Hihetetlen, hogy az életed mennyire könnyeden a feje tetejére tud borulni. Hogy mennyire könnyedén összetörhet minden, ami eddig szép és jó volt. A családom, ahol megvolt minden, ami csak kellett. Szerető szülök, gondoskodó nagy bátyó, akire mindig lehetett számítani. Ám az élet sosem túl kegyes és ezt nagyon korán meg kellett tanulnom, amikor apámat elbocsájtották. Hónapokon át próbálkozott és bár igyekezték ennek jelét elrejteni, a feszültséget megéreztem én is. Hiába voltam még alig pár éves, még a mai napig tisztán emlékszem a beszűrődő veszekedésekre, amiktől Liam próbál megvédeni. Emlékszem arra, ahogy egymással beszéltek, ahogy a bátyám felsőjébe kapaszkodtam és ahogy a könnyeimmel küszködtem. A pokol nem sokkal ezután jött.

Apám nagyon gyorsan elindult lefelé a lejtőn, hála annak, hogy nem igazán tudott munkát találni és már nem is nagyon próbálkozott. Így az ital felé fordult és anyánk volt képtelen dolgozni, aki viszont nem tudott nyolcórás műszakot vállalni az egészségügyi állapota miatt. A veszekedések egyre gyakoribbak és hevesek lettek, akárcsak a kapcsolatom a bátyámmal. Ő lett mindenem, akiben mindig bíztam és támaszkodtam, ha bajba kerültem. Mondhatni, hogy a személyes hősöm lett, bár elbukott, amikor a leginkább szükség lett volna rá. Amikor apám úgy döntött, hogy kihasználja a fiatal lányát, akinek az arcába vágta azt is, hogy csak egy örökbe fogadott kis vakarék. Ez magában lehetett az, ami megtört, bár a bekapott pofonok sem segítettek ezen. Így aztán hamar előkerült a kamera és tette azt, amiért jó sok pénzt kapott.

Liam észrevette mindezt, bár addigra már ez jó pár hónapja zajlót és egyre jobban kezdtem magamba fordulni, kivéve azon pillanatokat, amikor kettesben voltunk. Ránk is nyitott és akkor fellobbant bennem a remény lángja, hogy talán végre itt a vége mindennek. De tévedtem, oly nagyot tévedtem, hiszen gyerek volt még, akárcsak én és egy pofon után ájultan esett össze. Ezután már nem csak egyedül szenvedtem. De talán valahol mélyen örültem annak, hogy megtudta ezt a titkot, ezt a foltot, amit sosem fogok tudni lemosni magamról.

Mindez a pokol évekig tartott, egészen nyolcéves koromig, amikor edzés alatt a korlátnak löktek és a tanár látni akarta. Hiába ellenkeztem, hogy nincs semmi bajom, végül felhúzta a pólóm és meglátta a szégyenem nyomait. Elsírtam magam és pár óra, ami ez után jött, csak homályosan van meg. Talán a megkönnyebbülés miatt, hogy végre valaki meglátta mindezt, hogy végre valaki megtudta. Sírtam, mint soha életemben és azon az estén úgy aludtam, mint még soha. Az árvaház idegen volt, de legalább messze kerültem az „otthon”-tól, bár már jó ideje undorral mondtam ki ezt a szót arra a házra. Az apámnak nevezett embert lecsukták, aki később a börtönben halt meg. Ám a pénzt, amit rajtunk keresett, Liam örökölte 18 éves korára és vett belőle egy lakást ahová beköltöztünk.

Viszont én addigra már rég eltörtem, bár ezt előtte elrejtettem, vagy csak előtte álltam össze? Sosem tudom igazán, de ahogy befejeztem a középiskolát, nagyon hamar keveredtem rossz körökbe. Drogok, alkohol, fogadások, fegyverek, illegális alkatrészek vagy versenyek. Bár ezek közül szerencsére én csak az alkohollal éltem, bár láttam, hogy mit művelt az apámmal. Habár nem tagadom, hogy kipróbáltam jó pár dolgot az évek alatt. Bár eddig még nem öltem, bár már raboltam, nem is egyszer. Meg felszedtem egy pár bunyós mozdulatot is, amik párszor jól jöttek. Talán ezen életnek és a múltamnak hála történt meg az is, hogy az egyik este egy kis tasakkal tértem haza.

Egy kis zacsi droggal, amit ráadásul nem is magamnak vittem haza. Furcsa és nehezen leírható vágy tombolt bennem minden alakommal, amikor Liam közelében voltam és eljutottam arra a pontra, ahonnét nincs vissza út. Mindössze azért kellett a kis anyag, hogy a bátyám is biztos benne a legyen a dologba. Így aztán egy kis italozás közben belekevertem a poharába a szert és alig pár perc elteltével már arra ment az ár, amerre akartam. Átléptünk egy határt, amit a testvéreknek nem sosem kéne, bár nem is vagyunk vér szerinti testvérek, így aztán mit is számít?