Az asztalnak támaszkodva nézem a kirakott anyagokat. Egy ideje gyűlik és gyűlik, és úgy néz ki, elkaptuk a fonal végét. Nem olyan régen vontak be, nem, mintha ne lenne hatszáz másik ügyem, amivel ugyanúgy kellene foglalkozni. Két ok miatt hívtak: friss szem és egy teljesen más látásmód. Igen, én még a régi módszerekkel dolgozom, noha egyáltalán nem tartom magam vénnek. Még most sem. Kíméletlenül átrendzetem a táblát és így a kép kezdett összeállni. Megcsippentettük a fonal végét. Korántsem a zsenialitásomnak köszönhető. Egyszerű, régimódizsarutrükkök és módszerek, amik viszont most már szokatlanok és éppen ettől hatékéonyak. Vicces, nem?
Úgy dörzsölöm a borostám, mintha előírnák, miközben jár az agyam. Egy ideje feldobta az elgondolást a vezető, hogy a sajtó nagy nyomást tol rá és ráadásként nem ártana átvágni azt sem, akit kergetünk. És a lehetőség most adott.
- Mondd csak, mintha mondtál volna valamit az unokahúgodról. Őt bevonhatnánk, kiadni azt az információt, amivel csalit állíthatunk neki.
Ritkán nézek csúnyán emberekre, most viszot süt még az arcomról is.
- Te megvesztél? Minek akarnánk bevonni? Pont ebbe? - Egyrészt, hiába kedvelem, a firkászokat felettébb nem. Idegesítően zümmögő, hírhajhászoknak tartom, nagyon kevesen vannak olyan értékekkel bírók, akikre valóban rámondható, hogy professzionális.  
- Mert ha te nem mondod meg, akkor jön a hivatalosabb felkeresés.
- Menj a francba, Joe.
- Már ott vagyok. Kapsz két napot. Utána mi keressük fel.
A rohadt életbe. Sosem vágytam belevonni Kristát, éppen, hogy távol tartani akarom. Csakhogy a hátterünk nyitott könyv, és köztudott, hogy Krista hol is van a családi hálómon belül.
Végigsimítok a borostámon. Cseppet sem lettem boldogabb.

Este már az egyik bárban ülök, várakozva Kristara. Felhívtam, hogy volna-e egy kis ideje, úgyis régen találkoztunk már. Rendeltem italt, s az egyik asztalnál várakozok.
- Szia! - Állok fel, ahogy megérkezik, s egy jó kis borosstás puszit adok az arcára.
- Örülök, hogy volt egy kis időd. – mutatok a másik helyre az asztalnál, majd én is leülök. - Hogy s mint? Tényleg régen találkoztunk. Mit kérsz inni?  - helyezkedem el, mert a kabátot nem akartam levenni. Nem véletlenül.

Krista & James

Még nem tudom, miként fogom felvezetni az egész témát. Mert a mellett, hogy módfelett nem értem, ugyan mi a fenének szültek meg egy olyan szakmát, mint az újságírás, mert igen, elfoguldt s dobozolós vagyok, azzal, hogy megkérem erre, a rizikófaktor is nőni fog az életében. De muszáj s ismerem Kristát annyira, hogy tudjam, mesterien fogja továbbítani azt az üzenetet, amivel mindenki elégedett lesz.
Újabb zizzenés a telefonom. Egy üzenet, mely szerint a lányom úgy döntött, inkább barátnőnél alszik, mert tanulni kell. Hát persze, én meg maga vagyok a naív kisbárány. Megdörzsölöm az állam, s egy kérdést küldök el Nora számára. Fél percen belül jön egy nemleges válasz. Tudtam. Ha itt végeztem, már most tudom, hogy Peték házához kell mennem, mert ő az ügyeletes barát jelölt. S még az előtt kéne odaérnem, hogy korai nagyapai örömök elé nézzek.
- Jaj istenem, már megint a Vicc Farmra készül? Vagy a Kandi Kamerára – azt kihagyom, hogy azért nem vettem fel, mert tudom, mikor hív, akkor a Vicc Farmra tudok csak gondolni. - Majd azért átugrok hozzá – nem szeretném, ha úgy kattanna be, hogy nem tudunk neki segíteni. Vagyis a dokik.
Tudomásul veszem a vodka-almát és rendelek még hozzá magunknak rágcsálni valót, ami segít nem egyből fejreállni a piától.
- Még szerencse, hogy nem holmi celeb marhasággal foglalkozol – talán ezért is becsülöm meg jobban azt, amivel foglalkozik. Sosem érdekeltek a hírességek hétköznapi élete, meg semmilyen élete, ha nem volt köze az ügyeimhez.  
- Ezt felettébb jó hallani – a kiérkező itallal koccintok vele. - A munkánkra és hogy végre volt időnk egy kis beszélgetésre.
Leteszem a poharat.
- Á, sok túlóra. Nehezen halad pár ügy, szóval csak a szokásos – majd elmosolyodom. - De azért kössz, hogy kimondod, de szarul nézek ki.
Egyáltalán nem zavarna még az sem, ha teljesen szóvá tenné. A köntörfalazást munkában is csak akkor teszem, ha nagyon szükséges. Az egyszerűség és érthetőség híve vagyok, hiszen a sok kavarás és szóvirágban lehet a legjobban eltakarni a szart, ahogy szokásom fogalmazni. Vannak, akik nagyszerűen értenek hozzá, hogy bólogassak neki és lelkesen értsenek vele egyet, holott éppen most közölte a másikkal, hogy retardált állatnak tartja.
- Mi is és a kikapcsolódás, de... ez  egészen jól hangzik. De most valami erdős részt kérek, vihar nélkül – vigyorodom el. De régen voltam már vadkempingezni! És hogy ő meg a pihenés! Komoly jellem, de mellette olyan mint egy nikkelbolha néha, még beszélgetésben, s egy idő után elfáradok a követésben és csak hallgatom, mert már fogalmam sincs, hol is tart a szavaiban.
- Milyen ügy? A múltkori cikked egészen jó volt – nem nagyon osztogatom a dicséreteket, azt kedvelem benne, hogy tényekre alapoz. Igazán elmehetne inkább nyomozónak, mint ez a firkász szakma. Inkább elvágom a gondolatmenetet, mielőtt még megint áttérnék arra, miért is nem kedvelem az újságírókat.