Melrose s & Darick

 "The sky was cloudless and of a deep dark blue."

Elérkeztem a rettegett szerdához, és meg is jelent a lány, de tíz percre egyedül kellett hagyjam, hogy a kint festő brigáddal megbeszéljem a színt, cserébe, plusz tíz perc csendes foglalkozási időt adtam neki az én időmből, a fizetett időn túl. Sok értelme nem volt, mert úgy sem változott semmi, a naplóját se vezeti, mint ahogyan arra az első óra alkalmával megkértem. Szerencsére utána már nem volt bent beteg, így az íróasztalomon hagyott lakcím bejelentő, és egyéb a válással és a korábbi lakás eladással kapcsolatos papírjaimat újra rendeztem. Délután még lesz időm elintézni a hivatalban azt, amit kell, betettem a gumis mappába, amit kellett, és elraktam a sporttáskámba. Az új helyem előnye, hogy átvehetem az öltönyömet, ahányszor akarom, mármint… nem kell futó nadrágban, és felsőben végig hallgatnom a pácienseket, hanem, át tudok öltözni, akármilyen ruhába és nem kell folyamatosan öltönyben lennem. Ez tetszik. Überrel megyek haza, Santa Monicaba, talán kéne egy kocsit vennem, apám régóta nyaggat egy Teslával… Hát, vegyes érzéseim vannak vele kapcsolotaban. Lehet találgatni, Hogy ki miatt nem volt kocsim… Nagyon sok mindenben visszafogott, és talán azért is voltam vele még, mert kényelmes, hogy nem vagyok egyedül. Hiába, az ember társas lény. A kapun lehúzom a kártyámat, és azt átlépve, hazáig futva teszem meg azt a röpke egy mérföldes távolságot. Azt hiszem… ó ez tökéletes lesz! Egy… saját kondi termem is lehet a pincében. Azt se tudom, hogy hova kapjak… Csak szépen lépésről lépésre. Megvan a nagyképernyős tv-m, az alatt egy hatalmas kandalló van, fát lehet aprítani bele, meg minden. Alig várom, hogy télen a kandalló melegében olvasgassak, egy hatalmas bögre kakaó és habcukorka társaságában, egy baromi puha pulcsiban, és nadrágban, és halálra idegeljem, a húgomat egy kényelmes mamusszal. Bármennyire munka mániás, kénytelen lesz itt töltenie a karácsonyt, ha nem akar haza menni a rengeteg rokonhoz. Én meg tudom tenni, hogy nem fogadom a betegeimet, de ő más tészta, talán a munka mániás öregapánkra ütött, anyai ágon. Ő egy egyszerű földműves családból jött, és megszokta, hogy valamit mindig csinálnia kell. A házba lépve az új szag fogad, festés, bútorok, és minden… teljesen új minden. A hétvégi kudarcomat megélve, mesterembereket fogadtam, hogy összeszereljék a bútoraimat, persze, be tudok fúrni valamit a falba ha kell. De valljuk be, nem vagyok az a barkács alkat. Előbb sütök a nagyi féle sütiből két tepsivel, minthogy összeszereljek egy szekrény sort. De van egy nagyon kényelmes L alakú kanapém, amin még két ember is elférne egymás mellett, nemhogy hosszába. Leengedhető redőnyöm van, nem szeretem a függönyt, csak a macera van vele. Örülök, hogy a mai a pénteki napot is túléltem, segít az, hogy a munka lefoglal, bár most inkább itthon ülős, berendezkedős időt terveztem. Egy kicsit feszélyez a hely, hogy teljesen egyedül vagyok, de tetszik. Az egész kert az enyém, ezért is kell majd a kutya, az önös érdekeim miatt is, meg azért is, hogy segíthessek másokon. Ráadásul… van amit nagyon rég csináltam már… vagy csak titokban. A héten megvettem újra az legújabb xboxot, és ps-t, így felfedezem majd az accountomat újra. Néhány óra játék után, éjfélkor még mindig nem tudok aludni, és csak kapcsolagtok a csatornák között, az új csomagba, persze, hogy megvettem a pornó csatorna előfizetést is, mert miért ne alapon!?

Melrose s & Darick

 "The sky was cloudless and of a deep dark blue."

- Miiiiiaaafaaaaaasz?! – pattanok fel, kiáltva, és már oda az a nagy nehezen megszerzett ihlet, mert kis híján szívrohamot kaptam, még jó , hogy fürdés után felvettem egy melegítő nadrágot, csak úgy megszokásból. Nem érdekelt, hogy mögöttem mi folyik már a képernyőn. Valaki betört ide! Valaki… ismeretlen, úgy jött be ide, mintha itt lakna, nem hallottam, hogy bárhol is betörtek volna valamit, vagy…bármi. A söröm, amit a játékhoz hoztam magammal, ahogy hátra léptem, megmoccant a kis asztalon, és eldőlt, hangos csattanással, majd legurult a földre. Még nincs szőnyegem, de jó!
- Mégis…mi a jó retkes faszomat keresel itt…Melrose?! – ez egyáltalán nem jó! Nyeltem egyet, és mögé néztem. Attól tartva, hogy a pasijával jött, és ő meg valahol a sötétben ólálkodva, majd leüt. Ez egyáltalán nem jó!  
- Ha nem magyarázod meg,hogy mit keresel itt, kihívom a rendőrséget. – továbbra sem mertem megfordulni, egyáltalán mi ez?! Hogy veszi bárki is a bátorságot, hogy betörjön hozzám?! Zaklatott vagyok? Nem kifejezés! Kell az a riasztó, amiről anyám papolt. Ezek után kelleni fog! Hülyeségnek gondoltam ,de ezzel talán jobb lesz egy kicsivel. A szívem a torkomban dobogott, és minden vágyam, ami eddig lett volna, eltűnt, elpárolgott, valahol a gyomrom, és a seggem közti távba szűkült be. Nem kívántam beszarni, de ez közel olyan érzés volt. Kell egy baseball ütő is, csak arra az esetre, ha megint ilyesmi történne. Megvártam a magyarázatát, vagy bármit, de ezután bármit is mondott, csak az adott bizonyosságot, ha töviről hegyire átjártam a lakást, és mindenhol feloltom a lámpákat. Ki tudja, hogy kiket hozhatott magával, vagy ő mit akart tőlem. Felmarkoltam a telefonomat, amikor a hálószobámba értem, és a kezem ügyében tartottam, és felvettem egy kapucnis pulcsit is magamra, a korábbit, amit futáshoz használtam, de nem eresztettem a telefonomat. Jegy romlásokról, vagánykodásról, kaptam fülest a közös ismerősünktől, de ki tudja, hogy a punk külső mögött mikre képes? Betörés, pipa.
- Nézd. Nem ez az a hely, ahol megfelelően kellene beszélgetnünk. Erre találtam ki az irodámat. – túrok idegesen a hajamba. Tartok tőle, mert hozzám többnyire beteg emberek járnak, és inkább nézzem ki a legrosszabbat belőle, szociopata, vagy pszichopata, vagy kényszeres… de, nem akarom mondjuk a szobám padlóján végezni, kibelezve.Az, hogy nem válaszoltam a korábbi kérdésére, egyértelmű számomra, hogy semmi köze hozzá. Amikor a második körömet rovom a lakásban, kikapcsolom végre a tv-t is, kicsit szétcsúsztam igen, de sosem rontottak rám így még éjszaka.

Melrose s & Darick

 "The sky was cloudless and of a deep dark blue."

Jelenleg csak arra vágyom, hogy egyedül legyek, és ne a páciensem ácsorogjon a konyhapultnak támaszkodva, mintha istenadta joga lenne, itt tartózkodnia. Egyáltalán , hogy van képe, és hogy merészeli, azt, hogy betette ide a lábát. Bár… punk, vagy rocker, vagy… mindegy. Biztos, hogy destruktív életet él, és ez hozzá tartozik a lelkivilágához, betörni hozzám.
- Szerintem, ez egyáltalán nem vicces, igen is jöhetsz a vesémért, vagy akár meg is ölhetnél. Nem ismerlek Melrose, a magaviseleted miatt kerültél hozzám, de ennél többet nem tudok rólad. – egyáltalán nem értem, hogy mit akarhat tőlem, mit keres itt?
Nézem a hullámcsatokat, amiket beletűz a hajába, és haragosan pillantok rá, körbe járok, de mire visszatérek, már a táskája az egyik széken, és a kabátját is levette, mint aki otthon érzi magát. Ez, így nem normális! Két kézzel túrom át a hajamat, és belülről rágcsálom az ajkamat, nem véresre, sosem véresre. Ez nem jó, egyáltalán nem jó, itt se kellene lennie, azt sem tudom,hogy mit keres itt.
- Semmi közöd hozzá, hogy kivel, és hogyan élek. A feleségem, bármelyik percben megérkezhet. – füllentettem, persze, hogy füllentettem, mert megtehettem. Mezítláb csattogtam végig a bejárati ajtóig, semmi gyanúsat nem láttam. Bár nem jelentette azt, hogy ez így rendjén is lenne.
- Tekintettel arra ,hogy milyen emberekkel dolgozom együtt, sosem árt figyelnem. – ráadásul, Melrose az első , aki kiderítette, hogy hol lakom, és be is tört hozzám.
- Ez nem járja, hogy itt vagy, az én privát terembe, és úgy viselkedsz, mintha otthon lennél. – állok meg a folyosón, és feloltom a lámpát, így látom, hogy a dzseki alatt egy piros felsőt visel, de jól áll rajta.
- Szépen kérlek, távozz az otthonomból, Melrose. – a telefonom a kenguru zsebes, Harvard feliratú pulcsimban pihent, a fél kezem, meg a zsebben rejtőzött;  az ajtó magától kinyílt, ahogy lenyomtam a kilincset, és szélesebbre is tártam azt.
- Nem érdekel, hogy mennyire kényelmes. Betörtél. A rendelési idő azért van, mert akkor dolgozom, ahogy a sarki közért is tól-ig van nyitva, mert akkor van a munkaideje a dolgozóknak. Nem fog kinyitni azért, mert te a főnök házánál kopogtatsz! – figyelmeztetem, szerintem egy magától értetődő társadalmi szabályra.
- Az irodai kanapék is kényelmesek, ez csak egy ócska kifogás. Na… - nógattam, és még jelenleg eléggé szofisztikált, és udvarias vagyok. Miért nem maradhatok egyedül és nyalogathatom a sebeimet végre?! Nem kell ehhez egy betegem jelenléte sem.
Nem vagyok kedves? Miért lennék? Akiken több lyuk van, mint rajtam, mind arra játszik, hogy átvágjanak, kihasználjanak.

Melrose s & Darick

 "The sky was cloudless and of a deep dark blue."

Legalább, ahogy felháborodtam és kiakadtam, annak megvolt az előnye, így beszélt egy kicsit magáról. Máris megtudtam, hogy miket nem szeret és mitől lesz rosszul az orvosi vizsgálatokon.
- Biztos a szüleid fizettek be nem? – túrok idegesen a hajamba, és értetlenkedve pillantok rá. Igazából, a legrosszabb pillanatban érkezett, mert épp magam alá akartam zuhanni. Amikor…az ember rá jön, hogy elvesztegetett egy csomó időt egy olyasvalakire aki titokban megcsalata, és visszafogta. De most ebből a kezdődő melankóliából kirángatott a megjelenése. Van az a pont, amikor az ember még a pornón se tud felizgulni, mert a képernyőt bámulja üveges szemekkel. Már csak a piás üveg hiányzott volna az asztalomról. Tényleg.
-Ezeket, meg mégis hogy?! – háborodok fel, mert igazán személyes információk. – Te belenéztél a papírjaimba amíg egyedül hagytalak! – ez rohadtul nagy pofátlanság. Kezdem azon kapni magamat, hogy mérges vagyok rá, a feleségemre sosem voltam az, még veszekedni sem tudtunk rendesen. Miért élvezem, hogy veszekszem vele? Mert újdonság, hogy a húgomon kívül mással is vitázhatok. Tessék, magamat is analizálom, azonnal, van mindenre logikus magyarázatom.
Végül ki megy, de a döbbeneten kívül itt hagyja a parfümje illatát is, ami kellemesen csiklandozza az orromat. Badarság! Csak megtetszett, mert kellemes. De a mondandója lényege! Az, ami sokkal fontosabb. Valaki befizette, tehát nem a szülei voltak?! Másodszor mondja ezt, és ez egyáltalán nem tetszik.
Kell néhány perc, mire felfogjam, hogy mi volt az, amit az imént mondott. Ha valaki befizette, akkor ő miért jött el egyáltalán?
- Várj! – kiáltok utána, a csukott ajtónak, mert igen csak jól rám csapta, még jó hogy nem álltam teljesen az ajtóban. A kis lila noteszt észre sem veszem egyelőre.
- Melrose! – futok utána, majd lelassítok, ahogy utolérem. – Mit jelentsen az, hogy valaki lejelentett hozzám, és be is fizetett, nem a szüleid voltak? – pillantok rá kérdőn, amikor észreveszem végre, hogy sírt. Zavarban érzem magamat egy kissé és elpillantok a fák irányába.Utáltam, ha a lányok sírnak, mert a húgom néha fegyverként használta ellenem, szerencsére ritkán,de azért tudta,hogy hogyan kell alkalmazni, a megfelelő időben. Volt,hogy így sírt ki valamit mindkettőnknek, szóval volt jó és rossz oldala is ennek.
- Meg fogsz fázni, gyere vissza, és derítsük ki, hogy ki volt az, aki kifizette a kezeléseid előre. – mutatok a házam irányába, és elindulok arra, teszek néhány lépést arra. – Csinálok kakaót, olyan habos cukorral a tetején.– ha megszólal, hogy nem gyerek, esküszöm kinevetem. Na jó, nem. Mert már így is eléggé gatyán van, mert elküldtem. Félig sajnálom, félig nem. De egyébként nekem van igazam, mit keres nálam? Abszolút alkalmatlan volt az időzítése.

Melrose s & Darick

 "The sky was cloudless and of a deep dark blue."

Sikerült utol érnem, de ez egyre gyanúsabb. Úgy értem…ki a fene küldene privát meghívást neki, és fizetné ki nekem a foglalkozások összegeit? Igen, le lett egyeztetve előre jó néhány alkalom, és ezeken rendre megjelent Melrose. Viszont, a mostani viselkedése teljesen elbátortalanít.
- Ki adta át a levelet? – nem foglalkozom a gorombaságával, mondanám, hogy kezdem kapsigálni a dolgot, de nem megy. Egyrészt, teljesen kuszák a gondolataim , megzavart itthon, épp ön sajnáltattam magamat, jogosan, mert megérdemlem, hogy foglalkozzak magammal. Erre, teljesen váratlanul betoppan. Már épp kinyitnám a számat, hogy visszavágjak neki, hogy igen is , akkor sajnáltathatom magamat, amikor akarom, munkaidőn kívül! Mert bezzeg tőlem, mindenki elvárja, hogy flottul menjen mindenem. Mintha, mi sem történt volna, a betegeknek egyébként sem szabad a magánéletemről beszélnem. Mert ez nem arról szól. Erre idetoppan, ez a fiatal lány, és máris felforgatja az életemet! Nem igazság!
Elindulok a ház felé, kicsit sebesebb léptekkel, mint máskor, mert feldúlt vagyok, igen is az vagyok. Mert nem egy robot vagyok, aki csendben végig hallgatja őket.
- Valamit csak fogok találni. – vonom meg a vállamat, a zsepi témára célozva. Bemegyünk a házba és becsukom az ajtót, elindulok a hálószobám felé, és végül úgy döntök, nem wc papírt adok neki, mert azért azt már sikerült beszereznem. Egy dísz zsebkendőt, amit a zakókba szokás tenni, de nem a csúszkás selymes fajtát, nem azért, mert félteném tőle az anyagot, egyszerűen csak azért, mert nem gondolom,hogy a selyembe kényelmes lehetne orrot fújni, még vagy én, nem szívesen tenném. De ez már csak az én hóbortom lehet. Visszatérek a sötétkék zsebkendővel, és a kezébe nyomom. Elindulok a konyhához, ott van már a kávé gépem, az első egyedül vásárol holmim, és vannak hozzá kis patronok is, amik kávéval, vagy teával, esetleg kakaóval vannak tele. Szeretem a ezt a holmit, mert hamar elkészül benne minden. Kiveszem a hűtőből a tejet, és feltöltöm a tej tartájt is, és egy-egy átlátszó börgét készítek ki, csendben nyomkodom a gombokat, és előkerül a mályva cukor is, nem teszem bele, én nem szeretem benne, de mellé falni viszont igen.
Beviszem a nappaliba a bögréket, és hozok a mályvacukrok mellé még egy flakon tejszínhabot is. A mániám, hogy minőségi tejszínhabbal telenyomom a tetejét, szinte torony szerűre és akkor azt lekanalazom. és ahogy fogy, úgy nyomok rá még. Ezzel az ex feleségemet ki tudtam idegelni, de most? Már élvezhetem amennyiszer csak akarom.
- Nézd Merlose, nem akartalak megbántani, de nehéz időszakon megyek át. Én ott, orvos vagyok, aki a betegeit kezeli, tőlem mindig, a munkám megövetel egyfajta viselkedési formát. – túrok a hajamba, és beleharapok egy mályvacukorba, és megrágom az édességet.
- És, igen is ki vagyok akadva! Hogy megjelentél itt, hogy pár hét alatt át kellett rendeznem mindent, és arra is, hogy az agglegény életem első legális pornózási kísérletében megzavarnak, ráadásul az egyik betegem, aki nem is a betegem… - nézek rá szúrósan, és felrázom a tejszínhabos flakonomat, majd megcsinálom a tejszínhab tornyomat a kakaó tetejére, és a hosszú kanállal elkezdem kanalazni. Lassan, ráérősen.
- Ki küldött hozzám? Ki az, akivel nap mint nap találkozol, és bele lát az életedbe, felületesen, de bele lát? – kíváncsiskodom. Van, egy sejtésem, az iskola pszichológus, aki csak külső szemlélője a dolgoknak ,de gyakran többet lát, mint gondolná az ember. Mellesleg a barátom. Szeret szart kavarni, ha arról van szó.

Melrose s & Darick

 "The sky was cloudless and of a deep dark blue."

Ahogy kész vagyok a kakaóval, és odaadom az ö bögréjét neki, nem megyek közelebb hozzá, ott maradok a konyhában, és az egyik bárszékre ülök le, onnan figyelem, jobb a biztos távolság. Csinos lány, és valahol talán van benne némi kedvesség is. Na meg jó adag érzékenység. Nem szeretem a krokodik könnyeket, még a húgomon sem tudtam elviselni. Így hamarabb reagálok, és esik meg a szívem egy lányon szerintem, mint ahogy kéne…
- Nem vagyok seggfej, távolságot kell tartsak a betegeimtől, és egy külső szemlélőre van szükségük, aki segít nekik, mert gyakran a barátaiknak sem merik elmondani azt, ami nyomja a lelküket. Előttem meg nem kell szégyenkezniük, úgysem mondom el másnak, pláne a haverjaiknak, családjuknak. Persze, ez a probléma természetétől függ, ha kell a környezetében élők segítsége is. – huh! Le kéne állnom a melós dumálva, néha eléggé kioktató tudok lenni, és nem szeretem, ha lenézik a hivatásomat. Pedig sokan ezt teszik. Nem véletlen tanultam ennyit, az agy, a lélek nagyon összetett dolog.
- Ni csak, egy feltörekvő pszichiáterrel van dolgom? – vonom fel a szemöldökömet, a kakaó kavargatása közben, és megnézem futólag a gyűrű nyomát a kezemen. Ennek a szarnak a helye, még sokáig itt fog fehéren világítani, hogy emlékeztessen, soha többé ne vegyek senkit feleségül. Csak a két szép szeméért, se.
Elgondolkodva kanalazom a habot, és élvezem is, mert szeretem néha édességgel tömni magamat.
- Tenner…? – bele iszok a bögrémbe, és utána megnyalom a számat, remélem sikerült lenyalnom róla a felesleges habot, de megesik néha,hogy nem.
- A szüleid ennyire nem foglalkoznak veled? – közben még mindig a tenner szálon gondolkodom.
- Alexander Tenner-nek hívják a történelem tanárod? –újabb korty. Eszembe jut, hogy van itt valahol olyan fagyi pálcika, aminek a belseje csokis, így előhalászom, néhány pillanatnyi keresgélés után, és diadalittasan nyitom ki a zsákmányom dobozát.
Próbálom őt helyén kezelni, a korának megfelelően, holott sejtem, hogy ha a szülei nem foglalkoznak vele, a piával tuti biztos, hogy megismerkedett, és talán hamarabb ért, mint egy két korabeli lány, de ez a leghuszadrangúbb dolog, nem szabad, hogy ilyesmi foglalkoztasson.
Szándékosan terelem a témát magamról, biztonságos talajon akarok maradni, és nem belekeverni őt a magánéleteme. Egy szeszélye voltam, aki csak felkeltette a kíváncsiságát, és jó eséllyel, ha felgöngyölítettük az ügyet, hogy ki volt az, aki hozzám küldte, soha többet nem látom. Bár, nem mintha bajom lenne a színes egyéniségével. Mert tényleg az, kirívó, és színes. Bátor, hogy így is ki akar tűnni a többi ember közül. Elismerésre méltó, és van valami a szemeinek villanásában, ahogy rám néz, bár az is lehet, hogy csak a szemceruza íve teszi, hogy olyan macskás a tekintete, vagy a lehetetlen kék szemei.

Melrose s & Darick

 "The sky was cloudless and of a deep dark blue."

Figyelem Melroset, és a maga módján csinos is, tetszik az orra íve, és a korábban macskás ívű szeme is, bár a sírástól kissé elmaszatolódott a sminkje.
A forrócsokim kortyolgatom, és próbálok nem tejszínhab bajuszt begyűjteni, ezért a tejszínhabot is lekanalazgatom a tetejéről.
- Igen, mert a kezeléseik bizonyos szakaszában, szükségem van arra, hogy megtudjam, milyen a kapcsolatuk a családjuk tagjaival. Ha nincs belülről segítség, akkor sokkal nehezebb a dolgom, és remélhetőleg nem lehetetlen. Bár, a rendőrségi profilozás jobban érdekel. Magán betegeket ritkán fogadok, ugyan is a beteg sorozat gyilkosok nem pihennek ,sosem. – húzódik az ajkam egy keserű mosoly félére.
Mosolygok , ahogy a terveiről beszél, bár én ugrattam csak, a pszichiáteri pályával, nem gondolnám komolyan, hogy efféle hivatást vállalna.
Amikor viszont megjegyzi, hogy kimehetnék napozni, a gyűrűs ujjam miatt, elsötétül a pillantásom, és kicsit fagyosabbá is válik a tekintetem. Úgy fogom végül a bögrét,hogy ne látszódjon az ujjam. Igen, szégyellem, és igen, klisésen, de bele dobtam a tengerbe, nem érdekel már az a kis ékszer darab, és az sem, amit jelképezett.
- Egy iskolába jártunk, és csak őt ismerem a sulidban. – hagyom ennyiben egyelőre ezt a témát.
- Ez neked teljesen jó, hogy másnál élsz? Ennyire nem foglalkoznak veled az otthoniak? – persze, még most is megpróbálom kielemezni, de ahogy beszélgetünk, kell, hogy rájöjjek, nem azért küldték ide, mert komoly baja lenne, inkább… Jellemző Alexre, hogy ide küldi az általa problémásnak ítélt eseteket, de elég kerülő úton tette ezt most, talán mert tudta, hogy a szülők úgy sem lennének benne, mert itt inkább Melrose szüleinek lenne szüksége terápiára, csakhogy a család terápia, nem az én szakterületem.
- Rush, ő a pasid? – gondolom, ezért is engedik meg Rush szülei,hogy náluk lakjon ,vagy akármi. Francba, kicsit kíváncsi lettem rá, és ez Alex hibája is, nehezen kapcsolok le munka üzemmódról.
- Beszélgetni, mások problémáit meghallgatni mindig is jobban szerettem. Az agy sokkal összetettebb, onnan indul minden, az működteti a többi szerved, és végtagjaid. Ha ott valami elromlik, az igazán…érdekes. Nem a legjobb szót használtam, de van benne igazság. Meg, nem igazán szeretek naphosszat egyhelyben görnyedni, akár tizenkét órán át, és műteni. Annyira nem biztos a kezem. Az nem az én világom. – mesélek neki máris kicsit többet magamról.
- És te, te mit tervezel magadnak? Azt mondtad, hogy más terveid vannak, és elég komoly elképzelések lehetnek azok, hallottam a hangodon. – kortyolok újra a bögrémbe, már minden extra feltétet leettem róla, így könnyedén iszom. Az üres bögrét lerakom az asztalkára és összefont karokkal pillantok az ellenkező sarokban kuporgó lányra, persze most már vigyázok, hogy ne látszon a gyűrűs ujjam.

Melrose s & Darick

 "The sky was cloudless and of a deep dark blue."

Ez a bajom, néha túl empatikus vagyok, és együtt érző, főleg ha elhagytam a munka helyem, elvégre valahogy nekem is lazítanom kell. Meg kellett tanulnom lazítani, és most, hogy elváltam jövök rá, hogy az igazi lazítás mennyire is hiányzott.
Rég beszélgettem bárkivel is úgy igazán, és végül is , miért ne? Melrose is csak figyelemre vágyik.
Értelmes lány, csak titkolja, de miért? El merengek azon is, hogy akár még a rossz oldalon is végezhette volna, ha nem lenne a haverja, és lehet, hogy kurva lenne valahol , vagy épp az egyik gyilkossági esetem hullája. Ebbe bele borzongok, és kicsit meg is dörzsölöm a karomat.
Ahogy mesél, úgy figyelem, mosolygok, vagy épp ráncolom a homlokomat, vagy biccentek egy aprót, de látszik rajtam ,hogy figyelek. Épp csak egy jegyzet füzet hiányozna, szakmai ártalom.
A hangját hallva megnyugszom, ritkán visznek félre az érzékeim, de most ,hogy beszél egy ideje, kicsit nyugodtabb vagyok, majdhogy nem egy belső béke féleség szállt rám, és ez…jó.
- Mi…? – révedtem el a mozdulatában, és megdörzsölöm a homlokomat a tenyeremmel. – hát, ez… rém egyszerű. Orvosi családban nőttem fel, jártam műtétekre, a megfigyelő szobából nézhettem őket, de az agy mindig is jobban vonzott. Az megfoghatatlan, átláthatatlan, és a mentális betegségek is igen sokrétűek. Mindkét szülőm orvos, szinte minden játékom műanyag sztetoszkóp, orvosi felszerelés volt. Így ilyen irányban készültem fel, tudtam ,hogy orvos akarok lenni. Normális esetben valahogy most végeznék az iskolával, de… -megköszörülöm a torkomat.- khm… apám szerint zseni vagyok, és e mellé még fotografikus memóriával is rendelkezem… meg egyáltalán nem szoktam dicsekedni ezzel. – dörmögöm, és a kakaóba kortyolok, letörlöm a bajszomat, és pislogok egy kicsit magamban.
Nagyon is kapóra jön, amikor magáról kezd beszélni, mert így felélénkülve pillantok rá, elimseréssel a szemeimben.
- Bármelyik is akarnál lenni, mindkettő jó szakma, és itt van is rá lehetőséged, hogy kiteljesed, akár a hangmérnökiben, akár az irodalomban. – kevés fiatal tudja az ő idejében, hogy mit szeretne.
- Ha fele annyit balhéznál, mint hogy valóra váltsd az álmod, már előrébb lennél, erre még nem gondoltál? – szegezem neki a kérdést könnyedén. Megiszom a börgém maradékát, és nyújtózkodom.
- Kérsz pizzát…? Nem szívesen engednélek haza ilyen későn, egyedül. Maradj reggelig. – ajánlom fel neki, nincs sok kedvem sétálni most már, és…elfáradtam. Ha lenne kocsim, lehet ,hogy haza vinném, a haverjához.
- Egyébként, jót tenne neked valami kis állat, ami megtanítana a felelősségre, oda figyelni egy kis életre, aki tőled függ. – teszem hozzá töprengve, ahogy a telefonomért nyúlok, hogy leadjam a pizza rendelést. Négy doboz sört is rendelek magamnak mellé, megkívántam. Ő, nem szerette még a szagát sem, de már egyedül vagyok, azt csinálok, amit akarok. Ez egyre jobban tetszik.