Úgy alszok, mint akit fejbe vertek, mélyen, és képtelenség lenne felébreszteni. Meg tudnám szokni, hogy alszik mellettem valaki, és az a valaki lehetne mondjuk pont Milo. Mert ő fogott meg, és kész. Oldalra fordulok, és átölelném, de nincs itt, így az ő illatú párnákba és takaróba markolok bele. Hosszan morgok fel, de már itt is van mellettem, a hű testőröm, hogy lebasszon.
- Mondtam Anettnek, hogy készítsen minél táplálóbb kajákat, a húga meg üzeni, hogy ha be mersz menni így dolgozni, páros lábbal fog kirúgni az ajtón. Nem tudom hogy kivitelezi, de el tudom képzelni, ahogy nekifutásból, a tűsarkaival hátba rúg. – kezdi magyarázni, és már tömi is belém a vitaminokat, infúziót most nem kapok, mert utazni fogunk. Mindezek ellenére, csak morcosan pillantok fel Darrenre, de hagyom magamat, hamarabb szabadulok. A tegnap este jár az eszembe, hogy Miloval mennyire… szabadon viselkedtem, tán még botrányosan is, viszont… nem ellenkezett, és, nagyon jó volt vele lenni. Viszont, számos apró heget fedeztem fel, ami eddig szinte fel sem tűnt. Vagy…csak oda képzeltem őket?
- Nem, Anett, nézd – és a video telefonálást épp rám irányítja Darren, mire csak felvonom az egyik szemöldökömet, és épp Anettel nézek farkas szemet, az ágyból, a takaróim közül.
- Nézzenek oda Romero Dantes Bohen, még mindig az ágyban henyél! Mi ütött beléd, fiam?! – de nem válaszolok, csak csúnyán nézek a párosra.
- Nem inkább mi, hanem ki! – és itt mesél Milo vadkutyaságáról is Anettnek.
- Jaaj, alig várom,hogy találkozhassak azzal a fiúval. Remélem szeret enni, mert finom vacsorát készítek. – Anett lelkesedik, én is lelkesen pattanok fel az ágyóból, mire azért finoman elkap Darren, és elkormányoz a fürdő felé, ott azért magamra hagy. Itt megengedhetek magamnak némi vigyorgást, igen tetszik a fiú. Akarom őt, minden defektjével, mert nem telik el úgy pillanat, hogy ne gondolnék rá. Akarom, mert, megtehetem.
Bő fél óra alatt rendbe szedem magamat, egy shaket engedek meg magamnak, majd a repülőn eszek.
- Szervusz Milo, indulunk. – időzik el rajta a pillantásom, és elindulok a recepció irányába.
- A csomagjaid Darren már összepakolta, a gépeidhez nem nyúlt senki, azt hiszem, azok vannak már csak hátra, a repülőn eszünk. – az ajtóban megvárom, hogy összeszedje a maradék holmiját, és ha kell, át öltözzön. Amikor megvan, elindulok a kocsimhoz, és beülök hátra, bekötöm magamat, szótlan vagyok, de elégedett.
A repülőn megebédelek, Milo is kap, ha kér, bár igyekszem elterelni a gondolatait arról, hogy gépen van. Kérdezgetem a napjáról, arról, hogy mit szól a kis pónihoz, és szóba kerül az is, hogy meglátogathatná Kristályt időnként.

+25; durva beszéd, erőszakos tartalom

Magamhoz képest viszonylag jól aludtam és a tegnap kapott okos óra elemzése szerint is éppen elegendő hét óra valahány percre sikeredett. Bár ebbe az is belejátszik, hogy az utolsó erőmet is elhasználtam amikor Romero félrészegen nekem esett de nem bántam, és kellemes zsibogást érzek mindenhol. Ő meg se moccant amikor kimásztam mellőle, így kimentem a nappaliba hogy tovább szerkesszem a képet és aztán lementem egy kellemes masszásra is. Ez valahogy bejött, hogy egy órán kerestül csak gyúrják a testemet mindenféle komplikáció nélkül, és lehet hogy egy kicsit bele is szundikáltam. Nem tudom.
Fürdőköpenyben sétáltam fel a szobánkba, mert a wellnessre csak így mentem le miután bejelentkeztem, és a szavaira ahogy nekem szegezi, csak felhúzom a szemöldököm.
- Jah, neked is jó reggelt. Most?  - állok meg két gondolat között, de vállat vonok, és szétpakolok hogy valami ruhát vegyek fel, és aztán összerendezem a számítógépem, és a kameráim is, minden tartozékukkal, és aztán ellenőrzöm még egyszer. Nem rámoltam nagyon szét, és nincs sok cuccom eleve szóval... Hamar kész leszek.
Ideje hazatérnem, és egy ideig nem is akarok gondolni se erre a szürke szemű rohadékra. Lezárjuk a hétvégét.
- Mehetük - jelentem be ahogy minden megvan és zsebre tettem a mobilom is az irataim mellé, és követem Darrent. Romero már lent van a recepciónál, és kint türelmetlenkedik, de indulás előtt azért elszívok még egy cigit. Ha repülni fogunk, az sokáig fog tartani és ott fent nem lehet rágyújtani a füstérzékelők miatt.
A repülőn ebédelünk is, és egészen normálisan el tudunk beszélgetni önmagunkhoz képest és amikor leszállunk kinyújtóztatom magam és rágyújtok. Kell egy cigi, mielőtt beszállnék mellé a kocsiba, de...
- Hé, én nem erre lakom - teszem szóvá ahogy rossz irányba kanyarodik a sofőr de biztos van még valami terve, így nem kapálózom egyenlőre. Na, nem mintha bármiben is proaktív lennék, most inkább passzív szemlélődő vagyok. A garászból felsétálok mellette a lakásba, és körülnézek. Biztos nem itt lakik hosszabb távo, de elegáns és letisztult. Egészen jópofa. Nos, egésze addig amíg meg nem szólal.
- Nem érdekel hogy te mit akarsz. Nem fogok itt lakni - utasítom máris élből el. Nem költözök össze senkivel se, ez alól ő sem kivétel, nem is értem hogy gondolta ezt.
- Az egy dolog, nekem tök jó a saját lakásom, de... az illatok jók - szimatolok bele a levegőbe és megkordul a gyomrom. Jah, hát a repülőn ettünk utoljára.

Nem érdekelt, hogy merre lakott. Most más terveim voltak, és nem érek rá több száz kört futni, úgy lenne kényelmes ,hogy ha ő is hozzám költözik. Fogadó irodába kellett volna mennem, hogy magam ellen fogadjak, de tényleg. Ha Milóbol indulnék ki, akkor igazából, nyert ügyem lenne, mert sosem tudom, hogy mire számíthatok tőle, és mindig én jönnék ki belőle vesztesen, noha utálok veszíteni. Még túl fáradt vagyok ahhoz, hogy veszekedjek vele. Emlékszem arra, hogy vele voltam, de nem fogom az orrára kötni, hogy nagyon ritkán vagyok ilyen gyengéd, és ennyire… törleszkedő, már-már udvarló. Szerintem itt kellene megállnom, és kilépnem, hagynom, hogy hadd menjen, és soha többé nem látni. De tudom, hogy egy részem már a rabjává vált, annak ahogy a szadista énemet fogadta, az-az oldalam nem tud megszabadulni tőle.
Patt helyzet.
- Kár, pedig Anett, a házvezetőnőm erre az estére készült, legalább a vacsorát ne utasítsd el. – nem mondom, hogy idősebb nőről van szó, az anyja lehetne, ahogy nekem az anyám helyett anyám is, sokszor. Mert imád anyáskodni. Intek az étkező felé, és kinyílik az ajtó is. Anett az, és mosolyogva pillant ránk.
- Szép estét, Anett vagyok Romero úrfi házvezetőnője, erre parancsoljon Mr. Morris. – nem, Anett nem ütközik meg azon, hogy férfit hoztam haza, mert tud a becsípődésemről, és a húgomról is, és bár egyiket sem helyesli, de valahogy elvan vele, nem firtatja, legalább boldog vagyok a magam módján, és csak ez számít neki.
Talán, hogy Anett, egy idegen itt van harmadik félként, nem fog jelenetet rendezni.
Helyet foglalok az asztalfőn, mellém terített meg neki is Anett, így egyedül oda ülhet.
Nem hivatalos uniformist visel, egyszerű, mégis elegáns öltözék. Nem várom el ,hogy az angolok pingvin ruháit viselje ő is, ahogy Darren sem, bár azért tőle a hivatalos megjelenések miatt megkövetelem az öltönyt többnyire.
Megérkeznek az ételek, mind lefedve, és mosolyogva pillantok Anett felé, valósággal szárnyal, ő lenne a legboldogabb, ha nem egy emberre kellene főznie. Tudom, hogy összedugták a fejüket Darrennel, arról,hogy mi történt ott Texasban.
- Jó étvágyat, Milo. – látok hozzá az előételnek. Nem az éttermi művészi falatkák, azért kiadósabb adagok, hogy az ember tényleg jól lakjon. Nem fáradozok semmiféle zenével, de a világítás is kicsit lejjebb ment, hogy ne akkora fényáradatban együnk. Csak a házvezetőnőm dudorászása hallatszott a konyha felől. Ha nagyon rosszul érezné magát, biztos, hogy ilyesmit sem hallanánk onnan. A légkör sem az a karót nyelt.
- Hogy ízlik kincsem? – jelenik meg Milo mellett Anett, amikor már a második körnél tartunk.
- Őt nem kérdezem, mert tudom, hogy mindent megeszik amit elé rakok. Egyszer úgy kellett lerángatnom a konyha púltról, még fiatal korában, a rebarbara pudingot rántotta majdnem magára. – félre nyelek, és köhécselve nyúlok a poharamért.
- Deh… Anett!– szűröm karcos hangon, és homlok ráncolva kortyolok tovább a poharamból, szerencsére csak sima víz, különben a bor most végig karcolná a torkom, még jobban.
- Ugyan már Romero! – hajaj! Anett nagyon elfeledkezett magáról, én meg épp a torkommal vagyok elfoglalva, azért egy hátbaveregetést még kapok tőle. Megoldom a nyakkendőmet is, és félre dobom.
- Képzelje el, maga az első fiú, akit haza hozott! A párja vagy igaz? Annyira boldog lennék, ha végre nem egyedül élne. – hangosan dörren az asztalra a poharam, és figyelmeztetőn pillantok Anettre, nincs szükségem arra, hogy lejárasson Milo előtt. Túl sok személyes dolgot mond el rólam, ez pedig nem járja.
- Túl sokat fecsegtem, bocsánat. – igen, túl lelkes Anett. Még én sem tudom, hogy mi lesz ebből, noha egyetlen végkifejletet szeretnék.

+25; durva beszéd, erőszakos tartalom

Semmi de semmi kedvem egy újabb puccos körhöz, de végül is az illatok alapán a kaja jó lesz és azt még megvárom, de leginkábbb csak a szavai tartanak itt hogy ne sértsem meg a házvezetőnőjét, mert végül is ő nem tehet semmiről. Arról se hogy a főnöke egy elviselhetetlen puffancs, és nem fogom hagyni hogy uralkodjon felettem, az életem az enyém, és nem fogom úgy élni ahogy ő szerinte kellene. Ott fogok lakni ahol akarok, és nem kell semmilyen lakás, és összeköltözés. Ezekre én eleve alkalmatlan vagyok. Nem igazán társas lény, és hajnal fél háromkor is le tudok ülni játszani, és így nem érdekel senki más.
- Anett miatt - hagyom rá, és látatlan mondom csak, de aztán hirtelen ember is társul a névhez egy kissé testes, de mosolygós asszonyság személyében aki már köszönt is, és kissé kizökkent am ogorvaságból, mert nem számítottam ennyire nyílt és mégis barátságos fogadtatásra, főleg hogy ugye hogy én is férfi vagyok.
- Üdvözlöm Anett, örülök hogy megismerhetem - ennyi jómodor szorult belém mindössze és szemem sarkából látom hogy Romero szemöldöke megrándul. Na persze, vele sosem voltam udvarias és nem is leszek. Anett viszont nem tett ellenem semmit, és idősebb is mint én. Helyet foglalok és kényelembe helyezem magam az asztalnál, és most nem beszélgetünk. Egyszerűen csak hagyom hadd teljen az idő és inkább a lakást nézem meg jobban ahogy a széken ülve forgolódok, és aztén jönnek az ételek is.
- Jó étvágyat, Romero - szimatolok bele az első tányérba és a gyomrom most leküzd minden mindent és el is tüntetem az előételt.
- Nagyon finom. Arany kezei vannak, Anett - sóhajtok fel az első fogás után és a levesbe temetkezem. Fogalmam sincs hogy mit készített és hogyan de a végeredmény még engem is meggyőzött, és egy pillanatra irigységre is lobbantott. Majdnem megfulladok ahogy felnevetek az irreális képen ahogy Romero magára borít egy tál pudingot. Köhécselek egyet kettőt, mert ez azért érdekes lehetett. Talán van... emberibb oldala is. Végül is, Texasban is látszódott belőle valamennyi de le fogom tagadni. Még hogy vadkutya.... Pf.
Romeroval együtt fulladok lassan, ahogy Anett ismét megszólal, mert hogy én a párja lennék? Aligha....
- Ch, leginkább az új hobbija... - nem zavartatom magam túlságosan, mert ez végül is helytálló és szürke szemeimmel állom az ő nézését, ha épp rám mered. Márpedig....
- Mi van? Az vagyok nem? Az új hóbortod egy hétvégére - jegyzem meg tárgyilagosan, ahogy egy újabb falatot kapok be a főételből.

Figyelem, minden rezdülését, és látom, hogy nem tetszik neki a helyzet, de talán Anett enyhít a helyzeten egy kicsit, mesteri szakácsnő, és tudja, hogy hogyan kell a férfiakkal bánni, még az is eszik a főztjéből, aki nem éhes. Ismerem a fortélyait.
Kimérten húzom ki magamat, és pillantok rá mogorván.
- Nem, a hobbim nyerít, nem hozom haza, és nem is költözök vele össze, nem helyt álló a megállapításod. – folytatom az evést, és próbálom nem észrevenni Anett megrendült viselkedését, de csak kifog rajtam.
- Egy pillanat. – felkelek, és eltűnök a konyhában, a kis résen persze be lehet látni, bár ez hirtelen fel sem tűnik nekem, Anett mögé sétálok, és megérintem a hátát, megsimogatom, és váltok vele pár szót, csak… megcsörren közben a telefonom. Mire egy futó arc simítás kíséretében távozok.
- Örülök,hogy ízlik a főztöm, mindig szívvel lélekkel készítem. Ha van kedvenced, azt is. Szeretem, ha boldogok körülöttem az emberek. – magyarázza Anett. – A türelmedet kéri, a húga keresi.
Anett leszedi az előző terítéket, de a második fogásét még itt hagyja, és Milo körül settenkedik.
- Lehet, hogy szörnyű a természete, de tényleg te vagy az első, aki be tette ebbe a lakásba a lábát, roham tempóban kellett átalakítani a fenti részt, és azt a helyet is, ami a te lakrészed lenne. Nem vagy rá kíváncsi? A szobáidra? – Anett nagyon lelkes, és nem akarja, hogy a kis vendégük unatkozzon, egy percig sem.
Ha Milo benne van, akkor Anett elkíséri a hálószobához, új bútorok vannak benne, de minden sötét árnyalatú. Saját fürdő is jár hozzá, és a ruhái már be vannak pakolva.
- Nincs ideje magára, pontosabban… randizni nincs ideje. Nem tudja, hogy hogyan kell, mert nem tanították meg rá, amit akar, azt elveszi, így vagy úgy. Ez… nem feltétlen rossz, csak aki nem ismeri, az félre érti… - mesél Anett, akár az asztal mellett állva, vagy épp Milo leendő szobájába kísérve őt.
Én bárhol is vannak, Anettet hallgatom egy ideje, szegény asszony, nagyon a lelkén viseli azt, hogy jól érezzem magamat, és csak jót akar…
A távolból hallgatózom fél füllel, mert még mindig a húgommal beszélgetek a telefonban. Félig a telefonra figyelve, és Anett beszélgetését hallva, egy hangyányit ellágyul a szívem, hogy mennyire igyekszik törődni velem. Nem pasit akarok magamnak, az időmet akarom eltölteni vele, de nem a hobbim, valami más, és jelenleg amíg jól érzem magam vele, miért ne lehetne itt? Sokkal egyszerűbb, mint órákat utazni a lakására.

+25; durva beszéd, erőszakos tartalom

Nem terveztem ide költözni és nem is fogok. Még akkor sem ha fene, fenét eszik is, majd össze szedem a legfontosabb cuccaim, és keresek egy kiadó lakást, mindig van a környéken ahol eddig laktam. Mérhetetlenül dühít hogy helyettem döntötte el, hogy hol kellene élnem, mert semmi joga nincs hozzá, de ezt nem Anettnek fogom felhánytorgatni, ő tényleg olyan... pozitív karakter Romero mellett és meg is lep. Kissé szkeptikus vagyok, ahogy válaszol.
- Jah persze. Pedig velük kevesebb vitád lenne mint velem, de nyugi... nem lesz sokáig, efelől biztos lehetsz - mosolyodom el keserűen, mert nem fogok itt maradni. Ez nekem, nem kényelmes közeg és nem is akartam sose ilyen fényűző helyen lenni.
- Csak tessék, te itthon vagy - vonom meg a vállam, és nem igyekszem tenni azért hogy jobban érezzem magam. Egyedül a házvezető kedvessége az ami kicsit visszafog, mert melékeztet a nagyira. A Drága Nagyi. Össze is ugik a gyomrom, ahogy eszembe jut hogy milyen nagy csalódása lehetek az életben. Nem ilyennek, és nem ezt akarta hogy lecsússzak és Julien miatt az életem egy romhalom legyen. Elég nagy törés volt, de végül sosem sikerült neki betörnie, pedig esküszöm megpróbálta, és egy ideig a kedvence voltam, és mindenhová bemehettem nála.
- A húga... - hagyom rá, ahogy kényelmesen hátradőlök, és az első fogást emésztgetem, ahogy körülöttem settenkedik.
- Istenien főz Anett, ez tény. Sütni is szokott? - kérdezem, mert ha almás pitét is tud csinálni mint a nagyi.... feleségül kérem.
- Az biztos hogy a természete hagy némi kívánnivalót maga után, ezzel az uralkodási mániájával... - horkanok fel, és már csípőből rá is vágnám hogy kurvára nem érdekel, de nem akarom megsérteni, így inkább csak felkelek, és követem hogy megmutassa a szobáimat. Amit sosem fogok használni, és nem vagyok hajlandó alaposabban megnézni, csak végighordozom a pillantásom rajta. A kontrasztja mondjuk tetszik, hogy sötét témájú, legalább.... ennyi.
- Ennyire elfoglalt nem lehet. Mindenkinek arra van ideje, amire akarja... ha a lovaira van akkor magára is lehet.... - mormogom ahogy körülnézek még egyszer. Kifordulok innen, vissza az ebédlő felé, és vissza telepszem inkább a tányérom mellé, de ideges vagyok.
- Van erkély is, ugye? - és ha igenlő választ kapok, kilépek oda hogy rágyújthassak, és mélyen leszívom a füstöt. Nem, és nem! Nem tudom mit képzel magáról de nem fogok itt maradni. Beletúrok a hajamba.
-Baaaaasszamegazég - szusszanom ki a füstöt és megtámaszkodok a korlátnak, ahogy a város felett szívom a cigim. A kilátás mondjuk nem rossz.

- Tény, hogy rossz természete van, és nem mentegetni akarom, te annyira az ellentétje vagy. Egy olyan apával a hátad mögött, mint az övé, amint szabad leszel, mindent az irányításod alatt akarsz tudni a saját életedben. – sétál fel Anett a lépcsőn, és ezután már ritkábban szólal meg, nem akarja Milot rábeszélni a főnökére. Úgyis, kettejük mérkőzése, ezzel tisztában van.
Az erkély előtt áll meg tétován Anett, Molo újabb megjegyzése miatt.
- Nos… bizonyára igaza lehet. Igazából nem olyan rossz ember, sem természet, mint amennyire látszik. Sokan félre értik. – ekkor távozik Anett is.
Nem mutathatom meg neki, hogy milyen sebezhető vagyok, ahogy azt sem, hogy az egyetlen normális kapcsolatom, vagyis…nem normális kapcsolatom, az a húgommal van.
Meglátom, ahogy az erkély másik végében van, így ahogy bontom a vonalat, innen gyalogolok át, hozzá. Hallhatja a lépteimet, mert nem titkolom előle.
- Maradsz? – emelem rá a szürke pillantásomat, és a korlátnak döntöm az oldalamat én is.
Zaklatott, baromira az, és én sem segítettem a helyzetén, de meg kell értenie, hogy mellettem a helye, sokkal jobb mindenkinek így. Nem keveredik újra olyan balhéba, ahol rossz embert fényképez.
Bár, örülök, hogy ezáltal rá akadtam, mert az első pillanattól kezdve, kell.
- Az irodámba leszek, akadt egy kis félre értés az egyik japán ügyfelemmel, és ehhez még a húgom is kevés. – nem akarom magára hagyni, mert félek, hogy a gyanúm beigazolódik, elmegy. El fog menekülni. De a tárgyalásom sem várhat. Némán pillantok a dohányzó alakjára, és nem is tudom, hogy mire várok. Ez a sivatagi túra, megviselt egy kissé, és részeg is voltam, igen is az voltam.
Ami nagyon rég nem fordult már elő. Végül az órámra pillantok, és biccentek, majd belépek az ajtón, és elindulok az irodám felé.