akkor azt csakis meztelenül tettem. A napszemüvegem takarásában szundítottam el, kényelmesen az napágyon. A testemnek nem tudtam parancsolni, megadta magát a repülés okozta fáradtságnak.
Kezdőlap
