Élvezet és fájdalom, forgatag és magány, mindez egyetlen helyen....

 
KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Chatbox
Discord szerverünk
Sziasztok! A >>connect<< gombra kattintva meghívót kapsz a szerverünkre. Szeretettel várunk!
Legutóbbi témák
Ryusaki Akira Tegnap 10:03 pm-kor

Nara Lockwood Tegnap 9:09 pm-kor

Cassian Cooper Kedd Nov. 19, 2024 9:06 pm

Emily Collins Hétf. Nov. 18, 2024 10:35 pm

Ryusaki Amaya Kedd Nov. 12, 2024 9:57 pm

Wen Longwei Kedd Nov. 12, 2024 8:58 pm

Top posting users this month
Nara Lockwood
What if...? Vote_lcapWhat if...? Voting_barWhat if...? Vote_rcap 
Ryusaki Amaya
What if...? Vote_lcapWhat if...? Voting_barWhat if...? Vote_rcap 
Ryusaki Akira
What if...? Vote_lcapWhat if...? Voting_barWhat if...? Vote_rcap 
Wen Longwei
What if...? Vote_lcapWhat if...? Voting_barWhat if...? Vote_rcap 
Cassian Cooper
What if...? Vote_lcapWhat if...? Voting_barWhat if...? Vote_rcap 
Aelin Fairwind
What if...? Vote_lcapWhat if...? Voting_barWhat if...? Vote_rcap 
Emily Collins
What if...? Vote_lcapWhat if...? Voting_barWhat if...? Vote_rcap 
Melrose Dawson
What if...? Vote_lcapWhat if...? Voting_barWhat if...? Vote_rcap 
River H. Bryson
What if...? Vote_lcapWhat if...? Voting_barWhat if...? Vote_rcap 
Ki van itt?
Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (188 fő) Csüt. Okt. 24, 2024 2:01 pm-kor volt itt.
Music box

Megosztás
 

 What if...?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
TémanyitásTárgy: What if...?   What if...? EmptySzomb. Aug. 15, 2020 6:21 pm

What if...?


Lopakodva, lassan, az árnyékokat kihasználva haladok a ház felé. A kocsit messzebb parkoltam le, s úgy közelítettem meg a házat. Ki akarom innen vinni Kathyt, s csak így találtunk rá megoldást. Várni kellett, hogy el tudjunk mind a ketten tűnni innen.
Nem hiszek abban, hogy az emberek nem akarják tudni, mi folyik körülöttük. Joguk van tudni mindazt, amit egyes emberek, egyes csoportok eltusolnak. Gondolom ezt továbbra is, azok után, hogy más másodjára tenyereltem bele olyanba, ami teljesen felforgatta az életem.
Nem az vagyok, akit a hírekben írnak le. Nem tettem azt, amivel vádolnak, azt viszont nem tehetem meg, hogy hagyom, elkapjanak. Ettől sokkal több forog kockán, és már volt alkalmam megtapasztalni, mennyire gyorsan hallgattatnak el embereket. Időre van szüskégem, hogy felgöngyölítsem mindezt, azt pedig se holtan, se a rácsok mögött nem tudom megtenni. Így futok, ezzel elismerve a világ előtt, hogy a vádak igazak. Vagy éppen nem is foglalkoznak vele. Nekem viszont fontos, s azért is, amiért teszem. Mert nem, egyáltalán nem én forgok kockán. Mindig is küzdöttem az igazságtalanság ellen, az elvakultság ellen.
A legrosszabb az egészben az, hogy megértettem, elég korán, akivel összefutok, mióta a csapat már nincs, őket is eltűntetik. Nem tehetem meg ezt Kathyvel, pont vele nem, aki teljesen véletlenül és ártatlanul keveredett bele az egészbe. Nem értette az elején, miért nem engedem el. Egyáltalán nem azért, amit bárki gondolna. Őt is védtem, hiszen ha nem így lett volna, akkor csak ott hagyom, ájultan a földön és megmenekült volna. Csakhogy pont az ellenkezője történt volna vele.
Fogalmam sincs, mennyire hisz nekem Kathy. Fogalmam sincs, hogy azt, amit elmondtam neki, elhiszi. Örülnék, ha igen, mert egyre nagyobb lehetőséget láttam akkor abban, hogy a perceim eléggé meg vannak számlálva, amit egyáltalán nem akarok, mert szüségem van az időre, nem magam miatt. Mindent elmondtam neki, hogy legalább egy valaki tovább tudja adni mindazt, amit megtudtam. Bob, Bob nagybátyám biztosan ki fogja kérdezni.
Sikerült kocsit szereznem, azzal el tudunk menni a környékről, még több időt nyerve. Viszont nem tudom, mennyire figyelik még a környéket és nem akarok kockáztatni. S hiába vnn tapasztalatom mindebben, tudom, hogy vannak vesztésre álló helyzetek, hiába dolgozik az illető minduntalan, hogy nyerésre álljon. Nagyon résen kell lennünk.
A szomszédos házig eljutva, a környéket figyeltem meg aprólékosan, kihasználva az árnyékok és egyéb helyek rejtőzési lehetőségeit, s most arra akarok figyelmet szentelni, hogy Kathy ott van-e még a házban, s hogy egyedül van-e. Csak remélni tudom, hogy minden rendben van.

Joe Thornton

Inside of me, I will be angel, or a devil

Joe Thornton

Tartózkodási hely :
Ahol nem találnak meg
Hozzászólások száma :
17
Join date :
2020. Aug. 13.
Age :
37

What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: What if...?   What if...? EmptySzomb. Aug. 15, 2020 8:42 pm


Joe & Kathy
run for our lives
Ott álltam, vagyis ültem az ágyon és figyeltem az igazság viaskodását a hűen szinte már vakon parancsot követő nőt. A helyzet szinte már olyan éles volt, ha nagyobb levegőt vennék biztosan sisteregne az ajkaimon. Az agyamban pedig minden megfordult.
Az első ilyen gondolat, hogy miért kellet nekem letölteni a Tindert..? A második, hogy sose bízz meg egy olyan csávóban, aki az első találkozásotoknál a focimeccset bámulja, majd közli, hogy nem beszélhet a munkájáról, de az nyomasztja! Lehengerlően hülye voltam. Vagy csak kétségbeesetten keresem a tökéletest? Miért kell ennek történnie?
Úgy érzem, hogy a szívem olyan hevesen dobog a mellkasomban, hogy már szinte látszik! A férfi csak próbálta felfogni a történéseket, miközben az igazság egyik felét én hajtogattam, a másikat a nő. Igen, elengedett, nem most. De félek! Oké? Rohadtul félek, hogy egy hülye randi app miatt éppen azon ügyködnek, hogy meghaljak. Mert akkor tényleg igaz, amit Joe mondott. Hátrálni kezdtem mikor a fegyverek elő kerültek. Olyan világba akarok élni, ahol nem kellenek fegyverek!
Fájt a csuklóm, fájt a fejem és összevagyok zavarodva.
Én egy egyszerű ügyvéd vagyok, én a tényekkel viaskodom a szám a legnagyobb fegyverem, nem pedig az erőm. A pulóveremet húzogatva lassan hátráltam az ajtó felé. Miért kell az orrom előtt lebegtetni a fegyvereket?
A folyosóra nézve láttam az ajtót. A menekülést. A lábaim a földbe gyökereztek, nem bírtam mozdulni. Végül összeszedtem minden bátorságomat. Mindig azt választom, ami a biztos. Sose kockáztattam. Most is úgy tűnik, hogy így is, úgy is meghalok. Legalább érje meg!
A lépcsőn lefelé futva csak a lövést hallom, majd csörömpölést, a fülem cseng, ahogy kitárom az ajtót. A torkomat marja a savas hányinger. Tényleg ilyen érzés, ha nem a biztosat választod, ahogy a lelkifurdalás és a félelem felemészt belülről? Én magam sem tudom, hogy mit miért teszek. Még sosem hallottam pisztolylövést és a fejemben már fel-fel villannak a képek, hogy a férfi vagy a nő holtan fekszik a szomszédom hálószobájába.
Kinti lépcsőn rohanva egy mellkasnak csapódva pillantok fel riadtan.
- Joe! Itt van! – remegve húzom a kezét a szabadságot rejtő sötét utca felé.
Nem tudom, hogy honnan jött ez a sok adrenalin, de a lábaim fel sem fogva a beton dobogását, vagy a tüdőm égő fájdalmát fel sem fogva rohantam.
Ő mondta, ha meglátom a közel keleti nőt, rohanjak, ahogy bírok. Hát most eleget tettem a kérésnek.
Még sose éreztem ennyire, hogy élek! A testem fel sem fogta, hogy kínzó fájdalommal rohanok az életemért.

Katherine Hodge

Inside of me, I will be angel, or a devil

Katherine Hodge

Tartózkodási hely :
anywhere
Hozzászólások száma :
19
Join date :
2020. Aug. 12.
Age :
36

What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: What if...?   What if...? EmptyHétf. Aug. 17, 2020 8:15 pm

<
What if...?

Rossz előérzetem van, az óvatosságom még tovább növekszik. Valami azt súgja, ne menjek még a házig. A sejtésem be is igazolódik, ahogy meghallom a lövést, és megfagy az ereimben a vér. Kathy!
Közelebb kell kerülnöm! Még mindig óvatosan haladok a ház felé, a bejáratot megcélozva
Meglátom, ahogy nyílik a bejárati ajtó és a kezdeti rémület pillanat törtrésze alatt vált át örömbe, megpillantva Kathyt, hogy talán mégsem találták el. Kilépek onnan, ahol rejtőztem, hogy minel előbb eltűnhessünk, s így belém ütközik.
- Erre – fogom meg viszont a kezét, s mutatom az irányt a kocsi felé, összeszorult torokkal, hogy az elől a nő elől nem lehet semmi sem rejtve.
Amilyen gyorsan csak lehet, iramra fogom a lábaim, s elengedem a kezét, hogy felvegye ő is az iramot, de ha látom, hogy lemarad, akkor hátranyújtom a kezem, hogy kapaszkodjon felé, s tudjon velem haladni.
Bevágódom a kocsiba, s alig csapta be maga mellett a kocsiajtót Kathy, már a gázra tapos a lábam, hogy minél előbb eltűnjünk innen.
- Minden rendben? Hogy a fenébe jött rá? - De tudom, hogy az utóbbit teljesen felesleges volt megkérdeznem.
Nem követtek minket, csak abban tudok reménykedni, hogy kocsival sem fognak. Igyekszem egyszerre érzékelni a két visszapillantót is, hátha látok valami gyanúsat.
- Mi történt?  - Ha a nő látta Kathyt, onnantól kezdve Kathy nagyon nagy veszélyben van, az a hely, amire gondoltam, így már nem feltétlenül biztonságos. És még most kell kiagyalni, mielőtt valamerre kanyarodnék irányba a kocsival.

Joe Thornton

Inside of me, I will be angel, or a devil

Joe Thornton

Tartózkodási hely :
Ahol nem találnak meg
Hozzászólások száma :
17
Join date :
2020. Aug. 13.
Age :
37

What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: What if...?   What if...? EmptySzer. Aug. 19, 2020 6:27 pm

 
   
Joe & Kathy
run for our lives
Örökké a biztost választottam, sose akartam olyat, ami kockázatos. Mit érdemeltem ezért cserébe? Hát ezt! Ezt a rengeteg rosszat, ami a nyakamba szakadt egyik pillanatról a másikra.
Így már értem, hogy Joe miért volt olyan zaklatott, mikor aznap este becsöngettet és azt kérte, hogy kialudhassa magát. Borzalmas érzés ez a bizonytalanság. Az még jobban a földbe tipor, hogy a hülye tinder alkalmazás miatt kerültem a célkereszt kellős közepére. De jó is nekem..
Nem is értem honnan volt nekem bátorságom lefutni a lépcsőn és kiszaladni a házból. De megkönnyebbüléssel konstallálom, hogy Joe mellkasába ütköztem. Nem pedig egy másik gyilkoséba. Pedig egy pillanatra azért megállt bennem az ütő, hogy most lett végem és ennyi volt.
Követem őt, arra emerre mutatja az utat. A lábam kezd sajogni, ahogy erősen dobog az aszfalton. De az még mindig semmi ahhoz, ha épp már nem éreznék semmit.
A kocsiba beülve az ajtót szorongatom, mintha attól félnék, hogy egyszerűen csak köddé válik és ismét rosszra fordul a helyzet. Hangosan zihálva pásztázom a mögöttünk hagyott sötétet, attól tartva, hogy az a nő megjelenik és lemészárol.
Elsőre meg sem bírok szólalni, annyira kapkodom a levegőt, de végül legyűrőm a félelmet és a fájdalmat.
- Valamit, hogy elhalványultak a nyomok és a szivacs is száraz volt.. – ennyit jegyeztem meg mindenből, amit hablatyolt. Az igazat megmondva vártam, hogy amit Joe mondott igaz-e vagy csak hazugság. Hiszen olyan titokzatos volt, aztán megjelenik és a nyakamba zúdított mindent, amit eddig nem mondhatott el.
- Bejöttek és elbújtam a szekrénybe, mintha akkor próbáltam volna menekülni. Ahogy mondtad. De ez a nő mindent kiszagolt. Próbáltam meggyőzni a férfi társát, hogy ne bízzon a nőbe. Már kezdett hinni, minden jó irányba ment, aztán mikor telefonálni akart, előkerültek a fegyverek. Végül lelőtte! Az a nő hidegvérrel lelőtte a társát! – oké, kiborultam a könnyeim patakokban folyni kezdtek, mert így kimondva már valóságos lett, eddig olyan volt, mintha egy rossz álomba kerültem volna. Soha többé nem fogok online ismerkedni, inkább macskás vénasszony leszek!
- Visszajöttél! – törölgetem az arcomat, ahogy felé fordulok az ülésbe. Azt hittem nem fog visszajönni, de itt van. aztán csak két puffanást hallok. Olyan volt, mintha villám csapna az oldalamba. Riadtan kapok oda és érzem, ahogy a meleg szétárad a felsőm alatt és terjed, egyre nagyobb foltot hagyva a pulóveremen.
- Oh, istenem! – húzom magam elé a kezemet és ekkor belátom, hogy korai volt az öröm. Vérzek, eltaláltak.
- Joe..- teszem a kezem a jobb karjára és megmutatom a véres kezemet.
- Menj, hagyj és menekülj! – ajkaim megremegnek, ahogy próbálom a vérzést csillapítani, de nagyon fáj és remegek, ahogy hozzá érek.
   
Katherine Hodge

Inside of me, I will be angel, or a devil

Katherine Hodge

Tartózkodási hely :
anywhere
Hozzászólások száma :
19
Join date :
2020. Aug. 12.
Age :
36

What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: What if...?   What if...? EmptyPént. Aug. 21, 2020 8:46 pm

What if...?


Minél előbb el kell tűnnünk innen, minél előbb szabadabb utat nyerni, így habozás nélkül a gázra taposok, s azért figyelem a visszapillantóban a gyanúra okot adható fényeket, foltokat, villanásokat. Nincsenek mögöttünk, de ez még nem olyan hosszú idő, hogy megnyugodjak.
- Hogy neki mindent aprólékosan tudnia kell – mormogom az orrom alatt. S ha őszinte akarok lenni magamhoz, ebben pontosan olyan, mint én. A részletekben rejtőznek a csapdák, olyanokban, amelyekkel senki sem foglalkozik. És onnan lehet a legjobban mindent felgöngyölíteni, kiszúrni a hibát és lecsapni.
- Még óvatosabbnak kell lennünk – s szerintem ezt ki sem kellene mondanom hangosan, Kathy is tisztában van vele. De itt van és most már csak el kell tűnni. Még kell idő, hogy letisztázódjon a helyzet, s hogy tovább tudjam göngyölíteni a szálat. Ha most kapnak el, azzal mindent elkaszálhatok és nem csak Kathy és én leszünk bajban.
- Nem a társa volt, ha igen, akkor nagyon jól megette a másik azt, amit előadott – s nem vethetem rá a sarat, hiszen én is tökéletesen beugrottam neki. Piszok hihetően tudja eladni magát.
- Héj-héj, nyugodj meg, most már csak el kell tűnnünk innen – a hangján hallom, hogy sír, még a zakatoló szívem mögül is kihallom.
- Vissza, itt nem maradhatsz – a csattanást én is hallom, de a kocsi megy, motor működik és a kerekek is rendben van. Pár másodperccel később már annak örülnék, hogy ha valóban a kocsinak lenne baja.
Rápillantok Kathy véres kezére és egyre sápadó arcára.
- Ne-ne-ne... ó, a fenébe! - a gázra taposok. - Hol talált el? - ha megmutatja, akkor a tenyerem nyomom rá, hogy legalább amíg valamerre elérünk, ne vérezzen annyira.
- Nem hagylak itt – a határozott hangomba némi kétségbeesés is vegyül, s látok egy kivezető utat, oda elbújhatunk a kocsival, míg megnézem a sebét.
A másik kezemmel húzom be a kéziféket, s állítom le a motort, majd felkapcsolom a belső fényeket.
- Hadd nézem a sebedet – lekapom a pólom, amilyen gyorsan csak lehet, az van a leginkább kéznél.




Joe Thornton

Inside of me, I will be angel, or a devil

Joe Thornton

Tartózkodási hely :
Ahol nem találnak meg
Hozzászólások száma :
17
Join date :
2020. Aug. 13.
Age :
37

What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: What if...?   What if...? EmptyKedd Aug. 25, 2020 1:52 pm

Joe & Kathy
run for our lives
Lassan kifújom a bent tartott levegőt és próbálok lehiggadni, ahogy hallom a szavait. Szóval simán megölt valakit, aki tudni akarta az igazságot. Az volt a szándéka, hogy én is meghaljak.
- Azt akarta, hogy úgy tűnjön az egész helyszín, mintha te tetted volna! – sóhajtok nagyot. Nem akarom, hogy nem mondok neki el valamit. Még én se tudom, hogy mikor kezdtem el benne igazán bízni benne. Talán most, hogy visszajött értem. Nem kellet volna, lehetett volna az is, hogy a búcsúnk után soha a büdös életben nem látom.
De belül talán nem akartam ezt érezni. A hiánya már ebben a pár órában és erős volt. Talán azért is nem mentem el, titkon legbelül arra vártam, hogy visszajön.
- Próbálok, de hidd el, nem sokan akartak levadászni és ne haragudj, hogy egy percre kiborulok. – szipogva törölgetem a könnyeimet megpróbálva tényleg megnyugodni. Hiszen a kocsi zárt ajtói mögé bújva nem sok bajunk eshet. A kocsi motorja egyenletesen dorombol és csak a sötét utcákat figyelem, ahogy a lámpák oszlopai suhogva kerülnek mögénk. Olyan nyugalom van most, mintha az egész csak egy rossz rémálom lenne. Mennyivel nyugodtabb lennék egy pohár sör társaságában. Még egy borzalmas randit is inkább bevállalnék, mint sem az életünkért futni kelljen.
De az idill a fejemben hamar köddé válik, mikor az oldalamba éles fájdalom jelenik meg. Remegő kezemen át szivárgott a vérem és láttam, hogy Joe is megijed. Nem tudok megszólalni csak szorítom a sajgó oldalamat.
- Az oldalam…- engedem, hogy tenyerével megszorítson és a nyögést próbálom a fogaim között szűrni. A fájdalom azonnal átjárta minden porcikámat és kezemet az övére szorítva görnyedek meg. A levegővétel is rohadtul fáj. Mintha valami ólom nehezék lenne a mellkasomon és nem engedne a friss oxigénhez. Nagyot nyelve rázkódom meg, ahogy a kocsi megáll. Majd behunyt szemmel erőt gyűjtök.
- El kell menned. Nem akarom, hogy te is bajba kerülj. – remegek meg, ahogy kérésére az elnyűtt pulóveremet megemelem és könnyek szöknek a szememben ismét. A saját véremet még mindig nehezen tudom elviselni. De a látvány, ahogy a bordám ívébe egy lyuk van és szivárog a vérem borzasztó és rohadt fájdalmas. Felé fordulva, erős fájdalommal társulva mutatom meg az újdonsült hegemet.
- Megfogok halni? – oldalamon maradva dőlök az ülésemnek és próbálom realizálni az esélyeket és a történéseket. Ha nem maradunk mozgásba biztos megfognak találni és akkor biztos a halálunk. Most viszont, ha ő tovább áll nagy az esélye, hogy túlélje. De ha most kórházba visz, senki nem fogja elhinni, hogy nem ő tette.
Bármennyire is hülyén hangzik, hogy miután lelőtt meggondolta magát és inkább behozott a kórházba.
- Nem miattad történt. Ne okold magad. pillantok fel a szemeibe, nem akarom, hogy lelkifurdalása legyen bárhogy fog folytatódni az egész történet. Mert lehet, hogy én már csak a múlt leszek.
- Tényleg igaz volt, amit mondtam a konyhába. Más körülmények között jó lett volna veled együtt lenni, élni… - nagyot nyelve elhagy az erőm és a kezem lecsúszik az oldalamon, szemeim pedig egyre nehezebbé válnak.
   
Katherine Hodge

Inside of me, I will be angel, or a devil

Katherine Hodge

Tartózkodási hely :
anywhere
Hozzászólások száma :
19
Join date :
2020. Aug. 12.
Age :
36

What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: What if...?   What if...? EmptyVas. Aug. 30, 2020 10:05 pm

What if...?

- Elképzelhető – sokkal inkább úgy gondolom mégis, hogy nyom nélkül akarja mindezt tenni, vagy nem is érdekli. Elég közönyös volt sok dolog iránt. Mégis, ami elsőként meglep, amit érzek a szavai közben. Ahogy mondja, hogy rám akarta terelni a gyanút... pedig nem, egyáltalán nem voltam kedves Kathyvel. Elég komolyan furdal a lelkiismeret, amit tettem vele, hiszen a tettek számítanak, azokon keresztül látni a másikat. A szándék rejtve marad. Az pedig a részemről az, hogy túléljek, mert egy olyan szálba léptem bele, amiben, ha már orra estem, akkor a végére járok. Mert … jó vele lenni...
Megértően tekintek rá, majd bólintok egy aprót.
- Megértem, csak megnyugtatni akarlak – hogy most már minden rendben? Most még nem. Előbb el kell őt juttatnom olyan helyre, ahol nem bukkannak csak úgy rá, egy ideig meglapul, aztán, ha ennek vége, akkor... lehet, hogy el fog felejteni, nem is akar többé velem találkozni, s azt meg is érdemelném.
- Bocsánat..
Még így is látom, hogy sápad mind jobban, s ez nem jó jel. El kell látni a sérülését.
- Már egy ideje abban vagyok – próbálok viccelődni, a sebet látva viszont kétségem sincs, hogy minél előbb orvoshoz kell juttatnom. Kórházba nem vihetem, s korántsem magam miatt. Most egyáltalán nem foglalkoznék azzal, hogy ha meglátnak, egyből lekapcsolnak. Kathy élete a tét. És éppen ezért nem vihetem oda. Simán megtudják, hol van, és ha eddig is el akarták tenni láb alól, a lehető legjobb alkalmat kapják meg.
- Nem foglak itt hagyni – felelem komolyan.
Ráteszem a pólót a sebre, s az övemet leszedve, megpróbálok a dereka alá nyúlni, hogy ezzel rá tudjam nyomni úgy, hogy a golyó ne mozduljon beljebb, ha még bent van, ugyanakkor a vérzés is csökkenjen. A vér látványa nem zavar, az öldöklés az, amitől fel tudna fordulni a gyomrom.
- Azt nem hagyjuk – tekintek rá komolyan.
- De igen, miattam – felelem kissé ingerülten, s sokkal inkább fájdalmasan. - Nem kellett volna ebbe belerángatni téged.
A szemeibe pillantok. Más helyzetben talán örömmel ölelném át, ahogy mozog, azaz ernyed el, a meglepett némaságom, döbbent csönddé alakul, majd szólitgatni kezdem.
- Kathy, Kathy maradj velem! - ó a fenébe! Beindítom a motort, s kikerülve a forgalmas utakat egy kiesebb aszfaltozott útra térek.
- Maradj velem, hallod? - Pillantok néha ideges aggodalommal felé, miközben hajtok, ahogy tudok.
Nagybátyám kérdése merül fel bennem? Hány embert áldoznék fel azért, hogy milliók megmeneküljenek? A válaszomat akkor dobhattam ki az ablakon, mikor nem álltam útján erélyesebben annak, hogy lelőjék azt az embert. Milliók menekültek meg, egy ember élete árán. S nem, nem fogom hagyni, hogy Kathy áldozata legyen annak, amibe beleléptem.
Az erdők felé veszem az utat. Az egyik erdei házban van Holy, kutatói évét tölti itt, ami valójában regenerálódás és új célok keresése nála, s olyankor ott tölti az idejét. A háza mögött parkolok le, s Kathy oldalához lépve, már nyílik is a hátsó ajtó, puskát szegezve ránk Holy, majd mikor megismer, leengedi.
- Mi hozott ide ilyen későn? - Álmos kérdés van a hangjában.

Joe Thornton

Inside of me, I will be angel, or a devil

Joe Thornton

Tartózkodási hely :
Ahol nem találnak meg
Hozzászólások száma :
17
Join date :
2020. Aug. 13.
Age :
37

What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: What if...?   What if...? EmptyCsüt. Szept. 03, 2020 12:36 pm

Joe & Kathy
run for our lives
Mikor változott meg ennyire az életem? Mikor hagytam, hogy a talaj kicsússzon a lábam alól? Nem tudom. Bár arra azért én se mertem volna gondolni, hogy egy golyóval az oldalamba fogom érezni azt, hogy élek? Ha csak perceim is maradtak hátra akkor is jobban pezsget körülöttem minden, mint bármifélealsó kategóriás akciófilmben. Nem akartam én lenni az a főhős, aki meghal és a film maradék részében csak könnyek között emlékeznek rá. Szegény, ártatlan Kathy, aki csak belecsöppent és az átlagosnál is unalmasabb élete a feje tetejére került azért, mert vágyott egy társa és nem magányosan akart meghalni, miközben a szomszédja macskájára figyel. Joe hangja már csak szűrve jut el az elmémbe és azt még érzem, hogy valamit meghúz és a levegő alig jut a tüdőmbe, de a fájdalom még azt jelzi, hogy igen is élek. Megszenvedek azért az átkozott halálért. Megkönnyebbülés lenne, ha most egyszerűen vennék egy utolsó légvételt és egyel kevesebb gondja lenne Joe-nak. Én pedig minden gondomat hátra hagyhatnám.
A sötétség ölelése hideg és remegő, mintha azt akarná, hogy még jobban szenvedjek, hogy tudassa velem, hogy én akartam élni, akkor érezzem milyen is az. Élvezzem minden percét. Csak az, hogy a vérem melege csak jobban fázásra ad okot. Nyitnám a számat, miközben a nevemet hallom. Olyan, mintha a pincéből szólna hoznám. Csak hagyj magamra. Ennyi lenne a mondani valóm, de csak nyitódik és csukódnak az ajkaim. Mit tettem, hogy így felharagítottam azt, aki a sorsunkat írja? Fortuna igencsak bekaphatja!  
A világ körülöttem forog és hirtelen megállt volna a föld és az idő is. Nem szólok, már a próbálkozást is inkább abba hagyom, a mozgást pedig eddig sem akartam túlzásba vinni. A kezemet megpróbálom a sajgó oldalra csúsztatni, nincs erőm. Visszacsúszik az oldalamon és a hűvös levegő megsimogatja az arcomat, ahogy nyílik és csukódik az ajtó.
- Joe.. – halk nyöszörgés, bár inkább csak könyörgés és félelem jár át.
Itt hagyott! Tudom, hogy ezt akartam, de olyan félelmetes, hogy megtette. A külvilág félelmetessé vált, ahogy egy kocsiba hagyva várom, hogy örökre lecsukódjon a szemem és soha többé ne teljen meg levegővel a tüdőm. Mindhiába. Nem hittem volna, hogy tényleg egyedül fogok meghalni. Egy könnycsepp gördül le az arcomon, miközben beletörődőm abba, hogy ennyi volt.
Harminckét évem alatt talán sose gondolkoztam el, hogy mit akarok igazán. Volt egy házam, egy jó nevű öröklött ügyvédi irodám és most már tisztességesen átérzem, hogy milyen volt, mikor Kory meghalt. Egyedül egy golyóval. A hideg valóság szinte pofán nyalt. Két év telt el és a sors iróniája, hogy úgy halok meg, mint az ikertestvérem. A tüdőm sípolása már szinte háttérzajnak se mondanám. Csak, mint valami apró jel, hogy igen is élek még! Még. Nem tudom meddig és miért? De a kínzó fájdalom kezd alább hagyni, a lelkem békesség felé halad. Meg kellet volna köszönnöm még neki, hogy utoljára kötődhettem valakihez. Nem volt merszem, most pedig csak a szívem lassuló ütemére tudok figyelni, ami a fülemben dübörgött, de most már csak néha érzem, hogy a bordáim között valami dallamosan verődik. Még egy kicsit bírd ki. Utoljára akarom, utoljára el akarom neki mondani, hogy mennyire.. Ne, ne. Még ne. Nem jutok oxigénhez az elmém még üvöltene, hogy lélegezzek, de nem tudok. A tüdőm már nem moccan.  
   
Katherine Hodge

Inside of me, I will be angel, or a devil

Katherine Hodge

Tartózkodási hely :
anywhere
Hozzászólások száma :
19
Join date :
2020. Aug. 12.
Age :
36

What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: What if...?   What if...? EmptyVas. Szept. 06, 2020 5:41 pm

What if...?


Még reagál, felelne, de annyira mégsem megy már. Egyszerre könnyebbülök meg nagyon kicsit és rémülök meg, még jobban. Miattam került ide a saját ostobaságom miatt.
- Maradj velem, Kathy – hajolok közelebb a füléhez. Már tapasztaltam, mennyire hatásos tud lenni, kerültem ilyen helyzetbe, s most velem akarom tartani Kathyt.
Próbálok minél gyorsabban haladni, s lehetőleg feltűnés nélkül. Ismerem az utat, de elég elhagyatott ahhoz, ne nagyon jöjjenek utánunk.
- A segítségedet kérem, Holy – már a hangomból tudja, milyen segítségre is van szükségem. Kölcsönösen segítjük egymást, de nagyon ritkán tesszük, mert mind a ketten kockáztatunk.
Kinyitom a kocsiajtót, hogy rálásson egy pillantással a sebre. Ki fogom tudni emelni Kathyt a kocsiból, de addig is tudja majd Holy, mivel áll szemben.
- Ne kérdezem, mi történt. Hozd a kanapéra – a házba siet, míg óvatosan kiemelem Kathyt, s beviszem.
- Minden rendben lesz, Kathy, tartsd ki – fogalmam sincs, kinek mondom, vagy magamnak.
Amit mond Holy, megteszem, elsőként a kezem mosom meg, felkészülve.
- Joe – Holy hangja nem bíztató, még akkor sem, ha nyugodtan mondja, azonnal odasietek. A légzését figyeli és már ettől kiráz a hideg, de nem mondok semmit.
- Mit tegyek? - érzem, ahogy a fejem hideg lesz, de rendbe kell rázódnom, hogy tudjak segíteni.
Csak csináltam, tettem, amit mond, ki akartam kapcsolni agyam azon részét, ami állandóan azon pörög, hogy elveszíthetem Kathyt.
A kezeim mosom ismét, mikor megjelenik Holy, egy váltás ruhával.
- Egyél is, még ha nem is megy most le semmi. És nem, nem fogok kérdezni semmit. Pár napig tudtok maradni, de utána nem akarlak itt látni a házamban, érthető voltam? - Nincs fenyegetés a hangjában, mindig is a tények embere volt. - Pihenj te is, rád fér.
De csak ülök Kathy mellett, a fotelben és figyelem, s azt is, ahogy Holy időnként megvizsgálja Kathyt. Végül leülök mellé közvetenül és megfogom a kezét. Szeretném érezni is, hogy miként van, figyelem az első jeleket, ahogy magához tér.

Joe Thornton

Inside of me, I will be angel, or a devil

Joe Thornton

Tartózkodási hely :
Ahol nem találnak meg
Hozzászólások száma :
17
Join date :
2020. Aug. 13.
Age :
37

What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: What if...?   What if...? EmptyVas. Szept. 06, 2020 7:13 pm

Joe & Kathy
run for our lives
Mindig úgy éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. Na, itt nem arra gondolok, hogy család vagy egy gyerek. Hanem mintha nem lennék egész. Vártam arra, hogy megjelenjen az a pont, amitől teljes leszek. A barátnők nyaggatására persze elhittem, hogy tényleg az elvárásoknak megfelelően elértem abba a korba, ahol az életemből a gyűrűs párom hiányzik a gyerekkel. De itt a halál kapujában nem épp ezeket hiányolom. Az emlékeket, azt, hogy elmentem bárhova is, ahova akartam. Valamiféle bakancslista. Pedig mindig is megakartam nézni a Kínai nagy falat, vagy az Eiffel tornyot. Ezek, amik hiányoztak, az élet, nem csak a monoton munka, amit még otthon egy pohár bor mellet is a laptopomba merülve űztem. Visszagondolva egészen unalmas életem volt.
Bár ez rohadt nagy változás volt, két nap után lelőnek, mert hülye mód az első online rapid randi után beengedem a lakásomba, hogy foglyul ejtsen majd most az életemért küzdők.
Minden egyes légvételemmel nehezedik a mellkasom. Hallom, hogy tartsak ki, meg itt van velem. Érzem őt, akarom őt!
A hideg már átjárja a testem minden négyzetcentijét. A fájdalom múlik és a békesség nyalogatja a lelkemet. Felsóhajtanék, de nem moccan a mellkasom.
Még ne. Annyi mindent elakarok mondani Joenak. Főleg azt, hogy nem szeretem az omlettet és csak azért nem ettem meg, amit készített. De biztos nagyon finom volt.
De az elmém is elsötétült, már nem érzek, nem lélegzem.
Aztán a békességet átveszi valami más. Hirtelen mintha újra éreznék a tüdőm megtelik levegővel és a fájdalom azonnal átjárja a testem.
Szólnék, sikítanék. De nem tudom. Érzem, hogy éget az oldalam és a szám kiszáradt.
A testem sem mozdul viszont melegséget érzek a tenyeremen. Minden erőmet összegyűjtöm és megmozdulnak az ujjaim.
Kinyitom a szememet, mintha valami ki akarná égetni a retinámat. Persze, a sötétség után még a legapróbb fény is zavaró.
Amint kipattannak a szemeim mozdulnék, azonnal fel akarok ülni. Nem tudom, hogy mennyi ideig voltam eszméletlen.
De csak egy nyögésre futja az erőmből és visszahanyatlok a párnákra. Szólnék és mindent elmondanék, de nem tudok megszólalni.
Csak a szemeit nézem, hálás vagyok, hogy megtette. Azt mondta nem hagyja, hogy meghaljak. Megtartotta a szavát.
- Kö..kö..köszönöm. – rekedten nyögdécselem ki a szavakat, ahogy az oldalamhoz simítom a kezemet. Most már örökre emlékezni fogok, hogy milyen az, ha nem a biztosat választod. Azt még nem tudom, hogy jó. Vagy nem jó értelembe fogom használni.
Örökre nyoma marad, hogy valaha is adtam esélyt Joenak. Leírhatatlan a fájdalom, ami bennem van. Nem csak a testi, hanem a lelki is. Ennyire érezhető, hogy élek? Nem tudom akarnám -e még, ezt átélni.
Elengedem a véres pulóveremet, kezét keresem, hogy megérintsem. Érezni akarom a melegét. Nagyon fázom és az egyetlen, amit most tényleg akarok, az, hogy érezzem őt. Nem csak álom volt, tényleg létezik Ő! Érzem. Tudom. Látom.   
   
Katherine Hodge

Inside of me, I will be angel, or a devil

Katherine Hodge

Tartózkodási hely :
anywhere
Hozzászólások száma :
19
Join date :
2020. Aug. 12.
Age :
36

What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: What if...?   What if...? EmptyKedd Szept. 08, 2020 9:12 pm

What if...?


Míg Holynak segítettem, csak arra figyeltem, csak arra tudtam figyelni, mert azt akartam, hogy Kathyt életben maradjon. Holy pedig nagyon jó sebész. Némán tettem, szorítottam, fogtam, adtam, amit kért. A vér látványát megszoktam, a halálét sosem fogom tudni. Ezért sem fogadtam jó szívvel, mikor a felettes hidegvérrel közölte azt, hogy ugyan, mit is számít egy ember. Aztán teljesen lefagytam a hírre, mikor bekapcsoltam a tévét. Rengeteg ember élete menekült meg. Sosem tudtam felfogni azt a kérdést, már bácsikám is kiakadt ezen, mikor kérdezte. S most itt van Kathy, akiért küzdünk, ahogyan ő is küzd az életéért.
Amikor viszont Kathy sebét már kötözte Holy, a gondolataim újra nekieredtek.
Nem kellett volna elmennem arra a hülye Tinder randira. Hagynom kellett volna, hogy Kathy azért legyen dühös rám, mert nem mentem el a találkozóra. Nem kellett volna bekopognom akkor hozzá. Senkihez sem mehettem volna igazából, miért éppen hozzá kopogtam be? Most az lenne a legnagyobb gondja, hogy a szomszéd macskájának elég tejet és ennivalót adott-e.
Holy kezét érzem a vállamon. Felnézek.
- Nincs értelme a mi lett volna ha kérdéseknek – a szőnyegre siklik vissza a tekintetem, majd kisvártatva bólintok.
- Igazad van.
- Neki, most itt van rád szüksége.
Sóhajtok egyet, majd nyelek. Igaza van.

Már nem tudom, hogy szeretem-e, amit csináltam. S már azt sem tudom, hogy volt-e értelme az egésznek. Egy falat sem megy le a torkomon, hiába Holy nézése. Csak jóval később magamhoz pár falatot, felismerve, ha innen menni kell, akkor szükségem lesz az erőmre. Nagy a kísértés, hogy itt hagyjam Kathyt, a biztonságban. Ami csalóka biztonság, nem hiába küld el minket Holy is.
Többször is megsimítom a haját, kiigazítom arcából. Csak maradjon velem, maradjon velünk!

Az ujjai mozdulatára a kezemben még jobban dobogni kezd a szívem, s reménykedve tekintek a szemei felé.
- Maradj, maradj – felelem nyugtatóan, s másik kezem tenyerét a mellkasára helyezem, hogy óvatosan tartsam fekve. - Megsérültél, pihenned szükséges.
- Fáj valahol? - kérdezem aggódva, s a szemeibe feledkezem. Felém kapaszkodó kezét megfogom, s finoman megszorítom, hogy érezze, itt vagyok vele.
Szomorúan mosolyodom el, s némileg megkönnyebbülten, mikor megszólal.
- Megígértem – suttogom, s közben Holy lép hozzánk, hogy megvizsgálja Kathyt, amire inkább az ablak felé fordulva nézek ki, hogy ne érezze magát Kathy kényelmetlenül. Mire visszafordulok, egy tiszta felső is van Kathyn, s a pohár tartalmából is látom, hogy inni is kapott, noha infúziót is kötött be neki, amit mindig csodálok nála, hogy van a készletében..
- Megmaradsz, minden rendben lesz, de pár napot feküdnöd kell.
Visszaülök Kathy mellé, előtte Holy szemeibe tekintek hálásan.
- Köszönöm, Holy – mire szusszant egyet, aztán elmosolyodik.
- Felesküdtem – feleli könnyedén, aztán magunkra hagy.
Leülök Kathy mellé, s ha engedi, megfogom a kezét.Egy ideig nem tudok megszólalni, megkönnyebbülten tekintek rá, s arcára szabaduló tincseit újfent kiigazítom, finoman megérintve haját, arcát.
- Nagyon sajnálom, Kathy. Nem szabadott volna, hogy belerángassalak ebbe az egészbe.

Joe Thornton

Inside of me, I will be angel, or a devil

Joe Thornton

Tartózkodási hely :
Ahol nem találnak meg
Hozzászólások száma :
17
Join date :
2020. Aug. 13.
Age :
37

What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: What if...?   What if...? EmptySzer. Szept. 09, 2020 7:52 pm

Joe & Kathy
run for our lives
Az, hogy a valóság vissza szippantott magába, csúnyán arcon törült, a fájdalom. Egyszerűbb lenne felsorolni, hogy mi az, ami nem fáj. De persze ki préselni magamból a szavakat még nem tudom. Oké, vágytam arra, hogy megtudjam milyen az élet, ha mást csinálsz, mint a megszokott. A fájdalom mellet még is van valami más, olyan érzés, amit máskor nem éreztem. A szabadság és az élet érzése tölti meg a lelkemet.
Félnem kéne, rettegnem, undorodnom kellene Joet, amiért ez történt velem. Hiszen, ha nem hozzám jön be este, akkor talán most is valami bírósági védőbeszéden gondolkodnék egy pohár borral és a laptopommal, édes kettesben. De nem tudom utálni! Nem megy. Ahogy engem néz, a lelkembe lát. Megköszörülöm a torkom, hogy valami értelmes is elhagyja a számat.
- Semmi. – hazudok, elég rá néznem marja a bűntudat, ha megmondom, hogy jelenleg a légvétel is fáj akkor már összekaparná magát és lelépne. Sose látnám többet.
Nyitnám a számat, hogy megoldunk mindent, mikor egy nő lép mellém. Meglepetten és kissé zavarba esve engedem, hogy felhúzza a pulcsimat és megnézze a sebet, fertőtlenítő csíp, így összeszorított fogakkal szisszenek fel, ahogy a hűs kötés csillapítja a lüktetést. Mire észbe kapok, kisebb-nagyobb fájdalmak közepette kapok egy tiszta pólót, és végre valahára egy pohár víz is a markomat üti. Úgy iszok, mintha a sivatagot gyalogoltam volna végig.
- Köszönöm. – mosolyodom el, a hallottak alapján. Azt hiszem neki köszönhetem, hogy Joe jelenleg nem roppant össze. Ahogy lejjebb nyomódik a kanapé és megérzem a meleg kezét összefűzőm az ujjainkat. Az, ahogy gyengéden a hajamhoz ér csak mosolyt csal az arcomra. Megfogom a másik kezét és ajkaimhoz húzva belecsókolok a tenyerébe.
- Ha még egyszer bocsánatot kérsz, én foglak lelőni! halk kuncogás felért millió egy apró késszúrással, amitől összerezzenek és felsóhajtva elengedem az egyik kezét.
- Nem maradhatunk. Te is tudod, hogy holnap el kell mennünk. – körbe pillantok. Bármennyire is kényelmesnek tűnik a kunyhó, még egy embert nem veszélyeztethetünk.
- Ne is gondolj arra, hogy elhagysz! Joe, én... – nagyot nyelve elfordítom a fejem, de nem húzom el a kezem, csak a hüvelykujjammal simogatom a kézfejét. Sose voltam a szavak embere, mármint a saját életemben. Hogy mondjam el egy idegennek az érzéseimet? Sehogy. Miért zúdítsak rá mindent, most! Egy traumán vagyunk túl és kitudja mennyi lesz még az életünkben? Meddig lesz életünk?
- Amikor megláttam, hogy vérzek és azt hittem meghalok. Borzalmas félelem fogott úrrá! De tudod miért? Mert nem éltem, nem voltam bátor és sose tudtam milyen az, hogy valakiért aggódj! – felsóhajtok és a szemeibe nézek, a fájdalom sugárzik belőle. Miattam. Borzalmas érzés.
- Én nem attól féltem, hogy nem fogok élni. Attól féltem, hogy ez fog veled történni. Okolod magad. Olyanért, amit én akartam. Az igazság érzeted a legvonzóbb tulajdonságod Joe. – elmosolyodva szorítom meg a kezét.
- El akarom mondani neked, hogy nem tudom meddig élek. De tudnod kell, hogy… - nem tudom kimondani. Egyszerűen nem. Inkább csak feljebb próbálok ülni, nagyon kényelmetlen így feküdni. Mellesleg húzódnak a varratok is, olyan mintha valami oroszlán marcangolta volna szét az oldalam. Sehogy sem jó. Bár igyekszem megtalálni a pózt, ami tökéletes. Bár kétlem, hogy az ebben a helyzetben létezik.   
   
Katherine Hodge

Inside of me, I will be angel, or a devil

Katherine Hodge

Tartózkodási hely :
anywhere
Hozzászólások száma :
19
Join date :
2020. Aug. 12.
Age :
36

What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: What if...?   What if...? EmptyHétf. Szept. 14, 2020 5:35 pm

What if...?


Aggódva, bűntudattal és kétseggel telve figyelem, s ugyanakkor szeretném, ha meg is tudnám nyugtatni, hogy minden rendben lesz. Rendben kell lennie, nagyon akarom, nagyon dolgozok azon, hogy így legyen, de egyre inkább csak a növekvő sötétségben tapogatózok, ahogy ásom bele magam az információkba.
S nem, egyáltalán nem fogom utálni azért, hogy ha ennek vége lesz, nem hogy látni sem akar, de tesz arról, hogy ne ússzam meg mindezt. De mindez nem érdekel, az érdekel, hogy Kathy jól legyen, hogy felépüljön és soha de soha ne essen baja.
- Tehát fáj – keresem Holyt, aki az előbb még a hálójába vonult vissza, de a zajokból tudom, hogy még nem ment aludni.
Aztán ott is terem, hogy megvizsgálja Kathyt.
- Van még fájdalomcsillapítód? - Arrébb megyek, helyet adva neki, remélve, hogy van még injekcióban neki fájdalomcsillapító. Nyugtalan vagyok, de nem mutathatom ki, nem akarom a frást hozni Kathyre. Elég hallanom mindazt a fájdalmat, amin keresztülmegy, miközben Holy ellátja, megvizsgálja.
Tartok attól, ugyanakkor úgy gondolom, meg is érdemlem, ha ellöki a kezem, ha nem akar hozzám beszélni.
Megkönnyebbülve, halvány mosollyal és meglepődéssel vegyesen fűződnek össze ujjaim az övével. Olyan jó lenne, ha csak ezzel meg tudnám menteni.
A mozdulatban is megállok, úgy keresem a tekintetét, ahogy érzem ajkait a tenyeremben.
Csak figyelni tudom, ahogy kuncog, a szavai, a tettei, ajkai érintése a tenyeremben teljesen olyan, mint egy villámcsapás. Aztán lassan visszakúszik az idő és annak múlása.
- Nekem kellett volna kapnom azt a golyót - suttogom.
Ahogy elengedi a kezem, most én fogom meg ismét az övét.
- Pihenned kell. Szükséged lesz az erődre és most nem vagy olyan jól, szükséges pihenned - nem véletlenül nem többes számban beszélek. Féltem és féltem attól, ha tovább rohan velem, akkor nem fogja túlélni.
Egyszerre leszek boldog és egyszerre aggódok még jobban. Nem szeretné, hogy elhagyjam. Csakhogy így nagy veszélybe sodorhatom. A visszásság az, hogy mindkét esetben veszélyben van. Csak melyikben eshet nagyobb baja? Nagyobb, mint ami most történt vele. A simogatására végigszalad rajtam valami, behunyom a szemeim, nem tudok egy időre megszólalni.
- Kathy... - lassan veszek egy nagyobb levegőt és kinyitom a szemeim. - Én azt gondoltam... - aztán csak becsukom a szám és pár másodpercre csöndben maradok és visszasimítom az ujjammal.
- Nem akarlak. De veszélyben vagy, én sodortalak bele s lehet, hogy jobb – aztán csak sóhajtok egyet. Ez a két érzés, a kettőssége is, teljesen új.
Döbbenten nézek rá, hiszen mindazt a félelmemet, amit gondoltam, az igaz. Csak némán tudok ránézni, a szavak még a fejemből is teljesen messze futnak.
Így elsőre nem is fogom fel, amit mond. Mert... mégsem az, amitől tartottam. Valami egészen más.
Egy ideig csak nézek rá. Ő akarta? De hogyan? Mármint... az igazságérzetem....
Finoman szorítom vissza a kezét, ahogy rápillantok.
- Mert olyan döntést vittem véghez, amiben neked kevés beleszólásod volt. Semmi, hogy pontosabb legyek – felelem bűntudattal.
Pár hete még azt mondtam volna, hogy ne mondjon ilyet, közbevágtam volna. De most... akarom neki a biztonságot, hogy nem lesz baja, de éppen nem azt bizonyítottam be. Már majdnem megkérdezném, mit, mikor megmozdul.
- Várj, segítek. Át tudsz karolni? - S ha engedi, akkor a hátánál úgy fogom meg tenyeremmel, hogy gond nélkül feljebb tudjon helyezkedni, ha akar.


Joe Thornton

Inside of me, I will be angel, or a devil

Joe Thornton

Tartózkodási hely :
Ahol nem találnak meg
Hozzászólások száma :
17
Join date :
2020. Aug. 13.
Age :
37

What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: What if...?   What if...? EmptyCsüt. Szept. 17, 2020 1:03 pm

Joe & Kathy
run for our lives
Annyi érzelem dúl bennem, hogy fogalmam sincs, melyiket kéne elsőnek kimondanom. De mindegy. Szépen sorjában. Így, hogy meghaltam egy kicsit meg fel is éledtem, megfogadtam, ami a szívemen az a számom! Akkor előkerülhet az ügyvéd énem. Bár a belsőm nagyon is küzdene, de a testem azért még behúzza a kéziféket és jelzi, hogy csak szépen lassan haladjunk.
- Az jobban fáj, hogy lefeküdtél, pont vele! – közlöm mielőtt megjelenne az önkéntes orvosom. A szomorúság szinte már kínzóan hat a hangomba. Hiszen igen, elmondta. A nagy szövege a randink után másik nőt visz fel magához. De, mindegy nem is akarok ezen agyalni, ment volna hozzá, ha nem épp akarná levadászni? Ironikus, mindig a jók szívják meg.
Mikor megjelenik Holly, megrázom a fejem és rá nézek.
- Köszönöm megvagyok, nem kérek semmit. -ellenkezek, nekem csak ne mondja meg, hogy mi kell. Nem akarok könnyíteni a lelkén. Lássa milyen mikor fájdalmat okoznak. Felsóhajtok, hogy Holly elsétál és inkább becsukja az ajtót. Tehát hallotta. Remek.
- Semmivel sem lennénk előrébb, akkor most én aggódnék érted…-nagyot nyelek, na jó, minden haragom elpárolog, ahogy kimondja a szavakat és megsimogatom a kezét. Bármennyire is sérült az egóm, sosem akarnám, hogy ő sérüljön meg. Arról nem is beszélve, hogy nekem az első az lett volna, hogy becibálom egy kórházba. Számomra nem rejlik olyan opció a zsebembe, hogy van olyan, aki megmenthette volna az életét.
- Pihenni? Mikor olyan feszült vagy, hogy érzem? – kérdőn nézek rá. Esélyem sem lenni pihenni, miközben ő csak fel s alá sétál a szobában. Tudom mit akar mondani, ha erőre kapok menjek biztonságos helyre és soha többé nem fogom látni. Elfordítom a fejem. Nem tudom mi lenne a legjobb döntés ebben a helyzetben. Viszont valamit ki kell találnunk.
Nem szólalok, nem akarok. Most inkább nem mondanék semmit. Mert igen ő tette ezt velem, de én akartam, hogy tényleg eljöjjön arra az átkozott randira. Végül persze vissza gondolva inkább haza kellet volna mennem és nem tovább erősködni. Lassan kifújom a levegőt. A monológomra nem válaszol. Ne érti, látom a szemeiben. Hogy nem tudja mire akarok kilyukadni. Nem baj. Jobb is. Amúgy sem kéne pluszban leterhelnem. Megköszörülöm a torkom és inkább befejezem a monológomat. Helyette megpróbálok helyezkedni.
Nem tudom eldönteni, hogy lángol, vagy szúr az oldalam, de veszett ügynek bizonyul ez a próbálkozás.
Bólintok a kérdésére és átkarolva, hogy segítsen és egy párnát próbálok a hátam mögé tuszkolni. Viszont a közelségétől meglódul a szívem.
Nem akarom elengedni, de végül még is csak megteszem, ahogy vissza dőlök, hogy félig ülő helyzetbe legyen a sebemre csúsztatom a tenyeremet, hogy elnyomjam a fájdalmat.
- Köszönöm. – nagyot nyelek és inkább a pólóm szegélyével játszadozom. Most inkább nem mondok semmit. A legjobb dolog lesz, ha tényleg nem mondok ki mindent. Bármennyire akarom.
- Pihenj te is. – motyogok alig hallhatóan. Jobb lesz ha ma inkább másról nem beszélünk.    
   
Katherine Hodge

Inside of me, I will be angel, or a devil

Katherine Hodge

Tartózkodási hely :
anywhere
Hozzászólások száma :
19
Join date :
2020. Aug. 12.
Age :
36

What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: What if...?   What if...? EmptyPént. Szept. 18, 2020 7:15 pm

What if...?


Először meglepetten nézek rá, értetlenül. Hogy jön ez most ide?
- Egyértelmű volt, hogy nem akarsz velem többé találkozni – felelem értetlenül. Az sokkal inkább fáj, hogy nem vettem észre semmit és beleestem abba, amibe nem akartam.
A válaszra csak Kathyre nézek és határozottan ránézek.
- Nem. Holy – nézek rá, s finoman megérintem az alkarját, ha menne. - Kérlek -  a tekintetét keresem. Tudom, mire esküdött fel és ismerem ebben.
- Nem tudom, mi a fene van közöttetek, nem is érdekel. De orvos vagyok és nem tűrök dolgokat. Az ostoba fafejűséget, hogy de jó szenvedni, azt végképp. Azt éred el ezzel, kislány, hogy Joet hátráltatod, mert a fájdalom miatt nem tud a tested a gyógyulásra koncentrálni és lassúak lesztek. Felőlem mehetsz fájdalommal is, ha annyira akarsz, de csak mondom, hogy ezzel Joe-t és egyben magadat is hátrányba hozod. Szóval. Játszod a sértettet és hagyod meghalni mind a kettőtöket vagy túllépsz a sértett kislányos büszkeségeden és azt teszed, ami mind a kettőtöknek segít?
Csak a szemöldököm vonom fel Holyra, aki közben már készíti elő a fájdalom csillapítót, aztán megáll várakozva.
- Ahh, igazi katonaorvos vagy, Holy – sóhajtok egyet.
- Az hát. Reszkessetek – felelek konok tömörséggel. Talán éppen ezért kedvelem.
Holy annyiban ismer, hogy nem igazán vagyok ragaszkodós típus. S ha valakit így vigyázok, akkor az sokat jelent nekem. De látom, hogy inkább magára dühös. És hogy mind a kettőnknek lekeverne egy óriási taslit. Erre gondolatban elmosolyodom. Holy egyenes és őszinte, katonaorvosként nem tűri az ellenkezést és köntörfalazást.

Nagyra kerekednek a szemeim, ahogy kimondja a szavakat.
- Aggódnál? - suttogok, rekedtes hangon. - Inkább én. Nem ezt kellett volna... nem így. Inkább … - nem tudom, mi inkább. Hirtelen sokkal több mérleg került fel a nyelvre és veszélyesen billegni kezd az összes.
- Hogy? - De végül is, igaza van és ha...
Nagy levegőt véve, lefelé nézek, újfent megsimítom a kézfejét.
- Valakinek figyelnie is kell.
Ekkor újfent nyílik Holy szobaajtaja, két fegyverrel a kezében.
- Azt majd megteszem én, nektek most pihenésre van szükségetek. És ne kelljen pirulát beléd tömnöm Joe, hogy végre pihenj. Kimerülten az erdő széléig sem juttok.
Hálásan nézek rá, mire visszacsukja a szobaajtót, miiután a kézifegyvert átnyújtja nekem, két tárral együtt. Tudja, hogy tudom használni, pedig nem akarom, mindig is fegyver ellenes voltam. A szobából is tud figyelni.
- Hagyd, majd odarakom, ne mozogj, a sebednek nem tesz jót – suttogok a fülébe, s a párnát odahelyezem, ahova szeretné, biztosan tartva a hátánál.
Mennyire más ez, mint az az éjjel? Életem végéig szégyellni fogom azt az estét, ami valójában... megértem. Akár bemegyek azon az éjjelen hozzá, akár nem, ő már nem élne, mert lehetségesen tudhat valamit, amit nem kéne tudnia. Ha összerakom a mozaikot, összeáll az a kép. Egy pillanatra megakad bennem a levegő, annyira hirtelen jár át a felismerés. Nem hagyhatom, hogy megtegyék!
- Minden rendben van – suttogom tovább neki, mikor érzem, kapaszkodik még belém és érzem, hogy én is. Az előbbi felismerés megrémiszt és ösztönösen óvóbban fogom, tartom.
- Ne köszönd – felelem halkan.
Egy ideig csak nézem a kezét, ahogy a sebre szorítja, s legszívesebben finoman rátenném.
- Azt hiszem, igazad van – talán így Kathy is pihen, ha lát engem is pihenni. Ebben reménykedek. Az egyik kanapéra ülök át, s egy takarót terítek magamra, az egyik kezembe veszem a fegyvert. Mind a kettővel kiválóan lövök, de cselként mindig a jobb kezembe fogom.

Joe Thornton

Inside of me, I will be angel, or a devil

Joe Thornton

Tartózkodási hely :
Ahol nem találnak meg
Hozzászólások száma :
17
Join date :
2020. Aug. 13.
Age :
37

What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: What if...?   What if...? EmptyVas. Okt. 04, 2020 2:21 pm

Joe & Kathy
run for our lives
A sértett kislány a belsőm rejtekéből azért előkívánkozott. Olyan érzés volt, mit mikor a gyantázás közben nem szólnak csak letépik a bőrödről a ragadós masszát és minden porcikád megremeg. Pont ilyen érzés volt, mikor Joe közölte velem, hogy másnap már másik nővel feküdt le. Tudtam jól, hogy borzalmas volt a randink, viszont én megpróbáltam mindent. Ő nem volt ott fejben. Akkor is sértve voltam, de így... Nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy minden erőfeszítésem a kukába kötött ki. Inkább nem is reagálok a szavaira, csak sírni lenne kedvem. Viszont Holy nem igen tűri az ellenkezést és Joe is inkább a maga lelke miatt akarja, hogy ne érezzek fájdalmat.
Miért is ellenkeznék? Hagyom, hogy a tű a bőröm alá furakodjon és összeszorított fogakkal fordulok el. Nevetséges, hogy a fájdalomcsillapítót úgy kapod meg, hogy még utoljára azért fájjon.
Szó szót követet én pedig úgy tettem, mintha nem épp rólam lenne szó. Mert azért rohadtul nem esik jól, hogy így az arcomba vágják a valóságot. Általában ez fordítva szokott lenni és én vagyok az, aki könyörtelenül elmondja az igazságot. Viszont, mint mindent ezt is ki kell próbálni. Pont, mint az oldalamon lángoló lyukat.
- Joe, csak hagyd. – legyintek a szavaira. Mert legyen szép és jó. Attól még biztos vagyok benne, hogy a lelkiismerete nem hagyja nyugodni.
- Hogy érzem? Nem tudom elmagyarázni, de feszültséged átjárja a sajgó porcikáimat. - megvonom a vállam. Igazából én se tudom elmondani, hogy lehetséges vagy épp mit érzek, de azt tudom, hogy nem jó érzés az biztos.
Már pont nyitnám a számat, mikor ismételten közbe vág Holy. Nagyon hálás vagyok neki, de két percet sem tudunk beszélni anélkül, hogy megjelenjen és beleszóljon. Felsóhajtok kissé fájdalmasan és végül némán figyelem a történéseket. A fegyverektől kiráz a hideg és azt hiszem a mostani helyzetemben nem is meglepő. Csak Joe kezébe tartott fegyvert figyelem, ahogy megremeg a szám és elfordítom a fejem.
Sose lesz vége, mikor nem egy fegyver társaságában kell aludnom. Tudom, hogy küzdeni kell, de attól még jobban félek, ha egy szobában kell vele tartózkodnom.
Jó érzés volt, hogy ismét közelkerültünk egymáshoz és éreztem a meleg leheletét a fülemnél. Simogatni kezdem a tarkóját, de hirtelen csak az üresség ölel át. Ahogy átpártol a másik kanapéhoz és csak feljebb húzom a plédet magamon.
Éjszaka többször felriadok arra, hogy Holy a sebemet nézi, gyengéd még is van benne valami félelmetes, ami miatt nem igen ellenkeznék vele. Csak hagyom, hogy a pólóm alatt tapogasson, néhol felszisszenve. Naná, hogy fáj és a ragasztó leszedése sem a kedvenc szenvedési formám.
Reggel megdörzsölve a szemem látom, hogy Joe mellkasa egyenletesen süllyed és emelkedik. Holy megjelenik.
- Kicsit felfrissíteném magam. – suttogom, ahogy ismét az oldalamhoz férkőzik. Oldalra néz, ő is Joet nézi, majd bólint. Segít feltápászkodni. Azt hiszem, ha nem kellene ennyire pisilni, akkor sose kelnék fel. A tenyeremet az oldalamra szorítva sétálok mellette és megmutatja mit hol találok.
A fürdőben az erő közepén nem sok választásom marad, de legalább a vért lemoshattam magamról és egy fésű is jót tett. Egy székre ülve a hajamat lófarokba gumizva végzek.
Kibotorkálva a konyhába lehuppanok és egy forró csésze kávét kapok. Amit örömmel kortyolok.
- Joe még pihen? – érdeklődöm ő viszont némán bólint. Remek, szóval úgy tekint rám, mint valami koloncra az ismerőse nyakán. Aki miatt akár meg is halhat.
Felsóhajtva inkább csak a bögrébe menekülök és csendben iszogatom azt.   
   
Katherine Hodge

Inside of me, I will be angel, or a devil

Katherine Hodge

Tartózkodási hely :
anywhere
Hozzászólások száma :
19
Join date :
2020. Aug. 12.
Age :
36

What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: What if...?   What if...? EmptyKedd Okt. 06, 2020 10:33 pm

What if...?


Annyira tudtam, hogy Holy végül csak úgy kimondja, mi is a helyzet. Akcióban ezt kedveltem és kedvelem benne most is, előre jutni csak így lehet. Csakhogy Kathy nem katona és... már nem tudom, mi a jó.
Csak szusszantok egyet. Nem igazán érzem azt a luxust, hogy bármit is hagynom kéne, de jelen pillanatban nem tudom, hogy jobb lett volna-e és nem, egyáltalán nem akarok belegondolni. Legfőképpen azért, mert a logikám és a megérzésem azt mondja, mi éppen a jobbik rosszban vagyunk.
- Hogy? - Nézek rá értetlenül. Gondolkodom, jár az agyam a lehetőségeken és nem egyáltalán nem érzem jól magam abban, hogy Kathyt is belerángattam az egészbe.
Az eszemet jobban szeretem használni a fegyvernél, még akkor is, ha nem csak kiképzésen szereztem gyakorlatot a használatában. A logika jobb. Tisztább és érthetőbb.
Ahogy megsimítja a tarkóm, az az érintés végigcikáz rajtam, egy pillanatra meg is áll bennem a lélegzet, becsukom a szemem, noha a kezeim tudják, minek kezdtem neki, s kényelmessebbé tették Kathy fekvését.
Holy egy pohár vizet is odatesz elém, s csak most iszom meg.
Mikor érzem, hogy hiába akarok éberebb lenni, húz az álmosság, ráébredek, hogy Holy kevert valamit az italba. De mire mérgesen morrannék egyet, addigra magával ránt a sötétség.
Nem ébredek meg arra sem, ahogy Holy többször megnézi Kathy sebét és őt. Néha a jó a sötétség, mindent képes átmosni. A sötétség után hirtelen rohannak meg a képek. Összefüggések, előremutató képletek, alig vagyok képes követni, így hagyom, hogy érkezzenek, aztán menjenek, s értelmezés helyett megjegyezni akarom. Hirtelen szűnik meg a képsorozat, kipattan a szemem némán, addigra a kezem már a fegyver markolatán van.
Felismerem, hol vagyok és .... nagyot sóhajtva simítok végig, a most már borostás arcomon.
Felállok. Ami azt illeti sokkal frissebb vagyok és sokkal tisztábbak a gondolataim is. A kávéillat mindent betölt, s meglátom őket a konyhai részen.
- Ezek után nem biztos, hogy akár egy csésze teát megiszok nálad legközelebb – pillantok komoran Holyra, ahogy odaérek. Ez nem a legjobb döntése volt, előtte. Most viszont, hogy pihentebbé váltam, a gondolataim és vele a lehetőségünk, sokkal tisztább és nagyobb lett. Nem tudom, hogy mérges vagy hálás legyek érte.
- Nagyon szívesen – tesz elém is egy csésze kávét, mire félrebiccentem a fejem. Mintha meg sem hallotta volna, mit mondtam neki az imént. - Nem tea.
Fanyar humora mindig is volt, de erre most csak sóhajtok megint egyet. Túl sokat kockáztat most értünk ahhoz, hogy megbántódjak.
- Hogy érzed magad? - komolyan tekintek Kathyre és az arcára. Egy napot még jó lenne, ha tudna pihenni, legalább. S nekem is lenne időm, s kell is, nyomokat eltüntetni, s infokat szerezni.
- Mire lezuhanyzol, kész a reggeli – Holyra nézek a szavaira. Amit azt illeti nagyon rám férne.  
- Ezt a napot még töltsétek itt, de holnap reggelre nem akarlak itt látni benneteket. De addig, sehová. Kathynek pihenésre van szüksége.
- Nem biztos, hogy maradhatunk addig – az eddigiekből ítélve, még mindig van náluk tégla és jó lenne kipöckölni.
- Tudtál pihenni? - Fordulok megint Kathy felé. Még mindig aggódok érte.

Joe Thornton

Inside of me, I will be angel, or a devil

Joe Thornton

Tartózkodási hely :
Ahol nem találnak meg
Hozzászólások száma :
17
Join date :
2020. Aug. 13.
Age :
37

What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: What if...?   What if...? EmptyCsüt. Okt. 08, 2020 7:00 pm

Joe & Kathy
run for our lives
Mindig is előre tervezett volt az életem. Minden órám megvolt szabva, mikor, mit, hova. De most... Most nincs választásom, az van, amit Joe mond és az állandó nem épp jellemző az életemre. Hiányzik a régi unalmas életem. Helyette most meg kell tanulnom, hogy kell viselkedni egy adott szituációban. Milyen az, mikor valaki golyót repít az oldalamba vagy épp egy idegen ember házába meghúzódni és persze az életemet is rá bíztam. Bár nekem ebbe már nem igen nekem volt választásom. Megmentett, de látszik rajta, hogy nem szívesen veszi a társaságomat. Mellesleg még Joeval sem tudok úgy beszélni, hogy ne szóljon bele a dolgokba. Mintha bárki is kérdezte volna a véleményét.
A kávésbögrének ütemesen hozzá csapódó kanalamat megszakítja Holy, ahogy pár tablettát tesz elém. Gondolom fájdalomcsillapító. Hiszen már szinte az arcomba vágta, hogy kislány módjára viselkedem. Rendkívül megsértett azzal, hogy belekontárkodott egy személyes beszélgetésbe. Ami még mindig nyitva maradt. Úgy érzem nem is fogjuk ezt lezárni.
Bekapkodom a bogyókat és belekóstolok a kávéba, amit már annyira megszédítettem, hogy valószínű kihűlt. Mikor megjelenik a férfi az ajtóba. A monológját végig hallgatva kikövetkeztetem, hogy nem önszántából nem ébredt fel arra, hogy távoztam a szobából. Hiszen eddig minden rezdülésemre riadtan figyelt fel.
- Megvagyok. – figyelek fel, miután nekem szánta a kérdését és rohadtul nincs kedvem semmiről beszélgetni vele, miközben egy harmadik fél, minden szavamat kicsavarja. Még ha igaza is van. Tudom, hogy nem szabadna sértődni, de a lelkem van, még ha látszólag neki nincs. Nem vagyok rendőr, vagy C.I.A. embere, vagy bármelyik fegyveres erőnek a tagja sem. Én még mindig ügyvéd vagyok és nem tudom kikapcsolni az érzelmeimet.
Felnézek a nőre, aki eddig némán szorgoskodott és most is idegennek érzem a nevemet a szájából. Fantasztikus, még egy nap ott. ég ez az egy éjszaka is sok volt, nem ám még egy teljes nap. Felsóhajtok, ami kissé fájdalmasra sikeredik.
Viszont örülök, hogy nem csak én nem kívánkozom tovább itt maradni, bár valószínűleg Joe más miatt távozna. Amit ugye én nem értek. Össze vagyok zavarodva és nem segít, hogy úgy kommunikálnak, hogy én semmit nem igen fogok fel.
- Igen. – válaszom ismét röviden és hidegen hangzik, végül a csészét az asztalra helyezve felpattanok, hogy magukra hagyjam őket. Amúgy sem világos miről diskurálnak így legalább magukra maradnak. De túl gyorsnak tűnik és az oldalam éles fájdalom miatt összerándul és a szék támlájába kapaszkodva szorítom az oldalamat. Picsába.
Könnyek szöknek a szemembe. Nem tudom a fájdalmat kizárni a létezésemből. Miután a lüktetés csillapodik lassan ballagok vissza a kanapéhoz. A vérem még látszik egy foltban. Meghalhattam volna. Csak azért, mert az utolsó kapaszkodóm a boldogsághoz egy őrült beborozott éjszaka után ebbe fulladt.
Nem bírtam vissza feküdni, így csak az ablakhoz léptem, hogy a kinti tájat vizslassam. Nem sok minden látszik, mindenhol fák vannak. Ami nem meglepő egy erdőben vagyunk.
Könnyeim végig gördülnek az arcomon. Nem a fájdalom miatt. Nem is a helyzet tette ezt velem. Én. Én voltam az ostoba. Nagyot nyelve az oldalamra szorítom a kezem és próbálok nem gondolkodni. Viszont nehéz a néma csend csak jobban kínoz. Belefogok őrülni a saját gondolataimba.
Mindig kíváncsian olvastam azokat az eseteket, ahol valami támadás volt és miként történik a tárgyalás. A papíron lévő szavak nem adják vissza a fájdalmat. Most, hogy már tudom milyen, ha fáj tudom mekkora kihívás egy ilyen személyt védeni. Biztonságot nyújtani neki, megígérni, hogy soha többé nem fog megtörténni vele. Ígéretek, üres szavaknak tűntek a fehér felületen. Talán nem is lehet ezt megígérni. Soha senki nem tudja ezt biztosítani. Főleg nem ebbe a romlott világba.
Fejemet a falnak döntöm, hogy továbbra is a fák néma hajladozását figyeljem, ahogy játékosan kap bele a szél a lombjaikba. Megnyugtató, és az arcomról letörlöm a sós könnycseppjeimet. Fel sem tűnt, hogy némán üvöltve patakoznak a könnyeim. Mér régen abba kellet volna hagynom a sírást. De a gondolataimba merülve nem is tudtam mi történik körülöttem.
- Csak legyen vége…   
   
Katherine Hodge

Inside of me, I will be angel, or a devil

Katherine Hodge

Tartózkodási hely :
anywhere
Hozzászólások száma :
19
Join date :
2020. Aug. 12.
Age :
36

What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: What if...?   What if...? EmptyVas. Okt. 18, 2020 8:33 pm

What if...?


A kávé illata jól esik, a reggeli otthonosságot idézi fel, amit általában percre pontosan töltök el, és ez csak némileg igaz. A reggel az enyém és ébresztőnek a futás egy egészen jó elfoglaltság. Kávét meg inkább bent iszok. Most már csak ittam. Messze van időben az is és már nincs értelme hátrafelé forogni. Csakis előre. Úgy legalább nagyobb esélyünk vagy egyáltalán esélyünk lesz túlélni.
- Örülök – halvány mosoly jelenik meg az arcomon, s elkapom ugyan Holy rezdülését, tudom, mikor villan a szeme, de nem foglalkozom vele. Nincs helye sem sértődésnek, sem sértődésnek. Semmilyennek. Vagy lehet, ez esetben a foga az ott marad az illetőnek. Nincs idő most lélekápolgatásra. Még akkor sem, ha mar a lelkiismeret-furdalás, hogy Kathyt ebbe belerángattam. Azzal pont nem segíteni, hanem hátráltatni fogom magunkat és sodrom még nagyobb veszélybe őt.
- Az jó – kortyolok a kávéba, majd a felét felhajtom. Hagyom, hogy kimenjen, hiszen nincs ideszögelve. A zuhany jót fog tenni, így el is tűnök a kis helyiségben, hogy felfrissüljek. S közben ismét tud járni az agyam, hogy összerakjam, ami szükséges. Holy a férje pólójából és nadrágjából már odakészített, ami meglep. Nem igazán osztogatós fajta.
Kilépve az ajtón csak Kathyt látom merengeni, a reggeli illata belengi az egész házat. Éhes vagyok.
- Jössz reggelizni? - Pillantok Kathy hátára, majd ismét az asztalhoz ülök, Holy már rámol össze.
- Bemegyek a városba. Akkor... - elgondolkodva néz rám. - Mire estére visszatérek, addigra nem akarlak itt látni benneteket. És nem kinyiratni magatokat, világos? - A villát fogom a kezembe.
- Azon leszünk – nézek rá, majd leteszem a villát, ahogy felállok és egy pillanatra átölel. Nem egy érzelgős fajta. Megpaskolja a hátam, majd a kocsijának kulcsát és táskáját kapja a kezébe.
- Pirulát szedd még öt napig, fontos. Szia, Kathy! - azzal kiviharzik az ajtón, majd rövid időn belül a motor zúgása beindul, majd elhal, ahogy az út felé veszi az irányt.

Ajándékként egy laptop hever a konyhaasztalon, előttem. Felnyitom, s míg beindul, addig a reggelivel is végzek, majd a gépet magam elé húzom. Minél előbb el kell tűnnünk innen, addig előttünk, mögöttünk, tisztává kell tenni a terepet.


Joe Thornton

Inside of me, I will be angel, or a devil

Joe Thornton

Tartózkodási hely :
Ahol nem találnak meg
Hozzászólások száma :
17
Join date :
2020. Aug. 13.
Age :
37

What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: What if...?   What if...? EmptySzer. Nov. 04, 2020 4:23 pm

Joe & Kathy
run for our lives
Elmondhatatlanul nehezemre esik ezt a sok érzést feldolgozni! Senki nem tudja milyen lenne azt átélni civilként, amit most át kellet élnem. Azt hiszem ezt még a legrosszabb ellenségemnek sem kívánnám. Hogy miért? Mert feldolgozhatatlan. Sőt, most azt sem tudom, hogy lehetnek olyanok, akik ezt önként vállalják. Mármint, komolyan belegondolnak, hogy fegyveres emberekkel szembe menni? Másokat megvédeni rohadt nagy felelősség és arról nem is beszélve, hogy mekkora bátorság kell hozzá.
Már a gondolattól is összerezzenek és önkéntelenül az oldalamhoz kapok. Fáj. Még egy darabig fájni is fog. Ettől nem tudom, hogy nyugodtabb vagy frusztráltabb legyek.
Hallom, hogy Holy és Joe még molyolnak a konyhába. Úgy se nagyon érteném, hogy miről van szó. Ezért inkább maradok az ablaknál és próbálok megnyugodni. Az életemet mentették meg, de nem tudom, hogy ez jó dolog lenne. Most, hogy élek még több akcióban kell részt vennem.
Ha meghaltam volna, legalább lezárt ügy lenne és nem kéne attól aggódnom, hogy újra bajom esik.
Amikor meghallom a nevem hátra fordulok és már csak az ajtó csukódását látom. Joe az asztalnál ül és eszik meg egy gép is van előtte.
Oda sétálok és leülök az asztalhoz és néma csöndben a reggelimmel foglalkozom. Nem akarom zavarni, most figyelnie kell és nem az én nyafogásomra koncentrálni. A sóért nyúlok, mindent megsózok, tipikusan az az ember vagyok, aki még a sót és megsózná.
Lassan eszek, még a gyomrom nem készült fel rá, hogy bármit is befogadjon. Viszont tudom, hogy kell az energia, így mindenképp meg kell gyürkőznem az étellel.
A vízből kortyolva néha felpillantok a férfira, aki teljesen beleveszik a számítógépbe.
Eddig is sejtettem, hogy nem lehet ő a tettes. Most viszont teljesen biztos vagyok. Ha Ő lenne, akkor én már régen valami hideg tálcán feküdnék várva a temetésemet.
Mire végzek az evéssel elveszem előle is a tányért, hogy elmosogassak. Sose szerettem a rendetlenséget és valamivel legalább Holynak is kedveskednék azzal, hogy rendet hagyok magunk után. Így tényleg csak a mosogatóhoz lépve engedem meg a vizet és a szivacsba kapaszkodva a mosogatóba merülök, ahogy a tányérokat és csészéket tisztítom. Mikor végzek csak a víz csobogására figyelek.
Majd inkább visszamegyek a lakrészünkre és próbálok valami kincstári rendet faragni, bár nem emlékszem, hogy milyen is volt előttünk, próbálom a legszebben elrendezni. Viszont a takaróval már meggyűlik a bajom és fáradtan huppanok le a párnák közé.
Nem tudok még annyit teljesíteni, amennyit szeretnék. Nagyon hamar elfáradok és ez még jobban bosszant, mint gondoltam volna. Kifújom a levegőt és a kezeim közé temetem az arcomat. Pihenés kell, de közben tudom mennyire kockázatos az, ha most teljesen elhagyom magam. Így inkább ülve hajtogatom a plédeket, amiket a fürdőbe cipelve megállok a konyhaajtóba.
- Te, hogy vagy? – kicsit fáradtan kérdezem tőle. Kicsit mogorva voltam vele, de attól még aggódom érte. Közelednék felé, de nem tudok. Meggátol a félelem. Nem tudom elmondani, hogy mi is az pontosan. Egyszerűen lehet, hogy nem más, mint a félelem a visszautasítás.
   
Katherine Hodge

Inside of me, I will be angel, or a devil

Katherine Hodge

Tartózkodási hely :
anywhere
Hozzászólások száma :
19
Join date :
2020. Aug. 12.
Age :
36

What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: What if...?   What if...? EmptyHétf. Nov. 09, 2020 7:16 pm

What if...?


A mozgásra rápillantok Kathyre. Jobban van, nagyon remélem.
- Jó étvágyat – s újra beletemetkezem a gépbe.
Két emberre kell gondolnom, s ebből Kathy nem éppen erre edződött, s mindenki annyit tud nyújtani, amennyit a leggyengébb. De sosem hagynám hátra, ha nem lenne nyomós indokom. Az pedig az, hogy ő életben marad. Viszont, ha most itt hagyom, nem marad életben. Így jön velem, ezzel nagyobb esélye lesz túlélni.
Az információk gyűlnek, a szálak bogozódnak, de még mindig nem elég, hogy csak előrukkoljak, élem, s létezek és megteszem mindezt.
Nem veszem észre, hogy a teríték eltűnik, az adatokat figyelem, s az egyesek közötti információváltásokat. Fenébe, hogy még mindig nem áll össze az egész! Sosem erőltetem, hogy az legyen a végeredmény, amit én gondolok el, mert az sosem egészen biztos, hogy az igazi eredmény, vagy ok. Ezért is várok és inkább válunk kámforrá. Szükséges még idő, hogy menjen a dolog.
- Jól – már csak egy kis idő szükséges, Kathynek meg még pihenés. - Miért nem pihensz le még egy kicsit? Jót tenne.
Nincsenek itt, nem tudják, hol vagyunk, még úgy sem, hogy fenn vagyok a hálón. Ebben vagyok még nagyon jó, s ki is használom.
- Érdemes lenne takarót és ruhát összeválogatnod, még nem tudom, hová tudunk menni majd az éjszaka – pillantok rá. És mert jó, ha van vészforgatókönyvünk.
Kis idő múlva lehajtom a gépet és kihúzom a kábelt a konnektorból, s becsúsztatom a táskájába. Katonai laptop, a legjobb.
- Segítek pakolni – jobb, ha nem emelget és pakolászik annyit.
- A gyógyszered és a kötszerek... A pultra odakészített egy hétre valót – pillantok a pultra, majd Kathyre.
Belépve a hálóba, kinyitom a szekrényt és egy nagy sporttáskát dobok az ágyra, s elkezdek kivenni pár holmit, s két takarót is rádobok, ahogy behúzom a cipzárt.
- Feltankolom a kocsit s mehetünk. Hogy érzed magad? - Nézek rá komolyan. Tény, hogy akárhogy is van, akkor van nagyobb esélye túlélni, ha velem jön.



Joe Thornton

Inside of me, I will be angel, or a devil

Joe Thornton

Tartózkodási hely :
Ahol nem találnak meg
Hozzászólások száma :
17
Join date :
2020. Aug. 13.
Age :
37

What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: What if...?   What if...? EmptyCsüt. Nov. 12, 2020 7:49 pm

Joe & Kathy
run for our lives
A néma csönd, ami körül leng mindkettőnket már kínzó. Mindig is a csacsogós fajta voltam, akinek be sem áll a szája. De tudom, hogy most az a fontos, hogy hagyjam nyugodtan dolgozni. Bár nem azt mondom, hogy némaságban könnyű lenne feldolgozni azt, hogy összekellet foltozni mert meglőttek. Annyi kétes gondolat van most a fejemben, hogy csak csapongok a gondolataim között. A hangja kicsit nyugtatóként hat rám és elmosolyodom. Már amennyire fáradtan tudok.
- Csak összerámoltam. Nem tudok feküdni. Tétlennek érzem magam. – harapom be az alsó ajkam. Nem mintha nem jutott volna el az agyamig, hogy csak úgy tudok segíteni, ha pihenek és hagyom, hogy a testem gyógyuljon. De, nem tudom mit ér, ha a lelkem darabokban van. Viszont, most nem a lélekápolásra kell koncentrálnom.
Bólintok a szavaira, legalább kicsit is hasznosnak fogom érezni magam. Még ha egy számomra idegen embernek a holmijai között kell kutakodjak. Mondjuk az jobban megrémiszt, hogy Holy cuccait kellet át kutatnom valami ruha és takaró után. Azt még fel sem fogom, hogy lehet az utcán kell maradnunk. Bár kitudja hol lehetnénk biztonságba.
Mikor két vastagabb takaróval bűvészkedek megjelenik Joe és átveszi az irányítást. Remek, még ezt se csinálhatom egyedül. Felsóhajtok, ami persze fájdalmas nyögéssé alakul és az oldalamhoz kapok.
- Remek. – morgom, ahogy lehuppanok a fotelba és figyelem, ahogy rutinosan pakolászik.
- Szerinted Holy bánná, ha kölcsönkérném tőle azt a fehér meleg mellényt? – kérdezek szememmel egy másik fotelba hajított mellényre bökök. Nagyon tetszik és tényleg nem akarom kifosztani, de az enyém most tönkre ment és imádom a mellényeket.
Oké, elteszem, meg keresek vizet meg valami harapni valót. – inkább kimegyek és magára hagyom. Nem is akarom feltartani vagy valami. Még a végén megjelenik Holy és kioszt megint, hogy ne kérdezősködjek csináljam, amit mások mondanak és jó lenne, ha életbe maradnék pár napig, ha már összestoppolt.
- Jól vagyok, ne kérdezgesd. Ha baj van szólok. – hm, talán Holyra kéne többet gondolni aztán megy ez, mint a karikacsapás.
Még ha ez nem is olyan, mint ami én vagyok. Teljesen olyan érzés, mintha színészkednék, eljátszani valakit, aki nem én vagyok. Csak lehetséges, hogy életem végéig kell. Félelemmel tölt el, hogy mi van akkor, ha elfogom felejteni ki is vagyok valójában. Azért most nagyon felfordult a világom és annyi mindennel kell megküzdenem, hogy forog a fejem. Leülök az asztalhoz, hogy remegő kézzel elvegyem a vizes palackot.
- Csak menjünk. – bólogatok és gyorsan belekortyolok a vízbe. Le kell nyugodnom az agyamat kikapcsolni. Most pedig úgy kell viselkednem, mint egy robot. Ez mentheti meg Joe életét.
   
Katherine Hodge

Inside of me, I will be angel, or a devil

Katherine Hodge

Tartózkodási hely :
anywhere
Hozzászólások száma :
19
Join date :
2020. Aug. 12.
Age :
36

What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: What if...?   What if...? EmptySzer. Nov. 25, 2020 7:39 pm

What if...?


Összevonom a szemöldököm.
- Az lehet, de ezzel pont nem segítesz – önzésnek vélem ebből a szempontból, mikor azon vagyok, hogy segítsek neki. De többet pont én nem mondhatok, hiszen miattam került bajba. Valahogy a logika éltetett minden esetben, és itt a logikus a pihenés.
- Ugye megmondtam, hogy pihenned kéne. Szükséged lesz az erődre – pillnatok rá a hangra. Kathy nem kapott kiképzést, nem kell fickósnak lennie. Csak túlélnie. Így nem fogja, ha makacskodik.
A kérdésre bepillantok a kinyitott szekrénybe.
- Ahogy elnézem, az a mellény nem véletlenül lett oda téve – vagyis Holy szavak nélkül adott Kathynek egy mellényt. - És van kabátja is – sosem értettem a mellényeket, legfeljebb biztonsági mellényt vagyok hajlandó felvenni. A karoknak ugyanúgy melegítésre van szükségük, hiába érezni, nem fázik.
- Nem keresel semmit. Pihensz – nézek rá komolyan. - Mikor fogod fel, hogy most a pihenés a feladatod, ha azt akarod, hogy túlélj? Így nem segítesz. Azzal segítesz, ha pihensz. Megértem, hogy tennél valamit. Tedd ezt.
Sóhajtok egyet. Nem tudnak felhúzni, talán ez segített legtöbbször. Mert, van, amikor pattant valami. És akkor rendszerint rosszul döntök. Kiváló tanulóleckém van  most is.
- Fogom kérdezni, ha tovább ugrálsz, a helyett, hogy pihennél.
Mindent a kocsi csomagtartójába teszek, miután feltankoltam, s leellenőriztem mindent benne. Lecsukom a csomagtartót, majd újból bemegyek a házba, előtte körbenézek, de senki nincs rajtunk kívül.
A legrosszabb, hogy most sem mondhatom el, hova megyünk, mit csinálunk. Ha valami történik, jobb, ha a tervező tudja.
- Indulhatunk.
Ha látom, segístségre van szüksége, besegítem a kocsiba, s ha ellenkezni mer, már nem vitatkozom vele, csak megteszem. Nincs idő most az önsajnálatra, hanem cselekedni kell.
Hamar eltűnünk innen, arra viszont vigyázok, hogy Kathy ne hánykolódjon annyira s annyit a kocsiban, rutin ez is, de most még inkább figyelek rá.
Az információk, amik megérkeztek, hamarosan összeállnak teljes képpé. Ehhez viszont fel kell hívnom a nagybátyámat. Ő védett be eddig is, amennyire tudott, és a megoldást, amit kifundáltam, csakis az ő segístségével tudom megtenni. Addig kell időt nyernem, és eddig is ezen voltam, míg meg nem lesz mindaz az információ, amivel be tudok vissza lépni, hozzá.
Pár óra vezetés után megzizzen a telefonom. Nem a szokásos csengőhang, tudom, ki hív.
Félreállok, kiszállva, a kocsinak támaszkodom, úgy veszem fel.
- Hogy? - feszülten hallgatom. A vészesen fogyó időből még kevesebb lett. Bekerült a rendszerbe egy jobb bábu, ezek szerint jól láttam.
- Rendben – kinyomom a hívást, még belefértünk az időbe. Sóhajtok egyet és lehiggadnom nem kell, csak átgondolom, mi az, amit még indulás előtt meg kell tennem. Visszaszálok, Kathyre nézek, de nem szólalok meg. Szükségem van a csendre a gondolkodáshoz. Nem vagyok mérges, rá végképp nem. Sakkozok, elemzek. A vezetés pedig hozzásegít, hogy még jobban haladjak benne. Nem nagyon beszélgetek Kathyvel, ám mindig megállunk, ha kéri és külön is figyelek arra, hogy pihenjen, egyen-igyon és bevegye a gyógyszereket. Még mindig aggódom érte, ám az ő részéről egyre tisztábbnak látom a jövőjét.  S mégsem dédelgethetem magam ebbe, hiszen mint ahogy most is, kerülhet bármi más a gépezetbe és megkavarja az állóvizet.
Megállok a település szélén, elrejtve a kocsit mindenki elől, leállítom a motort.
- Gyalog megyünk be a házhoz, figyelhetik – nem ígérgetek semmit, csak azt, hogy mit teszünk. Egészen biztos figyelik. Nekem pedig viszont kell még egy kis idő, míg bezárom a kört és kinyerem azt a hiányzó elemet, amivel be tudjuk lökni az ajtót. Ezzel legfőképpen Kathyt akarom megmenteni. Azidáig az igazság hajtott, s most már nem csak az én bőrömet viszem vásárra.
Még egyszer alaposan végigpillantok rajta, szeretném tudni, mennyire érzi jól magát. Kórházban kéne lennie és gyógyulnia, nem egy fémdobozban zötyögnie.
A csomagtartóból csak a hátitáskámat kapom ki, benne Holy laptopjával.
- Két utcával arrébb van csak a ház – egy baseball sapkánt a fejembe nyomok azért, s Kathynek is átnyújtok egyet.
Úgy haladunk, hogy ne is lássanak, s ne is keltsünk feltűnést. Szeretném elérni a házat, minél előbb, ám a türelmetlenség az egyik legnagyobb ellenség. A félelem után.
A hátsó bejáraton nyitok be, sötétség honol az épületben, de tudom, hogy ott itthon van. Én lépek be előbb, körbenézek, majd Kathyt is beengedem.
- Joe? - a dolgozószoba felől érkezik egy hang, ismerős. Mozgás zaja, s meglátom az ismerős alakot.
Nem válaszolok, csak várom, hogy felismerjen. Várom, hogy jelezze, szabad-e beszélni. Végül átölel, s jó mélyen belesóhajtok az ölelésébe.
- Ő az, akiről beszéltél? - Pillant Kathyre. Bólintok.
- Kath... Katherine Hodge. William Patrick.
Nagybátyám egy ideig csendben néz Kathyre, majd rám pillant.
- Mennyi idő?
- Két óra.
- Tudok adni egy órát – majd ismét Kathy felé fordul.
- Örültem volna egy másabb környezetben való találkozásnak. Pihenni nem nagyon fog tudni majd elkövetkezendő órákban. Kérdésekkel fogják bombázni. Hogy meg tudja magát védeni, felkészítem.
Addigra én már eltűnök a nappaliban, míg ők a dolgozószoba felé tartanak.
- Mennyit tud? - Ül fel félig ráhelyezve testsúlyát, az íróasztala szélére. Még otthon is ing, szövetnadrág, s most felvette a zakót is. Nem véletlenül.



Joe Thornton

Inside of me, I will be angel, or a devil

Joe Thornton

Tartózkodási hely :
Ahol nem találnak meg
Hozzászólások száma :
17
Join date :
2020. Aug. 13.
Age :
37

What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: What if...?   What if...? EmptyCsüt. Dec. 03, 2020 5:49 pm

Joe & Kathy
run for our lives
Mindig is nehéz hánytatottnak éreztem magam. Próbáltam talpraesettnek tűnni vagy legalább próbálkoztam. A szavakkal könnyebben bánok, mint az emberekkel. Nehéz valakinek a bizalmába férkőzni, hogy megtudd tényleg igazat mond, vagy hazudik. Esetleg bűnös vagy ártatlan. Talán az ügyvédszakmához ez illik a legjobban. Tudni kell az információkat szűrni és persze azt is levonni, hogy igaz vagy hamis. Joe nehéz eset volt, mert annyira nem ismertem. Mármint a randinknál is furán viselkedett és hát mit is mondjak miután másnap éjjel megjelent még inkább zavartan és a tv is bemondta, hogy egy gyilkos nehezemre esett józanul ítélkezni.
Most pedig nem csinálok mást, csak bizonygatom, hogy jól vagyok mert még ezt is képtelenség elhinni. Oké, nem vagyok jól. Egy fűszál is stabilabban áll, mint én. Csak némán hallgatok a korholását. Csodálatos, mintha gyerek lennék, aki minden egyes mozdulatával, amit jól akar csinálni csak még nagyobb zűrt kelt.
Inkább kimegyek a szobából és a táskába gyömöszölöm a gyógyszereimet. Hálás vagyok érte, hogy megmentették az életemet, most még is csak koloncnak érzem magam.
Beülök a kocsiba, és csak megpróbálok azt a pózt megtalálni, amibe nem akarok meghalni a fájdalomtól. Tegnap este majdnem meghaltam, most pedig még dél sincs, de már zötykölődöm egy kocsiba, ami isten tudja kié. Bűnöző lettem, ha akartam ha nem. Még ha ártatlan is Joe, attól még jelenleg egy körözött bűnöző. Beharapom a számat és néha kérek két percet egy mosdóba, hogy meglessem a kötést. Egy zacskó jéggel vánszorgok már szinte vissza a kocsiba és mohón kapom be a fájdalomcsillapítókat, ahogy lüktet oldalamra nyomom a zacskót. Enyhe nyögés szalad ki az összepréselt ajkaim közül.
Borzalmasan fáj és hiába mondanám, vagy kiabálnék, nem segítene. Ugyan úgy szenvednék. Lenyelem a mérgem és csak várok, figyelem a kocsi suhanását és a táj változatosságát. Még gyönyörű is lenne, ha nem borzalmas titok lengene körbe minket.
Lesz valaha olyan, hogy nyugalom? Nem hiszem. A régi lakásomat szeretném, egy pohár borral és a kandallóban ropogó tűzet, ami kellemes meleget áraszt magából. Nincs kiszállás, nincs semmi. Csak én a sajgó oldalammal és Joe az életéért küzdésével.
Aztán elfogynak a fák és a házak lesznek többségben. Az utcák kuszán kacskaringóznak. Mikor megáll az autó. Felfigyelek Joe szavára, és követem az utasításokat csak némán a fejembe húzom a sapkát, hogy én is csak alig lássak valamit.
Amikor egy háznál eltűnik hatalmasat dobban a szívem, majd megkönnyebbülve sóhajtok mikor megjelenik.
Követem őt, figyelem a ház minden sarkát. Az utolsó hely, ahol voltunk egy véres mészárlásra emlékeztet. Sose fogok bízni senkiben. A neve a némaságban halkan cseng, még is mély és szinte már parancsolóan hangzott.
Amikor beérünk a szobába összerezzenek. Joet megöleli én pedig sután ácsorgok mellettük. Mintha egy kívülálló lennék. De figyelek a szavakra. Beszélt? Rólam? Ki ő?
Joe kezét megmarkolom, nem akarok bajba keveredni. Félek. Csak benne bízok. Bólintok, hogy felfogtam William, sokat nem mond, de nem is baj. Felsóhajtok. Ekkor viszont a markom üressé válik és egyedül maradok a férfival. Megrezzenek.
- Másabb? - nézek vissza rá. Oké, fogalmam sincs mit mesélt rólam Joe, de attól még itt maradhatott volna velem. Még jobban félek.
- [b]Én..[/b] - lehunyom a szemem, hogy összeszedjem a gondolataimat, majd letörlöm a legördülő könnycseppet a szemem sarkából.
- Semmit. Érti? Volt egy elbaltázott randink, másnap este beállított, hogy meghúzná magát nálam. Aztán.. - nagyot nyelek. - Hirtelen megjelent a tv-ben a riport, hogy megölte a kollégáit. Fogságban tartott. Győzködött, hogy nem Ő tette. Volt benne valami, amiért hittem neki. Aztán.. Egyedül maradtam. Mikor elmehettem volna.. Jöttek ők. Utána egy golyóval gazdagodtam. Nem tudom mi van és ki mit akar.. - fújom ki a levegőt. Észre sem vettem, hogy nem vettem levegőt.
- Mi fog történni Joeval? - aggódva tekintek fel, mindvégig a cipőmet néztem. Szégyellem magam, hogy nem tudtam megvédeni magam sem őt. Magam miatt már nem is aggódom. Most Joe a fontos. Nekem már senkim nincs.
- Hol van most Joe? - aggódva keresem a szemeimmel. A hiánya már szinte fájdalmat okoz. Mikor történt ez? Mikor szerettem bele abba, aki ekkora bajba sodort? Amikor meghaltam majdnem? Vagy már előtte a mosolya? Nem tudom.
- Figyeljen én nem vagyok fontos. Azt akarom, hogy Joe megússza. Nem Ő a gyilkos. Ügyvéd vagyok, ha kell én fogom védeni a bíróságon. Nem hagyom, hogy baja legyen. Ártatlanok nem bűnhődhetnek mások vétsége miatt! - állok egyik lábamról a másikra. Kicsit hezitálok is meg nem is. Egyszerűen csak megakarok szabadulni az érzéstől, hogy elveszítem őt.
   
Katherine Hodge

Inside of me, I will be angel, or a devil

Katherine Hodge

Tartózkodási hely :
anywhere
Hozzászólások száma :
19
Join date :
2020. Aug. 12.
Age :
36

What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: What if...?   What if...? EmptyVas. Dec. 06, 2020 8:41 pm

What if...?


Amikor kimegy, látom, hogy talán túlságosan kemény voltam hozzá. Csak sóhajtok egyet. Jó lenne, ha tudná, mennyire fontos, hogy pihenjen. Ha útközben rosszul lesz és idő, míg kórházba kerül, azt nem köszönöm meg magamnak.
A legsimább és zökkenőmentesebben vezetek a földúton, noha az idő eléggé sürget, már így is eleget szenvedett … miattam.
Minden kérésénél felmérem a helyzetet, de legfőképpen őt, jól van-e. Noha nem vagyok orvos, látok különbségeket. Ám szeretném, ha pihenhetne is, az autózás ilyenkor nagyon fárasztó tud lenni és szükségünk van arra, hogy legyen ereje és energiája.
Látom, ahogy a jeget odaszorítja. Ő nem ügynök és nem katona, nem várhatom el, hogy ugyanúgy zokszó nélkül viseljen el sérülést. De nem kérdezek semmit, csak az arcát és a szemeit figyelem, keresve, mennyire van jól.
Rakom össze a közben szerzett információkat, s tüntetem el a sajátunkat. Minél több időt nyerünk, annál jobban összerakom a kapcsolatokat és jut nekik kevesebb idő a takarózásra.
Csakhogy Will hívása jelzi, hogy az idő vészesen a végéhez kezd érni. S nem szeretem, ha sarokba szorítanak.
Ahogy megfogja Kathy a kezem, azonnal rápillantok. Ugye, nincs rosszul?
S akármennyire is furcsán hangzik, most sem mondom azt, hogy minden rendben lesz. Bácsikám hazárdjátékos a saját területén, s eddig csak a kegyelméből vagyok még két lábon járó körözött, nem pedig egy név a halottak listáján. Tisztában vagyok azzal, hogy ő is dolgozik a másik oldalról, abban is, hogy minél később érjenek a nyomomba. Finoman megszorítom Kathy kezét, s egy másodpercet sem akarok veszíteni, legfőképpen az ő érdekében, és a megszerzett információk érdekében. Az első sokk, mikor berakott a csoportba, még ma is elevenen belém mar. Akkor értettem meg, mekkora hatalma van.
- Egy könnyed grillparti, egy kellemes vacsora – halvány és nyugodt mosoly jelenik meg az arcán.
Az elbaltázott randira szélesebben elmosolyodik és megingatja a fejét.
- Tipikus Joe – a folyattásra elkomolyodik az arca, majd komorrá válik.
- Nem ő tette. Ő is a megsemmisítendők listáján szerepelt, s sikerült meglógnia előlük – a fogságra rápillant, majd bólint.
- Magának is mázlija van, hogy csak ennyit kapott. - a dolgozószobába érve hellyel kínálja Kathyt. - Addig jó, amíg keveset tud. A maga érdekében jobb, ha ez egyelőre így is marad.
Pár másodpercre csendben figyeli Kathyt Will.
- Először inkább magára kéne gondolnia. Kórházban lenne a legjobb helye, jó, ha orvos is látja a sérülését.
- Jelenleg gyilkosságért körözik. Az időnyerés arra szolgál, hogy bizonyítsa, nem ő tette.
- A nappaliban van.
Újfent csendben figyeli Kathyt.
- Ennyire fontos magának... az unokaöcsém? - Komolyan néz rá. - Nem túl szerencsés gyenge pontnak lenni valaki életében – az arca mégsem komor, némi öröm is van benne, a tekintetében is. - Nem is menne, csak olyan határozott ember hozzá, mint maga.
Feláll, tölt egy ujjnyi whiskyt egy pohárba,  majd átnyújtja Kathynek.
- Kórházba kellene mennie. Ha kibír még egy órát, utána örömmel viszem be magam – a karórájára tekint. - Addig pihenjen. Itt biztonságban van.
A nappaliba megy át, s már ketten jövünk vissza.
- Kathy – lépek hozzá. - Most szét kell válnunk. Itt jó helyen leszel. Will egy óra múlva visszajön és elvisz a kórházba.
A tervet már kifundáltuk a nagybátyámmal, de bármi közbejöhet.



Joe Thornton

Inside of me, I will be angel, or a devil

Joe Thornton

Tartózkodási hely :
Ahol nem találnak meg
Hozzászólások száma :
17
Join date :
2020. Aug. 13.
Age :
37

What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: What if...?   What if...? Empty

Ajánlott tartalom

Inside of me, I will be angel, or a devil



What if...? Empty
Vissza az elejére Go down
 

What if...?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: California :: Los Angeles :: Lakóházak-