Minho & Ronan

Hello boy, here again with you.

Tulajdonképpen, engem szimpla csalásért ültettek le, de mindezidáig azon dolgoztak az ügyvédeim, hogy felmentsenek, és tiszta legyek. Más kérdés, hogy csempészetben is voltak ügyleteim. Illetve vannak, mind a mai napig. Mert nem szűntem meg, azzal, hogy börtönbe kerültem. Elég volt pár embernek szólni, hogy látogassák meg a bírót, a nejét, a családját, és máris jöhettem kifelé. Csak annyi a dolgom ,hogy makulátlanabbul kell élnem. Feltűnt, hogy az egyik bankkártyámat használják, és sejtettem is, hogy ki. Minho…úgy tűnik feltalálta magát, és abba a lakásomba tért vissza, miután lecsuktak. Okos, jó… de nem akartam túlságosan a középpontba helyezni, így hagytam mindent úgy, ahogy ő elkezdett magának kialakítani. Ismerem  a fajtáját, így valószínűleg csak a helyhez ragaszkodik, na meg…sok minden alapvető dolgot sem tud nagyon. Kíváncsi vagyok rá. Farmerben, fehér pólóban , és egy pulóveres bőrdzsekiben léptem ki a börtönből. Békén hagytak, idebent, mert megtudom védeni magamat, és jó néhány szívességet el tudtam intézni az ittenieknek, így senkinek sem lettem a kiskutyája. Süt a nap, így kénytelen vagyok betérni venni, egy napszemüveget az egyik boltba. Nem rohanok haza azonnal, élvezem a kint létet. Még a felsőm is leveszem, és a vállamon cipelem. Az ügyvédem egyik kis lótifutija hozott be a városba, oda ahol lakom, és ahol Minho is lakik. Mire egyébként, tudtam volna utaltatni pénzt, arra a kártyára, már el is használta, pedig nem vásárolgatott sokat, így érdekelt, hogy hogyan tartja fent magát, bár, a számlákkal sosem volt gond, mert azt egy olyan számláról fizettettem, ahonnan automatikus beszedés volt, így nem kellett erre paráznom. De érdekelt…az, hogy mi van vele, így tudtam azt is, hogy iskolába jár. Azt is, hogy melyikre. Előtte még egy régi ismerősnél zsebeltem be egy kocsimat, amivel tartozott nekem. Így már kocsival mehettem oda, és vééégre! Vezethetek annyi idő után. A papírjaim a sporttáskámban pihentek, amivel az ügyvédbojtár fogadott, így minden szükséges cuccom nálam van, a kocsi hátsó ülésén. Gyönyörű musztáng dübörgött alattam, sárga fekete fényezéssel. Útközben még egy kúton is megálltam, hogy tankoljak, rágót vegyek, és kéne kajálnom is… a kúton melegítettem magamnak egy szendvicset, és vettem egy dobozos kólát is. A kis zsákmányom egy része a mellettem levő ülésen landolt, az üditő pedig a pohár tartóban, és a célomnál szálltam csak ki a zsákmányommal. De hiányzott már az ilyen kutas kaja, és a kóla! Valóságos kaja orgazmust kaptam, nem vicc. Pedig elég szar cuccokról beszélünk…Elindultam, csak úgy random valamerre, és megpillantottam a hátát. Egy rajztábla fölé görnyedt. Letelepedtem mellé, csak néhány centi választott el minket egymástól. Nem érdekelt, hogy mit rajzol, elkaptam a tarkóját, és megszorítottam, fölé, mellé térdeltem, és így pillantottam le rá, hogy a szemüvegem is feltoltam a fejem tetejére.
Semmi köszönés, semmi akármi. Tudnom kellett, hogy mit csinált az elmúlt két évben, hogy legyen pénze, és megmondták, eladta magát pénzért. Ha… rossz ember kezei közé került volna… megölöm! Őt is! Minhot…Minhora sokkal rosszabb vár! Nem fogom megverni, nyilvánosan nem fogom bántani, talán tudat alatt azért is lófráltam annyit, hogy inkább itt találjam, mint otthon…
Süt a szemeimből a harag, az indulat, hogy oda merte adni magát másnak! Akarom, hogy szavak nélkül tudja, hogy miért vagyok mérges rá! A levegő robban körülöttünk szinte, de el is tűnünk a sok diák között. Csak néhányan vesznek észre minket, ám azonnal tovább is mennek, érzik, hogy nem nekik való jelenet, vagy épp túl… felkavaró.

Ronan & Minho

Wretched and divine

Egész nap az egyetemen vagyok, de nem vagyok túl jól. Nem illek bele a társaságba, és nagyon kilógok a sorból a furcsán extrém megjelenésemmel. Mondjuk az előnye meg az, hogy nem is akartak belém kötni, és inkább kikerültek, ami nekem jó volt, mert nem kellett kényelmetlen kérdésekre válaszolgatnom. Ki vagyok, miért vagyok ilyen? Miért nem egyértelmű nekem valami olyasmi, ami másoknak igen?
Két évvel ezelőtt a kórházban tértem magamhoz, és a fizikai gyógyulás után, nem engedtek azonnal el és azt tanácsolták hogy hogy keressek társaságot, és olyasmit ami elfoglal, és ami leköt. Féltem hazamenni, Ronan lakásába hiszen mi van, ha még egyszer odajönnek? Ha tudják hogy élek, és le akarnak majd lőni? Mi van ha keresnek? A kórházban senki nem keresett, és nem jött senki látogatni, teljesen magamra maradtam. A lakásba mentem vissza, miután hazaengednek, és magamra zárt ajtók mögött tűnődtem hogy mihez kezdjek. Hiába is menekültem volna, a magamfajta nem él meg sokáig szabadon, minden kötödés nélkül. Ronan mellett viszonylag nyugodt életem volt, és nem bántott senki mert féltek tőle. Ő pedig csak néha ütött meg, de... volt olyan hogy orvost kellett rám hívnia mert olyan rosszul lettem, és aztán meg megbánta. Mindig megbánta, de sosem tudtam miért teszi mindezt, nem kérdezhettem és a hangom leginkább az ágyban akarta csak hallani. A lakás volt az aranykalitkám.
Az ebédszünetem után van még egy lyukas órám, és így kiülök a parkba hogy befejezzem az egyik rajzot amit gyakorlásként kezdtem el csinálni, és elmerülök benne. Nem igazán figyelek hogy kik mászkálnak el előttem, úgysem szólna hozzám senki sem, és így meglepetten ugrok meg amikor valaki mellém huppan, lendületesen, de mire észbe kapnék, már a nyakamra is mar, és megdermedek. Félelem tölt el, ezt csak egy ember szokta csinálni, és sötétbarna szemeimmel ijedten nézek fel Ronanra ahogy engem néz, és szintem egsemmisülök a pillantásától.
- Ronan - suttogom  nevét ahogy felpillantok, és rettegve várom mit akar tenni velem. Az ellenkezést már régen kiverték belőlem, és csak túl kell élnem mindent. Remegős kezeimből kiesik a ceruzám, és a lapok is lecsúsznak a tábláról ahogy.... a két évnek vége szakad. Nem tudom mit tervezhet.
- Én... Hadd... - nyelek egyet, és elhallgatok. Fáj ahogy szorít, felébreszti a régi emlékeket, és az utóbbi két évben csak kétszer.... voltam bárkivel. Nem akartam... nem.

Minho & Ronan

Hello boy, here again with you.

Megvan,itt van előttem, és reggeg. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ezt akartam elérni, hogy lássam a szemeiben megbúvó rettegést, félelmet, és felimerést, óóó, tudja, hogy miért vagyok ennyire zabos! Persze, finomabb lennék, ha senkivel sem feküdt volna le. De…Minho!
Mögé térdelek, fél térddel, így a combom belső felének tudom támasztani a hátát, ridegen pillantok rá, az ajkára, majd végül meg is csókolom. Az enyém! Nem engedem át másnak, amikor másodszorra szólal meg, kicsit erősebben fogok rajta, megint.
Lassan simítok végig az arc élén, és ugyan olyan lassan pillantok az ölébe, a körülötte heverő holmikra, elengedem a tarkóját, de a vállára teszem a tenyeremet.
- Gyere Minho, haza megyünk. – nem a belvárosi lakásba akarok menni, a tenger partiba, mert ott is van egy villám. Ott még nem volt Minho, így holmija sincs ott. Felkelek, és lepillantok rá, ahogy visszateszem a napszemüveget a helyére.
- Szedd össze a holmid, új helyre megyünk, később a régi lakásból is magaddal hozhatsz mindent. – egyelőre nem akarok vele semmiről sem beszélni, csak üljünk be a kocsiba.
Mellette sétálok, közel hozzá, és ki is nyitom előtte a sport kocsi ajtaját, majd beülök mellé. Várok, és az iskolára pillantok, majd rá. Egy darabig nem indítom el a motort, csak ülönk, a kocsi némaságába burkolózva.
- Fontos neked a rajz tanulás, és van is vele célod? – pillantok rá komolyan, és csak ezután indítom be a motort. Van időnk, míg oda nem érünk a házhoz, addig beszéljen csak , meséljen, mégsem hallottam a hangját, jó ideig.
Legközelebb, negyed óra múlva állunk meg egy bevásárló központnál.
- Ide be megyünk, mert elég sok cucc nincs a tengerparti házban. – így új fürdőszobai cuccokat veszek, neki is, meg magamnak is, néhány új homlit neki is, meg magamnak is. A hátsó ülést is tele pakoljuk szatyrokkal, meg a csomagtarót is. Kaját most nem akarok csinálni, így rendelek. Míg hazafelé tartunk, addigra bőven oda érnek ők is.
A kert kapu távnyitóval nyílik, és felgurulok a garázsig, kellően nagy a kert is, és közvetlen tengerparttal rendelkezik a ház, erre van most igazán szükségem.
- Az emeleten lesz a te szobád is, van itt egy műterem is, nézz be oda is.
Egyelőre nem tervezek semmit sem tenni vele. Csak őt figyelem, ahogy van, egymaga. A balhé előtt akartam ide költözni, a napokban lettek kész vele, két éve. Mindennek új szaga van még midnig.

Ronan & Minho

Wretched and divine

Nem számítottam rá hogy Ronan csak így mögém kerül. Egy teljesen unalmas és átlagos napnak tűnt eddig de ezzel a fordulattal, most egy kicsit lefagyok és megdermedek. Annyira ismerős és megszokott mozdulat ahogy a tarkómra mar, hogy nem is moccanok. Nem merek. Ronan! Hát kiszabadultál.... A félelem fojtogat és gombóc nő a torkomba ahogy belém fojtja a szót. A szeme villámlik, és van egy olyan sejtésem hogy tudom is hogy miért, mert elég kisajátító természet. Biztos, hogy megtudta. Ő mindig, mindent megtud és ezt nem is fogja megtorlatlanul hagyni, bár az is biztos hogy nem fog nyilvános jelenetet rendezni, az nem az ő stílusa.
Engedelmesen nyitom el az ajkam, ahogy megcsókol, de a szívverésem szerintem sokszorosa a normálisnak. Végül elenged és figyelem ahogy a cuccaimat vizslatja. Képes lenne kihajítani mindent? Ugye nem?
Biccentek, és ahogy felkel, én is össze szedem magam. Becsukom a rajzmappát, és a táskámba rejtem a ceruzákat, és a jegyzet tömböt is. Felállok hogy kövessem, bár.... ez lesz az első óra amiről hiányozni fogok, de majd... megszerzem valahogyan az anyagot. Kissé bátortalanul lépkedek mögötte. Új hely? Nem akarok új helyet. Nincs választásom, hiszen ő fogja eldönteni és azt is hogy mit fog velem csinálni. Bevár, és így végül mellette haladok, csendben és görcsösen kapaszkodom a táskám vállszíjába.
- Végleg.... odaköltözünk? - kérdezem végül halkan. Én szerettem a belvárost és közel volt az egyetem is. Megállok az autójánál. Nagyon újszerű, és beszállok mellé. Bekötöm magam, tudom hogy erre háklis és kissé habozva válaszolok.
- Szeretek rajzolni és jól megy. Azt mondták a végén ha levizsgázom, szakmám is lesz belőle, és... emberek között vagyok. Nem megyek többet ha nem.... akarod - mert úgyis mindig az van amit ő akar. Nekem nincs szavam igazán mellette. Célom nincs vele, de egyetemista korú vagyok, és Nariman is azt javasolta próbáljam ki magam.
Követem a bevásárlásra, de hamar végzünk mert tudja mit akar venni és egy két praktikus dologgal egészítem csak ki a kosarat. Aztán vissza szállunk a kocsiba. Próblok nem pánikolni és remegni de azért tartok tőle hogy mit fogok kapni.
- Műterem? - lepődöm meg egy kicsit de kiszállok. Ha éppen nem kellek neki akkor elindulok, hogy felfedezzem a házat. Idegen vagyok itt (is) és egy kis idő kell majd mire megszokom. Étel illatát érzem, így vissza megyek a konyhába.
- Nagyon szép ház - jegyzem meg ahogy felülök az egyik székre de nem nyúlok semmihez, mert én mindig másodlagos vagyok, hacsak ő nem parancsolja máshogyan.

Minho & Ronan

Hello boy, here again with you.

- Igen, szeretnék oda költözni végleg. – válaszolom neki csendben, és türtőztetem magamat, mindenféle problémát félre teszek, és arra koncentrálok, hogy bevásároljunk, meglegyen, minden ami fontos, és aztán térek rá a lényegre.
- Azt, hogy mész-e vagy sem, rá ér megbeszélni később. – ehhez tartom is magamat, őt figyelem, fontos neki, és ráadásul nem egy emberről van szól, egy riválisról, ami fontos neki. Végtére is ,csak egy hobbi, a papírjait, az eszközeit nem vettem el tőle, sosem bűntettem azokkal, csak őt, a testét.
Gyorsan megveszem amit akarok, és aztán ott is vagyunk a háznál, bepakolok mindent a hűtőbe, ami olyan. Roppanós magnumot akarok enni, epreset, dobozosat, két kartonnal is vettem, és ezeket rendezgetem a fagyasztóba, meg a háló szobámba a pár holmit, ami oda kellett. A ház hangszigetelt, és az ablakok tükör üvegek, ergo senki sem lát be, ami fontos volt a számomra, semmi közük ahhoz, hogy mi történik velem itt, velünk.
Japán konyháról rendeltem, és isteni illatok csapják meg az orromat, ahogy elkezdem kipakolni a pultra a dobozokat, és sorra nyitom fel azokat, hogy lássam, miben mi van.
Egy külön edző termem van, házi úszó medencével, speciális, sodrást is lehet beállítani, így komolyan lehet úszni benne. Szükségem van az edzésre, mert levezeti a feszültséget. Odabent sokat edzettem.
- Ülj le, egyél te is. – biccentek, nem szólok többet egy szót sem, nem zavartatom magamat, nekilátok enni.
- Nem akarom megtiltani, hogy iskolába járj, úgy tűnik, hogy ez hasznodra vált, és jó vagy benne, ahogy hallottam. Persze, én is szeretném látni később. – biccentek neki. – De ide kellett költözzek, a balhé előtt is ide akartam, mert készíttettem egy egész műtermet neked. Nem gondoltam ,hogy iskolába fogsz járni, de így akkor pláne van értelme, mert igazán ki tudod használni. – magyarázom neki csendben.

Ronan & Minho

Wretched and divine

Nem igazán örülök neki, mert messze van az iskolától a tengerpart, de majd csak valahogy megoldom, és keresek valami közlekedési eszközt is. A belvárost már egészen megszoktam, és ismertem hol van bolt, és üzlet ahol tudok magamnak vásárolni mindenfélét, és nem kellett sokat utaznom sem.
- Értem - válaszolok halkan, mert nekem nincs szavam a döntésében. A jelenléte, és kisugárzása.... lerombolta azt a két évet amit nem volt itt, és most újra tehetetlen vagyok a karjai között. Mert hozzá tartozom, és az egyedül élés.... nehezen ment, és sok mindent elrontottam benne és nem igazán.... való ez nekem.
- J-Jó - hagyom annyiban, mert inkább nem feszítem a húrt és amennyire lehet meghúzom magam.
A bevásárlás viszonylag gyorsan megy, tudja mit akar venni és mikor odaérünk az új helyre, nem mond semmit. Elindulok hogy körbenézzek itt, mi merre van és hamar megtalálom a szobámat is. Mindig volt saját szobám. Ronan nem szerette ha szex után is az ágyában vagyok és a hangom se szerette különösebben hallani, csak ha muszáj volt. Furcsa most, hogy kérdez és válaszokat akar. Vissza térek a konyhába és felülök az egyik székre, de kivárom az időt. Magam elé húzok egy rákocskás salátát és azt kezdem el enni. Ügyesen tudok enni pálcikákkal is.
- Ü-hm. Megmutatom neked. Köszönöm - ezt is belém verte hogy től függök, így legyek hálás ha valamit kapok, és valamivel éppen megajándékoz. Még ha az csak a figyelme is.
- Ez igazán.... nagylelkű - mosolyodom el, de azt nem tudom visszatartani hogy felcsillanjon a szemem. Egy igazi műterem, nekem.... Ahol rajzolhatok! Azt csinálhatom amit szeretek. Ronan megengedi hogy rajzoljak!

Minho & Ronan

Hello boy, here again with you.

- Végül is, nem kell azonnal kiakadjak bármin, azért, megtanultam a börtönben türelmesnek is lenni. Csendben eszek, mert ezt megszoktam odabent, és elmegyek fürdeni, meg rendbe szedni magamat. Vannak biztonsági zónák a házban, ahol nem szoktam őt bántani, ez általában a szobája, és… nem tudom ,hogy egyelőre hogy érezzek a műtermével kapcsolatban. Meglátom.
A vacsora után behívom magamhoz, a közös fürdéssel kezdődik minden, azt akarom, hogy tudja, hogy mennyire hiányzott neki az érintésem, így körbe udvarolom, kényeztetem, és simogatom. Egyértelmű, hogy mit akarok ,hiszen, most szabadultam a börtőnből, csoda ,hogy eddig türtőztettem magamat.
Minden akkor romlik el, amikor az ágyamban alattam fekszik.
- Te kis rohadék! Utolsó szemétláda! – a bordáját éri az első ütésem, utána a másikat a másik oldalról, és szét szaggatom körülötte a párnáim, a takaróim, a berendezésem.
- Lefeküdtél másokkal! Egy kibaszott kurva lettél! Ezt kéne tennem! Oda vetni mások elé, és pénzért árulni téged!
Remegek az indulattól, ahogy az ajtó mellé rogyok, és próbálok arra emlékezni, amit odabent tanultam, nem bánthatok másokat. Egyszerűen, nem, jobb vagyok ennél. De tudom, hogy nem.
- Takarodj! – üvöltöm el magamat, és tovább zúzok, abban a pillanatban, ahogy elhalad mellettem, hallhatja a kiabálásomat, ki vagyok akadva, hogy más hozzáért ahhoz, ami az enyém, tombolok. Órákkal később megyek csak át hozzá, miután hideg vízzel zuhanyoztam, és viszem magammal a kenőcsöket.
- Hogy tehetted ezt velem?! Mindennél jobban vigyáztam rád, hogy senki se érintsen téged, hogy ne piszkoljanak össze ,és ne bánjanak veled méltánytalanul, te pedig lefeküdtél két emberrel is! Az nem viselt volna meg, ha a kártyákat használod, de! Minho! – térdelek mellé az ágyba, és lehúzom róla a takarót, és a félhomályban kezdem bekenni a bordáit.
- Nem akartalak bántani. De, nem bírtam magammal, a tudat, hogy más ért hozzád! – elkínzottan nyögök fel. – Nem ilyennek akartam az első esténket, olyannak, mint ami a fürdőben, és utána volt. – végtére is, csak két ütést kapott, az nem sok ahhoz képest, amit régen.
- Van most valami vizsgád az iskolában, amire ott kell legyél, személyesen? – most én vagyok az, aki nem tágít tőle, mellette fekszem, és óvatosan ölelem őt.
- Sajnálom Minho. – ölelem meg, és a fejemet az ő mellkasára teszem.

Ronan & Minho

Wretched and divine

Nem tudom hová tenni a viselkedését, de igyekszem a kedvében járni, és úgy tűnik egy kicsit ő is enged mert berendezett egy egész műtermet, ahol rajzolhatok és festhetek, de még nem mertem elkezdeni, és alaposabban körülnézni, mert már késő van. Majd talán holnap, ha lesz szabad pillanatom amikor éppen nem akar használni, ahogyan szokott.
A vacsora jól esik, de kicsi a gyomrom és ideges is vagyok. Várom, mikor robban fel a bomba ami ketyeg, mert biztos vagyok benne hogy lesz ilyen. Sosem bocsát meg semmit csak úgy, és van mit.. elszámolnom, bár csak két alkalommal tettem meg, de nem ő lenne, ha nem tudná. Valószínűleg még aznap megtudta.
Bemászom mellé a kádba, elég nagy és kényelmes és lassan simulok oda hozzá, hogy kiadhassa minden feszültségét, és kényeztetem is amennyire engedi és nem terel félre, és már nem tudom hányadik kört kezdjük, amikor az ágyban kötünk ki egy gyors, felületes törülközés után, és elmerülök a matracba alatta, de kapaszkodom, és nyöszörgök, ahogy össze-össze húzom magam hogy még inkább ingereljem, tudom hogy szereti.
Fájdalmas, meglepett kiáltás szakad ki belőlem ahogy üvölteni kezd és belém bokszol. Egy pillanatra bent szakad a levegőm és csillagokat látok, de oldalra fordulva húzom össze magam ha tovább akarna ütni, de végül nem teszi. Csak a hangja... csak a szavai sebeznek. Vértelen sebeket hagynak.
- Én... sajnálom Ronan....- húzom össze magam, ahogy megijeszt de aztán kiadja az utamat, és felkelek. Sietősen lépek el mellette, nem kockáztatom a haragját és csak a saját szobámban roskadok az ágyra ahogy a bordáimat tapogatom meg hogy nem tört-e el. Valószínűleg nem, de ettől még... A fájdalomcsillapító krém után nyúlok, és elkenem a zúzódás helyén, már piros. Felveszek egy nagyméretű pólót és az új, idegen ágyam sarkába kuporodom egy teknős alakú díszpárnával. Most nem tehetek mást, várok és próbálok nem a lüktetésre koncentrálni.
Amikor bejön hozzám, riadtan húzódom odébb, de ahogy látom már lecsendesült egy kicsit a vihar, de szorongok.
- Én... nem tudtam, mikor ... leszel jobban kiakadva és nem akartam... az a te pénzed, és ...sajnálom. Azt gondoltam...ez lesz a jó döntés, nem akartam.... nem... mármint én csak... - tördelem a kezem, ahogy lehúzza a takarót és a piros foltot kezdi el bemasszírozni. Hallgatok.
- Igazad... van én... rossz voltam - nem nézek rá, csak összehúzom magam ahogyan szoktam, de tudom hogy ez csak illúzió, nem tudok eltűnni és megfakulni innen.
- Az tetszett... - teszem hozzá halkan, mert szerintem sosem volt még velem ennyire gyengéd, Mindig heves és türelmetlen volt, tele szenvedéllyel és vadsággal. Nem féltem tőle sosem igazán, csak megijesztett időnként régebben is, és többször kötöttem ki kórházban miatta.
- Ni-nincs. Most csak óráim vannak amikre be kell mennem és ... megcsinálni a feladatokat - válaszolom ahogy elfekszem, mert érzem hogy ezt akarja és nem megy el mellőlem. Fele akkora lehetek mint ő. Úgy mozdulok hogy hozzáérjek és félénken érintem meg a haját és a nyakát ahogy rám teszi a fejét.
- Én is sajnálom Ronan.... Én... jó leszek - ígérem meg csendesen, hiszen mindig jó voltam. Nem ellenkeztem, nem panaszkodtam és a sebeimet is csendben ápolgattam és nyalogattam hogy ne zavarjam. Pedig sokszor éjszakákon át nem aludtam és nagyon sok gyógyszer nyomta el az érzéseket hogy fel tudjak kelni.