Ya & Boss

Pár hete költöztem csak ide a városba, szerencsére a kettős állampolgárság miatt könnyű a dolgom, ám mégis bevállaltam otthon a seregben a szolgálatot, holott nem lettem volna köteles. Felajánlották, hogy legyek itt ösztöndíjas, de nem igazán érdekelt, letudtam amit le kellett, és kész vagyok.
Hogy milyen szakaszban és miért szolgáltam, az már lényegtelen, ám szerencsére nem szenvedtem látványos sérülést.
Túl vagyok a reggeli edzésemen, az üzleti tárgyaláson is, az öltönyöm a sport táskámban pihen, a lábam mellett, már átöltöztem a tárgyalás után is, a hajam felkötve viselem, félig. Így is van egy rakoncátlan hajszál, ami mindig a homlokom elé hullik.
Olvasok, előttem egy üres tányér, és várom a másodikat, meg a kávém. Alkohol mentes epres pinacoladat iszok, igen, szeretem az édeset, ilyen formában.
Bent ücsörgök az ablak mellett, mert néha ki is nézek. Bár a könyv leköt, a levegő népe sorozat első része. Szeretem az ilyen fantasykat, amiben van ármány is. Ráadásul jó vastag. Gyanítom, hogy hiába vettem meg most, és tettem bele a frissen vásárolt mágneses könyvjelzőt, amint hazaérek fogom magam és befejezem, még ha éjszakába nyúlón maradok is fent.
A telefonomra pillantok, és a bicepszemen pihenő futó tasakba biggyesztem. Az órán is megtudnom nézni, hogy mennyi ideje ücsörgök már. Kihozzák a másodikat, addig a könyvet félre teszem az üres helyre, amint befejezem az evést, visszaveszem magam elé a könyvet, és a nagy habos, díszes lattem várom. Nem érdekel, hogy minek gondolnak , vagy minek nem. Senki véleménye se érdekel. Megtehetem, hogy elfogyasztok itt egy ebédet, és aztán tovább állok, amikor már úgy érzem, eleget olvastam itt , elülve a hátsó felem.
Már lecserélték az asztalom, így a kávém pihen előttem. Utána néztem a helynek, igazi könyvmolyoknak való, tényleg csendes, noha azért akadnak benne páran, az is lehet, hogy telt ház van, de nem igazán hallani őket. Tényleg olyan meghitt ahogy írták.
A székek is kényelmesek, és az ételek is finomak voltak eddig. Határozottan úgy érzem, hogy visszafogok jönni még ide párszor.

Ya & Boss

Először meg sem hallom, hogy hozzám szólnak, csak amikor még mindig áll az illető, akkor pillantok fel, azt hittem, hogy a felszolgáló. Végig pillantok a nőn, és a táskáin, a helyen, hogy van-e máshol szabad hely. Legyen…
Biccentek, és belekortyolok a színes koktélomba, az asztalon ellenőrzöm még az asztal számot, jó biztos, hogy idehozzák az ételt.
Kicsit kényelmetlenül érzem, hogy most már nem egyedül ülök az asztalnál, és ha nem lennék éhes, bizony már felkeltem volna, és inkább itt hagyom magára a nőt. Lányt. Akárkit.
Egy pillanatra még féle pillantok. Biztos apuci pici lánya, vagy egy sugar daddy pici lánya.
Sikerült túltennem magamat azon, hogy nem ülök egyedül, így visszafordultam az olvasáshoz. A hajam fel van kötve hátra, nem lóg az arcomba, és nem zavar az olvasásban sem.
Végül, amikor meghozzák a másodikat óvatosan félre teszem a könyvemet, és nekilátok az evésnek. Nem zavartatom magamat, és nem sietek, de gondolatban már ott tartok, hogy átadom az egész asztalt a kéretlen székfoglalónak. Még akkor is, ha megkérdezte, hogy szabad-e.
Csak azt tudom, hogy amióta túl vagyok a kötelező szolgálaton, jobb ha vigyázok a magam fajtákkal, akik ázsiából jöttek, vagy annak néznek ki. Igen, nehezen barátkozom, mert van fontosabb dolgom is mint a randik, itt akarom megvetni a lábam Amerikában, apám tehetség kutató cégének ezen ágával, nem akarok visszamenni koreába. Itt sokkal szabadabb minden, persze ott is szeretek lenni, de csak ritkán.
Itt sokkal több ihletet kapok a mangámhoz is. Amikor végzek az evéssel, akkor a tabletem kapom elő a billentyűzettel, és máris írni kezdem azt, ami az eszembe jutott azzal kapcsolatban. Meglehetősen belefeledkeztem, és néha fel is emelkedem belőle, hogy átfussam, mit írtam. Elrévedek egy kissé az ablakon kibámulásban is. Most már teljesen elfeledkeztem arról ,hogy plusz társaságom is akadt.

Ya & Boss

Nem szeretem ha zavarnak, főleg olyankor ha próbálnék kikapcsolódni és lelazulni, ám úgy fest váratlan vendégem tényleg egy kotnyeles nőszemély. Ahelyett, hogy csöndben ülne a közelemben, még kotyog is.
Az elnézést kérésére egy udvarias főhajtással válaszolok, ismerheti a mozdulatot, pontosan ki tudja olvasni belőle szerintem ,hogy pont nem érdekel, hogy miért itt talált helyet.
Igen, kicsit magamnak való vagyok.
Amikor lekoordinálja hogy kinek melyik tányér jár ismét csak mosolyogva biccentek, és az evés felé fordulok, nem is lehet hallani a hangom, és nem csapok nagy zajt, épp csak akkorát, ami néha az evőeszköz koppanását jelenti a tányérban, vagy ,mert belekortyoltam az italomba.
Amikor végeztem az evéssel, a tányérom félre is teszem, és az ihlet, a történet szál, ami megkörnyékezett, inkább most leírom, minthogy várjak vele hazáig. Még ha zavaros is, később ha leülök vele foglalkozni, akkor ki tudom hámozni belőle azt, amire szükségem van.
Ahogy átfutom a sorokat ezt-azt törlök még, angolul írom a szöveget, így gyorsabb.
Amikor épp elmerengek azon, hogy mit írtam, kissé álmodozva, meglepetten pillantok a nőre. Azt hittem, hogy már tovább állt.
-Huhm… - pislogok, majd megvakarom a tarkóm, és szégyellősen hajtom le a fejem, miközben biccentek.
- Olyasmi. – nem , egyáltalán nem kezdek bele, hogy erotikus mangákat is szoktam rajzolni, adult témában, elég széles körben. Mert ha belemegyek, feltételezhető, hogy arról is mesélnem kellene, de nem fogom kifejteni, hogy mit csinálok pontosan. Úgyis csak most találkoztunk.
- Az előbb… tényleg lefotózott? Hallottam, hogy kattant valami. – próbálom terelni a témát.
Még a végén rákeresne a nevemre itt , helyben és elküldene a francba. Pedig saját weboldalam is van, ahol publikálok.

Ya & Boss

Felvonom a szemöldökömet, ahogy rá nézek, kételkedek abban ,hogy igazat mondott-e de, nem kezdek el jelenetet rendezni, amúgy sem az én műfajom.
Összefogom újra a hajamat és egy pillanatig sem gondolkodom az ajánlatán.
- Nem, köszönöm. Nem szeretem ha csak úgy fotóznak. – eresztek meg egy udvarias mosolyt és biccentek is, majd elkezdek pakolni. Szépen, gondosan mindent a helyére. Amikor végzek ezzel is, akkor még ellenőrzöm az asztalt, hogy nem-e hagytam itt bármit is. Megkönnyebbülve látom, hogy minden a táskámban van, ott ahol lennie kell. A fejhallgatómat felveszem a nyakamba, és ezzel a mozdulattal be is kapcsolom. Kéretlen asztal társamra pillantok és egy úújabb udvarias mosolyt ejtek meg, mire biccentek is.
- További szép napot kívánok! – be kell fejezzem azt a történetet, amit lefirkáltam az imént, meg még jegyzeteket is írtam mellé. Ezért áldom az eget, a többnyelvű taníttatásomnak, angolul egyébként gyorsabban leírok mindent.
A vállamra emelem a táskám, és amit kell kiviszek a pulthoz, majd ki is kanyarodom az épületből, elvégre még egy-két dolgot vennem kell, mielőtt haza megyek, példának okáért délutánra kaját, szeretek magam főzni, főleg ha ázsiai ételekről van szó.
A karomon bekapcsolom a telefon lejátszási listáját, és elindulok először a bolt felé. Megveszem a tojást magamnak, és az üveg sojumat, ettől még egyáltalán nem fogok berúgni. Ám, úgy érzem, jól fog esni, kivételesen.
Egy sikátor mellett haladok el, amikor a szemem sarkából valamire figyelmes leszek, oda kapom a fejem, verekedés.
Nem az én dolgom, menj… tovább. Csak egy kicsit húzom félre a fejhallgatót a fülemről ,és hallgatózok, mintha nő lenne. A sziluett is ami elpördült, mintha az lenne. Nem, ez… Nem kellene beleütnöm az orrom a dologba.
Csak, menj tovább… Közelebb visz a lábam és végül egy vascső felől hajolok el, a fejhallgatóm le is esik rólam, a következő pillanatban a támadóm fején csattan a sörös tojásos szatyor. A vacsorámnak annyi, és…nem érzem a fejemen a technikát sem.
Sérülés nélkül megúszom azt, hogy beszálltam a harcba. Kicsit szuszogok csak, de azt is rendezem gyorsan, végig nézek az öltönyös alakokon.
~Francba! A legrosszabb bunyóba kevertem bele magamat!~
A nőt keresem a tekintetemmel, lehet hogy már el is iszkolt.

Ya & Boss

Döbbenten pislogok rá, ahogy megszólal. Mindenre számítottam csak rá nem. Megrándul egy izom az arcomon, és megrázom a fejem. Nem, nekem semmi keresnivalóm itt.
A nyakam tapogatom, leesett a fejhallgatóm, körbe nézek és a földön hever széttört fül résszel. Tudom, hogy lehet venni másikat, de annak inkább eszmei értéke van, az a fontos, akitől kaptam. Felveszem a törött holmim, és a táskámba süllyesztem.
A bocsánatkérése hallatán, és hogy ez nappal megtörténik vele, akkor este? Pislogok, és finom nemet intek a fejemmel. Jobb kerülni, ez már biztos.
-Nem, köszönöm. Jól vagyok ,és a vacsorám is megoldom. Ellenben a fejhallgatómmal. Aminek inkább eszmei értéke van, leginkább. Ugyanilyet már sehol sem fogok találni. – dohogok. Veszek egy nagy levegőt és kifújom, hogy megnyugodjak. Ez a csaj veszélyes, hiszen egy vascsővel harcolt a sikátorban az öltönyös fazonok ellen.
- Bárkinek segítettem volna. – hárítom a dolgot és elindulok hátra, pár lépést teszek is, a célom, hogy kijussak innen, hiszen nincs keresnivalóm itt. Ha megtudják hogy itt voltam, belekeveredtem valami kétes ügybe, nem tesz jót a hírnevemnek sem.
- Jó éjszakát, meg miegymás. – sarkon fordulok ,és egész magabiztos a járásom a legközelebbi kukáig ahol a törött fejhallgatóval elidőzöm , de végül nem hajítom el, tényleg fontos darab, az unokaöcsémtől kaptam, az első megtakarított pénzén vette nekem, amiért ő dolgozott meg, részmunkaidős melóval.
Végül sóhajtok, és visszateszem a táskámba, nem fogom kidobni, tényleg. Holott, használhatatlan.
~Ne nézz hátra, csak menj tovább. Nincs itt semmi keresnivalód. Hülyeség is volt, hogy ide jöttél. Csak bajt hozol a fejedre. Ez Amerika, itt is kibelezik az embert bármiért. Nekem még dolgom van a mangjáimmal, és a rajzaimmal. Nem maradhatok itt. Majd rendelek valamit.~
Sietve indulok el a szürkületbe köszönő utcán.
~Csak felejtsd el az egészet, semmi keresnivalód erre. Jó voltál a seregben, de annak vége, elengedtek, csak átlagos életet szeretnék élni, ennyi.~
Lopva hátra pillantok a vállam felett, hogy követnek-e.

Ya & Boss

Elhavazódik a meló is a fejem felett, foglalkoznom kell a tehetség kutatóval is és rengeteget rajzolok, nagyon jól haladok a mangával mive kettőt is készítek egy huzamban, így figyelnem kell a határidőkre is, szerencsére nem fix napokat jelöltem ki, hanem havi egy történet, legalább, így nem érzem annyira kényszerítve.
Nagyjából egy hét után megyek megint a kávézóba, és csak jövök, megyek, nem akarok leülni, igen, kerülöm a találkozást azzal a nővel, mert ezek szerint veszélyes. Ám meglep a gesztus, tényleg vett egy fejhallgatót és mellékelt hozzá egy telefonszámot is. Két napig ücsörgök felette, mire végre sms-t küldök neki.

„Köszönöm”

Csupán csak ennyit üzenek. Nem többet és nem válaszolok szándékosan a vacsora meghívásra sem, mert tudom, hogy jobb ha távol maradok tőle. Nem leszek senki harcos bábja sem, felszámoltam a katona léttel. Megtettem mindent amit lehetett, sőt többet is és az erőszak egyébként sem az én kenyerem.
Sóhajtok az erkélyen ücsörögve, addig olvastam, míg rám nem sötétedett. Persze ezt egy tablettel könnyű, mert az úgy fényesedik, ahogy sötétedik, így könnyedén tudtam olvasni a sötétben is. Vagy elaludtam? Nem bánom. Edzeni megyek a hát termébe, és este kilenckor küldök még egy üzenetet.

„Nem szükséges meghívnia vacsorára. Sok a munkám, egyébként sem érek rá.”

Nagyszerű, Boss, ronts megjobban a helyzeten, legyél még bénább, annál is amilyen vagy.

„Meg amúgy is késő van, elnézést, hogy ilyen későn küldtem üzenetet. Boss.”

Ezazz! Még alá is írtad, nagyon ügyes vagy! Legalább a harmadikat. Homlokon csapom magam, és inkább elmegyek fürdeni, lehalkítom a telefonom, mivel késő van, úgysem fog visszaválaszolni, és úgyis csak egy esetlen hülye gyereknek fog gondolni.

Ya & Boss

Komolyan mondom, hogy nem tudom, hogy mit csinálok! Frissen fürödve állok egy szál törölközőben a lakásom közepén és a telefonom bámulom. Tényleg visszaírt, és ez a cím, a szemközti házé, ha minden igaz. Mert megjegyeztem, hogy hova költöztem.
~ilyen, nincs!~
Csóválom a fejem. Pislogok, és tényleg nem tudom, hogy mitévő legyek. Azóta nem randiztam, hogy beléptem a seregbe, most meg?
Nem, ez nem az, ez csak egy szimpla bocsánatkérő vacsora. Vagy olyasmi. Nem tudom, hogy mi.
Mégis, egy öltöny nadrág és egy fehér ing közt döntök, az ingre egy könnyed sport zakót is felvennék, ha nem lenne olyan meleg, így inkább az ing marad, a felső három gomb kigombolva, tökéletes. Még a hajam eligazgatom, és kész is vagyok. Észre sem vettem, hogy annyira belelkesedtem, hogy végül húsz perc alatt elkészültem, és a huszadik perc kezdetén már csöngetek is az ajtaján. Bort hoztam jobbára, bár én csak főzéshez használom, mégis igyekszem jó minőséget választani.
Megvárom, hogy felengedjen, és meghajtom a fejem, ahogy átnyújtom neki a bort.
- Köszönöm a meghívást. – ha beenged beljebb lépek, és ösztönösen hajolok le , hogy levegyem a cipőm is.
-Finom illata van annak, amit készítettél. – körbe lesek, elkerekedett szemekkel. – A férdjed, vagy… az apád, nincs itthon? – és ez csak most jut eszembe?! Megtorpanok az ajtóban, mint akinek roppant fontos, hogy a cipőjébe még idejében vissza tudjon lépni, ha esetleg valaki alattomban megakarna támadni.