Az biztos, hogy ilyen, csak velem történhet meg. Talán a sors nagyon ki akar velem baszni, hiszen csak a munkámat végeztem, mikor kidobtam a szórakozóhelyről azt a pojácát. Viszont a főnökömnek az nem tetszett, mikor az öklömmel elég határozottan lapítottam ki az orrát, hogy az már ne lógjon ki túlságosan a nagy arcából.
Ennek az ára, hogy szépen kirúgtak. Hiába, nem bírom, ha valaki nem fogad szót és még pofázik is. De megnyugtat a tudat, hogy most egy ideig nem tud normálisan beszélni az a f*sz.
Namármost, ebből az lett, hogy egy teljesen idegen fószer, aki láthatóan tele van pénzzel, felajánlott nekem egy melót. Hogy hogan került pont oda? Nem tudom. Nívós szórakozóhely, de nem tűnt egy olyan férfinak, aki ilyen helyekre járna. Mindegy.
A lényeg, hogy a lányát kellene pesztrálnom, amihez nekem egyáltalán nem fűlik a fogam, de mivel épp most lettem munkanélküli, így kénytelen vagyok elfogadni.
Határozott a férfi, azonnal arancsba adta, hogy kora reggel jelenjek meg a házukban, ha tényleg kell a meló.
Hát, nem volt más választásom, kora reggel másztam ki az ágyból, majd egy gyors zuhany után, felkaptam egy farmert, fekete pólót, arra pedig egy bőrdzsekit.
A garázsből előhalásztam a motorom, majd már pattantam is fel, hogy Venice Brach elitebb környékeire furikázzak.

A ház igen elragadó volt, bár az én ízlésemnek túl maradi, és hatalmas. Ha nekem ennyi pénzem lenne, tuti kisebb házban élnék és kicsit modernebb berendezéseket választottam volna. De nem az enyém, nem nekem kell itt élni.
A férfi beinvitál az irodájába, gondolom, az lenne az, vagy dolgozószoba, ki, hogy hívja, majd mikor megkapom az engedélyt, lehuppanok az egyik fotelba. Hmm... kényelmes.
Beszélgetésünk lényegében arról szólt, hogy mikor, hol és miért kell a lánykáját megvédeni és finom utalásokat tett arra is, mit tenne a nemesebbik testrészemmel, hacsak illetlen gondolataim lennének lánya irányába.
Tökömet sem érdekel el elkényeszetett csaj. Ha megakpom a fizum, én már boldog vagyok. Az, hogy éppen egy kiscsajt kapok a nyakamba, egy mellékes rossz.
Próbáltam némi életet varázsolni magamra, miközben a férfi után battyogtam, egyenesen a számomra nappalinak tűnő helyiségbe, amiben tv mondjuk nem volt. Bár gazdagéknál szerintem több nappali is van, ahol elfér még vagy hat tv is. Mindegy is. Kezemet tüntetően farmer zsebembe dugva ballagtam, nehogy még a végén tolvajnak kiáltsanak ki.
Ahogy megláttam a lányt, valahogy elfeledkeztem a mellékes rossz fogalmáról is. Nem pont ilyennek képzeltem a kisasszonyt. Csinos, sőt... Nem is csodálom, hogy apuci részletesen ecsetelte, miféle módszerei vannak a kasztrálásra.
Az biztos, ha nem ilyen körülmények között találkoztunk volna, első dolgom lenne megfekteteni, de erről most szó sem lehet. És még beszélni sem beszéltem vele. Lehet, hogy tényleg elkényeszetett kis csitri, aki mindenért nyavalyog.
Minden esetre, fogtam magam, kikerültem a fatert és a lány elé léptem, jobbomat nyújtva. Kit érdekel az illem, én nem várok itt egész nap, hogy az öreg bemutasson, saját kezembe vettem az irányítást. Ugyan, mit tudna velem csinálni. Kirug?
- Üdv, Liam vagyok, az új testőröd... asszem - fejeztem be bizonytalanul és a vállam felett az apukára néztem, akin látszott a nemtetszés, de nem szólt közbe. Helyes. El is mehetne, had foglalkozzak végre a munkámmal, ami most egy csinos lány.

Láttam rajta, hogy megszeppent, ahogy megjelentem elötte. Biztos nem rám számított, de ki tudja, milyen fószerekkel hozta össze ddig a sors. Erről jut eszem... vajon szűz még?
A gondolatra egy apró mosoly jelent meg arcomon, de megpróbáltam azonnal eltüntetni. Nem akartam ilyenekre gondolni, és még a fater is eléggé méreget minket, szóval, inkább visszafogtam magam.
- Hm... - reagáltam a "vigyázni való" szóra. Nem mondom, hogy most már örülök a melónak, mert még mindig semmit nem tudtam a leányzóról, de már nem kellett vonszolnom magam, hogy némi inteligenciát tükrözzön az arcom az unalom helyett.
Mikor az apjához fordul és szépen kitessékeli, legszívesebben kezet csókoltam volna neki, de helyette inkább lehuppantam a kényelmes kanapéra.
- Nem kérek semmit, köszönöm! - utasítottam el illedelmesen, de közben le sem vettem róla a tekintetem. Nem palástoltam, hogy éppen őt fixírozom, hiszen külső adottságainak ismerete épp olyan fontos, mint mondjuk a belső. Még is csak az élete része leszek, valamilyen szinten.
A napirendjét fordította felém, amit meglehetősen érdektelenül vizsgáltam.
Én bizony nem fogom mindenzt bevágni.
- Mindenek előtt, meg kell beszélnünk pár dolgot - sóhajtottam kelletlenül. - Szögezzük le, hogy nem egy öribarid vagyok - kezdem, ahogy kicsit előrébb hajolok és mélyen a szemébe nézek. - Ha bármi bajod van, hívj. De ez nem azt jelenti, hogy bármikor, mert én nem tudok és nem is akarok segíteni abban, milyen ruhát húzz a bulliba, randira, vagy mit tudom én hova. Ha vásárolnál, nem fogom vinni a cuccaid, mint valami pincsi, és bármennyire nincs ínyemre, de oda muszáj lesz elmennem veled. Nem vagyok hivatásos testőr, így nem fogok sötét öltönyben Men in Black-szerűen ácsorogni az ajtód előtt és várni, hátha óhajtasz valamit. A magánéletem tabu! Nem kérdezlek és te se engem. - Hangom kimért, és higgadt és valahogy nem tudott meghatni az a gondolat sem, ha éppen megbántottam valamelyik szavammal. Igen, talán kicsit túl általánosítottam, viszont ezeket minél hamarabb tisztázni akartam.

Ó igen, láttam rajta, hogy nem tetszik neki amit mondok, de lássuk be, így legalább már tudhatom, hogy milyen fából is faragták. Nem vagyok az a fajta, aki türelemmel, kedveséggel próbálja kipuhatolni, hogy milyen is a másik. Felmutatom egyik orcám, hogy ő iy mutassa meg nekem az övét. Arra meg pláne nagy ívben teszek, hogy mit gondol rólam. Mint ahogy mondtam, nem az öribarija leszek, csak valaki, aki megpróbál vigyázni rá.
Mi több, még pimasz is.
Erre egy elégedett, de halvány mosoly jelent meg az arcomon. Tetszik ez a csaj... eddig. Az már biztos, hogy nem fogok unatkozni mellette.
Láttam, hogy kerüli a tekintetem, de én csak azért is az arcát fixíroztam, had érezze magát még rosszabul. El akartam érni azt a határt, amikor tényleg kiborul, mikor megmondja, hogy menjek már a faszba, vagy valami hasonló. A jó kislányt kicsit a rosszabb útra vinni.
Jaj, szegény apuka, hogy ezt mennyire meg fogja bánni még.
Végül, mikor megszólalt, felvont szemöldökkel hallgattam végig.
Nem szóltam közbe, csak az arcát fürkésztem és figyeltem minden szavát. Tetszett, hogy nem kimondottan akart rám nézni, csak mikor úgy érezte muszáj. Észre sem vettem, de beszéde közben, mosolyognom kellett. Nem tudtam pontosan, hogy miért. Nem volt túl humoros a mondanója és bár ennek nagy részét már az apja elmondta, akkor is figyeltem minden szavát.
- Minden érthető - bólintottam egy nagyot, mikor befejezte. - Csak még egy kérdés. - méláztam el egy pillanatra. - Miért gondolta úgy az apád, hogy én tökéletes lennék erre a feladatra? Csak nem felfaltad az elődeimet? - Kérdeztem egy cinkos mosollyal. Ugyan, viccelni csak szabad és lássuk be, annyi, de annyi munkanélküli hivatásos testőr van szerte a világban. Miért pont én? - És miért van szükséged testőrre? Van konkrét indok, vagy csak úgy, hogy még véletlenül se essen bajod?

Csak elmélyülten hallgattam és néztem a cetlit, amin a telefonszáma szerepelt. Tény, hogy nem vártam, hogy majd békességben és nyugalomban tengethetem a napjaimat mellette, viszont azért meglepett picit, amit mondott.
Eszem ágában sem, volt visszalépni még ezek után sem, nem féltettem úgy az életem, mint sokan mások, nem riadok meg egykönnyen, de azért éreztem, hogy át kell gondolnom az egészet.
Természetesen eszembe jutott Sam, aki tuti tüzes vassal nyársalná fel a csajt, ha velem történik valami, mégis tudtam jól, hogy megállná a helyét akár egyedül is az életben. Beárnyékolja a múltja és csak én vagyok neki, akibe még kapaszkodhat, de ha neadja ég, mégis el kell mennem, tudom, hogy túlélne. Vagyis remélem.
Akárhogy is, felkaptam a papírocskát és elköszöntem.
- Akkor holnap találkozunk! - indultam meg kifelé, de még egy kis cinkos vigyorral megfordultam. - Mindenképp nadrágot húzz, mert elviszlek!