+25; durva beszéd, erőszakos tartalom

Egész nyugalmasan telik a nap és meglepő módon nem akar senki rám törni, és amikor lefekszem aludni, az összes macskám ott dorombol a közelemben. Éberen fekszem az ágyon és Sidit simogatom, egy oda nem illő ágyban és egy oda nem illő házban. Nem egészen tudom hogy jutottam idáig. Mármint magába az egész szituációba. Nevetni lenne kedvem ahogy a macskám bundájába temetem az arcom és nem tudom eldönteni hogy hisztérikusan nevessek vagy inkább zokogjak Sidi bundájába mint annó régen. Amikor kiborultam.
Később csak sikerül álomba forgolódnom magam, és órákkal később kelek fel, és felveszem a telefonom. Csak egy sms. Ez... haladás.
Egy szakadt farmerben és pólóban indulok el lefelé hogy cipőbe bújjak és elhagyjam ezt a helyet amikor végül is a konyha felé indulok és megtalálom a reggelit. Elhúzom a számat ahogy szemügyreveszem, de végül a kávém mellett a felét megrágom és aztán egy újabb adagnyi kávét készítek hogy kis termoszba tegyem. A termoszt meg a kis táskámba a fényképező mellé és kimerészkedek a birtokra és elkérem a kocsit meg a térképet, nem akarok testőrt. Végül a kis bobbal döcögök ki a lovak karámjaihoz, és céltalanul kóborlok. Az egyik arra járó lovászt szólítom meg hogy meg tudjam melyikbe került a musztáng amit senki nem akart megvenni és Romero végül haza hozta nekem. Útba igazítanak és a kezembe nyomnak két almát is, a lónak és jó tanácsként annyit mondanak hogy ne menjek nagyon közel mert leharapja a fejem. Kezelhetetlen és öntörvényű. Kicsit talán... mintha rám hasonlítana.
Elindulok hogy megnézzem magamnak és nem is tudom hogy Romero versenylova mellett van nem messze. Musztáng...
Amikor odaérek tényleg hallom a hangját és hogy csattog. Megállok előtte és rámeredek ahogy toporzékolva rám fújtat. Felhúzom a szemöldököm kissé ahogy előhúzom a gépemet és lövök pár képet. Ebből isteni démon ló lesz.
- Na és most mi lesz? Rám meredsz és én majd megijedek? - kérdezem tőle ahogy közelebb lépek kicsit. Nem félek tőle.
Kellene.
De nem.
Romero szemeire emlékeztetnek.
- Úgy nézel ki mint Romero amikor dühös - mondom neki ahogy kinyújtom felé az egyik almát. Vigyázok hogy ne érjen el a kezemig, de veszélyes ahogy utánakap, de legalább elveszi a kezemből.
- Ch..... - felmordulok ahogy elrágja az almát. Önző disznó.
- Hülye vagyok hogy egy lónak beszélek.... - sóhajtok fel kissé fáradtan ahogy leülök a karám elé és nem érdekel hogy döngeti azt a lábaival.

Kristály halkan jelez először, hogy valaki közeledik. De, erre még nem ébredek fel, már az utolsó infúzió folyik le, hamarosan ki kell venni. Egyébként meg egész kényelmes így a szalmán aludni, miután elvackoltam magamat.
Akkor ébredek fel, amikor a lovam az arcomba fújtat és megbököd, vendégünk van. Nem nekem. Először csak fülelek. Megismerem Milo hangját azonnal, majd azt is, hogy mit mond.
Szóval , hasonlítok dühösen egy dühös lóra, jó tudni.
Felkelek, és kiszedek magamból mindent ,és lekötöm amit le kell, a tűt leragasztom, majd később a megfelelő helyen leszedem és kiszedem magamból. A tasakot kihajítom a boksz melletti szemetesbe, ahogy az előzőt is.
Őt nézem, ahogy a lovával ismerkedik.
Halkan köhhintek,hogy ne ijedjen meg. Látszik a fejemen, hogy itt aludtam, a hajam is borzasztó, és most nem mostam arcot, hogy legalább felfrissüljek.
- Van két könyvem is, ha írásban szeretnéd megismerni a legbarátságosabb módszert, hogy hogyan tudnál vele életre szóló barátságot kötni, úgy hogy nem töröd meg a lelkét. Ha pedig nem szeretnél olvasni, a könyv írójának online tanfolyama fent van a gépemen. De… meg is nézhetsz egy barátságos csatlakozást, van pár lovunk, aki új, és még nem lett beavatva. – ajánlom neki, ahogy a karám oldalának dőlök, és rá is támaszkodok, belül vagyok, látszik, hogy nem követtem, bár el tudom képzelni, hogy ezt akarja kihozni, a nagy üldözési mániájával.
- Van kedved megnézni ezt a módszert…? – kíváncsiskodom. A felpaprikázott lóra pillantok. – Egyébként, nem vagy hülye, ha beszélsz hozzá. Érzelmileg sokkal fejlettebbek mint mi. A hangunk csak még jobban segít neki eligazodni a lelkiállapotunk felől. Amit felvesznek, vagy idomulnak hozzá. Például, ha van egy akarnok vezető, aki erőszakkal akarja rávenni őket valamire, csak azért sem fogja azt csinálni a ló, mert be van feszülve, tudja, hogy ha megbököm a sarkammal, akkor merre kell fordulnia, de ha ez az akarnok bökdösik, akár rúgdossa a hasát, meg sem mozdul. Más kérdés, hogy egy ilyen alaknak a bokáit törném. – húzom el a számat.
Befogom, és hátat fordítok a párosnak, van egy kis oldaltáskám tele almával, megtehette volna a lovam, hogy addig nem hagy békén, amíg nem adom oda az összeset, de érezte, hogy szarul vagyok, így békén hagyott.
Csendben maradok, és Kristály pofáját simogatom, ahogy figyelem, miként ropogtatja a tenyeremből az almát.

Dum Dum ~ - ~ ★ ~

Nem jártam még a birtokon, kívül a házon és a kis kerten túl. Nagyjából elmondják az irányokat és arra felé vezetem a kis bobot. Próbálok nézelődni és megjegyezni hogy honnan jöttem és rágyújtok egy cigire közben. Ez egészen békésnek tűnik így, és lassan odadöcögök a lovakhoz. Egy kevésbé zavaró helyen leparkolom a kis járművet és elindulok. Nem sok kedvem van bármihez is, de fel kell fedeznem a helyet ha már mindig itt kötök ki Romeronál.
Ch, nyomorult....
Odaérek a lóhoz, akit Romero elhozott mert én azt kértem hogy ne hagyják hogy elaltassák. Ahhoz túl.... élő és nemes. Hidegen nézem a lovat.
A lovam.
Az enyém.
Azt hiszem.
Nem tudom mit kell velük csinálni, sosem érdekeltek a lovak, és nem is ültem egyen sem, csak kicsi koromban maximum pónin. Amikor a nagyi elvitt vásárba. Nézem a zabolátlan jószágot, és próbálok valamit látni benne, és a bizalmatlan tekintetét keresem. Ideges. Én csak nem tudom mit csináljak.
- Nem tudtam hogy itt vagy. Vagy hogy újabban...itt alszol - pillantok végig rajta, ahogy csapzottan szénás hajjal áll a lova bokszában. Valahogy.... Nevetséges látvány, és nem is bírom visszafogni hogy ne nevessek rajta de azért nevetek egy kicsit.
- Majd még eldöntöm. Most egyiket se akarom, de valahogy mégis.... meg akarom ismerni őt. Még a nevét sem tudom - sóhajtok fel ahogy felnézek rá és nem zavartatom magam ahogy a boxot döngetni mögöttem. Felsóhajtok.
- Jó ezt magamtól is kiokoskodtam. Mármint, nagyjából minden állat így működik, hogy meg kell érteni őket és nem szabad erőszakoskodni, mert akkor a lelkük bánja. Azt sose akarnám. Végül is a haláltól mentetted meg azzal hogy megvetted és idehoztad.... - sóhajtok fel ahogy felkászálódok, és az oldamon lévő gépemet igazítom el, és lövök egy képet róla észrevétlenül.
- Lassan jön a francia verseny, nem? - kérdezem, mert kéretlenül is meg tudtam Giltől, aki már azon pörög hogy franciaországban mit fog enni és hová akar menni, és mi mindent fog vásárolni.
- Ugye tudod hogy ha Gillel mész akkor nem egy, de két repülővel fogsz hazajönni? - kérdezem ahogy a tervei felől érdeklődöm. Még nem kérdezte meg hogy mennék-e vele, de szerintem megyek. Próbálom... szélesebben látni a világot. Vele van esélyem eljutni más országokba ahogy ő utazik eleget. Én sosem jutnék el ezekbe az országokba ha nem vinne el.

Pontosan tudom, hogy megtörtem az ő lelkét is, de még mindig vallom, hogy rosszkor volt rossz helyen azzal a fényképpel.
Bezár az arcom, amikor kinevet, és hagyom, hogy leperegjen rólam a megjegyzése, és figyelmen kívül is hagyom. Nem zavar.
- Majd ösztönösen jön, hogy milyen nevet akarsz adni neki. – hagyom ennyiben a dolgot, alapvetően próbálok hallgatni a mamájára és meghagyni neki azt a teret, amit úgy gondolom, hogy elég lehet. Kilépek a karámból, és becsukom magam mögött a lovamat.
Elnézem őt egy darabig, határozottan jobban néz ki, mint a lövés előtti időkben, és látszik, hogy próbálkozik.
- Valószínűleg, nem csak sima gép, egyenesen teher szállítót. – húzódik az ajkam egy halvány mosolyra. Elég volt a mindenkit kerülésből, és a faszságaim dagonyázásában, nyújtózkodok egyet, készülnöm kellene a versenyre. Így elindulok a felszereléses szobába, ha jön utánam Milo, jön, ha nem , nem. Nem erőltetem.
- Itt vannak a felszerelések a lovakhoz, mindegyik hely fel van cimkézve, hogy melyik lóhoz tarzozik. Majd idővel a tiédnek is lehetnek itt holmijai. – magyarázom. Egy fekete lófelszerelés tároló dobozt emelek fel a földről, vadonat új. – Ebben a táskában a te lovad ápoló felszerelése van bent, nem gondolnám ,hogy most rögtön nekiállsz lecsutakolni, de gondoltam, nem árt, ha lesz egy sajátod is és nem akkor kell keresgélned, amikor szükséged lesz rá. – egyelőre csak Milo nevét ragasztattam rá.
Felegyenesedek, ahogy szembe fordulok vele.
- Velünk tartasz Franciaországba? – kérdezem tőle kíváncsian.- Gyere, megmutatom, hogy hol találsz almát és kaját a lovadnak. – lépek tovább a következő helyiség felé. Hiszen most jár először itt , igazán.
Szokásosan a nemtörődöm figurának látszom, de valójában érdekel, hogy velünk tart-e. Eljön, vagy marad itthon. Azt akarom, hogy velünk jöjjön, de nem kényszeríthetem, semmire. Még akkor is, ha tudom, hogy jót tenne neki az, ha kimozdulna, egy sokkal nagyobbat, mint a birtokom vagy a város.
Szüksége van arra, hogy kikapcsolódjon így is, és megismerkedjen más helyekkel is, ráadásul, élvezném, hogy én viszem ki őt először az országból, még ha csak pár napra is.
-Romero, este szállítják ki a lovakat a versenyre… - fut be a lovászom, és megtorpan. -
- Milo, ő a főlovász, ha elakadsz bármiben, ő bármikor tud neked segíteni, vagy küld segítséget. – mutatom be a két felet egymásnak. Biccentek a lovászomnak, hogy értettem.
- Már tegnap előkészítettem a lovam felszerelését, az már a lószállítóban van. Arra nincs gondod. – ma is kellene gyakorolnom, de nem a lovamon, hanem valaki máson, hogy visszarázódjak.
- Össze kellene készülődj, ha velünk szeretnél jönni, Milo. – nézek rá, és sikerült nem puszta utasításként kiadnom, fejlődő képes vagyok, azt hiszem.

Dum Dum ~ - ~ ★ ~

Rámeredek egy kicsit, de ahogy bezárkózik végül is legyintek, nekem mindegy, ha megsértődött, de tényleg vicces volt ahogy mindenféle szanaszét áll a hajában. Engem nem zavar különösebben ha hisztizik.
A lovat nézem ahogy türelmetlenül dobog, és a szemében mintha idegesség és félelem lenne de mit értek én ehhez?
- Még nem tudom. A papíron az van hogy Apolló de ez nem igazán az ő neve. Olyan idegen tőle, és nem tudom mitől fél vagy ideges, Ha utána akarok nézni egy ló múltjának azt hol kezdjem? Nem, ne csináld meg! Csak mondd meg hogy álljak neki - megyek elébe hogy meg csináljon nekem mindent. Nem akarom hogy ki legyek szolgálva, azt sosem éreztem komfortosnak és most sem akarom ezt. Itt se akarok lakni egyébként.
- Na, hát pláne. Amiket elmesélt.... hogy mi mindent akar enni meg vásárolni... - csóválom meg a fejem kicsit ahogy követem, és odadobom a másik almát is a négylábú démonnak.
- Az...hát még nem ülnék rá egy ideig. Ahhoz valami szelídebb kellene - sóhajtok fel, ahogy a kamerát fogom mert nem akarom hogy sérüljön és közben fényképezek is, mert régi rossz szokás ez, és mindent felhasználok. Végül is így kerültem közelebbi ismerettségbe vele is....
Megborzongok az emlékre, hiszen még kísért. A nagyi aggodalma hogy éveket öregedett miattam, mert.... mert egy barom voltam. Bár még néha még mindig érzem hogy húz lefelé, bár sokat segít hogy itt van Sidi.
- Kösz. Biztos hasznos lesz ha majd a közelébe tudok menni - pillantok el felé. ELőbb utóbb biztosan megbarátkozunk egymással, elvégre a főlovász is azt mondta hogy az a ló nem is kétség kié. Csak az enyém lehet.
A kérdésére valahol számítottam, de már Gil is nyúzott vele hogy menjek. Iszonyatosan aranyos az a srác, de néha nagyon ijesztő is egyben.
- Szerintem igen. Most nem lesz zenekari próba sem, és belefér pár nap - bár sejtem hogy nem hagyna igazán békén ha nemet is mondanék neki. Viszont így legalább.... értékelem hogy megkérdezte.
Nem nagyon szólalok meg, csak követem ahogy megmutat dolgokat, végül is nem igen jártam erre még nem és tudom mi merre van.
- Heló - köszönök neki ahogy belép és nem szólalok meg többször hagyom hogy ők megbeszéljék amit meg kell. Engem nem érint, nekem nem viszik lovamat sehová. Ő itt marad, jó kezekben.
- Mikor indulunk? Elég előtte fél óra.... - vonom meg a vállam hiszen nincs sok cuccom és nem is akarok vinni szinte semmit, venni ott is tudok egy két dolgot ha kell. Nem pakolok napokig mint Gil.