Anya állapota nem javul, de mint kiderült, a biztosítás nem fedezi azt a fajta egészségi ellátást, amire ő szorulna, gyakorlatilag halálra ítélték. Engem pedig, kitettek a mixeri melóból, túl sokat késtem, holott rengetegszer vállaltam túlórákat, és mentem be mások helyett, hogy legyen pénzem az anyám kezeléseire, vagy a kórházi napi díjaira. Mert nem hagyhattam, hogy csak úgy elpatkoljon, mert az államnak nincs pénze őt már fenntartani többet! Rohadt élet! Napjainkban, ideges vagyok, izgulok, sosem csináltam még életemben ilyet, és ez lesz az első. A neten néztem zárfeltörős videókat, és próbálgattam is azokat. Itt vagyok, a kocsim maradt meg már csak, amivel melóba jártam eddig. De már at sincs, hiszen gyakorlatilag itt élek benne, három hónapja, amióta kirúgtak. A fazon, nincs itthon, éjszaka sosincs itthon, ezért…tökéletes a hely, mert kamerái sincsenek, így be tudok törni, és elvinni mindent ami mozdítható és drága. A város ezen negyede egy aranybánya! Hova süllyedtem?! Nem roppanhatok össze már harmadszor is! Erősnek kell lennem,mert az vagyok! Neki meg úgy sincs szüksége a drága holmijaira.Ezzel nyugtatom magamat. Meg azzal, hogy nem lesz baj, anyám úgy sem fogja megtudni. Persze! Csak ne dobogna annyira a szívem a torkomban, és ne fosnám össze magamat minden nesztől. Aztán végre bejutok. El sem hiszem,hogy bent vagyok. Sokszor néztem meg a ház környékét ,hogy tudjam, hogyan néz ki belülről, ezt az ablakokon át kiválóan láttam. Nem nagy cucc. A konyha után a nappali, és ott van valahol egy hatalmas lépcső, ami felvezet a hallba és az emelet irányába. Nesztelenül igyekszem mozogni, de valljuk be, nem erre tanítottak. Fekete nadrág, cipő, puha és kényelmes, és kesztyű, és a fenébe! A fekete kendővel az arcom előtt nem tudok lélegezni, így azt lehúzom az arcomról. Így már jobb. Néhány fiókban találok néhány ékszert, talán drága kövek, vagy ezüst, vagy fehér arany, majd a fekete piacon megmondják. Te jó ég! Oda is el keveredtem egyszer. Muszáj volt, mert így legalább tudom, hogy hova, és kihez menjek. Anélkül, hogy bajom származhatna belőle. Csak nyugi! Megbotlok és egy váza leesik. Mire moccanni sem merek, de eszembe jut, hogy senki sincs itthon, hála az égnek!
Egész nap rohangálok, meetingről meetingre és megbeszélésre, ebédre egy partneremmel és aztán vissza a tervező asztal fölé és akkor jönnek a gondok a HR-el és az új belépőkkel hogy nézzem át őket és az egyik kupac még mindig az asztalomon hever. Nem jutok el oda hogy átnézzem a portfóliókat mert annyi minden kering a fejemben. Meg persze ott vannak a személyes démonaim is, és a tesóm aki mindenáron próbál jobb kedvre deríteni, de egyébként senki nem látja meg azt ami igazán mélyen belül van. Egy kevés megfelelési kényszer és még egy kicsit több magány, amit a sok partyba fullasztok és a szocális készségeimmel leplezek. Nem tudom mihez kezdenék ha nem lenne minden napra valami tervem és nem lennék valahol, valakivel. Mára viszont nincs, így a munkából egyenesen hazafelé veszem az irányt Michaellel, most kivételesen közösködöm, és hagyom hogy ő vezessen én meg az anyós ülésen kornyadozom, mert már nem bízom az ítélőképességemben, és a látásomban hogy milyen fáradt vagyok. Hazaérve hagyom, hadd menjen Mike a dolgára, és megígérem neki hogy ki se moccanok ma éjjel és akár rám is zárhatja a házat amit meg is tesz. Persze, nem bízik bennem, nem hibáztatom érte, elég eleven és szeszélyes életmódot folytatok, de így legalább bent tart és lehet a végén még engedek is az elképzelésének hogy szereltessek be kamera rendszert. Már egy ideje masszívan rágja a fülem érte. Csinálok egy jó nagy adag teát és felviszem az emeletre magammal hogy a rajzasztalom felett érjen a hajnal fénye. Az a terv hogy behozzam a lemaradásom és így neki is állok, de végül elalszom a tervező asztal felett és a lámpa is lekapcsol mert nem érzékel mozgást. Később riadok fel valami zajra, ami lentről jön. Álmosan rázom meg a fejem, hiszen Michael megjötte nem jelent veszélyt. - Fényt - szólalok meg rekedtes hangon, és feltápászkodok hogy lemenjek hozzá. A lépcsősor tetején állok meg és figyelem a nappalit és lassan fókuszálok az alakra aki nem.... Mike. Összehúzom a szemöldököm. - Nappali, fényt - parancsolok és felgyullad a lámpa és döbbenten pislogok az idegenre. - Hé, te meg ki vagy? - kérdezem ahogy lejjebb lépek a lépcsőn és hirtelen sokkal éberebb is leszek. - Hé, várj! Ne szaladj el! Olyan ismerős vagy nekem! - lépkedek le a lépcsőn, és végigüldözöm a lakásomon. - Hééééééé! hol láttalak már? Mi ne.... várj! Ahhh fenébe már! - állok meg a konyha ajtóban ahol kiszáguldott az idegen. Elüldöztem, remek. Michael ki fog borulni. Oh édes istenem.... Felmegyek és előkotrom a telefonom. - Michael? Igen, én vagyok. Jah, minden oké csak.... - mesélem el neki a sztorit.
Másnap reggel sem nyugodhatok és az irodában is fel-le futkosok és végül megtalálom. - Megvan! Megvan! Tudtam, tudtam! - kiáltok fel győzedelmesen ahogy kiugrom a székemből és kiszaladok a titkárnőimhez. - Lányok! Azonnal segítenetek kell nekem! A HR kerítse nekem elő ezt a férfit most azonnal és tegnapra! - lengetem meg a papírost és fél nappal később jön is a hír hogy sikerült időpontot egyeztetni a sráccal, és addigra mindent tudok róla. Kezdő, de tehetséges, és jó fotói vannak. Ha nem egy kiállhatatlan pöcs, még fel is vehetem. Tudni akarom, tudnom kell! Az időpont előtt már én magam is tiszta ideg vagyok.
Remeg mindenem, ideges vagyok, nagyon nem akarom a bőrtönben végezni, és többször elgondolkodom azon, hogy megéri-e ilyen veszélyes dolgot csinálnom? Aztán még ennyire sem tudnék segíteni anyámnak. Akkor pedig tényleg vége lenne. Nem hagyhatom. Szomorúan pillantok magam elé, sok értéket tényleg nem találok itt, így megértem, hogy miért nincs nagyobb biztonság itt. De akkor is, meg kell próbáljam. Hátha akad valami, amit tényleg hasznosíthatok. Melegem lesz, így lehúzom az arcom elől a kendőt, és óvatosan próbálok kutakodni, de egy váza így is lepottyan, mégsem törődök vele. Folytatom tovább a keresést, kutakodást. Ekkora házban semmi apróság, ami használható lenne? Talán az emeleten kellene kutakodnom, hallottam, egy ilyen helyen minimum egy pánik szoba van az ilyen esetekre. Majdnem elhányom magamat, abban a pillanatban, ahogy világosság gyúl a lakásban. Francba! A fenébe! Fal fehér arccal fordulok meg, az idegennel szembe, elzőldül az arcom, egész biztos. - Én… nem… - botladozva indulok meg a konyha irányába, ott még egyszer megcsúszok, de aztán felkaparom magam a földről, négykézláb, és kirajtolok, mint a sprint futók. Még hallom, ahogy utánam szól, és engem szólongat. Nem tudom, hogy ki volt, életemben nem láttam még, de miért ismerne? Sosem találkoztunk! Talán egy dilis lakásába próbáltam bejutni?! Mégis, arra ment el a napom egy része, hogy eladjam a cuccokat, a zálogba, és utána kifizessem a kórházi számlák egy kis részét, nem volt nagy fogás. Sajnos. De nem akarom ezt csinálni sokáig. Az idegeim fel fogják mondani a szolgálatot.
Egy mekiben ücsörgök, és az itteni salátát nyammogom, amikor hívást kapok attól a cégtől, ahonnan elutasítottak már egyszer. Most az igazgató akar találkozni velem, ez furcsa. Fel, le kajtatok a kocsim előtt. Egy eldugottabb helyen álltam meg, szar az utcán öltözködni, de a kórházban meg tudok fürdeni a találkozó előtt, így oda viszem el a cuccaimat, anyám kórtermében majd megfürdök, és ott felöltözők. Fekete nadrág, egy magasabb szárú félcipő, fehér póló, barnás ing, felülre nem kerül sapka a fejemre. Még nincs olyan hideg, hogy teljesen szét fagyjak. Kicsit izgulok, de itt minden olyan profi, ahogy megmondom a nevemet, már egyből a megfelelő emelettel útba is igazítanak a liftnél, majd az előtérben is kedves recepciósok fogadnak. Veszek egy nagy levegőt, és igyekszem a legpozitívabb oldalamat mutatni, ahogy beengednek, nem vagyok egyébként sem egy tenyérbemászó fajta. Távol áll tőlem, inkább nyugodt vagyok, és jó kedélyű, de ahogy belépek, képtelen vagyok megjátszani magamat, miután egy gyors pillantás után, az öltözékemre, és a cipőm orrára, hogy minden rendben van-e a ruhatárammal, újra felpillantok, és a barátságos mosolyom lehervad, zavarodottan, és jeges gombóccal a torkomban torpanok meg, ahogy befogadom a látványt. Mit akarhat tőlem?! Idehívja rám a rendőröket? Tuti! Ha kiteszem innen a lábam, a rendőrök már a bejáratnál, vagy itt az ajtóban fognak várni. Egyszer bicsaklottam meg, és akkor is, pont annak az ügynökségnek az igazgatójának a házára esett a választásom, ahova jelentkeztem?! Nem mozdulok meg, csak állok egy helyben és még lélegezni is elfelejtettem.
Nem sok kedvem van már az emberekhez ma, és így inkább itthon maradtam hogy befejezzem az éppen aktuális projectem tervezés részét, mert haladnom kellene ezzel is, mert még egy csomó másik kering a fejemben, ami csak arra vár hogy papírra vessem és kezdjek vele valamit. A tervezés közben hallok valamit és azt gondolom hogy Michael jött vissza valahonnan. De ő nem zajongana ennyire nekem. A korlátnak támaszkodom és felkapcsolom a villanyt, de nem ismerem a férfit aki a nappalimban áll a levert vázám mellett. Mégis ahogy lejjebb lépek, kicsit ismerősebb. Az arcmemóriám legendás, de a nevek.... Hát... azok nevek, és kifognak rajtam. - Te. Biztos! Na, héééé! Mondd meg ki vagy! - szaladok utána, de gyorsan elszelel, mert hát mégis csak betörésen kaptam, és nyilván menti a bőrét, de nem hagy nyugodni a gondolat. Mindenesetre sok mindent nem találhatott, pár apróságot de mégis inkább a személye érdekel mint a tény hogy kirabolt. Sokáig állok elgondolkodva azajtóba hogy mégis ki lehet az, de csak másnap reggel világosodom meg.
- Ahh Drágáim, ti vagytok a legjobbak - dobok csókot a lányoknak, akik villámgyorsan intézkedtek hogy megtalálják nekem ezt a férfit, én pedig részletesen elolvasom addig az önéletrajzát, és próbálok a sorok mögé látni. Mi vette rá hogy ilyen jó referenciával rendelkező férfi betörő legyen? Nem értem. Igazán nem, pedig tehetséges modell, egy kicsit képezni kéne de akár még top is lehetne belőle. Kíváncsi vagyok. Én mindig, mindenre. Nem ítélek elsőre, és meg akarom adni neki az esélyt hogy megmagyarázza, mert biztos vagyok benne hogy valami több áll mögötte mint szeszély, és rossz szándék. Ahogy rám nézett. Nem dühös volt hogy rajta kaptam, inkább rémült mintha ez tényleg elképzelhetetlen lett volna hogy megtörténhet. Pedig észrevettem, de nem tettem bejelentést, és Mike is ki volt borulva bár inkább rajtam de végül megértette a gondolkodásom, és még midig feljelenthetem később. Bár nem szívesen tenném meg. Bejelentik hogy megjött és felkelek hogy az asztalomnak támaszkodva fogadhassam. Fekete nadrág és póló és piros dzseki. Az öltözködést nem vittem ma túlzásba, és ahogy rám néz, elmosolyodom. - Mondtam hogy ismerős vagy nekem! - jelentem ki diadalmasan, ahogy közelebb lépek. - Foglalj helyet kérlek - intek a kanapé felé, ahová én is tartok, és leülök. Remélem ő is követi a példámat mert egyenlőre beszélgetni szeretnék vele. Ő is tudja, hogy nagy a tét. Látom a szemében a félelmet. Utálom ha valaki zsarolni kell, vagy választás nélküli helyzetbe kell taszítani de jelen esetben... nincs más eszközöm. - Nézd, jelenleg minden oké. Nem jelentettem be az éjjeli látogatásodat. Nem fognak lecsukni, ha ettől félsz. De vannak kérdéseim, és szeretném ha válaszolnál rá, őszintén. Fair ajánlatnak tűnik, nem? - kérdezem ahogy a halálra vált fejére nézek, és próbálom kicsit enyhíteni a stresszét.
Vége mindennek. Hiába a mosolygós és jókedélyű arca, vége. Mától már a börtönbe csücsülhetek. Azért, remélem hagy lehetőséget arra, hogy előtte meglátogassam az anyámat. Szeretném legalább megmagyarázni neki. Vagy…bocsánatot kérni tőle. Meg… ettől a férfitől is. Nem akartam, de kellett, nem volt sok a pénz, amit kaptam. De, egy kicsit az orvosok is megnyugodhattak. Kínos mosolyra húzom az ajkamat, ahogy végül helyet foglalok, a kanapé másik végébe, és oldalt fordulok, vele szembe. A térdemre rakom a bokámat, és összefonom a karjaimat a mellkasom előtt. Nem szeretem, ha sarokba szorítanak. Ezernyi dolog fut át a fejemen, hogy mit akarhat. Rengeteg pletykát hallottam az ilyen gazdagokról, életfogytig tartó szexrabszolgák, meg ilyesmik. A klubban, ahol mixer voltam, azért hallott az ember ezt-azt. Még ha nem is nagyon akarta tudomásul venni. Tudom, hogy ha csak úgy megszólalnék, csak rosszabb lenne a helyzetem, így próbáltam rendezni a vonásaimat, az alapvető para mellett azért látszott rajtam, hogy nem az a megfélemlíthető fajta vagyok. Nem fogok meghunyászkodni, hogy aztán mondjuk seggbe kúrjon azért, mert nem jelentett fel. Amivel talán nem lett volna problémám, mert ha másképp találkozunk, még jó part is lehetne, de… Csak ilyen miatt megengedni valakinek bármit is, a testemmel kapcsolatban, nem. Még a hideg is kirázott a gondolatra, és még jobban összevontam magam körül a karjaimat. - Nem lesz itt utána semmi ultimátum, hogy térdeljek le eléd, és szopjalak addig, amíg el nem ájulsz? – villan élesen a pillantásom. Picit gyanakvó vagyok, persze,hogy az vagyok. Minden normális ember azonnal feljelentene, főleg ha olyan jól látott, ahogy ő engem. - Ha kérdésekre kell válaszolnom, felőlem rendben. – gyakran félre értenek, mert úgy öltözködöm mint egy rosszfiú, és sikerül is úgy kinéznem mint egy rossz fiú, aki kötözködik. De, igazából másra sem vágyom, hogy végre sikerüljön az álmom, hogy modell lehessek, híres tervezők ruháit mutogathassam a színpadon. Vagy, fotózásokon, mert megtetszettem másnak, mert el tudja képzelni rajtam is a ruháját. Persze, szeretem a ruhákat is,meg a divatot is. - De én is kérdezhetek….? Miért nem jelentettél fel azonnal? Nem vagyok én olyan profi, hogy ne találtak volna meg azonnal a zsaruk. – mert tényleg nem tolvaj vagyok, nem annak születtem. Meg a fogam se fáj erre a szakmára. Nem kifizetődő, és rizikós is.
Nem telt túl sok idejükbe a lányoknak hogy megtalálják a srácot és ilyenkor midig elképedek mi mindenre képesek a nők, ha valamit akarnak. Egy fél nap telik el hogy személyesen is láthassam a betörőmet aki elszaladt előlem. Most viszont itt van előttem teljes életnagyságban és alig bírom magam visszafogni hogy ne zúdítsak rá hatmillió kérdést. Eszembe jut persze Mike intelme is ezzel kapcsolatosan és majdnem letépte a fejem mert nem akartam feljelenteni, holott tisztán láttam az arcát meg mindent. Valahogy nem... Figyelem őt, és végül letelepszem én is a kanapéra, vele szemben. Vonzó, impozáns, nagyon jó top modellem lehetne, és nem is értem miért nem kapott erre esélyt és biztos hogy el fogok beszélgetni a Hr részlegemmel hogy mégis mi a jó cickány alapon válogatnak. Addig viszont minden önéletrajzot én akarok átnézni, még akkor is ha ezért bent kell maradnom éjszakákon át. Nem hagyhatok ilyen lehetőségeket elúszni. - Kávét, vizet? - kérdezem tőle ahogy őt méregetem és a szavaira csak sóhajtok. Persze, számíthattam volna rá de mégis.... - Nézd, én esélyt ajánlok neked a hatóságokat kikerülve. Mivel most sem követtem el ellened semmit, légyszívesen egy kicsit normálisabb hangsúlyt.... Csak... a mihez tartás végett - húzom össze a szemöldökeim. - Biztosíthatlak, nem élek ilyen módszerekkel Quinn. Csak kérdezni szeretnék, és válaszokat kapni ezekre - jegyzem meg. Belekortyolok a kávémba ahogy a férfit nézegetem. - Igen, csak kérdésekre... - biztosítom, és előrehajolok, a térdeimre támaszkodok. Komolyan villantom rá kék szemeimet. - Quinn. Én.... ostobaság, tudom. Nem tűnsz tolvaj, betörőnek és tudni akartam miért tetted mégis, mert szemmel láthatóan halálra rémültél tőlem. A félelem a szemedben. Tudni akartam az okát hogy miért.... - pislogok a másikra kiskutya szemekkel. Érteni akarom, és tudni az okát hogy miért tette amit. - Sokszor mondják hogy túl jóhiszemű vagyok, de valami azt súgja hogy nem vagy rossz ember csak valami.... ide kergetett.... - teszem hozzá.
Lehet, hogy túl messzire mentem, de, hiába loptam, nekem is van gerincem, és még most is nagyon szarul érzem magamat, sőt! Az, hogy azzal szemben állok, akinek a házába betörtem… még szégyenteljesebb. - Sajnálom, csak… nem ismerlek, és elég szar helyzetben vagyok így is. – remélem ezt ő is belátja, hogy nem azért vagyok ellenséges, meg védekező, mert az, az akasszák a hóhért érzésem van. - Vizet kérnék, fél bubisat. – remélem van náluk ilyen, ha nem, akkor megelégszem a sima vízzel is, és kicsit nyugodtabban dőlök hátra a székben, amiben ücsörgök, még egy rozoga haj túrást is megengedek magamnak, félig meddig remegő kézzel. Ahogy ülök, és őt hallgatom, komolyan elképedek, komolyan érdekli őt az, hogy velem mi lehet? Miért süllyedtem odáig, hogy lopjak? Belekortyolok a vizembe, ha azt időközben megkaptam, és percekig nem szólalok meg, csak bámulok vissza a nagy kiskutya szemekre. Tényleg úgy fest, mint aki lelkesen várja a beszámolómat. Emiatt összezavar, megint neki akarnék támadni, hiszen nem vagyok semmiféle játékszer, amit a gazdagok madzagon rángathatnának. Végül, úgy döntötök, hogy bele kezdek. A hangom halk, nagyon-nagyon előre kell hajolnia, hogy hallja amit mondok. - Beteg az anyám, és eddig bár mixerként dolgoztam, de az, hogy különböző időpontokban be kellett menni hozzá a kórházba, sajnos…felmondással járt. Felmondtak, alkalmi munkákból élek, jó ideje, a mixeri pénz is elment a biztosítási díjakra, így a félre tett pénzemet is oda adtam… Aztán a lakásomat is eladtam. De, anya még mindig a kórházban van, donor kellene neki, ki tudja meddig lehet ezt húzni még tovább. Ő megtett értem mindent, egész életében, én miért ne tennék meg érte mindent, nem? – pillantok Chaolra,majd a poharamért nyúlok. - A kocsimban élek, amiről ő semmit sem tud. – csúszok egyre lejjebb a székben, és egy húzásra kiürítem a poharamat is, a kezeim a szék karfáján lógnak le. Elmondom neki, amit hallani akar, és a végén, az ajtó előtt úgy is, a zsaruk fognak állni, mert nincsenek tündérmesék, nem léteznek. Még akkor sem ,ha az illető , egy bohókás góth fazon, akkor se. - Nem tudja, hogy a kórházban fürdök, ahogy voltam már ipar munkás, mint a bevándorlók… napi fizetéssel… De az adóhivatal feloszlatta azt a meló helyet… Végül, hat hónap után döntöttem úgy, hogy a gazdagoktól lopni, talán jobb, vagy…nem tudom. De egyáltalán nem jó. Tudod… utálok idegeskedni, és ha az anyám megtudná, még az ágyából felkelve is felkenné velem a padlót. – felcöccentek, grimaszolva tolom vissza magam a székbe, normális ülésbe, és a szemöldökömet dörzsölgetem a mutató ujjammal. - A te házad volt az első hely, amibe be tettem a lábamat, üresnek tűnt, mindig , amikor arra jártam. Én csak… nem tudom, oké? - akadoznak el a szavaim, mert megakadtam, nem akarom mentegetni magamat, rosszat tettem, és rajta kaptak. - Nem akartam, a cuccaid is beadtam a zaciba, nem volt sok pénz, de azt se tudom mondani, hogy kiveszem őket most, mert nincs miből, de megvannak. – megvonom a vállamat, és lehorgasztom a fejemet, az ujjaimra támasztva azt. – megértem, ha rám hívod a rendőröket. – újabb félmosolyos grimasz, és megadón nyújtom az íróasztala felé a karjaimat, jelképesen, hogy hadd csattanhasson a bilincs, várom ám, tényleg ,hogy előbújnak valahonnan.
Tudom, tudom, nem kellene ilyesmikkel foglalkoznom és csak egyszerűen ki kellene hívnom a rendőrséget és Mike is ezt mondaná nekem ha itt lenne, de én egyszerűen nem tudom megtenni és tudni akarom a motivációt. - Tudom hogy abban vagy, és nem is akarlak mélyebbre nyomni benne de kérlek értsd meg hogy én sem ismerlek, de mégis betörtél hozzám, és esélyt próbálok neked adni - sóhajtok fel, ahogy hozok neki egy félbuborékos vizet, amit kér. Leteszem elé és visszaülök, hátradőlök a kényelmes kanapémon. Sok minden kering bennem, és nem tudom hogy mit mondhatnék de ahogy beszélni kezd, felcsillan a remény, és előre dőlve hallgatom az életének tragédiáját. Valahogy.... megértem, és nehezemre esik hogy ne hagyjam eluralkodni magamon az érzéseimet. Az én szüleim jól vannak, de nehezen veszik tudomásul hogy én szabadszellemű vagyok és nem állok be a sorba. Úgy sosem lettem volna sikeres. - Nagyon sajnálom ami anyukáddal történik, remélem nem sokára jobban lesz - mosolyodom el, és mélyen megérint ahogy beszél róla. Az én kapcsolatom sosem volt ennyire szoros a szüleimmel, és egy kicsit irigykedek talán, ami ostobaság de mégis... - Tudod... sosem voltam ilyen helyzetben mint te, de mégis.... valahol azt kell mondjam, hogy bár itt ülök a felhőkarcolószerű irodámban és mégis... kettőnk közül te vagy a gazdagabb, nem én - sóhajtok fel elmélázva, kedves-szomorú mosollyal, és felkelek. Mászkálok egy kicsit ahogy mesél még, és megérik bennem az elhatározás. Mike ki fog borulni! Jajj szegény fejem. - Igen, elég sokat elmond rólam hogy mindig üresnek tűnik... - sóhajtok fel, ahogy a vezetékes telefonomra könyöklök. - Lucy, hozd be légyszíves a szerződéseimet - eresztem el, ahogy leokézza és percekkel később meg is jelenik a kért paksamétával. Csókot dobok neki és visszaülök a kényelmes kanapéra. - Nem hívom rád őket, azt eddig is megtehettem volna, ha és tényleg olyan ember lettél volna, akkor nem jöttél volna ma el. Szóval... a rendőröknél jobbat mondok neked. Ez itt egy hivatalos munkaszerződés az ügynökségemnél. Átnéztem a portfóliód és elbeszélgettem a HR-eseimmel is hogy ezek az anyagok miért nem landolnak nálam. Rajtad kívül, öt másik modellnek ment ki ajánlat. Szóval... nézd meg kérlek. Örülnék ha elfogadnád, de ha nem, akkor sem lesz semmi következmény. Kimész az ajtón, és elválnak útjaink - teszem hozzá. Esélyt akarok neki adni egy jobb életre, mert tényleg... - Nézd. Nehéz megfogalmazni hogy mit érzek most de nem hibáztatlak semmiért, és nem érdekelnek igazán a dolgaim. Csak tárgyak, eszközök. Lesz másik. Az emberség viszont, ami benned van... az nem pótolható - sóhajtok fel egy kis csend után és esélyt adok neki hogy elolvassa a papírokat. Nincs benne átverés, nincs benne kiskapu. - A kocsid nem biztos hogy a legkényelmesebb, de lakhatsz nálam amíg egyenesbe nem jössz, úgyis üres a házam és csak én és Mike lakunk ott. Ő a testőröm, de nem ellenséges James Bond - mosolyodom el ahogy a kávés bögrémbe kortyolok bele.
Én tényleg nem értem ezt az egész helyzetet, hogy mit keresek itt most, és épp kitárulkozom valakinek, egyrészt egy kicsit jobban esik, hogy nem magamban hordom, a haverjaim elfordultak tőlem. Úgy vannak vele, hogy miért nem hagyom ott az anyámat ,hogy rohadjon meg ott ahol van. Aki ilyesmit mond, annak nem lehetett jó kapcsolata a szüleivel, de én nem ezt hoztam, nem ezt kaptam. Nem ezt érdemli, és minden erőmmel azon leszek, hogy segítsek neki. Így, vagy úgy. De ha börtönbe kerülök nem fog siekrülni. Az együtt érzésére csak egy fáradt mosolyt küldök felé, én is nagyon szeretném, hogy jobban legyen. Zavartan ráncolom a homlokomat, amikor a kettőnk gazdagságáról beszél, és nem is értem, hogy mit akar ezzel mondani, jobb, ha befogom, és csendben maradok, ideges vagyok, túl akarok lenni az egészen, nehezemre esik egyhelyben ülni, és nem idegesen rángatni a lábamat, de sikerül. Lehullik a kezem, és furcsán pillantok rá, amikor a szerződésekről beszél. Nem értem. Mit csinál? Kicsit el is kerekednek a szemeim, amikor közli, hogy a munka szerződésem, enyhén remegő kézzel veszem el, és szinte kiszáradt a torkom, ahogy rá pillantok, majd a szerződésre. Tanuló fizetés,úgy értem… nem szerződhetek le máshoz, de… tanuló szerződés,tanítani fognak! Csendben olvasom a szerződést, igen ,hallottam, hogy rajtam kívül öt jelentkezőt hívtak még be. De, ez nagyszerű lehetőség! Köpni, nyelni nem tudok, megnyúlik egy kicsit az arcom, és megdörzsölöm a szemeimet is. A tanuló pénzem is több, mint amit bartenderként kerestem, havonta. Jó, ott a jatt még megdobta, de a tanuló idő leteltével, ha sikeresen levizsgázom, akkor emelkedhet a fizetésem, mert…több ügynökségi bemutatón vehetek részt! Hű! - Vállalom! – tényleg átolvastam az egész szerződést, a-tól z-ig, és nem találok benne kivetni valót. Már nyúlok is a tollért, hogy alá írjam ahol kell, és igyekszem visszafogni magamat, de mintha épp a föld felett lebegnék! A francba! A fenébe! Az álmom! Azért kiszakad belőlem egy hitetlenkedő fél kacaj, és hálásan pillantok fel erre az emberre, aki…aki a történtek ellenére is megbízik bennem. Újra meg dörzsölőm a szemem, és döbbenten hallgatok el, a következő ajánlatra, persze, kecsegtető, de… Egy gót bőrbe bújt Angyal. Mereven pillantok rá, és a tenyerembe temetem az arcomat, ahogy pislogok néhányat. - De, szerződést írunk arról is, és albérlet…mármint úgy értem megállapodunk egy havi összegben, és abban, hogy mikortól fizetek érte, vagy mennyi idő elteltével kell el kezdenem törleszteni. -helyesen akarok mindent csinálni, és nem akarok visszaélni a jó indulatával sem. - Nem vagyok élősködő, és helyesen akarom csinálni, nem akarok visszaélni a jóindulatoddal. – ismétlem meg hangosan a korábbi gondolatomat is, és alig hiszem el, hogy mi történt velem! Észre sem vettem, hogy felálltam, és az ablakhoz sétáltam. Hitetlenkedve bámulok ki az albakon. - És még azt mondják, hogy nem élnek itt Angyalok. – suttogom ki az ablak felé, a felhőket bámulva, itt születtem, mindig is én akartam kitaposni magamnak az utamat, és ez! Hatalmas lehetőség, elszántabbá válnak a vonásaim, de megjelenik az ajkamon egy bizakodó mosoly is, így pillantok vissza Chaolra. - Nem fogsz csalódni bennem! – lépek hozzá közelebb, és a kezemet nyújtom felé, hogy kezet fogjak vele, egy néma fogadalom, egy elhatározás, ami itt született az ő irodájában. Megdolgozom a bizalmáért, és megmutatom, hogy vagyok olyan jó, hogy címlap modell legyek!
Elmosolyodom élénken ahogy látom rajta a zavarral kevert értetlenséget hogy mégis mit művelek. Megmentek egy életet, adok egy esélyt. Nem tudom, néha magam sem tudom mit miért teszek, a megérzéseim és ösztöneim vezetnek. Ha a józan észre hallgatnék, sehol se lennék, csak valahol megszürkülve élnék egyik napról a másikra és nem lenne semmi motiváció a mindennapjaimban. Az nem nekem való. Elhallgatok egy hosszú pillanatra ahogy őt nézem, és ahogy az idegesség felőrli lassan hogy végül mit fogok mondani, de leginkább a telefonomért nyúlok és Lucyt kérem meg a papírmunka behozatalára. - Természetesen ez egy tanuló szerződés, de a három hónapos alapképzés után ez feljebb lép vagy egyel, vagy kettővel amennyiben úgy látjuk hogy képes vagy megfelelni az itteni elvárásoknak. Én mondjuk nem aggódnék, de a formaságokat be kell tartanom még nekem is. A szerződés mellé jár amúgy majd kiegészítő juttatás is a próbaidő letelte után. Addig viszont így is használhatod az itteni ruhatárat és a sminkesek is segíteni fognak bármiben - teszem hozzá amíg olvas és amikor felnéz, már azt látom az arcán amit szeretnék. - Igen, igen ez az az! EZAZ! Ezt akarta látni az arcodon, ezt a midnent megteszel amire képes vagy arcot! Jól meg leszünk mi, nem aggódok - jelentem ki magabiztosan ahogy összecsapom a kezeimet és kis híján táncra is perdülök. Aztán a kijelentéseire csak ellegyintek egyet. - Írjon aki akar, én épp elég szerződést és papírmunkát látok itt, nem kell még oda is. Nézd, az egy kurva nagy ház, és ketten lakjuk és a többi nyolc hálószoba érintetlen... El fogsz ott férni, és ha főzünk is akkor már olyan mindegy hogy két vagy három főre - jegyzem meg, mert nem számít nekem az ilyesmi. - Nem kell a pénzed, azt jobb helyre is tudod tenni jelen pillanatban. Én másféle gazdagságra vágyom - mosolyodom el halványan ahogy átnézem a papírokat hogy mindent aláírt-e. Amennyiben igen, úgy kiszólok a csajoknak hogy ezt azonnal jutassák le a HR-re, és holnapra már belépőkártya legyen és jogosultságai amikkel tud közlekedni. - Nos, Quinn... üdvözöllek a CCC Company munkavállalói között. Holnap reggel nyolckor kezdessz és megismerkesz azokkal akikkel együtt fogsz dolgozni - nyújtok neki kezet hivatalosan is ahogy az ablaknál állva nézelődik. - Ez a beszéd! Tetszel nekem! Tegyél meg mindent hogy fél év múlva a címlapfiúm legyél - bíztatom szelíden. - Jah igen, ha van még kérdésed bármivel kapcsolatban ne tartsd magadban. Sose hagyok teret a kérdéseknek.... - sóhajtok mert a HR mindig lecsesz érte, szóval most rendesen fel is ajánom a lehetőséget.
Bár látszólag nagyon magabiztos vagyok, mégis… legszívesebben elvonulnék valahova , talán sírni, igen. Amikor a telefonjáért nyúl, és a papírokat kéri, megfeszülök, itt a vég! A szerződés elolvasása után még jön a szóbeli kiegészítése is, amire elkerekednek a szemeim, és vennem kell egy nagy levegőt, hogy visszafogjam a kitörni készülő érzelmeim. Ez… hatalmas engedmény! Én… nem érdemlek ekkora segítséget, hiszen ártottam neki. Használhatom a ruhatárat és a sminkesek is segítenek. El ne felejtsek kérdezni tőle. Nem, biztos hogy nem úgy értette. Itt ha itt gyakorlok akkor használhatom a ruhákat, ez természetes, és minden nap végén visszaadom a ruhatárosnak. Biztos nem úgy gondolta, ahogy sugallja. Aláírom a papírokat és odaviszem az asztalhoz, kicsit remeg a kezem, és muszáj vagyok eltávolodni az ablakig legalább, hogy kinézzek rajta, és rendezhessem a gondolataimat. Nyújtózkodok, és a tarkóm masszírozom, észre sem veszem, hogy a pólóm alján körbe kivillan a bőröm. Nem a csábítás a célom, egyszerűen, vahogyan feszültséget kell levezessek, és ha mozgok azzal talán valahogy sikerül. A gyomrom korgása az ami végül megakaszt abban, hogy a kicsit biztonságosabb, kellemesebb jelenlegi helyzetemről álmodozzak, és azon nyomban zsebre vágom a kezem. - Úgy gondolom, veled illene haza mennem, ha felajánlottad, hogy lakhatok nálad, de nem szeretnék a terhedre lenni, így lent megvárlak a kocsimban. – emelem rá a pillantásom, és mosolyogva biccentek neki. Elindulok az ajtó felé, de kissé megszédülök, így pár lépés után megtorpanok. Menni fog! Nem leszek az új főnököm terhére. A kocsiig kibírom, ott majd elájulhatok az éhségtől. Az ajtóhoz lépve éppen nyitnám azt, de egy titkárnő viharzik be mellettem, és igazából sikerül ellöknie, tekintettel arra, hogy jelenleg épp kissé rosszul érzem magamat. Ha mást nem, akkor seggre ülök, keltem fel már sokkal mélyebbről is. - Elnézést. – motyogom, ahogy kicsit kiver a víz, melegem van a dzsekiben, így igyekszem kibújni belőle.
Elégedett vagyok magammal hogy sikerült tisztázni a félreértést ezzel a fiúval, és tudom hogy Mike meg fog enni engem ebédre ha megmodnom neki hogy befogadtam magunkhoz de azért megírom neki smsben. Nem szívesen hívogatom amikor nem muszáj és ha jól sejtem épp a délutáni pihenőidejét tölti a kávézóban ahol bérelt helye van és belső számlája az én kontómra. Imádja az itteni kávét. Mondjuk, én is, azért van itt, és nem kevés energia volt ide telepíteni őket. Figyelem az arcát és megerősítem magamban hogy jó döntés volt itt fogni és megkeresni, és nem pedig átadni a rendőrségnek őt. Nincs benne rossz vagy ártó szándék, így hát nem is aggódok igazán sokat. - Ahh, igen igen. Én még... van egy meetingem, és egy kis papírmunkám, de aztán hazaviszlek majd. Addig maradj nyugodtan a kanapén. Adok pár prospektust hogy ne unatkozz vagy vannak itt még magazinok, tudod lapozgatni őket - ajánlom fel ahogy elindul az ajtó felé de aztán beviharzik az egyik titkárnő és kis híján fellöki. - Hé, héhéh, visszább az agarakkal Monica, nézd meg micsináltál... - szólok rá feddően a siető nőre aki azonnal meg is áll és bocsánatot kér a férfitől, de észreveszem hogy valami nem okés. Összehúzom a szemem kissé és utasítást adok hogy hozzanak fel a konyháról két menütm én addig vissza segítem a kanapéra. - Itt maradsz, és megeszed a menüt. Gondolom az idegességtől még nem ettél ma semmit és most az a baj - hagyom meg neki a biztonságot és oda teszek még egy üveg vizet, - Ne haragudj, de most meeting kezdődik - ülök vissza az asztalom mögé és előveszem a headsetem, és a fülemre illesztem. Egy nagyobb konkurens cég ajánlott együtt működési szerződést és ezt kell átbeszélni és nem hagyom a beosztottjaimra. Szerencsére már megkaptam az összefoglalót amit készítettek nekem róluk és meg is hallgatom őket. Megígérem hogy a napokban döntök és értesítem majd őket, aztán fáradtan dőlök hátra a székemmel, és felsóhajtok. Hosszú napok lesznek ezek is.... - Na, menjünk haza. Mára ennyi elég volt, úgyis itt vagyok már hattól.... - sóhajtok fel ahogy a székem hátuljáról lekanyarítom a piros designer dzsekim és belebújok. Zsebre csapva a telefonom és belépő kártyám. - Na gyere. Mike már vár minket lent - mosolyodom el ahogy megveregetem a vállát és elindulok, mutatva az utat neki hogy merre jut el a garázsig. - Ööö azt mondtad van kocsid. Haza vihetjük azt is hozzám ha akarod és betesszük a garázsba. Elfér. Járhatsz azzal is, de velem is, csak hát én néha egész korán beérek és nem várom el tőled hogy te is bent legyél olyan korán - vakarom meg kicsit a fejem a liftben ahogy ránézek.
-Semmi gond, nem akarok zavarni. – motyogom, és felkelek, veszek egy újabb nagy levegőt, és tovább lépek, ám mire kicsit jobban érzem magamat, addigra a kanapén ülök, és hamarosan étel is kerül elém. Mióta nem ettem ennyit, és ilyen finomat! - Mindkettő…? – kérdezem halkan az asszisztenst, aki biccent, a vízért nyúlok, és belekortyolok. Tényleg most szerződtem le álmaim állására?! Lakásom is lesz, és a gyakorlati időre is fizetnek, és tudok majd enni rendszeresen, és a kezelésekre is lesz pénzem! Bólintok Chaolnak, és halkan szipogok is egyet, én itt se vagyok, csak eszek szép csendben, mint egy láthatatlan valami. Tényleg nem csapok zajt, és a fülemet is bedugom, meg zenét is kapcsolok, megnyugtató tenger hullámai. Lassan ettem és alaposan megrágtam mindent, és Csukott szemmel pihenek a nyugtató zenét hallgatva a fülemben. Chaol beszélgetése be se szűrődik hozzám, így ha akarnék se tudok arra figyelni, hogy miről beszélgethet. Semmi közöm hozzá. Összeszedem magam, a kabátom én is felveszem, és elindulok utána. - A kocsimban van minden holmim. Így utánatok mennék vele. – nem akarom zavarni, és rátapadni sem szeretnék még ennél is jobban. - Miért vagy velem ennyire kedves…? – kérdezem tőle ahogy pár lépésnyire lemaradva követem. Odalent találkozom a szúrós szemű testőrrel, tetszik. Nagyon egyben van minden tekintetben az ürge, és a hideg kék szemei ellenére van benne valami izgalmas. Kezet fogok vele, persze sokkal erősebben fog nálam kezet, mire csak rá mosolygok. - Sajnálom, hogy gondot okoztam. – kérek tőle is elnézést, majd elmegyek a kocsimért. Úgyis tudom, hogy merre lakik Chaol, a kis incidensből kifolyólag. Csöngetnem sem kell, mert szinte egyszerre érkezünk meg, és felhajtok a kocsi felhajtóra, ha tovább engednek, akkor a garázsba is, és Chaolt követem. - Az első időkben szeretnék veled tartani, sok dolog van amit be kell pótoljak. Meg kell ismerkedjek a dolgozóiddal, és szeretnék összebarátkozni velük, ha azt szeretném, hogy segítsenek nekem ők is, ha eljutok odáig, hogy fotózzanak, vagy a kifutóra kerüljek. – magyarázom neki a szemszögem, és nem igazán pillantok körbe, a nappalit ismerem. - Tudok főzni is, így ha megmondjátok ,hogy miket esztek, milyen speciális diétát tartotok, akkor úgy szállok be a kaja készítésbe én is. – a kabátom egyelőre nem veszem le, megvárom Chaolt, hogy mit tesz, lép , vagy mond.
- Nem zavarsz, egyáltalán - mosolyodom el ahogy végre sikerült mindent tisztázni, nekem is jobb lesz a kedvem egy kicsit. Nem hagyott nyugodni a gondolat hogy mennyire rémült szemei voltak amikor felkapcsoltam a villanyt és észrevette hogy lebukott. Hanyatt homlok, teljesen amatőr módon menekült, és ez valahogy.... - Hm? Jah igen, igen. Mindkettő a tiéd én már ebédeltem korábban azt hiszem - mert ebben nem vagyok azért száz százalékosan biztos. Néha elfelejtem, és olyankor rosszul vagyok később, amiért persze Mike mindig jól leteremt. Ahogy vége lesz a meetingnek, hátradőlök a székemben és kinyújtóztatom magam, mert azért ma is mozgalmas napom volt, és nem is terveztem semmit miután hazaérek, bár ott is van laptopom és távoli elérésem, szóval tudok dolgozni is ha akarok, de otthon már csak többnyire rajzolok ha rám jön. - Jól van, végül is tudod hogy hol van a ház. Ha én érek oda hamarabb nyitva hagyom a kaput, ha te akkor meg vársz egy picit maximum - mosolyodom el ahogy becsipogom a liftbe a kártyám hogy a parkoló szintre menjünk le, ahol már vár a kocsi és Mike. Magán kívül lesz a boldogságtól, előre látom..... Felsóhajtok, és épp a lelkem száll ki az ajkaim közül amikor megszólal. - Mert tudom hogy megvan a magad terhe. Nem vagy bűnöző, de az aggodalmad az édesanyádért mégis oda sodort hogy betörj valahová. Én nem vagyok jóba a szüleimmel, és mindig kicsit fáj látni hogy mások igen. Nekem ez nem kerül sokba, és láttam a portfóliódat, tehetséges vagy csak egy kicsit még tanulnod kell. Itt megteheted - mosolyodom el kedvesen ahogy ránézek, és kicsit el is szomorodom ahogy a saját családi helyzetemre gondolok. - A világ.... néha nagyon undok és nyomasztó hely, Sokszor nem érzem jól magam benne, de ezt a világot nem én formálom. Ellenben a saját környezetemben azt csinálok amit akarok, és én segíteni akarok hogy mások jobban érezzék magukat itt. Nézd meg, Quinn. Itt van ez a kurva nagy épület. Az enyém, én terveztettem és építettem egyedi tervek alapján. Szép, nem? Modern és extravagáns, tele emberekkel. Vezetőkkel, modellekkel, sminkesekkel, szakácsokkal takarítókkal.... Mind boldog hogy van állása és nem is fizetek rosszul nekik - mutatok körbe ahogy kiszállok a liftből. - És ott vagyok én, mindennek a tetején. Láttad a házamat. Láttad mennyit számít ha otthon vagyok hiszen azt hitted üres. Szerintem ez mindennél többet mond hogy mennyire boldoggá tesz a pénzem.... Neked viszont csak pénz kell hogy gondoskkodj anyukádról, nekem meg bőven van. Miért ne segítenék? Lehet hogy egyszer én fogok a te segítségedre szorulni - teszem hozzá ahogy megismerkedik Mike-al. - Mondhatod hogy sablonos vagyok és ezek közhelyek. Azok, én is tudom. De a közhelyeknek van alapja, és valósságá tudnak változni ha az ember elég sokáig és elég nagy hévvel akarja - nézek vissza rá ahogy beszállok a kocsi anyós ülésére. - Akkor otthon találkozunk - intek neki és jelzek hogy mehetük. Menet közben beszámolok a testőrömnek mindenről ami történt amíg ő kávézott és az üzletről is. Nem titokolok előle semmit. Amikor hazaérünk, majdnem egyszerre érkezünk meg. Begurulunk és amikor már bent vagyunk a házban állok meg ismét. - Jó, akkor majd reggel felkeltelek amikor én kelek és akkor mehetünk együtt - hagyom rá. - Nos, van még a saját szobáinkon túl három szabad vendégszoba. Döntsd el melyikbe szeretnél becuccolni, nekünk teljesen mindegy. Hetente jön a házvezető takarítani és mindent megcsinálni amire nekünk nem jut időnk - teszem hozzá. - Oh én nem diétázom, Mike szokott ilyen mindenfélét enni. Én sokkal inkább sokszor elfelejtem az ebéd időt - vallom be kissé kínos mosollyal, hiszen megvan nekem is a gyengepontom, és néhányszor kellett má összeszednie. - Jah és rettegek a pókoktól, szóval ha látsz egyet nehogy szólj nekem róla csak öld meg, vagy vidd ki vagy valamit csinálj vele! - fordulok vissza felé ahogy ezt elmondom.
Kezdőlap
