Logan & Alastair

Ezeregy szerencsém volt, hogy pénteken a folyosón elmentem két csoporttársam mellett. Aztán megálltam, s visszafordultam.
- Ugye, most vicceltek? Hétfőn vizsga? De azt nem kéne előtte neki jelezni? Megy úgy mail, vagy valami értesítés?
Kicsit se robbantam fel a válaszon. Merthogy a prof már megint bal lábbal kelt fel, és úgy döntött, a népen veri le. Persze, egyből mentem a titkárságra panaszt tenni, s pechemre, éppen a prof jelent meg a hátam mögött. Mikor kiment, már csak a fejem tudtam támasztani, azzal a tudattal, hogy tanulhatok bármennyit, akkor is buktam. De még fellebezhetek, ha valóban jó dolgozatot adok be. Így egy nagy sóhajjal vágtam neki a délutáni óráknak, melyből egyet én tartottam.
Aztán leparkoltam az egyetem könyvtárában, mert a jegyzetek nála sosem elegek, és fogadok, hogy nála kell a legtöbb könyvet átnyálazni. Amit nem bánnék, ha nem éppen Miss Szeszély lenne a beceneve, aki valójában nem is Miss és nem is fiatal.
A szombati napom is erre ment rá, de már éjjel a könyvekkel álmodta és a proffal. Esküszöm, a rémálmok lesznek a doktorim kutatási tárgyai, és jó alaposan ki fogom vesézni azokat az álmokat, amiket a proffal álmodtam. Ő rendszeresen visszatérő mumus, a megtestesült nem akarom, hogy vele álmodjak tovább.
Rakat könyvvel tértem vissza, mert a könyvtár pechemre nem tart nyitva huszonnégy órán keresztül, pedig a folyosón is jól lehet bealudni, a könyvek polcai között.
Pizzát és egy rakat kólát is rendeltem, kávé az tetemes mennyiségben áll rendelkezésre, így talán megleszek a könyvekkel hétfőre. Alvás nélkül.
Valahol még van pár üres füzetem, azokat előkotortam és pár lapot is, mert tökre máshogyan tanulok, mint a többiek. Ezért is vagyok biztos abban, hogy menni fog.
A filcek megint vándorútra mentek, de kis kereséssel azok is meglesznek. Lehetnék albérletben is, de megszoktam itt, és egyből maradtam doktorira, azt a pár évet meg kibírom koleszban is.
A könyvek csoportosítása után következett a vicces rész. Átnéztem a tartalmat, majd lapozgatni kezdtem, ütemesen, s memorizálni.

Az egyetem azért van, hogy bulizz, IS

Logan & Alastair

Az egyik képességem, vagy nem egyik képességem, fogalmam sincs, többek között az, hogy ha koncentrálok valamire, felőlem tűz is üthet ki, egészen biztos, még akkor sem veszem észre, hogy ég a lábam, ha észreveszem.
Ez az egész azonban csak részben igaz. Vannak bizonyos körülmények, amikor nem hogy figyelni nem megy, de nyűgösség válok. Első pillanatokban fel sem tűnik semmi, még akkor sem, ha esetleg Logan akár görkorcsolyával száguld be, kivágva az ajtót. Teljesen bele vagyok mélyedve a tanulmányba, mert ilyen bődületes marhaságot még nem olvastam. Mintha direkt provokálna minket a prof, ami nem baj, ez már inkább a röhej szintje. Így komótosan arra kezdtem el koncentrálni, mi az, amiért nem  értek egyet az egésszel, s alá is támasztom. Igaz, hogy ezzel időt veszítek, de igenis érdekel és igenis lenyomom a torkán a kitűnő dolgozatom, akár tetszik neki, akár nem.
A második esetleges jelre sem figyeltem fel, s szerintem még a zenére is inkább úgy reagáltam, hogy füldugó be és saját zene, felőlem aztán csöröghetnek, ahogy akarnak, én tanulni fogok.
A látószögemben bekerül valaki, hogy leül, s a végére érzékelem is, hogy hozzám beszél. Odasantítok, felismerem Logant, akkor már felé fordítom  a fejem, miközben próbálom elkapni, s összerakni, mit mondott, aztán rásiklik a tekintetem az üvegre.  Kiveszem az egyik fülest a hozzátartozó fülemből.
- Éppen azt teszem – mutatok a könyvkupacra. Hű, hogy az istenbe tudnak ilyen zajban egyáltalán létezni? Látszik, hogy amúgy a csendet szeretem.
- Ami tart egészen hajnalig, aztán … - ekkor érkezek vissza a finom bökésből, figyelve közben az üveg helyzetét.  Ugyan miért haragudnék Loganre, mikor a jó szándék vezérli? Jót akar, s hogy kapcsolja ki én is, osztonozni ebben az örömben. Eldiskurálunk, s egy idő múlva megunja majd, elmegy, s én meg nyugodtan tanulhatok tovább. - Majd máskor – fejezem be másként mondandómat, már mosollyal a végére, ezzel akár értheti azt is, hogy majd bulizunk máskor, s vagy hogy a vodkát majd máskor.
- Ezt hétfőn aláírással igazolod is a profnak? - sandítok rá. - mert így szerintem üresen fogom beadni a papírt.
Felkel, s úgy veszem, egyelőre békén hagy, s én visszadugom a saját zenét a fülembe, s folytatom, legalábbis felveszem a fonalat, ahol abbamaradt a tanulás.
Egy könyv mégis az ágy túloldalán van, így felkelek az asztaltól, kivéve a füldugót. A kérdésre odalépek hozzá, miközben a haját igazgatja, a háta mögé.
- Aki éppen ilyen szívdöglesztően fog kinézni... - azzal beletúrok a hajába, és felfelé igazítom. - mint te? - búgok bele a fülébe, tele vigyorral az arcomon, majd a könyvet felveszem a kezembe és visszaülök az asztalhoz.  Mielőtt betenném a füldugót, az ajtó még jobban kinyilik, robajjal, én meg veszek egy nagy levegót, ”nyugodt vagyok, nyugodt vagyok” gondolatokkal. Mert az vagyok, mint ahogy ijedős meg nem.