Nem tudom mire gondolsz, amikor rám nézel, hogy milyen lehetek, de garantálom hogy tévedsz, méghozzá nagyon is! Nem vagyok üresfejű cicababa, de tény és való hogy jól nézek ki és ezt ki is használom, mert mindenki abból építkezzen amije van. Nos, nekem van egy csinos alakom és egy gazdag családom. Minden más csak....pénz kérdése. Igen, szeretem hogy nem kell aggódnom a havi zsebpénzem miatt és szeretek vásárolni és nem kevés összegeket hagyok a márkaboltokban hogy tudjam, felcsillan a szemük ha meglátnak.
Ennek ellenére nem vagyok buta. Modellkedéssel foglalkozom és marketing szakon tanulok, kreatív tervezőnek. Elég jól is megy, és a dolgozataim is mind kiválóak, mert azért fektetek bele energiát, de mellette túl sok szabadidőm jut másokra is.
Nem tagadom, szeretem ha a dolgok úgy történnek, ahogyan én elképzelem, és ha nem, akkor mindent megteszek hogy nekem legyen igazam. Mert nekem KELL hogy igazam legyen. Ilyenkor néha hajlok a rosszféle sztereotípiákra és tényleg egy.... állhatatlan fúria tudok lenni de nem tudok veszíteni. Nagyon, nagyon nem. Egyszerűen csak nem szoktam hozzá és nem is akarok. Még az sem tud eltántorítani hogy a szüleim már születésemkor vőlegényt választottak nekem Laurent személyében. Nem mintha bármi bajom lenne vele, ehhez az élethez hozzá jár hogy státusz férjem legyen és mindketten tudjuk hogy sosem leszünk egymás életének szerelmei. Elfogadtam ezt, és a protokollnk megfelelően gyakran ebédelünk együtt, semmit mondó dolgokról beszélgetve, eljátszva hogy érdekel a másik.
Annak ellenére hogy szőke(szőkésbarna) hajam van, még nem vagyok ostoba, és tudom hogy Laurent nem csak a legális üzletből szerezte a vagyonát, de apám biztosította nekem az előnyös házasság lehetőségét, és így nem érdekel.

Nehéz lenne összefoglalni az életem egy olyan ember számára, aki sosem volt ennyire a figyelem középpontjában mint én. Nem azért mert ettől különleges vagyok, de mégis máshogy élem az életem mint az átlag.

Apám nagy fába vágta a fejszéjét annak idején, de bejött neki és most az üzleti élet egyik legmeghatározóbb alakja. A Riverdale család vállalkozása biztonságtechnikával foglalkozik, személyi és technikai védelemmel. Sokkal sikeresebb ebben, mint a gyerek nevelésben valaha is lesz, szóval ne háborgassuk inkább a témát. Szerencsére így is olyan elbűvölőnek lát hogy az ujjam köré tudom csavarni ha akarom, vagy ha szükségem van valamire éppen. Anyám nem túl jelentősségteljes figura a család életében, de őszinte természet és tudom hogy szeret engem. Én is szeretem őt, de sokszor sajnos - vagy épp nem - apám természete dominál bennem. Határozottan tartok előre és nem állok meg ha csak nagyon muszáj, akkor is csak azért hogy kitaláljam miként oldjam meg a gondot. Mert gondok nem léteznek, és a lehetetlen számomra inkább csak egy kihívás, semmi más.
A legjobb elit iskolákba jártam, és mindig is az enyém volt a suli királynője cím, és nem tűrtem el semmiféle ellenállást ezzel szemben, és akik keresztbe akartak tenni nekem, vagy éppen akadályoztak, csúnya véget értek. Mivel apám elég ismert, igazából nem bizonyítottak soha semmit rám. Érinthetetlen voltam, mindenféle csínyekben amiben részt vettem. Persze, sokan voltak körülöttem és akadt pár jó barátnőm is, de egyedül Tracy az aki egészen egyetemes koromig velem maradt és előtte már... nem igen van titkom, és ő nem az érdek miatt áll még mindig mellettem. Ügyvédek a szülei és így nem áll érdekében. Mellette nem kell egy két jót szót szólnom, vagy akármi. Más lányoknál volt ilyen, és volt hogy meg is tettem. Ha tényleg megérdemelték. De csak akkor.
Ez akkor sem változott, amikor egyetemre mentem, mindössze több időt fordítottam a megjelenésemre és arra hogy Laurenttel a vőlegényemmel foglalkozzak, ismerkedjek. Ha már adódott.

Nemrég, volt egy rendezvény, ahol meg kellett jelennünk, anyáékat meghívták, ami természetesen azt jelentette hogy nekem is mennem kellett, apuci szemefényeként, és tökéletes módon kellett viselkednem egész este. A ruhám dereka szűk volt, a cipőm közepesen borzalmas, és ráadásul egy aszott vénasszony tiszteletére rendezték az egészet de erőt vettem magamon, és mosolyogtam és csevegtem mindenkivel aki megállt apám mellett hogy az üzletről beszéljenek egy kicsit. Persze, neki ez mindennél fontosabb volt, nekem viszont a baseball csapat kapitányán járt az eszem leginkább, mert be kellett látnom hogy Josh nem éppen mellőzhető és tudom hogy tetszem neki. Egészen jól belemenekülök abba a gondolatba hogy hol is akarom becserkészni, amikor hirtelen csend lesz, és valami bejelentés kerekedik, amit álságos érdeklődéssel hallgatom, ám amikor a satrafa kijelenti amit, egy pillanatra lefagy a mosolyom. Hogy én? ÉN?! Jó, jó. Tudom. Elmosolyodom, bájos és megnyerő mosoly amit apám szeret és odasétálok közepesen magas sarkaimon és megállok Laurent előtt. A szeme nem nevet. Az enyém sem. Játszunk, mindketten. Aztán kezet csókol nekem és minden rendben van. Udvariasan fogadom a bókot és mikor visszakerülök a szüleim mellé kissé feszült a mosolyom. Persze, tudhattam volna hogy kiszemeltek nekem valakit, és Laurent nem is néz ki rosszul de... Josh.... Mindenesetre megteszem amit meg kell tennem. Néha ebédelek vele. Írunk egymásnak semmit mondó üzeneteket, és nagy ritkán a családi ebédre is befut. Mondjuk szerintem kerül engem, de nem baj. Az a havonta kéthavonta ebéd tökre belefér és teljesen elbűvölő tudok lenni vele szemben is.

Most? Élem az életem, és az egyetemi tanulmányaimra is koncentrálok, ugyanakkor van egy két igazán idegesítő ribanc a pompom csapatomban, és ez nem maradhat örökké így, szóval ideje hogy.... megszabaduljak tőlük. Hm, már tudom is hogyan... Igazán ördögi tervet eszeltem ki ellene, és nem is kell sokat várnom hogy megvalósíthassam, de mindenek előtt fel kell hívnom Tracyt.