Azért van abban a kocsiajtó becsapásban valami, ahogy becsapja maga mögött. Tűsarkúban, miniszoknyában és kosztümfelsőben.
- Mi a f@szt bámulsz? Nem láttál még nőt kocsiból kiszállni? - és ezt teszi mély hanggal, majd bevágtat a recepcióra. A kormányra helyezve az alkaromat, figyelem, ahogy a srác teljesen elhűl, és már akkor fordítaná a hoppon maradását felém, amikor is meglátja, milyen széles vigyorral integetek felé. Végigmér, aztán inkább eltűnik. Megvonom a vállam, majd elindítom a motort. Ha nem akar dumálni, hát akkor nem akar. Leparkolom neki a kocsit és a recepcióra belépve, úgy látom, nem véletlen, hogy kosztümben jött. A bőrnadrág, póló kombináció valahogy nem ide való. De sebaj, úgyis csak pár percig leszek itt, s leadom neki a kocsikulcsot és a forgalmit, oda fogják neki adni, tudom.

Félóra múlva már azon az utcasarkon talál az idő, ahová a találkozót beszéltük meg Maddel. Szerintem nagyon jó fej, s alapvetően sem értem, miért külső alapján ítélnek az emberek. Mad egy örökmozgó, csupaszív ember, akiben annyi szeretet van és energia, hogy az egész Univerzum megirigyelhetné.
- Szia! - felnézek az égre. - Egészen pontosan annyi van, amikorra megbeszéltük. Siet az órád, biztosan. Szomjan halni meg nem hagynálak, elég nagy az óceán – vigyorgok rá.
Gyorsan az egyik asztalnál terem, s kényelmesen haladok utána. Nem vagyok egy sietős alak, s nem zavartatom magam, ha valaki olyan széllel bélelt, mint Mad. Szerintem arra is szükség van. Köszönök, belépve, aztán az asztalhoz ülök én is, majd az integetés irányába fordulok, s rámosolygok, aki visszajelez.

- Húha – vakarom az állam elgondolkodva. - Hol kezdjem? Hazaruccantunk, aztán vissza, Drew meg most van éppen egy megbeszélésen. Galériát akar nyitni, de ma éppen nincs formában – ma férfi. És férfiként női ruhában, férfi temperamentummal éppen egy olyan helyen, ahol most van. Azért nem adom fel, noha javasoltam neki, hogy jelentsen inkább beteget és kérjen másik időpontot. Aztán ki tudja, lehet éppen lesz sikeres?
- S veled? Mi történt? Megkaptad az üzenetet, hogy holnap próba lesz? Nem ártana pár dalt sem összerakni – de mindent a nagyokra hagyok. Basszusgitáros vagyok, s ahogy elgondolják és tervezik, úgy teszek, s hozzáteszem, amit tudok, a lehető legjobbat nyújtva.

Maddox & Sky

Elnevetem magam, fejemet ingatva, ahogy átölelem, vigyázva azért, ne roppantsam össze. Erő is van bennem, s azzal csínyján bánok.
- Azt meg nem fogom hagyni. A legjobb barátomat kiszáradni. Az unalom? - nézek rá érdeklődéssel. - Nos, annak most egyelőre vége – mert megérkeztem.
- Az elején – egyrészt jól esik, másrészt, lesz miről mesélni. Hiába vagyok nyugodt, az még nem jelenti azt, hogy az életem is az. Zajlik körülöttem rendesen. Mások gondoskodnak róla, és én meg hagyom.
- Igen. A  rosszabb párosítással – noha azért azt megnézném, ahogy férfiruhában teljesen elérzékenyül. Drew meg nem csinál titkot abból, hogy kicsoda és micsoda. Felfújni sem fújja, példának okáért az összes pride felvonulást betiltatná, sok más egyébbel, mert szerinte élni kell és megélni, nem rongyrázni. Sokkal erősebb szót használt, ugyanakkor megértem.
- Meg kell mutatnod. Én is írtam pár dalt és van néhány ritmusom is – aztán ráhunyorítok. - Te? Pihenni? Azt hogy képzeljem el? - mosolyodom el.
- Holnap összepattinthatjuk – várom már, nagyon. Valahogy nekem kicsit lazább lett így az élet és örülök neki, ugyanakkor annak is örülök, hogy az életem bizonyos részeit élhetem továbbra is úgy, ahogy szeretném.
Csendben, várakozó arccal tekintek rá. Nem tudom, hogy jót vagy kevésbé jót fogok hallani. Egy rövidebb pillanatig csak figyelem. Látom, hogy zavarban van, s az nem abból fakad, hogy nekem elmondta. Hanem maga az egész eset.
- Mi jár most benned? - Érdeklődöm nyugodtan, bíztatólag. S ha nem akar erről beszélni többet, csak ennyit akart elmondani, akkor tovább fogok haladni a témában. Valahol viszont az az érzésem, hogy nem ezért hozta fel a témát.

Maddox & Sky

Komoly meglepettséggel nézek rá.
- Seggfej nem vagy, ki ne találja ezt valaki. Azt meg hogy nem bírsz megülni a hátsódon, az meg egy kifejezetten jó tulajdonság – nem értem az embereket, miért jó magukat negatívan megítélni. A túlzott pozitív sem jó. S tény, mindenki úgy beszél magáról, ahogy neki megfelelő.
- Köszönöm a nevében is – vigyorgok. Drew szerintem egy csoda, még akkor is, ha sokszor látom rajta, neki is teher néha mindez. Pedig nagyon nagyon jól kezeli az egészet.
- Akkor miharabb üljünk majd össze. Hátha a többieknek is ad ihletet. Dolgozunk is majd rajta, hogy így maradjon – az elején általában minden napsugaras, később jönnek elő dolgok és akkor jön az, hogy ki miként kezeli a konfliktust. Bízom abban, hogy tudjuk majd kezelni, Maddox lelkesedése pedig mosolyra késztet.
Sokkal jobban szeretek beszélgetni és vegyülni, figyelni, mint inni, de azért most derekesan kóstolgatom az új nedűt és valóban jó ízű, kellemes.
- És közben megfeledkezel mindenről, ami körülötted van – nevetek fel, mert el tudom képzelni, amikor lelkesen benne van valamiben, azt már láttam, hogy teljesen elfeledkezik mindenről maga körül.
Elnevetem magam a spontán választól, megingatom a fejem. Bírom a vicceit. S érzékelem, hogy más jár a fejében valójában, így szó nélkül maradok és várok a válaszra.
Rövid ideig még hallgatok, hagyom, hátha még valamit szeretne utána mondani. S valóban, folytatódik.
- Valami biztosan van mindezek mögött és úgy tűnik, hajlandó róla beszélni, vagy legalábbis foglalkozni vele. Ami azt is jelentheti, hogy fontos vagy neki – megint egy rövid ideig hallgatok. - És az sem véletlen, hogy egymás mellé kerültetek most, hogy oda mentél bulizni.
Második esély lenne? Vagy csak a dolgok tisztázása és utána a nyugodtabb szétválás? Nem tudom, ebbe nem látok bele, ugyanakkor ahogy érzékelem, ő is valami hasonlón töri a fejét.
- S te mit érzel? - mert éppen azt hagyta ki, ami igazán fontos. Hiába mondanák rá, hogy ilyen meg olyan. Nagyon is másokat helyez előtérbe. Magát pedig utána helyezi.

Maddox & Sky


Maddox nem nagyon foglalkozik mindezzel, így hagyom a dolgokat és a beszélgetést tovább haladni.
- Kiállsz magadért – billentem meg a sört felé, aztán kortyolgatok megint egy kicsit belőle. A veszekedéseket sem értettem sosem. Minek akarjak bárkit rákényszeríteni a saját igazamra? Amikor több létezik, olvasatok alapján?
- Ebben nőtt fel – azért mosolygok, mert kevesen beszélnek róla elismerően, s azoknak nem is vagyok kíváncsi a véleményére. Nem azért, mert nem egyezik az enyémmel. Érjenek még egy kicsit, még én sem vagyok érett. És persze, a szülők is sokat számítanak. Drewra bízták a döntést. Ő pedig így döntött, a szülei pedig elfogadták. Igazából... ha nem fogadták volna el, Drew akkor is ilyen lenne. Erős és karakán jellem.
Szeretek alkotni és vélehtőleg minden művész így van vele, noha nem tartom magam annak. Alkotónak inkább. Jó volt ennyi helyen megfordulni, s ez a lehetőség nagyon más és talán éppen ezért várom.
- El tudom képzelni, hogy a fejedben már ezer dal ott pörög fénysebességgel – nevetem el magam. - Mielőbb leülünk.
Rátámaszkodom öklömre, úgy figyelek rá, közben kortyolgatok újabb adagot.
- GTA? - Voltaképpen nem nagyon játszom ilyeneket, néha Drew rángat maga mellé, mert a grafikákhoz kellenek ötletek és muszáj valakivel nekiülnie. Nem a győzelemre megy a játék és ebből már születtek érdekes eredmények. S éppen e miatt a játékok ezen birodalma eléggé kimaradt.
- Ezért gondolom azt, hogy véletlen nincs – persze, más is lehet mögötte, de ahhoz meg végképp kicsi vagyok.
- Volt oka, hogy akkor különváltatok – van, aki azt mondaná, hogy utána soha többet. Sok esetben nagyon érvényes. Más esetben pedig talán csak annyi szükséges, hogy mind a ketten érjenek egy kicsit. S döntőbíró sem vagyok, így csak bólintok.
- Ha akar és hajlandó veled beszélni, akkor sok minden kiderülhet – s elrendeződhet. Akár a békés elválás is. Hiszen van, hogy nagyon nagyon szükséges, mert végre mind a ketten a saját útjukat folytathatják.
- Beköltöztél már? - tovább nem akarom faggatni, hiszen néha csak kimondani szükséges, hogy belül tovább érjen, s valahol úgy érzékelem, ez most egyelőre elég volt. - Ha van cuccod, szólj, elfér a fordi platóján, elhozzuk, s fel is viszem.