Kedves vagyok, mindig azt az elvet vallottam, hogy ezzel tovább jutok az életben, mint az undoksággal és a pénzzel. Nem szeretek visszaélni az anyagi helyzetemmel, mert ebbe csak beleszülettem és nem tettem érte semmit, csak van. Megkönnyíti az életemet, hülye lennék megtagadni. Szóval, ha valaki segítséget kér, én igyekszek megoldani a problémát, bár pénz nem szeretek senkinek kölcsönadni, nem vagyok aranybánya és utálom, ha ki akarnak használni.

Türelmes vagyok, legalábbis többnyire annak vallom magam. Nem szoktam haragból senkinek visszaszólni, nem szeretem a konfliktusokat sem, inkább elkerülöm és ha ehhez az kell, hogy lenyeljem a sértéseket, hát megteszem, de nem felejtek, kivárok és amikor eljön a megfelelő idő, akkor csapok vissza. Nem tartom magam kegyetlennek, de a bosszúszomjam legalább olyan erős, mint a türelmem. Persze ez azt is jelenti, hogy ha várni kell valamire, akkor várok, nem szeretek semmit sem elsietni az életben, nem kapkodok, ráérősen teszek veszek, de azért a tej nem alszik meg közben a számban.

Hisztis is vagyok, sajnos. Ezt a tulajdonságomat nem szeretem, dolgozom rajta, hogy ne uralkodjon el rajtam, nem szeretem, ha valami nem úgy alakul, ahogyan eltervezem vagy megzavarják a napi rutinom egy váratlan dologgal. Rugalmas vagyok egy szintig, de mikor egy órával előbb szólnak, hogy induljak a három óra múlva kezdődő fotózásomra, mert előttem lemondták az időpontot, azt nem szeretem, mert szinte minden időm be van osztva előre és nem szoktam otthon a körmöm reszelni unalmamban.

Szép vagyok, ezt bizton állíthatom, elégedett vagyok magammal és bár ebben van jó és rossz is, én igyekszem a habos oldalát nézni mindig, így is el lehet érni a célokat, csak pár kedves szó és semmi több. Aki a testem akarja, az hamar csalódhat, mert olyan szerződéseket kötök, hogy én tabu vagyok, nem leszek senki ágyasa egy jó képért, keresek mást, sőt, ha nagyon szeretnék képet, keresek fotóst és fizetek neki érte. Már amúgy megvan a kialakult két-három fix fotósom, akikkel szeretek együtt dolgozni, nem nagy meglepetés, hogy mind nők és nem hajtottak rám szerencsére. Nem ítélkezem, de a férfiakat szeretem.

A szüleim híres szállodatulajdonosok itt Amerikában elsősorban, emellett van pár nyaralónk is, amit kiadunk másoknak, amikor nem mi használjuk őket, a világ legszebb tájain, leginkább tengerpart mellett, de jelen vagyunk Egyiptomban és Párizsban is, az a két kedvenc helyem. Elkényeztettek-e engem ilyen családi vagyon mellett? Minden bizonnyal igen, elvégre megvan rá az anyagai háttér, megtehették, de cserében voltak elvárásaik is, aminek ha nem feleltem meg, akkor a jólét mellett - ami az ételt jelentette és hogy van biztos fedél a fejem felett jelentette - minden mást megvontak tőlem. Az elvárás annyi volt, hogy kitűnő tanuló legyek, ne csaljak és az eszem használjam, különben mehetek állami iskolába is, ahol nem fognak kesztyűs kézzel bánni velem a diáktársaim, de nem hittem nekik. Egyszer büntetésből elvittek egy ilyen helyre még középiskola első évében, hogy megmutassák, hogy hova kerülök, ha nem leszek kitűnő, látva, hogy mi megy ott és milyen megjegyzéseket tettek rám, már akkor, inkább tanultam, részt vettem a diáktanácsban, bár az elnöki posztra sosem jelöltettem magam, pedig szerintem esélyes lehettem volna. Szóval biztos háttér, jó iskola, a legjobb tanárok és emellett otthon kaptam az edzőtermünkben egy külön trénert is, aki megmozgatott, mert jól kellett kinéznem. Anyukám másik mániája a legyek mintadiák mellett, hogy modell legyek, már gyermek korom óta cipelt kisebb versenyekre, amit élveztem, a fényképezőgép túloldalán lenni mesés érzés, nehéz leírni. A figyelem lehet az oka, hogy ott csak rám figyel mindenki, sminkes, fodrász, fotós mind az én tökéletességemen dolgozik. A szüleim sajnos csak a tényeket látták, jól néz ki, okos, majd jó helyre házasíthatnak, mert az arany vérvonal fontos nekik, mintha létezne ilyen komolyan! Visszatérve a modellkedésre, nem olyan könnyű szakma ez, mint kiderült, kell hozzá némi átszellemülés, mikor egy érzést kell átadnom egy darab képen. Én mondom, ez nehezebb, mint a színészkedés, bár szöveget nem kell tanulnom. Azért mindig is ki szerettem volna próbálni azt is, így olyan egyetemre kezdtem el járni, ami színészképző is, itt fedezett fel a Netflix egyik munkatársa és beajánlott hozzájuk, már alig várom az első szereplésem, hogy visszanézhessem magamat. Sokan utálják magukat visszanézni, én nem, mert elégedett vagyok a testemmel, amire kapásból rámondanák, hogy mű, de nem teljesen az, csak sokad edzettem és olyan hormonális gyógyszereket kaptam, ami pont szemrevaló helyen gyarapított, ami meg rossz helyre jött volna, egyszerűen edzéssel eltüntettük. Jó kondícióban vagyok, bár sokan nem néznék ki belőlem, elég kényelmes a mozgásom és könnyed, kicsit fent hordom az orrom olykor, ám ez a modellkedés miatt van, a pózolás miatt, nem érzem úgy, hogy többet érnék, mint egy rendőr, egy orvos vagy egy kőműves. Az egyetem miatt elköltöztem otthonról, saját házat kaptam, nem egy kacsalábon járó palotát választottam, a szüleim fintorogtak is, mikor meglátták, mert csak két szoba van és nincs külön gardrób szoba egyikhez sem, a nappali egybe van az étkezővel és a fürdő sem olyan hatalmas. Én viszont szeretem, nem kell ettől nagyobb fényűzés számomra, valahogy be kell olvadnom a korombéli lányok közé, amin a kisebb hírnevem nem feltétlen segít, minden modellt, aki jól néz ki buta báboknak látják, de én nem vagyok az. Jó, nem mondom, hogy olyan okos vagyok, hogy egy magas IQ számmal megáldott egyénnel értelmesen el tudnék beszélgetni, de nem is vagyok olyan buta, hogy csoda hogy élek kategóriába kerüljek.