Ritkán jártam újabban haza de, kicsit alább hagyott a paranoiám Al-lal való beszélgetésem után. Fáradt vagyok, és most szinte mindenhol jártam már a házamon kívül. Voltam kaszinóban, ahol most nem kevés vagyont összegyűjtöttem,pedig részeg voltam mellette. Álmos voltam és félig kijózanodott...De persze a kaszinó után meglátogattam Amandát aki most pont engem használt ki egy orgazmusért. Mondjuk nem ellenkeztem nagyon a dolog ellen, de valami érzés volt bennem, ami most a lakásom felé egyre erősebben kezd mozogni bennem. Mintha az árnyékom szemeket növesztett volna és követne. Ahogy a panelépület ajtajához érek beütöm a kódot majd felsétálok a lépcsőn a lift helyet, mert nincs kedvem megint beragadni esetlegesen. Ahogy fölérek kinyitom az ajtót és belépve dobom le a zacskót ami tele van macska kajával és teknőc táppal. Félre tűröm pár kósza szőke tincsemet és megtámasztom magam a falnak miközben lerúgom a cipőm, és ledobom a kabátom is. Felveszem a zacskót és a konyhába sétálok ahol általában Carlos üdvözölni szokott de most nincs itt...Pedig mindig az asztalon ül a táljával, hogy követelje a kaját...pont mint a gazdája... Furcsa, de az is lehet talált magának más elfoglaltságot..-Carlos, kaja!-szólok a konyhából miközben töltök a tálba de sehol valami zaj ami azt jelezné, hogy elindult felém. Furcsa...Kilépek a konyhából és a nappaliba megyek ahol felnyomom a villanyt és valami olyasmi fogad amit egyáltalán nem gondoltam volna. Ahogy a fotelben ül és engem néz, a macskával az ölében...Áruló vagy Carlos...visszahúz a szíved mi...tudod kitől kapsz prénium kaját..-Mit keresel a lakásomon?-igyekszem minél határozottabban beszélni, de a szabad kezem akkor is ökölbe szorul mikor nem akarom. Az arca...sokkal másabb lett mit volt. Nem is nagyon emlékeztem rá de most, hogy látom ismerem fel a különbségeket. De még mindig olyan mint amibe én bele szerettem.
Berendezkedtem az új életemre, a börtönévek után kifejezetten jól esik hogy nem liheg senki a nyomomban és hamar a helyére tettem a karrieremet is, hogy ne kezeljenek ismeretlenként, és szerencsére nem estem ki a bizniszból, mert sokan vártak vissza és így nem volt nehéz újra összekötőt találni. Könnyedén szert tettem ismét egy takaros lakásra, rendezett körülényekkel, és már elegendő pénzem is van. Nem jött rosszul és nem is csinálom rosszul a dolgom. Mindent tudnom kell, hogy felhasználhassam. Clay lakása nem sok mindenben változott ahogy körülnézek. Még mindig rendetlen,de csak a fotelből dobálok át pár dolgot a kanapéra és a konyhában csinálok is egy kávét magamnak, és majd hanyatt esek egy szőrfoltban. - Carlos! Hát te élsz még?! - lepődök meg és felkapom a macskát hogy jó alaposan megszeretgessem, mert régen nem láttam már, és hiányzott az a hatalmas bundája. Annak ellenére, ami vagyok, szeretem az állatokat. Nincs annyi baj velük mint az emberekkel, és igazán képesek szeretni még egy olyat is mint én. Persze, tudom, nincs olyan mint én, csak én vagyok ahogy a lassan klasszikussá váló sorozat mondja. - Hiányoztál Carlos - simogatom meg és leteszem. Találok neki prémium kaját, és ki is öntöm a tálkájába, amire azonnal rá is vetődik. Én meg kávéval a bögrémbe dobom le magam a fotelbe és olvasni kezdek amíg meg nem érkezik. Ha jól követtem a napirendjét egy órán belül itt kell lennie. El is telik az idő, és hallom a kulcsot. Persze, nekem nem kellett hozzá hogy bejussak, de ezt nem fogom megmondani neki, és meglepetésnek szánom magam. A macska meg se moccan, csak feldorombol ahogy simogatom, és amikor felkapcsolódik a lámpa, elmosolyodom. - Szia Clay - mosolyodom el magamhoz képest kedvesen, de nem kelek fel azonnal, csak simogatom a cicám, és közben alaposan végigmérem. Érzem, ő is vizslat engem, de nem tagadhatom le nyomot hagyott ez a két év bennem, és sok mindent megértettem vele kapcsolatban is. Máshogyan kell kezelnem, de nem tudom hogyan, mert most szerintem épp a pokol kénköves bugyrába kíván. - Csak kíváncsi voltam hogy élsz, mi van veled... tudod kicsit lemaradtam az elmúlt két évben és nem minden hír jutott el hozzám - csevegek vele, hiszen miért is ne tenném. Kicsit lettem csak izmosabb és arányosabb de nem gyúrtam magam azért testépítőre. - Hiányoztam? - kédezem, és úgyis tudom hogy azt mondja majd hogy nem. Pedig én tudom, igenis hiányoztam neki, ismerem már ennyire. Nekem nem tu hazudni.
Nem is tudom mit vár ép tőlem. Betör a lakásomba, el kezd csevegni mintha mi sem történt volna, úgy 2 évvel ezelőtt, jah meg utána mire összeszedtem magam és persze a sok kényszer helyzet, hogy nem szabad meglátogatnom őt. Kegyetlen évek voltak, büszke voltam magamra, hogy kilábaltam a szarból, nélküle is fent tudtam tartani az otthonom meg etettem az állatokat. Erre jön, felrúgja amit megteremtettem. Ez olyan, mintha fellöknének az utcán, belém törölnék a szaros cipőjük és utána megkérdeznék miért fekszem a földön. Dühös leszek, ahogy ott pózol az én fotelembe, annyi harag van bennem és megkérdezi, hogy hiányzott-e...Hirtelen indulok meg és Carlos ahogy meglátja a menésemből mire készülök kiugrik az öléből én pedig felváltom a macskát. Jobban mondva rá vetem magam felborítva a fotellel együtt magam és őt. Nem várok, míg észhez tér vagy ilyesmi kihasználom magam és ütni kezdem ahol érem, miközben elkezdenek a szavak kitörni belőlem.-Hiányoztál?! Rohadtul hiányoztál?! Mindent elvettél tőlem! Van képed még ide jönni, és szórakoztatni magad?! Megint kell egy ribanc és az első veled szembe jövő nem ment fel veled?! Vagy volt esze és időben elment?!-tőr ki belőlem, és semmivel sem vagyok erősebb nála szóval csak csapkodom, bár ez sem érdekel, hogy kezd fájni a kezem.-Gyűlöllek! Annyira...gyűlöllek!-kiabálom miközben vörösödik az arcom mert valami más is van bennem. Legbelül tudom mit éreztem, de a barátaim mind azt akarták, hogy elfelejtsem és én így is akartam tenni.. De most ide jön és nem engedi, hogy elfelejtsem. Fel sem tűnik, hogy könnyek kezdenek csorogni az arcomon, ahogy minden szőnyeg alá söpört emlékem eszembe jut, és szép fokozatosan állok le az ütlegelésével és zihálok. Ahogy kapkodom a levegőt lenézek rá és megtörlöm az arcom, mert azt hiszem izzadságtól nedves, de...fel kell ismernem, hogy sírok. Megint. Lenézek rá és alsó ajkamba harapok.-És tudod mit...hiányoztál...basszad meg magad...-morgom oda ahogy leszállok róla és elfekszem a padlón. Akármennyire is nem kellett volna és, mindenki higgadtságról beszélt...el mehet mindenki oda ahova gondolom. A kiömlött kávé felé nézek majd sóhajtok egyet.-Miért nem bort iszol, ha már betörsz hozzám?-kérdezem ahogy felé fordítom a fejem.
Nem várok semmit, és nem számítok különösebben semmire, de mégis ide kell hogy jöjjek, mert tudni akarom mi van vele. Mit tett vele két év. Mire lett neki elég? Többre mint nekem, ez elég egyértelmű. Összehúzom a szemöldököm, ahogy végigmér, és látom rajta hogy felült az érzelmi hullámvasútra, és nem tudja eldönteni mit érezzen velem kapcsolatban de nem könnyítem meg a helyzetet. Udvarias, bájmosolyom nem kopik le, de engedem Carlost menekülni ahogy felém indul. Meg akar támadni? Nem hinnám, holott minden oka meg lenne rá, mert annak idején kihasználtam és itt hagytam, tulajdonképpen nem bántam vele valami jól, de mégsem hagyott el valamiért. Ki tudja mik az okok. Én nem. Felhúzom a szemöldököm ahogy közeledik, és lendületből felborít a fotellel együtt és elterül rajtam. Felnyögök a hirtelen érzéstől, és ahogy ütni kezd felemelem a kezeim, csak az arcom védem, minden máshol üthet ahol ér. - Oh, bókolj még Clay, bókolj. Két év után is olyan szépeket tudsz mondani rólam, már már azt hittem nem is szeretsz engem - nevetek fel, és lefogom a kezeit. Ne ütlegeljen, bár már fogyóban a lendülete és eddig is csak a haragja ütött, nem igazán ő. Ő nem tenne ilyesmit velem, de senki mással sem. Nem igazán erőszakos jellem, csak hirtelenharagú ha rólam van szó, márpedig az én seggfejségem legendás. - Clay, kiscicám. Most kinek hazudsz, nekem vagy magadnak? Tudod jól hogy nem gyűlölsz engem! - jelentem ki ahogy fordítok a helyzeten és most én gyűröm magam alá őt. Nézem az ismerős arcát, amit most könnyek csíkoznak és maszatolódnak el. Túl sokat nem változott de azért kicsit mintha kisimultabb lenne. A hiányom tette volna? - Clay - simítok az arcára ahogy kimondja a várva várt szavakat. Tudtam én, hogy hiányoztam neki. A kávéra nézek, követem a tekintét. Majd feltörli úgyis, nem szereti a rendetlenséget maga körül. - Kávéra jobban vágytam most és nem találtam édes vöröset - vonom meg a vállam, aztán felkelek, és őt is felhúzom magam mellé. Leporolom egy kicsit ahogy feláll. Még jó hogy a macskámra nem fröccsent kávé.
Olyan ez az egész, mintha az a 2 év itt se lett volna. Eltűnt és csak egy nyugodalmas álom volt amiből most riadok fel talán és az ágyban fekszem Roy mellett, harapás nyomokkal és sajgó testrészekkel. DE nem fáj semmim, csak a szívem szakad meg, hogy ismét látom őt. Annyira szerettem volna tartani magam , hogy nem adom meg neki az esély apró szikráját sem. Egyszerűen csak el kellene fordulnom, hogy érezze egyedül van? Ez hülyeség...Royt az ilyesmi nem hatja meg és bárki agyába bemászik, majd az ágyába és megoldotta a dolgot. Nem keseredne el szerintem, ha soha többet nem látna. Vagy...miért van itt akkor? Biztos csak szekálni akar, vagy lusta mást keresni...Lehet holnap már elmegy viszi Carlost és tényleg soha többé nem látom. Én meg itt maradok és valahol megint megszakad a szívem. Vagy nem? Hiszen 2 éves készülés van a hátam mögött minden féle Roy verziót eljátszottam az agyamba, hogy miképpen alakulna a döntéseimmel. Nem mintha annyira bevált volna most is. Ahogy megfogja a kezeim és én kerülök alulra, ficánkolok mint valami kisgyerek akit a sokkal nagyobb gyerekek fellöknek az udvaron majd homokot etetnek vele mikor lefogják, meg a fejére húzzák az alsónadrágját. Gyűlölöm ami megint történik, mert igaz és rossz... A szavai hasítják az agyam, és teljesen összeomlik a rendszer amit szerettem és felépítettem. Tényleg ennyi lenne? Visszajött és tényleg ennyi? Szuszogok ahogy abba hagyom a harcot mert igazából tök mindegy....Nem tettem benne kárt sem, és erősebb nálam jóval. Ő is mustrál engem, és én is viszonzom ezt. Lettek új tetoválásai, a haja hosszabb és izmosodott, de nem vitte túlzásba. Nem az ő stílusa, hogy az erejével hencegjen ő annál sokkal okosabb. Néha elgondolkodom, mekkora elemző szótár lehetnék Royról, és lehet valahol ezért keres talán meg? Mert túl sok titkát őrzöm. Sose beszéltem róla senkinek....Bár ő ezt honnan is tudhatná. Hiszen kiben bízik? Senkiben, csak Carlosba hiszen ha Carlos pofázik is ki értené? Meg az a macska szereti őt, és talán azért maradt ebben a kislakásba velem, hogy visszavárja a gazdáját. Talán ezért maradtam én is...Nem tudom. Mikor válaszol és felkel rólam, majd felsegít és leporol.-Nem vagyok gyerek...-mondom morogva ahogy eltolom a kezét de nem folytatom a porolást egyszerűen lehajolok és felveszem a bögrét és a szőnyeget nézem, hogy ez most mivel fog kijönni. Talán jobb ezen gondolkodni, mint a tényen, hogy Roy kiszabadult és itt van a lakásomba.-Hogy vagy?-csúszik ki akaratlanul is a számból ahogy óvatosan felé nézek és a dohányzó asztalhoz lépve leteszem a bögrét és felállítom a fotelt.-Hogy...viselted?-kérdezem mert ki tudja akar-e beszélni róla. Soha nem lehet tudni mit fog nekem mondani, vagy ilyesmi. Ha fizikailag is...néha bántott, a szavai...voltak a legrosszabbak mindig. De 2 év telt el Clay, már erősebb vagy mint voltál. Mutasd meg neki, mennyit fejlődtél. Mert valljuk be, hogy szerettem volna egyszer látni az arcát, hogy mit reagál azokra amiket a külön töltött idő változtatott rajtam. Mondhatjuk azt is, hogy az orra alá akartam dörgölni?
Kezdőlap
