Nicholas Novic meghalt, erről már hallottam; mert érdekes üzletekben volt benne, olyas fajtákba amikbe én nem ártanám magam. De tény, hogy nagyban játszott az öreg. Afféle apám szerű szélhámos volt, ha üzletről volt szó. De mivel mindkettőnket más érdekelt, így nem kereszteztük egymás útjait, egészen mostanáig, hogy megtudtam; hogy van egy unokaöccse. Első blikkre nem mondanám meg róla, hogy szub, és ráadásul luxus kategóriás pet. Szerintem el is mennék mellette, ha az utcán futnánk össze. Pár birtokkal arrébb lakik, mint én, Ryusaki megengedte, hogy átnézzem Nicholas papírjait, és Gilead ügyvédjével is beszéltem. Gilead rengeteg vagyonnal rendelkezik, de zárolva vannak a számlái, amíg megfelelő gazdád nem talál neki Ryusaki. Az a vagyon, meg az egyéb ingóságok, amikről úgy gondolta, hogy fontos lehet Gilead számára, vagy Gilead fenntartási költségeihez, az pedig az új gazdájára száll. Egy feltételt szabott ki Nicholas. Sose szenvedjen semmiben hiányt Gilead. Érdekes. Felkeltette az érdeklődésemet ez a pet, de még most sem tudom,hogy megakarom tartani. Előbb, lássam, és jöjjek rá, hogy bírom-e. El bírom –e viselni. Átbeszéltem az ügyvédjével is mindent, bárki is lesz a gazdája, később is aláírhatja a papírokat, és ebben Gilead szava is számít, ő dönt, ő is aláírja a szerződést. Nagyon gondoskodni szeretett volna az öreg a fiúról. Bár a ház az ment, azt nem ő kapta, valami sosem látott fiú gyermeké. Érdekel is engem…
Temetésre készülök, azért, mert úgy döntöttem én fogom kísérni a fiút, és mert épp rá érek. Szeretem magam kínozni, és legalább megpróbálhatok egy kicsit emberibben is feltűnni. Fekete két gombsoros öltönyt veszek fel, szintén fekete inggel, és nyakkendővel, az öltöny követi a vonalamat, és a nadrág is, egyáltalán nem áll ormótlanul, azért egy temetésen is illik megadni a tiszteletet. Anett hajtogatja bele a fekete zsebkendőt a dísz zsebbe, mielőtt elenged otthonról, és még egy utolsót simítok a hajamon, aztán felveszem a fekete lencsés napszemüveget is. Darren fog szállítani, az erre az alkalomra bérelt fekete kocsival. Nyár van ,dög meleg ,és meg fogunk dögleni a temetésen. Ryusaki egyik asszisztense koordinálta az eseményt, vele állt szorosabb kapcsolatban az öreg, talán ő is ott lesz, de szerencsére elég kevés rokona volt az öregnek, és megtiltotta, hogy bárki más részt vegyen rajta a papon, és néhány emberen kívül, csakis meghívóval lehetett részt venni rajta. Ott pihent az öltöny zsebemben az enyém is. Gilead nevére szólt, és egy kísérőjére. Darren majd a kocsinál megvár minket.
A buisness limuzin begurult a Novic villa feljárójára,és kiszálltam a kocsiból. Három óra van a temetésig, de úgy gondoltam, nem árt, ha korábban érkezem.
- Romero D. Bohen vagyok, Ryusaki Akira küldött a fiúért, elvinném a nagybátyja temetésére. – az ajtón álló japán őr, természetesen beenged, és átirányít az itteni biztonsági főnökhöz, én pedig a nappaliba leszek elirányítva, addig amíg előkeresik Gileadot. Az őrök nem mondták meg neki, hogy ma van a bácsi temetése, milyen jó, hogy én leszek a hír hozója. Az antik vázákat veszem szemügyre, és a nappali kilátását a parkra, a szemüvegem már a kabátom belső zsebében pihen, és ki is van gombolva, nem akarok megfőni, bár ideben egész kellemes az idő. Pusmogás hangját hallom, amikor megfordulok. Először csak a biztonsági főnököt látom, aki japánul kezd magyarázni nekem. Szégyenlős a fiú, és itt van kint a folyosón, nem mer bejönni.
- Gilead, így nem köszönthetlek megfelelőn, gyere beljebb, kérlek. – a hangom nyugodt, mintha egy megszeppent, félős lóhoz próbálnék beszélni, kellemes bariton hangon. Mert ha nem akarok épp megölni valakit, akkor nem zeng orkánként.

Not a fairytale

Once upon a time, I was a little prince...

Másfél hét telt el mióta meghozták a hírt hogy Nick bácsi meghalt és még mindig nem tudok semmit, és csak az ijesztő japán emberek vesznek körül, akik minden lépésemet követik és így inkább nem is nagyon hagyom el a szobámat. Inkább csak a teraszon és kertben bóklászok az úgyis véges terület ilyen kis belső kert csak nekem. Nick bácsi mindig azt mondta hogy legyek azért kint is, így most inkább itt vagyok és próbálok nem belehülyülni az aggodalomba, hogy egyszerűen hiába kérdezek, és kiabálok, hisztizek semmire nem reagálnak és egy elegáns tárgyként kezelnek, semmi másként.
Most is a teraszomon üldögélek és próbálok olvasni de nem tudok. Egyszerűen elmenek előlem a betűk, és csak szorongok hogy mi lesz velem. Paranoiásan várom hogy mikor ragadnak nyakon hogy az első árokba dobjanak, és Sen egyszer már rám hívta az orvost mert hiperventillálni kezdtem pedig sosem voltam pánik beteg. Mondjuk, eddig nem is zaklatott fel semmi, és így átaludtam másfél napot, de jobban lettem utána. Most csak csendes melankóliában várom hogy mi lesz és most értettem meg igazából mindent, amit eddig nem akartam. Senki sem vagyok igazán, csak egy madár az aranykalitkájában. Nem mehetek sehová a városban és a birtokon is korlátozottan amíg nem tisztázódnak a jogi kérdések vagy nem jönnek értem. A karorszék/fotelemben szundikálok el, mert arra riadok fel hogy finoman rázzák  vállam, és a komoly arcú testőrt pillantom meg.
- Mi az, mi van? - kérdezem ahogy kihajtogatom magam az alvós pózomból. Összeszorul a gyomrom és nem akaródzik felkelnem.
- Jöttek érted, úrfi - közli és int hogy kövessem. Kinyújtózom, és megkeresem a papucsom, és követem a kis lépcsőn fel, és a szobámba. Az ágyamra van terítve az öltönyöm, fekete inggel. Miért... kell ez? Öltözzek ki ha meg akarnak ölni? Furcsállom egy kicsit de azért lemegyek a lépcsőn is, és a nappaliba kéne mennem, de megállok és csak bekukucskálok oldalról. Van ott valaki, akinek nem kellene. Végül aztán amikor megszólal, szinte kiesek az óriási fikusz mögül, és beljebb lépek. Fekete szaggatott nadrág és egy egyszerű szürke felső van rajtam. A hajam is csak kibontva és hosszan van. Nem volt kedvem csinálni vele semmit. A szemeim enyhén vörösek, nem alszom valami jól és üres a ház Nick bácsi nélkül.
- Gilead Novic vagyok, örvendek - mutatkozok be, nem megyek közelebb, csak udvarias vagyok. Még így is, hogy lehet azért jött hogy megöljön, bár remélem nem. Azok a szürke szemek... Viharfelhők. Kellemes zöngéjű a hangja, de idegen. Közelebb lépek hozzá.
- Miért...vagy itt? - kérdezem végül félősen, mert nem akarom tudnia szörnyű hírt hogy elege lett belőle mindenkinek és véget akarnak vetni ennek.  

Egy kicsit meglepődöm, amikor kiesik az egyik növény mögül, kissé megviseltnek tűnik, hallottam, hogy egy alkalommal orvos is járt nála. Ha tényleg igaz a pletyka a szoros kapcsolatról a bácsikájával, megértem, hogy ennyire rosszul viseli az egészet.
Meglep az öltözete, de látszik, hogy neki ez kényelmes, mégis úgy tűnik, mintha egy szakadt valaki lenne, nem pedig a képen látott elegánsabb, mosolygósabb pet… Mégsem látszik az arcomon undor, vagy lenézés.
- Romero Dantes Bohen, a harmadik. – mutatkozom be neki, hallhatja a hangomból az angolok arrogáns akcentusát. Nem számítok rá, hogy tudná, hogy ki vagyok, a vállalat bekebelezések, és egyéb részvények birtoklása mellett, ha nem igen követi az angolok sportját, a focit, vagy a lovas eseményeket, nem mondhat sokat neki a nevem.  – Most pedig foglalj helyet. – a hangsúly, a hangleejtés, mintha az ő házában én engedném meg neki, hogy kényelmesen érezze magát. De tény, hogy jobb, ha inkább ül, egyébként sem értem ezt a halálra vált ábrázatot. Valóban kivárom, hogy helyet foglaljon, és csak azután húzom elő a kabát zsebemből a kemény borítékba csomagolt, cirádás fekete kihajtjatós, arany porhintéses meghívót, Gilead nevére.
- A feladatom, hogy elvigyelek Nicholas Novic temetésére, aztán pedig innen, mert hamarosan lejár a pár nap, amit még itt tölthetsz. A japánok összepakolnak minden holmidat, egy ideig nálam leszel elszállásolva, amíg megfelelő gazdát nem találunk a számodra, aki neked is megfelel. Ragaszkodsz a hálószobád bútoraihoz, és jelenlegi kinézetéhez? – térek a lényegre, ha igen, megoldható az is, hogy azokat is áttelepítsük az én házamba, és ugyan úgy rakják le neki, valamelyik földszinti szobába, ami kertre is néz.  Közelebb lépek, és átnyújtom neki a meghívót, azon ott van, hogy Gilead és még egy személy részére, az érvényes meghívó. Nagyon körültekintő volt a nagybácsi, hogy még erre is gondolt a halála esetén.  
Ahogy átnyújtom neki a meghívót, elsétálok mellette, és megnézem magamnak jobban. A haja tetszene, ha ápoltabb lenne, de nem tudom. Tényleg most kellene eldöntenem, hogy akarom-e? Meg aztán, minek törném magam, ha ő is dönthet afelől, hogy akar-e a petem lenni, vagy sem. Egy pillanatra a sajnálat halvány szikrája legyint meg, de hamar tova is száll. Egyetlen rokonom halálát se tudtam sajnálni. Valahogy képtelen vagyok erre az érzésre , meg a könyörületességre, ha az üzleti életben könyörületes vagyok, az –az én bukásomat jelenti. Ha a másik munkámban könyörületes, akkor az –az életembe is kerülhet akár. Talán ezért sem voltak huzamosabb ideig saját petjeim, túl sokat kell velük foglalkozni, és semelyik sem fogott meg, talán mert magam sem tudom ,hogy mire vágyom, a nyilvánvaló ürességen kívül. Mindegy is. Nem az én esetem. Bár, lehet, hogy hamar ítélek. Különben is, jelenleg más valaki köti le a figyelmemet.
- Egy órád van felöltözni, és újabb egy óránk kiérni a temetésre. – pillantok az órámra. Azt hiszem, elegendő időt hagytam a fiúnak felkészülni. Nem teszem szóvá, hogy nem kínáltak meg semmivel sem. Elvégre a japánok átvették az irányítást a ház felett, bár az ért lehet, hogy Akirának megjegyzem, hogy kicsit hanyag volt a személyzet, ne csak ő szívózzon a magánéletem felett, ha már megteheti, hogy a szememre veti.

Not a fairytale

Once upon a time, I was a little prince...

Tudom hogy röhejes ahogy egy fikusz mögül leskelődök, de egyszerűen valahogy nehezen visz rá a lélek hogy szembenézzek a saját halálommal. Sosem gondoltam még erre és eszembe sem jutott hogy akár egyszer eljöhetne ez a nap is hogy véget ér az életem, ráadásul ilyen fiatalon...
Beljebb megyek végül is, mert belátom hogy gyerekes vagyok, de ha egyszerűen nem akarok még meghalni! Kissé kétségbeesetten figyelem ahogy felém fordul és méreget. Gondolom, másra számított, nem tudom. A gyász nem a legjobb szépítőszer és Nick bácsi volt az egyetlen rokonom akit ismertem és az elvesztése... Napokig ki se másztam a szobámból, és mindig rám szóltak hogy egyek meg igyak.
Biccentek felé ahogy bemutatkozik és vöröses szemeimmel figyelem őt ahogy letelepszik. Elég határozott és magabiztos kiállása van és hallatszik hogy hozzá szokott a parancsoláshoz is. Ilyen... gazdát szánt volna nekem Nick bácsi? Egy erős embert?
- Igen - végül is, ahogy a fotel felé indulok és a zakója zsebébe nyúl, ledermedek. Most...? Ne...
- Kérlek ne! Ne ölj meg!! Nem csináltam semmit!!  - ugrok meg és a kanapé mögé menekülök be, mintha csak segítene bármit is. Ha lelő akkor mindegy lesz hogy van-e előttem egy szép tárgy vagy sem. Egészen eluralkodik rajtam a halálfélem és így csak szavakat csípek el a beszédéből hogy mit akar és temetés? Kidugom a fejem a kanapé mögül és a könnyeimmel küzdve pislogok szaporán.
- Nem... nem azért... küldtek hogy... megölj? - szalad ki végül a mondat és a kérdései sem igazán jutnak el hozzám hogy mit akar. A szobám... Nem tudom. El kell költöznöm, ezt valahol eddig is sejtettem de nem ilyen hirtelen akartam. Hová is mehetnék? Hozzá?
- Én... szerettem a kertet és az ágyamat - válaszolok végül is, de csak lecsúszok a földre ahogy végül is megkönnyebbülök egy kicsit hogy nem akar bántani csak... értem jött.
Nich bácsi temetése most lesz. Akkor ezért a fekete öltönyöm az ágyamon, nem a saját temetésemre kell készülnöm. Átkarolom a térdeimet ahogy próbálok lehiggadni de szerintem a lovak karámjainál is hallani hogy ver a szívem és kapkodom a levegőt.  Nem erre számítottam és most hirtelen visszakaptam az életemet mert nem azért jött hogy bántson.
- Én... sa-sajnálom... - bizonyára szörnyű első benyomást tehettem rá hogy halálra váltam, de hát mire gondoljon az ember az ilyen kegyetlen pletykák miatt? El kéne indulnom, azt mondta egy órám van mindenre... De mégis valahogy nem igazán tudok megmoccanni hogy a fürdőbe zárkózzak.

Ritkán sikerül meglepni, de most azt hiszem, az egyértelmű döbbenet ült ki az arcomra, ahogy elvetődött a kanapé mögé a felkiáltásával egyetemben. Meg is dermedek a mozdulatban, ahogy a dohányzó asztal mellett állok. Nem ültem le, nem vagyok az a fajta ember, aki hellyel kínálja magát más házában, és egyébként is ültem eleget az irodában, meg a kocsiban. A feszült helyzet amibe cseppentem, sem engedi meg nekem, hogy csak úgy ücsörögjek. Noha, talán lehet, hogy az ülés volna épp az, amivel megnyugtatnám a fiút. Kell két pillanat, hogy helyre rázódjak, és folytassam ott, ahol megakadtam. Úgy döntöttem, hogy nem mozdulok, a lovaknál is jó,ha nem mozdul az ember egy darabig, és hagyja, hogy ők tegyék meg az első lépéseket, és beválik a tervem, csak beszélek tovább, és lássanak csodát, ott a feje. Még ha könnyes is az arca, úgy tűnik , felfogta a lényeget, hogy nem megölni akarom, hanem elvinni, innen. S talán az is eljutott hozzá, hogy innen, erről a helyről is, végleg.
Bekövetkezik az is, amitől féltem, egy kisebb idegösszeomlás szemtanúja vagyok. Jobb híján letérdelek elé, és a tenyeremet nyújtom felé, a bizalom első jele, bárhol, egyes népeknél is, a felfelé fordított tenyér. Amikor látom, hogy nem rezzen meg az egyszerűen csak könnyedén kinyújtott kezemtől, akkor érintem meg az arcát, majd úgy simítok pár tincset félre, hm, annak ellenére, hogy kissé csapzott, selymes hatást kelt.
- Gilead. – suttogom halkan, nem mosolygok, ez egyébként sem az a humoros helyzet, és kedvem sincs poénkodni, igen, néha szoktam. Nem vagyok annyira fakabát.
- Ne sajnáld. Megértem, hogy nehéz helyzetben vagy, és egy pillanat alatt durrantották szét a biztonságos világod, és ez sok lehet elsőre. A japánok szavaiból úgy hallottam ki, hogy nem szóltak hozzád, semmit nem magyaráztak el… - itt hallatszik a rosszallás a hangomból.
- Én, Romero leszek az ideiglenes… gyámod. Amíg, rendeződnek a dolgaid. – a hüvelykujjammal elsimítok egy könnycseppet az arcáról, és bátorítón pillantok rá, legalábbis, nem olyan metszőn, ahogy egyébként szoktam.
- Senki nem akar megölni. Hiába vagy egy kis ékszer, senki nem szeretne megölni. Még ha ezek a barmok azt hitették el veled, vagy félre hallottál valamit. Hidd el, rosszul járnának, ha bántanának. Ismerem a főnöküket, még náluk is félelmetesebb fazon. – hogy nálam? Ezt nem tudom, és nem is akarom megítélni. Szerintem mindkettőnknek megvan a maga félelmetes oldala.
- Szedd össze magad, és mutasd meg, hogy mennyire ragyogó tudsz lenni, a bácsikád tiszteletére. – könnyedén felhúzom a földről, és egy rövidebb,megnyugtató ölelésre húzom magamhoz, ahogy felkelünk a földről, és a hátát is megsimítom.
- Nem engedem megy egyiknek sem, hogy hozzád érjenek. Kik voltak, akik ennyire rád hozták a frászt? – érdekel, tényleg érdekel, hogy kik voltak azok, akik ennyire kiakasztották a fiút.  

Not a fairytale

Once upon a time, I was a little prince...

Nem tudok hirtelen mit gondoljak és ahogy a kanapé mögé ugrok az olyan mélyről jövő érzés, mert félek. Attól hogy véget érek és nem élhetek, de aztán lassacskán kicsit tisztul a világ hogy végül is nem ezért jött és erőt kell vennem magamon. Nem lehet olyan rossz a helyzet ezek szerint és kicsit kifújom a levegőt ahogy elődugom a fejem hogy ránézzek.
Nem bírom visszafogni magam és legördülnek az első könnyeim, ez a feszült helyzet és a bizonytalanság nem igazán nekem való és nem tesz túl jót a szervezetemnek sem.
Ahogy odajön és elém és egy magasságba kerülünk csak pislogok rá hol homályosabban látom, hol élesebben de a szürke szemeit mindig érzem és nagyon éles nézése van. Mintha mindenen átlátna és mindent tudna.
- Nem... - szipogok egy kicsit ahogy letörlöm a könnyeimet, és a zsebembe kotorászok egy zsepiért.
- Senki nem mondott nekem semmit. A mentő elvitte Nick-et és utána csak a japánok érkeztek. Egy magas férfi is jött, félelmetes volt pedig mosolygott. Ő mondta hogy a bácsikám meghalt, és maradjak itt a birtokon, és itt hagyta őket, de ők meg nem szóltak hozzám... csak egymással beszéltek... - szólalok meg amikor képesnek érzem a hangom hogy ne remegjen ennyire.
- Igyekszem... összeszedni magam. Szép... szép szemeid vannak - igen, ezt most fontos volt közölnöm, és csak biccentek. Igen, úgy tűnik valamit félrehallottam, de akkor is elég stresszesek voltak a napok.
- Azt... azt mondogatták hogy nem fog értem jönni senki mert túl drága mulatság egy magamfajta bárkinek is, és hogy egyszerűen csak megölnek, és nincs gond, mert nincsen senkim és nem hiányoznék senkinek sem - bukik ki belőlem hogy mi volt az a pont ahol elkezdtem félni ettől az egésztől. Nem lett igazuk, de ettől még elég rossz volt ez a pár nap. Ahogy felhúz és azt mondja hogy szedjem össze magam, tudom hogy igaza van. Nem kellene ennyire szétesnem de Nick bácsi nélkül most kicsit egyedül voltam, és sosem voltam ennyire magam mint most és ahogy megölel, visszaölelem. A vállához dőlök és belekapaszkodok. Végül is, most egy biztos pont és majdnem beférek az álla alá is.
- Nem mutatkozott be egyik se. Az volt, aki lekísért ide. Az egyik másiknak mondta hogy nem jósol nekem nagy reményt, hogy értem jöjjenek, de ott álltak az ajtóm előtt! Miért beszélgettek a megölésemről az ajtóm előtt?! - mormogom bele a zakójába és végül lassan elszakadok. Tényleg össze kell magam szednem.

Azt , még értem, hogy nem akart foglalkozni vele Akira, de azért még valamelyik tag elmondhatta volna neki, hogy mi folyik itt, úgy talán kevésbé esett volna kétségbe. Nem tartom gyengének azért, mert megrendült ennyire. A normális emberek általában úgy működnek ahogyan ő , megérinti őket egy közeli hozzátartozó halála. Nicholas pedig több volt neki, mint a családja, tudom jól. Sejtem már, hogy miként tartotta, de azért erről többet szeretnék megtudni. Rendben ,hogy nem zárta be és korlátozta le egy szobára az életterét, de azért korlátokat mégis hagyott neki.
Elhúzom az ajkam, az a félelmetes mosolyú fazon, ezek szerint Ryusaki volt, megértem, hogy nem volt odáig érte. De akkor is, így hagyni, minden információ nélkül. Halványan elmosolyodom azért a dicséret hallatán, nem sűrűn dicsérik a szemeim, inkább ilyesmikkel illetnek, hogy: „rideg szemű faszfej, a metsző pillantású Romero, vagy az a lélekig hatoló elemző nézése…” Egyik sem épp dicséret.
- Igazából, irigyek. Mert míg te szép vagy, és testileg, és szellemileg elégíted ki a gazdád, ők kemény munkával kapnak pénzt, amiért két kézzel kell, hogy megdolgozzanak. Ehhez képest, te? Ha fázol, bent vagy a melegbe, ha meleged van? Ott a légkondi, vagy úszol. Ők? Öltönyben állnak, és végzik a munkájukat. Semmi pihenő. Ez, az én meglátásom. Az a pimasz mosolyú fazon, megölné őket, ha egy hajad szála is görbült volna. – én is, ha ezt mondja Akira, ez a félelmetes. De nem kell tudnia, hogy képes vagyok ölni is, ha ezt a feladatot kapom.
Meglep, amikor belesimul az ölelésembe, és így érezhetem az illatát is, a karcsú testét, és… igazából tetszik, hogy ilyen vékonyka, de elhessegetem az ilyen irányú gondolataimat, ez nem a megfelelő alkalom azon elmélkedni, hogy pont elfér a karjaimba, és a helyzet sem a legaktuálisabb, pedig szívesen könnyíteném a feszkómat azzal, ha mondjuk, elkaphatnám a fürdőben, egy gyors menetre legalább. Kibaszott nimfománia…
Egyértelmű, hogy nem manipulátor a srác, szimplán meg van ilyedve, és minden ízéből jön az értetlenség, a félelem, attól,hogy őt megölhették volna. Talán rájött arra, hogy mennyire… mennyire értéktelen lehet mások számára? Ahogy hozzám simult, éreztem szinte, hogy remeg, minden ízében, rohadtul meg fogom én ezt bánni! Ellépne, de érte nyúlok, és felmarkolom őt a karjaimba. Nincs más választása, egyébként is erősebb vagyok nála.
- Merre van a szobád? Segítek összekészülni. – ha már, csodával határos módon „Nick bácsi” személyzete is eltűnt, hirtelen. Ha bármelyik lopott, bármit is, az egyébként nagyon pórul fog járni. Elindulok Gileaddal a karjaimba, a folyosó irányába, és megállok, hogy várjam az útmutatást.

Not a fairytale

Once upon a time, I was a little prince...

Lassacskán el tudok uralkodni a pánikom felett, és bár még mindig zaklatott vagyok már jobban értelmezem a szavait és hogy ő nem akar engem bántani. Jól esik bebújni az erős karjaiba és az ölelésébe hiszen annyival izmosabb mint Nick bácsi és sokkal magasabb is. Jelenleg senki más nincs, akit egy kicsit is érdekelne az hogy mi van velem, és azt is tudom hogy kapcsolatban van azzal a kegyetlen mosolyú emberrel.
Ahogy megölel, visszaölelem mert most ez az egyetlen kapaszkodó nekem, és kell hogy kicsit megnyugodjak és ne kapjak később pánikot a temetésen ha már ma lesz ezek szerint. Nick bácsi. Kicsit görcsösebben kapaszkodom a hátán az ingjébe de nem teszek benne kárt és a szavai kicsit azért megnyugtatnak.
Nem bánthatnak. Ezt örömmel hallom. Ettől függetlenül még nem vagyok teljesen nyugodt és kicsit remegek is de legalább egy apró mosolyt kipréselek magamból.
- De hát lehetne más munkájuk is mint ez és nem kellene öltönyben állniuk itt mindig. Miért nem változtatnak munkát? - kérdezem hiszen tudom hogy néha az emberek csinálnak ilyesmit és megváltoztatják a munkájukat és sok mindent mást is. Nem értem emiatt miért lennének rám irigyek vagy féltékenyek.
Nem enged el ahogy elhúzódnék és meglepődök kicsit amikor felemel, mert így nem igazán cipelt még senki, Nick bácsi sem, de felpislogok rá ahogy elidul. Kifejező de éles szeme van de szerintem ettől függetlenül szép.
- Az elsőn van a szobám és van hozzá lépcső is le a kertbe pihenővelés terasszal - szólalok meg és közben elindul velem felfelé.
- Mikor kell elmennem innen? - kérdezem kicsit szomorúan hiszen világéletemben ez volt az otthonom, és anyuék halála után én itt éltem, és nőttem fel. Tanultam és szórakoztam és most.... most el kell hagynom, de persze valahol már... ezt is tudtam a bácsikám halála után. Nyilván Henryé lesz a ház, bár ő körülbelül eddigi életében egy hetet töltött itt, de akkor is a bácsikám fia. Felfuvalkodott hólyag. Nem tartom valami sokra de szerintem ő is tudja és csodálom hogy még nem jött hecegni.
Felérünk a szobámba. Egyszerűen berendezett de elegáns és hatalmas ágyam van, kényelmes matraccal és egy külön fésülködő asztalom. A smink és festék cuccaim is ott vannak mind. Viszonylag rend van csak egy két párna hever szanaszét és az ágy van összetúrva. Meg a tornácon a pihenő kanapé van összeugrálva, onnan hívott be az az őr. Nekidöntöm a fejem a vállának kényelmesebb így ahogy felcipelt bár nem lehetek olyan nehéz, jó testalkatom van és a sok fagyi és édesség ellenére sem vagyok hízékony.

Nem akarom figyelembe venni azt, hogy igen is bejön, hogy úgy ölel, és bújik hozzám, mint aki tőlem várja a biztonságot. Pedig ha tudná, hogy mit tettem pár hete egy fiúval, csak azért, mert kompromittáló képeket készítettem róla, nem biztos, hogy ennyire tűrné az érintésem. Ápolt illata van a hajának is, és igazából tetszik ez az árnyalat is. Egyből azon kezdek gondolkodni,hogy hogyan illene bele az életembe? Hogyan lenne megoldható,hogy ő is van, és Milot is akarom, mert őt is akarom, nem akarom kiengedni a karjaimból. Tetszik az ellenállása, a hangja. Senki sem ragadott meg még úgy, mint ő, és most itt van ez a fiú is. Kicsit nőies, de mikor volt ez baj? Igazából pont ezek tetszettek egy srácban, ha nőiesebb vonalakkal rendelkeztek, lehettek izmosak, sosem volt baj, a kisugárzásuk is érdekelt, és sosem mentem egyetlen egy közelébe sem, még aukción sem, mert nem akartam ,hogy bárkinek is feltűnjön, hogy érdeklődöm egy-egy hosszabb hajú irnát. Konkrétan Juliennek. Mert nagyon utazott azokra, akik nekünk is tetszettek.
Érzem, ahogy a karjaimban remeg, és megsimítom a hátát, bátorítón.
- Nem tehetik, vagy jó nekik így. Esetleg olyan szadisták, akik örömüket lelik abban, hogy rád hozzák a frászt, ilyen az alaptermészetük. Rengeteg okuk van. – tudok türelmes is lenni, és azt hiszem, most a régi HR-semtől egy vállon veregetést kaptam volna, mert türelmes voltam, egy olyan kérdéssel szemben, aminél már rég leüvöltöttem volna a nálam dolgozó fejét, vagy csak, egy nagy levegő után hívtam volna a HR-t hogy készítsék össze a papírjait.
Érzem, hogy a karjaimból az arcomat fürkészi, és lopva visszapillantok rá, amikor épp nem a lépcsőn megyek felfelé, mert elejteni nem szeretném.
- Szép lehet a szobád. – dicsérem, ilyen nekem eszembe sem jutott, mondjuk, az én házam más stílusú. Kívülről, régebbinek tűnik, de belül modern bútorokkal van felszerelve.
- A temetés után össze kell pakoljunk, szerintem az embereim összeszednek minden holmit, és átviszik hozzám, ott lepakolják egy szobába, és amire szükséged lesz, bútorokra, azokra teszel majd egy cetlit. Míg fent vagyunk, addig köszönj el a múltadtól, a háztól is. – teszem le a szobájába, és érzem, hogy nekem dől, fél centit ha hátrébb húzódom, és feljebb emelem a fejét, egy gyengéd érintéssel az állán, végig cirógatom az enyhén borostás arcot, kutatón simítok át az arcán. Az ösztöneim azt súgják, hogy tegyem a magamévá, itt és most. Feszültség levezetésképpen, mert tényleg megkívántam, így, hogy nekem simul, érezheti is a nyilvánvalót, és nem szégyenkezem miatta, sosem szégyenkeztem a merevedésem miatt, mert most nem is egy üzleti vacsorán vagyok.
- Fürdened kellene.- suttogom rekedten, és úgy bámulom, akár egy ragadozó, aki épp most készül elengedni a prédáját, hogy játszadozzon vele, mielőtt még valóban megfogná. Egy gyengéd simítás kíséretében engedem ki a markomból az állat, ahol puhán tartottam eddig, és ellépek a közeléből.
- Siess.

Not a fairytale

Once upon a time, I was a little prince...

Odasimulok Romerohoz ahogy felfelé cipel a lépcsőn és érzem ahogy az izmai megfeszülnek ahogy tart de nem úgy tűnik mintha nagyon erőlködne hogy ne ejtsen el, és jó erőben van. Odatámasztom a fejem és lassacskán visszarendeződik a vérnyomásom is. Nem akar kiugrani a szívem és a remegésem is lassacskán is lecsillapodik hogy senki nem akar megölni és elásni az első árok mellett. Nem akarok temetésre menni, és legszívesebben meg sem mozdulnék de ennyivel tartozom Nick bácsinak és végül is el tudok tőle búcsúzni azért rendesen.
Amennyire tudom magam összehúzom hogy ne legyen neki olyan holt súly de valahol tetszik hogy így visz, és nem biztos hogy bánnám ha vele maradhatnék. Bár megmondta az éles mosolyú férfi hogy nem biztos hogy ott maradok, csak azt hogy valaki értem fog jönni és elvisz innen, hiszen a ház nem az enyém, csak egy pár más ingóság és pénzbeli vagyon. Tudom hogy van, Nick bácsi megmutatta a papírokat és hogy kell egy kezes mellém, aki segít bánni vele. Túlságosan is jól ismer és halvány mosolyra húzódik az ajkam, ahogy a minden hájjal megkent jellemére gondolok, de nagyon szerettem.
- Értem. Szóval nem feltétlen kell tudnom. Sok mindent nem mondott el nekem Nick bácsi sem, de azért tudtam róla. Nem vagyok teljesen vak és süket és tudom hogy vannak akik semmire se tartanak, csak azért mert búra alatt életem - jegyzem meg csendesen, ahogy már a folyosón visz és rámutatok az ajtómra, ami mögött a szobám rejtőzik.  Viszonylag tisztaság van csak néhol akad rendetlenség és a smink cuccaim állnak összevissza. De vannak nagy sminkbőrőndjeim, amikben mindennek megvan a maga helye.
- Szeretem. Neked van kerted? Kimehetek majd? - mert ez fontos hogy lehessek kint is valamennyit, szeretem a napot és a friss levegőt és lovagolni is szerettem. Persze, nem tudom. Lehet hogy ő szigorúbb lesz majd.
- Az ágyat elvitetném, úgy megszerettem de... igazából csak a cuccaim fontosak. Majd lakberendezek ha állandó helyem lesz valahol - sóhajtok fel ahogy megállok mellette, mert letesz és szomorúan nézek körül a szobámba. Ez volt az eddigi életem, és ezeken kívül csak drága szállodák lakosztályait ismertem, sosem voltam más idegen házban. Romerohoz dőlve érzem hogy bök és meglepődök rajta de valahol egy kicsit fel is csillan a szemem.
- Kívánsz engem? - meresztek rá kiscica szemeket hiszen ... Nick bácsi volt az utolsó akivel együtt voltam és ... hiányzik a testiség. Szeretem ha hozzámérnek, még ha nem is szex közben de... Igénylem.
- Megteheted, tudod? - mosolyodom el halványan, hiszen ... mi másra lennék jó? Figyelem őt, éles tekintetét ahogy engem méreget és elmosolyodom. Odahajtom a fejem a markába ahogy tartja az arcom, és kicsit olyan megnyugtató.
- Igen. Fürödhetsz velem ha akarsz... - hagyom nyitva az ajánlatot, és elkezdek keresni eegy törülközőt és a fürdőm felé indulok hogy lezuhanyozhassak. Hajat nem mosok, csak megcsinálom majd.  Valami fonatba vagy nem tudom.  

Rátapintott a lényegre, van akinek egy petákot sem ér, nem fizetne azért, hogy nála lakjon, de van aki vagyonokat képes csengetni azért, hogy egy ilyesfajta petet birtokolhasson. Nem az a vasszigorral nevelt, teljesen alázatos, azokat a fajtákat nem szeretem, nem úgy. Bele unok inkább hamarabb. Ha tippelnék, és fogok is, ő szeret incselkedni, és csábítani. Szerintem nekem erre is van szükségem, hogy hajkurásszak egy kicsit, de egészséges módon. A mostani helyzet valahogy tetszik, cipelem, és érzem, hogy biztonságot próbál keresni a karjaimban, és azt is érzem, hogy megpróbál könnyebb lenni, minél kevesebb súlyt hagyni maga után. Érzem, mert azért van súlya, de nincs vele gondom, vasággyal több lenne, de ez sosem volt probléma, Milot is cipelgetném, ha hagyná, de a fene nagy önérzete… na mindegy. Végül is tetszik, hogy nem ágál az ellen ,hogy felvigyem a szobájába, az imént még hiperventilált, úgy tűnt, hogy mindjárt rosszul lesz, ennyi kedvességbe meg még én sem halok bele. Attól még ,hogy nem ismerik, lehet okos is, értelmes is. Nem az a teljes elhanyagoltság süt a tekintetéből, meg az idióták üres nézése köszön vissza rám, igen is gondolkodik. Különben nem ajánlotta volna a figyelmembe Akira, megnéztem a hozzá hasonlóakat, de amikor a kapa kilógott a szájából, vagy totális hülyeségről beszéltek, nem érdekeltek tovább. Gilead emberibb, nem próbál olyannak látszani, ami nem is, mint ami a korábban nézett peteknél fordult elő.
- Mindenkinek másképp vagy értékes. –próbálom megnyugtatni valahogy.
-  Nyugodtan kimehetsz majd. De nincs ilyen közvetlen lépcsőm. – vonom meg a vállamat, és újfent kikukucskálok az ajtón, tényleg szép a kilátás innen, és az a lépcső valóban nem rossz. Körbevezetem a pillantásomat a szobán is, újra és a tetemes mennyiségű smink cuccokon állapodik meg a pillantásom.
- Akkor átviszik a matracod, de jobb ha azokhoz te nyúlsz – nincs fóbiám a női holmikat illetően, de alapvetően azok olyan holmik,ha jobb ha ő tudja ,hogy mit, melyik táskájába pakolt el.  Meglep, az ártatlan pillantása, ahogy rám néz, és közben nem moccan el tőlem, tudtam ,hogy férfival volt, és a nagybátyja nem épp egészséges kapcsolatot ápolt vele, de én vagyok az utolsó, aki a húgom miatt bárkire is ferde szemmel nézhetne.
Az első kérdésre nem reagáltam, ez egyértelmű lehetett neki abból, ahogy vele szemben álltam, viszont, mégsem léptem el előle, az eredeti tervemmel ellentétben, ott hagytam a kezemet, és elkezdtem cirógatni az állát, figyeltem, hogy miképp reagál erre a mozdulatra, lejjebb kúszott az ujjam a nyakára is, és ott is megcirógattam egy kicsit.
- Megengednéd? Ha megengednéd, nem biztos, hogy lenne esélyed más mestert nézni. – figyelmeztetem, miért vagyok ennyire nyugodt, én nem fellengzős vele szemben? Mert tudom, hogy ő úgy is azt tenné majd, amivel a kedvemben jár, ellenben a kis anarchistámmal.
A nyitvahagyott ajtó, majdhogynem a kérdésemre adott válasza, meglazítom a nyakkendőmet, és az egyik szék támlájára pakolom a holmijaimat, az órámat a ruháim tetejére teszem, a telefonommal együtt, és meztelenül megyek be utána. Sokkal izmosabb vagyok nála, ő eltűnik a karjaimban, és az ölelésemben simán. A fürdője is jól fel van szerelve. Nem érdekel, hogy túl magától értetődőnek vettem az ajánlatát.
- Nézz nekem is törölközőt. – lépek a háta mögé és végig simítok egy ujjal a derekán, fel a gerincén, a lapockái közé, és ott szét is nyitom a tenyeremet.
Nem érdekel, hogy mit csinál, végül inkább a derekánál fogva húztam be a zuhany alá, talán a haja is vizes lett, ha nem vigyázott rá, amit nem bánok, mert ha jól fogom érezni magam vele, segítek kifésülni neki, felkészülni a temetésre.  Mindez, a behúzás csak akkor sikerült, ha ő is hagyta magát, bár egy ilyen ajánlat után, elég furcsa lett volna, ha eltáncol, és kiküld.

Not a fairytale

Once upon a time, I was a little prince...

Belekapaszkodom, és nem hagyom hogy elejtsen, de jó érzés a karjaiban lenni és lassacskán meg is nyugszom. Nem tartom magam egy üresfejű egyénnek, és sok mindent tudok Nick bácsiról is, amit ő nem tudta hogy én tudom, de ettől még szerettem őt, és nagyon hiányzik hogy nincs velem, nem beszélget velem könyvekről, filmekről és a napi aktuális dolgokról, és tervekről. Pedig sokszor mentünk wellnesezni és nyaralni is együtt. Szeretek kirándulni és új helyeket felfedezni a világ minden pontján. Franciául tök jól beszélek, bár az angol lenne az anyanyelvem, de mégis a szüleim franciák voltak csak ide telepedtek az országba. Nekem nem volt gond.
- Nick bácsinak, annak az éles mosolyú embernek dolgozott igazából, ugye? Ryusakinak - emlékszem a nevére de az is olyan hideg , mint a férfi maga. Erős és magabiztos volt, kapásból betöltötte a teret a házban és nem lehetett nem figyelni rá, de ijesztő is volt.
- Remélem értékes leszek az új gazdámnak is - sóhajtok fel, ahogy megállok a lábamon és körülnézek. Modern és kellemes színű a szoba. Hiányozni fog a kert.
- Ez inkább... kényelmes volt. Széles elkerített kerthelység, nem tudok kimenni a teljes birtokra a szobámból, de mégis kint voltam - Nick bácsi egyik legnagyobb csalása hogy szabad vagyok, és mégsem, de én nem bántam. Elég volt ez, és amikor lovagolni mentünk, kis kocsival döcögtünk ki, mert kényelmes volt, de mehettünk volna gyalogosan is.
- Csak az ágyhoz... ragaszkodom ami nagyobb... Meg ha elfér a sminkasztal, elég sok vackom van de majd... ha visszajöttünk összepakolok - vagyis megpróbálom megtalálni a helyét a dolgaimnak. Meg okleveleimnek amik ki vannak téve a falra.
- Romero... - hajtom az arcom a cirógató kezébe hiszen nem esik nehezemre, és kedvelem az érintését, nem erőszakos.
- Ha jól fogsz bánni velem, nem kell új mestert keresnem. Gondolom olvastad az összes jogi szerződést meg mindent - sóhajtok fel, mert alá kell írnom nekem is, hogy én is akarom. Elhúzódom, és bemegyek a fürdőbe hogy lefürödjek. Lassan követ ő is, levetkőzik, és kiveszek egy nagy törülközőt neki is a szerényből, és amikor elkap majdnem elejtem.
- Pillanat - kinyújtózom, hogy elérjem a modsó szélét, és lerakom a puha anyagokat és utána húzódom vissza hogy a tenyere alá simuljak. Utána már nem húzódom el. Szembe fordulok vele, és érezhetően vágyakozom.
- Leszel... a mesterem? Jó szerető vagyok, és nem volt mindig finom a szex. Te hogy szereted? - kérdezem ahogy lassan végigsimítok az alakján a csípőjéig, és a V alakú vonalat követve a férfiasságára simítok. Nem vagyok egy fabábu, én is szeretek játszani és kényeztetni.  

Kicsit úgy érzem magam mint aki még most sem hiszi el, hogy milyen helyzetbe csöppent, Akira nem mindegyik embere érdemelt ki ekkora ajándékot tőle. De az, hogy rám gondolt, hogy elrendezzem a fiú dolgait, egyértelműen arra utalt,hogy tudja, ha találkozom vele, előbb utóbb érdeklődni kezdek iránta, még akkor is, ha tárgyilagosan beszéltem a helyzetről az elején. Távolságtartón, mert nem akartam, hogy úgy tűnjön, hogy magától értetődik a helyzet, hogy én azonnal rárepülnék egy ilyen lehetőségre. Mert tényleg nem akartam elhinni sem, hogy én volnék a legalkalmasabb erre az egészre. Viszont ,nem kell titokban tartanom senki előtt, mert nem vagyok házas, sem pedig olyan kapcsolatban bárkivel aki megvetné a hobbim.
Egy olyan hobbi, ami ha világra kerülne, azért rendesen derékba törhetné a karrieremet
- Igen neki. – zárom itt le a témát, és mivel utána érkeztem, nyilvánvaló, hogy én is annak az embernek dolgozom, de erről nem kell tudnia, főként nem beszélnie mással.
Meghallgatom a vágyát, és megjegyzem azt az apró kis mesét arról, hogy a birtokon volt egy saját kertje elkerítve. ami a házból vezetett ki hozzá. Ez egy kicsit érdekesen hangzik.
- Akkor egyetlen ajtó sem volt nyitva, és te csak itt közlekedhettél? Vagy megtartod a határt, és valóban ezen az ajtón mentél csak ki a saját kertedbe, nem bolygattad a kifelé vezető ajtókat? – igen ,fontos kérdés, nem árt, ha tisztában vagyok vele magam is.
- Rendben. – a falakra pillantva észreveszem az okleveleit, többnyire sminkes tanfolyamokról, és divattal kapcsolatos dolgokról szólnak. Tehát tanult, és bár elég nőies szakmát választott magának, azért tanulhatott is, amit ő szeretett volna.
Kreatív.
Érdekes zöngéje van a nevemnek, amikor kiejti, miközben az állát cirógatom.
- Persze, hogy olvastam, az összeset. Felkészülten érkeztem, hogy ha netán beállítana a rokon, tudjam, hogy nem járt le a határidőd, és van még időd elkészülni. Meg a te záradékodról is, hogy kell a te beleegyezésed is.
A kékes árnyalatú, de leginkább szürke szemeibe pillantok, úgy tűnik a kék örökké kísért, mert valaki másnak is ilyen színűek.
Elhúzódik az érintésem elől, de nem bánom, végig nézem, ahogy nyújtózkodik, nem az a túl izmos fajta, de nem is az az egészségtelen vékony, pont jó. Így látom, ahogy a feneke is formásan domborodik, és a csípője is az a fajta, amit úgy szeretek fogni.
- Nagyon sokféle módon szeretem. A bdsm-t is szeretem, durvábban, de ott a partnerem határait is figyelembe veszem, nem vagyok olyan szinten szadista, hogy halálközeli élményt okozzak bárkinek is, az nem az én asztalom. De szeretem ha a kín is okoz örömet, a gyors kielégülést is, és a lassút is. Mikor,hogy. Ha eluralkodik rajtam a nimfománia, bár igyekszem, hogy ne, és időben kielégüljek, olyankor tényleg mindegy, minden. Csak könnyebbüljek meg. De utána szeretek finomkodni. Sokszor szeretek spontán dugni, nem előre meghatározott időpontokban.– más talán nem értené, hogy miről beszélek, de tudom,hogy Gilead megérti. Hiszen ezért kérdezte, hogy hogyan szeretem. Erre lett felnevelve. Tudnia kell, hogy általam milyen mester mellett lenne a helye. A spontán helyzetek pedig nálam pont olyanok mint ez, egy temetésen, gyorsan feszültség levezetünk, és utána irány a helyszín.
Megrebbennek a pilláim, ahogy lesimít a farkamra, én a mellén kezdek egyre kisebb köröket húzni a körmömmel, hogy aztán finoman megpöccintsem a hegyét.
- Így is lennél a petem? Hogy tudod, hogy durvább is lehetek? – morzsolom meg a mellbimbóját erősebben.

Not a fairytale

Once upon a time, I was a little prince...

A kezdeti félelem és rettegés kezd elhalványulni és most már alaposan megnézem magamnak főleg ahogy felcipel a lépcsőn az emeletre ahol  a szobám is van. Mióta az eszemet tudom, ez az enyém, és kényelmes nagyságú, nekem lett berendezve, mindennek van elég helye és saját fürdőszobája van. Nem olyan folyosóról nyíló fajta hanem benti. Kényelmes, mert ha nem akarom, el sem kell hagynom a szobám, és később értettem meg hogy ez is csak egy újabb előrelátása volt Nick bácsinak hogy néha magamra hagyhasson. Keserédes az emlék mert sok mindent tudtam ám, amit sosem mondott el nekem, és viszonylag korán rájöttem hogy mit is akar belőlem csinálni de kényelmesnek tűnt és tetszett is. Nem volt kényszer sosem és figyelt is rám. Szerettem vele élni a nyilvánvaló ellenére is.
- Értem. Tudom, ne kérdezősködjek, addig jó nekem amíg nem tudok semmit - sóhajtok fel ahogy a vállára teszem a fejem még mielőtt felérnénk a szobámig. Megállok a szoba közepén hogy mit kell majd összepakolni de nem ragaszkodom annyira a tárgyakhoz, inkább csak a holmikhoz.
- Nem, közlekedhettem a házban szabadon, csak volt amikor vendégei voltak és olyankor azt mondta ne mutatkozzak, és ezért lett saját kertem hogy oda akkor is kimehettem ha épp nem kellett szem előtt lennem valamiért. A birtokot jól ismerem, de amúgy.... sajnos nem túl jó a tájékozódási képességem - vallom be ahogy lassan a fürdő felé fordulok hogy rendbe hozzam magam. Követ oda, és így hamar meztelenül állunk egymással szemben és kíváncsian érintem a testét ami másabb mint amit eddig ismertem. Erőteljesebb és izmosabb. Másabb.
- Henry nem fog ide jönni, utálja ezt az egész helyet - sóhajtok fel ellenérzésekkel telve hiszen én meg Henryt nem bírom. Öntelt egoista seggfej. Sosem volt jóban Nick-el, mert a válásuk után ő az anyjával ment valami távoli városba. Sosem tartották igazán a kapcsolatot.
- Értem. Igen, ez valamiféle védelem lenne nekem - értek egyet mert nem találkoztam nagyon sok embberrel, de azt tudom hogy kik azok akiktől óvakodnom kell. Jó érzékem van hozzá, és Romero nem olyannak érződik akitől félnem kellene. Kíváncsi vagyok, miféle helyen él, hová fogok menni délután.
- A bdsm-et ritkán tapasztaltam, de izgalmas volt. Nem volt rossz, egyáltalán csak nem nagyon volt olyan partnerem. Nick bácsi a gyengébb szexet szerette, maximum bilincsekkel és sokféle játékszerrel. Ha megmutatod nekem hogy mit szeretsz durvábban, akkor benne vagyok abban is - válaszolok ahogy végigsimítom és a farkához érve pillantok fel.
- A szexet szerintem sosem lehet meghatározott időpontban csinálni, mindig spontán jön elő a helyzettől és a vágyaktól függően - teszem hozzá ahogy nekidőlve éreztetem vele hogy én is vágyakozom, és kedvemre való a helyzet. A helyzet morbiditásától függetlenül. Kicsit eltereli a figyelmem és kikapcsol.
- Ha vigyázol rám, akkor leszek... Ha akarod - teszem hozzá, mert lehet hogy ő nem akar engem, és nem fogok neki tetszeni később. Nem tudhatom, de egyenlőre feljebb nyújtózom hogy megcsókoljon.

 Futólag megsimítom Gilead állát, miután letettem őt a földre, igen, jól látja, hogy nem szeretném, ha kérdezősködne, mert ez az ő érdeke is. Ha netán máshoz kerülne, vagy én nem lettem volna, vagy lennék jó gazdája és hagynám,hogy elvegyék tőlem, erőszakkal is akár, és ellenem próbálnák meg felhasználni, az neki sem esne jól.
Nekem sem.
- Ez, megmagyarázza, hogy miért csak a birtokon volt szabad utad. – mert ezen eddig töprengtem, hogy mi az oka annak, hogy keveset volt el itthonról.  Nem veszem le róla a pillantásomat úgy hallgatom őt, ezt a szokásomat egyesek idegesítőnek találják, de amúgy jó taktika, ha valakinek vaj van a füle mögött, az egyből dalolni kezd, de Gileadot nem ezért nézem.
- Akkor nem is értem, hogy mi oka van ragaszkodni ezért a helyért, mindegy. Nem az én dolgom firtatni az ilyesmit. – követem őt végül a fürdőbe, és nem bánom meg, hogy így tettem, kedvemre való a látvány is, és mindig is vonzódtam a hosszabb hajakért. Gilead pedig elég nőies alakkal van megáldva, és a vonásai is effélék. Most egyébéként sem akarok vele durvulni, valahogy a helyzet sem ilyen.
Megcirógatom az állát, ahogy végig követem a mellkasa vonalát, és a köldökét, egyszerűen csak azt akarom, hogy érjen hozzá a bőre az enyémhez, az is nagyon izgató tud lenni.
Nagyon is egyet tudok érteni abban, hogy a helyzet, a spontánság hozz a szexet, amiatt kerültem bajba tulajdonképpen, és ismertem meg egy minden lében kanál fotóst is, de nem bánom. Izgalmas. Szeretem az izgalmas helyeket, és pillanatokat,
- Idővel megmutatom akkor, de nem azonnal, szeretném ha megszoknád a helyet, és összeszoknánk. Ha pedig a papírokat akarnád aláírni, szólj, minél hamarabb.– hajolok le hozzá.
- De nem kell most odaadnod magad, hogy bebiztosítsd a helyed. Vagyis, remélem,hogy nem ezért teszed… - pillantok rá kérdőn és várakozón. Fontos tudnom, mert szeretném, hogy ne azért feküdjön le velem, most, mert azt hiszi, hogy muszáj lenne.
Megcsókolom ezután, izgalmasnak találom az ajak piercingjét, leheletfinoman fogom a fogaim közé, de nem bántom, nem tépem meg, csak megízlelem.
- Jól van. – biccentek, és beemelem őt a zuhanyzó alá, lehet, sőt biztos, hogy vizes lesz a haja, de nem bánom, így legalább lesz okom kifésülni és megszárítani a haját. Ezt sosem engedné meg Milo, épp ezért kezd tetszeni a gondolat, hogy valakiről így gondoskodhatok. Mindezért, nem akar se a feleségem, se a franc tudja kim lenni, megelégszik azzal, hogy foglalkozom vele, a magam módján, és közben apróságokkal halmozom el, mert jól fog esni, hogy cserébe azért, mert ő a testét adja nekem, anyagias módon, de meghálálhatom neki.
Ez jól fog esni nekem is végre.
Elindítom a vizet, és a langyos, annál kicsit melegebb víz elkezd ránk hullani, újra beállíthatom majd a hajamat én is, de mint bánom én?
- Mikkel szoktál hajat mosni és fürdeni? – kérdezem az ajkától elválva, és ha megkaptam amiket kértem, nekilátok Gilead fürdetésének, felfedezem, hogy mely érintésekre hogy reagál. Hagyom neki is, hogy hozzám érjen.
- Nyugodtan érj hozzám te is. – bíztatom, és ahol már nem borítja a testét hab, ott a számmal is érintem, a vágyának pedig külön időt szentelek, ravaszul csillogó szürkéim pedig rabulejtik az övéit, és ha elérkezettnek érzem az időt, felemelem őt a karjaimba, nagyon remélem, hogy megkapaszkodik a vállaimba, vagy a tarkómon. Nem veszem azonnal birtokba a testét, megtartom így, és az ajka után kapok, majd ha érzem a jeleit, hogy szeretné, akkor majd magamra engedem.

Not a fairytale

Once upon a time, I was a little prince...

Jobban érzem magam és így hogy tudom, nem azért jött hogy megöljön és a testem valami árokba dobja így már azért képes vagyok kicsit reálisabban is gondolkodni, és méregetni Romerot hogy ki lesz az új gondviselőm. Engem nem zavar ez a  dolog, ebben nőttem fel és Nick bácsi is eléggé elkényeztetett itt, és csak azt sajnálom hogy el kell mennem mert ezt a helyet ismerem egészen régóta és biztosan nem ilyen lesz nála. Nem tudom milyen színeket szerethet, de a szemei gyönyörűek.
- Nem bántam, itt legalábbnem tévedtem el, és mindig kimehettem ha akartam vásárolni vagy nyaralni. Nick bácsival, vagy a testőrével mentem olyankor és nem hagytak elveszni még Rómában sem - mosolyodom el, ahogy lepakol, és nekidőlök az izmos mellkasának. Tetszik hogy masszívabb mint a bácsikám, és tetszik hogy nem ereszt el, és inkább követ a fürdőbe is. Szép zuhanyzóm van de van egy kis kád is benne, nem olyan kényelmes két embernek de ritkán használtuk ezt.
- Mert egy öntelt hólyag! Menőzni fog vele hogy lett egy birtoka és hagyja majd tönkremenni, eladja a bácsikám lovait, és mindent ami itt szép és értékes - válaszolok neki kissé keserűen hiszen gyűlölöm Henryt hogy nem tud értékelni semmit, és Nick mellett gyönyörű élete lehetett volna, hiszen ha engem így szeretett akkor a saját fiát hogy ne szerette volna? Nem is értem.
Hozzásimulok a zuhany alatt ahogy kellemes hőmérsékletre állítja és kíváncsian de azért kissé lassan és óvatosan érintem meg, mert nagyon is vonzó teste van.
- Nem azért.... csak... jó lenne mert... tetszel nekem - pillantok fel rá ahogy megcsókol, és finoman meghúzza a piercingem, és elengedem, így az ajkai között marad. Ez nem igazi, csak ilyen álklipsz és néha felteszek egy kettőt. Remélem megijed tőle. Elnevetem magam könnyedén ahogy odabújok az álla alá, és a polcon sorakozó kis flakonokra nézek.
- Ott van a legszélén az a kék tubus az a samponom, mellette a balzsam, és a tusfürdő.  Gyógynövényes és nyugtató hatású minden - válaszolok és ha nem hagyja, nem is nyúlok érte, hagyom hogy ő simogasson és megmossa a hajam. Nem bánom, szeretem ha hozzám érnek, és ha kényeztetnek, és órákig el bírom viselni ha masszíroznak.  A fürdés is kellemesen telik, és ahogy engedélyt ad végig simítok izmos hasán, és csípőjén, a V alakú vonalon. Nekem sose sikerült ezt létrehozni magamon, de másokon nagyon tetszik és vonzza a szememet. Megkapaszkodok benne ahogy felemel, rutinos vagyok már, és felsóhajtok ahogy a nyakába fúrom az arcomat.
- Akarom.... akarlak Romero - mormolom bele ahogy könnyedén megharapdáloma  fülcimpáját és könnyű leheletemmel csiklandozom. Érzem is hogy kirázza a hideg ettől, és megmoccanok, várakozóan.

Látom, hogy a szemeim elvarázsolták. Sokakat elszoktak. Érdekes szemeim vannak, mindkettő, centrális heterocromia miatt ilyen szürkés, kékes, zöldes. Mikor hogy esik a fény rá. Vagy épp az érzelmeim mennyire befolyásolnak. A nagymamámnak voltak ilyen szemei. Örököltem. Nem mindennapiak, és egyesek félnek a szemembe nézni, mások meg lenyűgözőnek találják. Ahogy Gilead is, látom, ahogy szinte arra próbál rá jönni, ahogy rám pillant, hogy milyen színű lehet igazán a szemem. Nincs oka arra sem, hogy hazudjon, látom rajta. Igazat mond, hogy elkísérték bárhová ahová ment. Én is így tennék, egy hozzá hasonló emberre vigyázni kell, és meg kell becsülni. Elvégre, ragyog a maga módján, ha kényeztetve van, és meg is hálálja ezt.
- Tehát, már nyaraltál Rómában. Szép város. – jártam ott én is, igaz csak üzleti úton, üzlet miatt gyakran utazgatok, de sosem nézek körbe igazán. Csak, jövök megyek, és a kocsi ablakán keresztül nézem meg a helyi látnivalókat, ha túba esik, egyébként nem. Nincs időm.
- Lovak…? – hagyom nyitva a kérdést, ez…érdekes lehet a számomra, tény, hogy tudom,hogy lovas balesetben halt meg a bácsi, de lehetett simán egy ló is, nem egy egész ménes. Hm. Felcsigázza az érdeklődésem a lovak témája, de ezzel majd később foglalkozom.
Az a szerencse, hogy még nem fogom, nem ültettem a derekamra, mert biztos, hogy akaratlanul elejteném, amint megérzem az ajkaim közt a piercinget, kiráz a hideg, és a gyomrom is összeszorul, kiköpöm a tenyerembe, a nevetésével egy időben a klipszet, és zavarodottan pillantok rá, majd a kis holmira, a fülében levővel el leszek valahogy, csak ki ne vegye onnan, nem akarom látni a tátongó lyukat, de ezekkel a díszes tömör tágítókkal nincs problémám, hozzá illik.
Viszont, ami a számba maradt, az…undorító! Semmi bajom az ilyen holmikkal, de vagy maradjon benne az illetőben, vagy… nem… fúj. Bepöccintem a mosdókagylóba, és megrázom magamat, mert libabőrös lettem az undortól, és veszek egy nagy levegőt.
Legalább nem szúratta át feleslegesen a testét, szép így, ahogy van.
Magam nyúlok a holmikért, először megfürdetem, majd a haját is megmosom, finoman masszírozom a fejbőrét. Ő az enyém, egy luxus játékszer. Végre, lenne egy sajátom? De ez nagy felelősséggel jár. Most pedig itt vagyunk, és elég hamar eldöntöttük, hogy velem marad, röpke fél óra alatt, halálfélelmet váltottam ki belőle, és végül itt kötöttünk ki, a fürdőjében. Most pedig a közös fogadalmunkat pecsételjük meg. Vágyakozva rándulok meg, ahogy végül magamhoz emelem, és megborzongok, igazán tudja, hogy mi lehet kellemes, és mik az erogén zónák. Jó tanára volt a fiúnak. Halkan felmorranok, és egy puha, határozott mozdulattal húzom őt közelebb magamhoz.
- Senki mással nem fekhetsz le, senkinek sem engedelmeskedhetsz, ha szexre parancsol. Én döntöm el, hogy más szóba jöhet-e egyáltalán, és hallanod kell, ha beleegyezek, szemtől szemben állva. De kurvára birtokló vagyok, így nem kell félned, hogy bárkinek is odaadjalak. – eresztek meg egy kéjes ragadozó vigyort, és a nyakára hajlok, hogy megszívjam ,biztos, hogy kilátszik az ingnyak alól, de rejtve is lesz.
- Gilead Novic, a mai naptól a petem leszel. – ami azt jelenti, hogy a védelmemet is élvezni fogja, és senki nem bánthatja, mert az  nagyon rosszul fog járni. Nagyon, nagyon rosszul. Kicsit határozottabban húzom hátra a fejét, de nem fájdalmasan, csak azért, hogy végig nyalhassak a nyakán, és aztán az ajkát harapjam meg, finoman, egyelőre még a lassú mozgással is leálltam. Talán… várok valamire, talán arra, hogy így, kimondva, határozottabban kiejtse, az ő saját fogadalmát. Szentimentális volnék? Lehetséges. Minden kapcsolat másként kezdődik, van aki egyből megtöri ,és lábtörlőnek használja a petjét, én nem. Értékes partner lesz, akit nem kell eltipornom a sárga földig, mert én szexre áhítozom. Lesimítottam a hasán, és a markomba fogtam az izgatottságát, lustán mozgattam rajta az öklömet.
- Türelmes tanítód leszek. – elvégre, meg kell tanulja azt, hogy én mit szeretek, ha már mellettem fog élni.

Not a fairytale

Once upon a time, I was a little prince...

Nagyon tetszenek a szemei, és így hogy már nem félek tőle, alaposabban is szemügyre tudom venni és valami eszméletlen szürkék. Olyan mintha kontak lencse lenne, de ilyeneket biztos nem gyártanának amik részben... barnák? Oh, heterokróm! Azta! Nagyon különleges és fel is nyújtózom hogy jobban megnézzem őszinte kíváncsisággal. Az enyém kék, sima, semmi különleges nincs benne. Maximum hogy a pupillám körül majdnem szabályos "virágszirom" szerűen mintázódik. Nick bácsi szerint anyának volt ilyen szeme és ezt tőle örökölhettem. Mindenesetre megsimítom Romero borostás arcát. Én is mindig elfelejtem lehúzni és így kicsit szúrós lehetek, de Nick bácsi szerette így. Azt mondta kicsit kevésbé kisfiús és kezdek emberforma lenni.
- Sok helyen jártunk Nick bácsival. Nem olyan sok időre, de 5-7 napokra elmentünk. Olaszország, Francia riviéra, Hawaii, Portugália.... Sydney... szeretek nyaralni - teszem hozzá, mert mindenhol valami újat látok, és tanulok. Más dolog képeken látni és megint más ott lenni és ott állni mondjuk egy kristálytiszta tenger partján, amiben az utolsó homokszem is látszik.
- Ühüm. Van öt díjnyertes lova meg két kis csikó. Nem világhírűek, de itt a városban azért nyertek pár versenyt és szépek - válaszolok, hiszen szeretek lovagolni, bár ritkán jutottam el oda, de akkor is mindig gyorsan elment az idő és csak azt vettem észre hogy fáradok. Olyankor már lassan két órája ültem a nyeregben.
Ahogy hozzásimulok és megcsókol, meghúzza a kis piercinget és ki is engedem, hogy hadd menjen, mert csak egy álklipsz, semmi komoly. Látom a döbbenetét és ahogy ránéz a kis karikára.
- Bocsi.... - simulok az álla alá, hogy ne haragudjon rám mert egy kicsit megvicceltem. Az ajkam nem szúratnám át, és igazán a két fültágítóm a főbb extrém ékszereim. Meg amiket a  sminkek és testfestések miatt viselek egy-egy beállított kép erejéig.
Ahogy megfürdet és hajat mos, élvezem a könnyű érintését a testemen, és masszása is jól esik, azt hiszem meg tudnám szokni hogy így törődik velem. Lustán kalandozok körbe a testén, és könnyű, puha ujjaimmal érintem meg ahol megkívánom mert megengedte és akarom hogy ő is jól érezze magát velem. Érzem hogy kirázza a hideg és ez elégedettséggel tölt el, ezek szerint ő is érzékeny a fülére és  a nyakára.
- Ahh - préselődök hozzá az izmos mellkasához. Kemény, kidolgozott és férfias. Én sosem leszek ilyen, de szerencsére nem is akarok. Ahogy megszólal felpislogok rá.
- Részemről rendben van. Nem félek tőle, mert én eddig is csak egy emberes voltam, és akik jöttek nagyon ritkán, olyankor is végig ott volt Nick bácsi is és sok mindent tanultam meg - mosolyodom el, ahogy az álla csúcsához dörzsölöm az arcom cicásan.
- A mai naptól a gazdám leszel, de azért hívhatlak a neveden? - kérdezem ahogy a csípőjén simogatok végig a körmöm élével épp csak érintve és lúdbőrözést váltva ki belőle. Tetszik hogy izmos és arányos. Felnyögök ahogy ráfog a farkamra és a derekába karmolok. Élvezem amit csinál, és felszusszanok.
- Szorgalmas tanítvány vagyok - mosolyodom el kétesen ártatlanul, mert az elég régóta nem vagyok már.

Ő a nyaralásról beszél, én nem tudom, hogy mikor voltam nyaralni. Nekem tényleg csak üzleti utat jelent egy- egy utazás. Egyelőre félre söpröm a nyaralási mizériát, majd megszokja , hogy mellettem viszont nem fogunk utazgatni tengerpartra, vagy épp az Alpokba, ha úgy hozza kedve. Szeretek dolgozni, és ennek meg is van a haszna, mondjuk, azzal is tisztában vagyok, hogy leülhetnék, hátradőlhetnék a székemben, és élvezhetném, azt amit véghez vittem. De nem az a típusú ember vagyok ,hogy más kezébe adjam a vállalataim irányítását. Élvezem, szeretem csinálni. Ahogy a magánéletemben is szeretem kézben tartani az ügyeimet. Nincs nőm, asszonyom, se partnerem. A hivatalos eseményekre jó a húgom is. Vagy majd ha ő foglalt lesz, bár ezt erősen kétlem, mert a számára nem létezik senki más, csak én. De lehet, hogy én sem viselnék el semmi fajankót a húgom mellett. Igen, elég beteg a kapcsolatunk.
Meglep a szájpiercingjével, de megnyugszom, és az ujjbegyemmel is megnyugodva simítok végig az alsó ajkán.
- Persze, nem tartom magamat annak a vaskalapos idiótának, akinél állandóan szerepet kell játszani. – cirógatom végig a gerincét, nagyjából a törleszkedésével egy időben. Én pedig ezt tudnám megszokni szerintem. Szeretem ha cicáznak velem, és nem bánom, ha az illető férfi. Ráadásul Gilead, tényleg olyan cicának tűnik, törleszkedő, és belesimul az érintéseimbe is. Szinte többet kér, de valahogy annyira egyértelmű, hogy ad is, magát fogja nekem adni, a végén. Csak… hadd érintsem, hadd hozzak még rá libabőrt, és izgalmat. A karom lesz libabőrös, ahogy elkezd karmolászni. Jólesik, ahogy ő is érint, és felfedez.
- Majd, fogunk tanulni is.  -de nem most. Elmerülök a testében, lassan, majd egyre hevesebben. A mámor hevében azért, még fél szemmel az órámra is vetettem egy pillantást, hogy tudjam ,hogy időben hol járunk. Még van időnk. Átkarolom őt, hiszen elég nedves felületen vagyunk. Nem akarok én sem elesni, és nem akarom eldobni, könnyű. Ez tetszik. Csókot is kap tőlem, általában válogatós vagyok, azokkal sosem csókolóztam volna, akikkel a lesifotós rajta kapott, viszont Gilead más. Érezni akarom, tudni akarom ,hogy a csókja is felpezsdít-e, és igen. Szinte itt is meghajlik előttem, picit húzom meg a haját, hogy bátorságra ösztökéljem. Nem tépem meg, csak a tarkójára fogok rá, majd engedem el. Mozogjon, és élvezzen ő is, hogy benne mozgok.
- Gilead! – kilépek a fürdőből, és kicsit megszívom, és az alsó ajkába is harapok, ahogy kicsit eltávoldom tőle. A tiszta fürdő szőnyegre fektetem le, mindegy, lefürdünk mégegyszer utána. De, nekem, most…nagyon durva, ötlet jutott az eszembe.
- Van… valahol análdugód? – ahogy ezt kimondom, még mélyebbre lököm magamat benne, és kicsit lassítok is. Emlékezetessé akarom tenni neki a mai napot, nem csak azt szeretném ,ha a gyászról szólna, a teljes magányáról, hanem arról is, hogy tudatában legyen annak, hogy már nincs egyedül, hogy számíthat rám. Noha a nyarlásokról kénytelen lesz lemondani.
- Hm… válaszolj, Kis Herceg. – szándékosan nem engedem válaszolni, mert a hüvelykujjamat dugom az ajkai közé, és addig lustán kőrözök a csípőmmel a testében.

Not a fairytale

Once upon a time, I was a little prince...

Próbálom kiismerni miféle ember lehet, de ez nem fog menni egyik pillanatról a másikra, és majd megszokom az ő életstílusát, ritmusát is, az biztos hogy nem fogok unatkozni egy ideig, amíg fel nem veszem a ritmust. Annyira már nem féltem magam már, hogy kicsit megnyugodtam.  Most teljesen leköti a figyelmem ahogy hozzám ér, és simogat és valahol mélyen talán tudom is hogy nézi az időt, nehogy elkéssük de... jól esik nem gondolni arra hogy mi lenne ha Nick bácsi mellé kerülnék.
Elmosolyodom ahogy az ajkaimra simít, megijesztettem a piercingemmel, de az ajkamban nem viselnék ilyesmit, elég nekem a két fültágítóm, és az ilyen kis álklipszek. Szeretek csalni, mondjuk mindenben ha már itt tartunk. Felfedezem a testét, és lassan siklik végig a kezem az oldalán, és az izmain. Nagyon más mint amit eddig ismertem, de jó élmény és kíváncsi vagyok milyen lesz vele huzamosabb ideig...
- Akkor jó. Szép neved van, Romero  - mosolyodom el ahogy megcsókol könnyedén, és érzem hogy libabőrös lesz a kezem nyomán és nagyon tetszik hogy így reagál rám, és ennyire érzékeny az apró kis cicázásra. Nick bácsi szerint én is olyan vagyok, mint egy emberbőrbe bújt perzsa macska, aki szívesen henyél és törleszkedik a simogató kézhez és végül is... Van benne igazság is.  Szeretem ha szeretgetnek.  
- Szeretek tanulni - dorombolom ahogy odadörgölőzöm a csókjára és ahogy kilép velem a zuhany alól megcsap a hűvöskésebb levegő, de nem fázok, mert felforralta a vérem és a gondolataimat.  Ahogy Mozog bennem és ahogy nekem is van rá terem, hogy én moccanjak, ki is használom. Tudni akarom, mi tetszik neki, és mire reagál, és össze is húzom magam a záróizmaim, hogy érezze mennyire szűk lettem. Nem eresztem amíg nem hallom a nyögését, erre biztosan nem számít és cicamosollyal pislogok rá ártatlanul.  A kérdése nem lep meg, és nem tartom ide nem illőnek hiszen elég sokféle játékszer van itt amiket használtunk, és én is szívesen játszadozom.
Ahogy válaszolnék nem hagy szóhoz jutni mert a hüvelykujját tolja az ajkaim közé és finoman meg is harapdálom neki de a kérdésére az egyik kis szekrényke felé mutatok, és jelzem hogy az alsó polcon van a doboz. A szobámban is van, meg itt is, mert néha a zuhany alatt támadt kedvem rosszalkodni.

Nagyjából, háromnegyedórával később, száraz hajjal érkezik az oldalamon a temetésre, és az alkalomhoz illő öltönyben. Rajtam a korábbi öltönyöm, egy fekete napszemüveggel kiegészítve. Tudom, hogy nem vagyok normális, de ezt nem kell hangoztatnom, elég ha az igen szűk környezetem tud erről, és a mellettem álló fiú. Az én személyes ajándékom, akit egy igen befolyásos embertől kaptam, és most épp azon ügyeskedik, hogy ne hagyja el az én ajándékomat sem magából. Megjelöltem, ahogy más sose fogja, és nem is teheti rá a kezét. Ez…az én elég morbid szórakozásom, azt hiszem. Egy temetésen, a bácsikája temetésén nem egy extra holmival a testében kéne erőlködnie azon, hogy a záró izmai jól működjenek. Talán, meg kellene hagynom neki a gyászt, úgy, hogy ő maga dolgozza fel azt, a maga módján, de szokás szerint túlzásba estem. Ami nálam elég sűrűn megesik. De kárpótoltam egy kicsit, kifésültem a haját, és meg is szárítottam, fényesen csillog, így a nyári melegben. Kevesen vagyunk a temetésen, én pedig mögötte sétálok, ahogy kiszálltunk a kocsiból. Végig mellette maradok, érezheti a belőlem sugárzó hőt is, ahogy a nap a fekete ruháinkat éget. Talán, mi maradunk utoljára, és Darren, ő a kocsinál vár minket, itt maradok a fiúval, és végig nézzük, ahogy a hidraulikus szerkezet leengedi a földbe a koporsót, talán még a betemetést is. Nem siettetem, bizonyos idő elteltével mégis megszorítom finoman a vállát, és a kocsi felé kormányozom gyengéden. Ott beülünk a limuzinba, és az ölembe húzom.
- Eléggé kényelmetlen már? – kérdem tőle halkan. Mert szóltam neki, hogy szóljon, azonnal, ha kényelmetlenül érzi magát, eddig érthető okokból nem igazán tehette, de engem érdekel az állapota.
A limuzin pedig kigördül a temetőből, és elindulunk New York külső városrésze felé, a villákhoz.
- Ma este, aludhatsz velem, ha szeretnél. – és… egyelőre azt hiszem nem is állunk meg a régi házánál, minden ami fontos volt,vagy mindennapi használati holmi, azt az embereim összepakolták, van elég üres szobám, hogy eltároljam ott, és majd kiválogatja ami kell neki, ami nem, azt kidobjuk, vagy… odaadjuk olyan szervezetnek akiknek szüksége lehet rá.
- Korábban láttam, hogy a szemeimet csodáltad, tetszenek? – igen, csevegni próbálok vele, kicsit elvonni a figyelmét, de közben valahogy jó érzés, hogy a súlya a combjaimat nyomja, és önző módon a magam módján foglalkozhatok vele.
- Mit szeretnél enni, mert azt fogja elkészíteni a szakácsnőm. – igen, szeretnék a kedvében is járni egy kicsit, ilyen téren is. Ha haza értünk, kiveszem belőle a figyelemelterelő ajándékom, kegyetlen lennék? Tudom, hogy az vagyok, de még mindig nem annyira, mint Miloval voltam.

Not a fairytale

Once upon a time, I was a little prince...

Nem tudom hogy mit kellene gondolnom, vagy éreznem, de jelenleg jól vagyok. Jobban érzem magam még így is hogy a temetés napján máris mással voltam votam együtt mint Nick bácsi. Romeroval jó érzés volt zuhanyozni, és ahogy a hajamat szárította és fésülte... Otthonos érzés volt és szerettem érezni. Friss, dús hajjal álldogálok Romero mellett és nagyon koncentrálok arra hogy ne veszítsek el valamit. Valamit, ami másnak talán morbid lehetne és undorító, nekem mégis izgalmas.
A fekete öltönyöm kiemeli a vékony alakomat és szőkésbarna hajam is frissen mosottan omlik a hátamra ahogy várakozunk a szertartás végére. Nagyon... szép, és azért egy kicsit el is könnyezem magam, mert a zenék.... Nagyon találóak, és így szolidan szipogok egyet-kettőt, mert tényleg szerettem Nick bácsit, és nem csak mint a gyámomat, hanem mint egy szeretőt is. Egy társat, egy tanítót.  Aki elment.
Ahogy leeresztik a koporsót a földbe, a kezemben szorongatott fehér rózsát eldobom rá. Szomorú hogy így.... hirtelen. Persze, a fia el se jött, és emiatt érzek némi megkönnyebbülést és dühöt is.
- M..Mehetünk - veszek erőt magamon, és hátat fordítok a sírnak. Nem bírom végignézni hogy visszalapátolják a földet. A limuzin kényelmébe húzódunk a nap elől és Romero ölbe vesz.
- Igen.... - értek vele egyet és átkarolom a nyakát. Odabújok hozzá. egy biztos pont.
- Csak... egy kicsit.... mindjárt összeszedem magam... - szipogom a nyakába és érezheti a könnyeimet a bőrén. Elpilledek egy kicsit.
- Jó... Szeretném.... - kapok rá az alkalomra. Új helyen leszek, és a régi ház megszűnik létezni, és Henry biztos hogy el fogja kótyavetyélni, vagy eladni és megsemmisít mindent ami Nick bácsié volt. Utálom érte. Úgy utálom!
- Igen. Nagyon szépek, nem találkoztam még szürke szemű emberrel, akinek lett volna egy kis heterochromiája... - válaszolok neki ahogy ránézek és letörlöm a könnyeimet is. A beszélgetés egyfajta módszer és segít hogy ne gondolkozzak.
- Nem tudom. Könnyűt. Pudingot vagy gyömbéres rizst.... Nem volt jó a gyomrom az elmúlt pár napban és nem tudom mi marad meg bennem - tanácstalankodom egy kicsit de azért valami könnyűt muszáj lesz ennem.
- Palacsintát, juharsziruppal.... - teszem hozzá kis hallgatás után ahogy lassan megérkezük hozzá. Hatalmas villája van neki is, de másabb. Hamarosan megszabadulok a játékszertől, és már a konyhában üldögélek az asztal körül, és egy Anette nevű nő adogatja a zsepkendőket amikor éppen elgyengülök. Ez a nap.... gyásznap. Ki fogom aludni.
- Szóval.... mi érdekel téged igazán? Mi a hobbid? - kérdezem Romerot ahogy az asztal másik oldalán üldögél és próbál segíteni hogy beilleszkedjek.

Nem rovom fel neki, hogy most hozzám bújik. Igazából, azt hiszem, nekem is szükségem van arra, hogy valaki úgy hajoljon, ahogy én akarom, engedelmeskedjen nekem, ezzel téve a kedvemre. Ennél nagyobb öröm nincs is számomra, ha végre valaki azt teszi amit mondok, vagy szeretnék. Ahogy itt ülünk a kocsiban, fél szemmel az elhaladó tájat figyelem. Adogatom neki a zsebkendőket, és az arcáról is letörölgetek olykor egy-egy kósza könnycseppet. Én, utoljára akkor gyászoltam, amikor meghalt a gimis haverom. Azt sem azonnal, le kellett essen,fel kellett fogjam. Julien pedig… Az arcomon megrándul néhány izom, ahogy veszek egy nyugtató szusszanást, és inkább Gilead hajába temetem az arcomat, engem most ez nyugtat meg.
Halvány derű érezhető a hangomban, ahogy rájön a szemem turpisságára.
- Hm… kevesen tudják, hogy miért ilyen. Állítólag hangulat függő is a színe. Az embereim akkor nem szeretnek, amikor fehér szinte az egész. – megcirógatom a hátát az öltöny alatt, és visszadöntöm a fejemet, és tovább szuszogok a hajába.
- Gyömbéres rízs puding? – így minden vágya teljesülhetne egyszerre, és Anett boldog lenne, hogy biztos olyasmit készített, ami ízlik az új vendégnek. Dean már adja is le a drótot az illetékesnek, amit meghallja a válaszát a kérdésemre, mert fülel, hiába vezeti a kocsit, ide is hallgatózik, és nem sok mindent titkolok előle. A palacsinta igény is landol Anettnél, és már csinál is mindent, amit Gilead kérhet esetleg. Én persze diétázom, egy lekváros palacsinta, vagy kettő. Nem több. Miután segítettem Gileadnak , egyelőre a fürdőmben, hamarosan a konyhában ücsörgünk, és épp az ebédemet fogyasztom, miközben rápillantok a túloldalon. El árvultabbnak tűnik, mint gondoltam. Anett pedig egyből a szárnyai alá vette, aminek örülök.
- A mai nap rá érek, persze néhány hívás megzavarhat, de itt vagyok. Kilenc – tíz körül szoktam nagyjából elvonulni a hálómba, ha nincs semmi fennakadás, és nem tart fel semmifajta munka ügy. – vagy, a saját démonaim, mert akkor addig hajtom magamat, amíg kidőlök.
Éppen a palacsintával kűszködök, amikor felőlem érdeklődik, végtére is miért ne válaszolhatnék neki?
- A lovak a hobbim, a ló tenyésztés, és ló versenyek. Általában a Military-k, ahol csak a ló vagyok, és én. De, ezen kívül szeretem a focit is, van egy saját fedett pályás foci pályám, egy kisebb sport létesítmény. – vonom meg a vállamat. – A lovaim pár mérföldnyire vannak innen, ettől a háztól, de egy ideig nem javaslom, hogy mászkálj, nem akarom, hogy eltévedj. – biccentek a terasz felé, a világ minden kincséért sem fognám meg a palacsintát, még a végén mindenem olajos és lekváros lenne, villával, és késsel, ráérősen eszem.
-  A te hobbid? jól tudom, hogy van valami sminkelős instagramod? – igen, felhívta rá a figyelmemet Dean, nem árt, ha tudok róla, és tisztában vagyok Gilead szenvedélyével. Végül is, ő nem kimondott, titokban tartott valaki, hanem, luxus pet, és az ilyesmi engedményekkel jár. Persze, ehhez sok mindent tudnia is kell az illetőnek. Amikor végeztem az evéssel, kérdőn pillantok rá.
- Pihenek, velem tartasz? – intek neki, és a tenyeremet is kinyújtom felé, mint egy invitáló gesztus, ha velem tart, akkor együtt megyünk fel a hálószobámhoz, ott megfürdök, megvárhat a hálóban, vagy a nappaliban. Rövid nadrágot veszek fel, térdig érőt, és egy feszülős, de kényelmes anyagú pólót. A nappaliba megyek, és elfekszem a kényelmes ágyon. Az órámra pillantok, a meccs is hamarosan kezdődik, néha ha van időm, leülök, elkezdem nézni, de sosem fejezem be, negyed óra után sejtem a végkimenetelt, és mindig bejönnek a fogadásaim, szinte felesleges néznem.
- Régóta növeszted a hajad? – próbálok továbbra is beszélgetni vele, a kanapé ágyon fekszem, és már a sport csatornán is kapcsol be a tv, még csak a csapatokat ismertetik…

Not a fairytale

Once upon a time, I was a little prince...

Nem tudom mihez fogok kezdeni még, de kelleni fog egy két nap hogy kitaláljam, és most nagyon is jól esik Romero karjaiba bújva az egereimet itatni, mert... most veszítettem el az életem nagy részét, és a talajt a lábaim alól. Nick bácsit a föld alá tették és már sosem fog rám köszönni, nem mosolyog többé és nem nevez a gyönyörű cicájának. Nem megyünk nyaralni és nem.... nem jön többé vissza. Nem marad utána semmi, csak a sok szép emlék amit gyűjtöttem az évek során.
Néha jobban, néhol kevésbé jönnek a könnyeim, de a régi birtok után sokáig nézek a kocsiból miután összepakoltam a sminktáskám, és a törékeny dolgokat, Az asztalomra és az ágyamra tettem cetlit, minden más pótolható és Romero megígérte hogy az utolsó hajtűig mindent meg fogok kapni ha összepakolnak. A bögréim kellenek még, semmi más.
Ahogy beszélni kezd, próbálok odafigyelni rá.
- Nekem tetszenek. Különleges. Olyankor vagy dühös? - tippelem meg ahogy tovább simogat és lassan megnyugszom. Szipogok még, de kicsit már jobb, és ha beszélget velem, kevesebb időm marad azon gondolkozni hogy mit vesztettem éppen el.
- Igen, azt szeretem. Talán az... kicsit megnyugtatja a gyomrom - hiszen az idegeskedésnem tett túlságosan jót, de most... most egy új hely felé visz az autó amit ezután az otthonomnak tekinthetek. Elpilledek egy kicsit amíg utazunk és arra riadok meg hogy leparkolt az autó és kiszállok az öléből, hogy kimásszak én is. Megcsap a friss levegő és vörös szemeim kíváncsian fordulnak körbe hogy hova hozott.
A konyha nagy és kellemes illatokkal van tele és egy hatalmas bolyhos köntösbe burkoltam magam, aminek új és férfias illata van számomra.
Szimpatikus a házvezető nője is vagy mije, és a mosolyával és túlzó gondoskodásával inkább tyúkanyóra emlékeztet de azt hiszem kedvelni fogom. Megeszem a palacsintákat és a gyömbéres rizskók után nyújtózom ki. Gyümölcsszósz van a tetején és elég könnyű hogy megmaradjon, de közben hallgatom Romerot.
- Akkor ma.... ma maradhatok veled? Még... még egy kicsit idegen a ház, de holnap majd bejárom - pillantok rá fáradtan és nem is bírok többet enni. Kivette az energiámat ez a nap. És szomorú vagyok.
- Lovak és foci. A lovakról tudok egy keveset mert Nick bácsinak is voltak, és volt olyan akivel szívesen lovagoltam ki én is a közelben. Ametiszt volt a neve - szomorodom el kicsit, ahogy belegondolok mennyire el fogja herdálni Henry az egészet. A lovak ki tudja hová fognak kerülni...
- Nem kószálok el... - ígérem meg. Kelleni fog idő a ház megismerésében és maximum a kiskertig megyek ahol ki lehet ülni vagy napozni lehet.
- Igen, van. Szeretek sminkelni. Sminkes és testfestő végzettségem van, szóval elvégeztem a tanfolyamokat hozzá de általában magamra festek. Szeretek filmezni, olvasni és vásárolni is - meg is mutatom neki a fiókot ha szeretné, sok féle kép van fent, szeretek ezekkel szórakozni, és szöszölni. Csak hogy tökéletes fotót készítsek és aztán lemossam az egészet.
- Ühüm, megyek, megyek - hagyom hogy felhúzzon és felsétálok mellette a lépcsőn a szobája felé. Egyszerű és nagyon jellegtelen de mégis valahogy illik hozzá és amíg lefürdik addig az ágyra telepszem és összemocorgom a friss ágyneműjét. Aztán a nappaliba ül le inkább és így egy pléddel én is követem. Fázós vagyok nagyon.
- Igen, szinte gyerekkorom óta. Szeretem hogy hosszú és foglalkozom is vele hogy szép legyen, bár az elmúlt pár napban... hát nem volt olyan. Te szereted ha hosszú hajú a partnered? - kérdezek vissza ahogy takarógomboccá változom mellette.

Nem tartom fel tovább Gilt, nem faggatom, bár tény és való, jól esik vele beszélgetni. Nem megy az idegeimre, ehhez talán az is hozzá tesz, hogy pont az esetem, és okos srác, értelmes. Ne ma nyavikolós fajta.
Látszik rajta, hogy teljesen el van veszve, és , az is hogy kifáradt. Teljesen.
Amióta a birtok szóba került, tettem néhány lépést a lovakkal kapcsolatban, és maradjunk annyiban, hogy az új örökös fog kapni néhány visszautasíthatatlan ajánlatot, ami miatt Ametiszt is az enyém lesz. Nick jól értett a lovakhoz, és már csak ebből a világból is ismerem a nevét.
Megjegyzem, hogy mit szeret, mik a hobbijai. Gyanítom, hogy egy külön embert fogok alkalmazni azért, hogy ki kérdezzem, és megvegye a legjobb smink holmikat Gil számára. Vagy az új titkárnőm, Caelena…? Hm, nem hiszem hogy bele kéne vonnom bármibe is, ami ilyen magán jellegű.
Hallgatom őt, néha bele kérdezek, és végtére is jól esik hallani a hangját.
Miután megfürödtem, odafent ülök le az ágyra, és közelebb húzom magamhoz, az oldalamnak, a hasamra, és a combomra is oda tudja hajtani a fejét, ha nem akarná, úgy segítek neki, és elrendezem, finoman, hogy aztán az ujjaim a haját találják meg, finoman cirógatom a fejét, vakargatom a nyakát. Végül, nincs olyan bőr része, amit nem cirógattam volna meg. A mozdulataimban nincsen semmi erotikus. Álomba simogatom Gileadot, jobbára a meccsről meg is feledkeztem, de nem bánom, amikor már elég fáradtnak érzem magamat, fel emelem, és be viszem az ágyba, magam mellé. Viszont, levetkőzöm, nem bírom ha melegem van. Nem igazán takarózok be, mert jut Gilead takarójából is. Szinte azonnal elnyom az álom, hajnalban ébreszt Darren, ahogy kértem.
Egy kis időre magára hagyom Gilt, hogy elintézzek pár telefont.
Anett eközben meghozza a reggelit is. Délutánra meglesz minden lovakkal kapcsolatos intézkedésem. Remélem jól fog elsülni. Addig is… Megkérem Antettet, hogy lent a kis kertbe terítsen meg, én pedig vissza megyek a szobába, Gilért, és finoman ébresztgetni kezdem, fél óránál nem voltam többet távol.
- Ébredj, álomszuszék. Megfürdünk, és hozd az összes haj ápoló holmid. – húzom le a fiúról a takarót, és tovább simogatom, a hasáig.
Ha felébredt, rá mosolygok, és fel húzom az ágyról, de még az se tart vissza, hogy fekszik, és a karomba vegyem.
Már, viszem is, de nem vagyok ekkora szadista, megállok, és még a fürdő ajtóban rá pillantok.
- Na, hozod a cuccaid? – rakom le finoman, és megcirógatom az arcát. – és … talán lehet ,hogy egy picit megborotválnálak, mit szólsz?