Szőke haj, kék szemek, édes mosoly. Azt gondolhatná az ember, hogy micsoda egy üresfejű divatpicsa ez nő. Teljesen átlagos, kicsit talán túl telt testalkat, méretes keblek, és széles csípő, formás fenék. Csinos lábak, magassarkú cipők, rövid ruhák. Ennyi lenne mindössze Abigail? Nem, mindez csupán a személyének az a felszínes része, amit az átlag ember lát. Akik ismerik Abigailt, sok mindent tudnának mesélni róla, de valamiért mégsem teszik. Mi lehet az, ami csomót köt minden ember nyelvére? Mi rejtőzik a kék szempár villanása mögött, ami csírájában fojtja el a szót, még mielőtt megszületne?
Abigail mindig is kereste a helyét a világban, a szülei nem várt gyermekeként, nehéz volt kialakítania bármiféle családképet, és az ideális közeg helyett egy erőszakos, alkoholmocskos és szextől fülledt helyen nőtt fel. Az anyja egy kivénhedt kurva volt, az apja meg igazi strici, és tinédzser korára ő se lett jobb ennél. Minden éjjel, mással, máshol… a túlélésért. Érzelmek nélküli, üres együttlétek, lepergő szép szavak. Túl korán kiégett, és elfelejtette mi az a szeretet, vagy emberség. Nem bántak jól vele, így ő sem tette másokkal, és mindig domináns félként jelent meg.
Aztán jött egy törés, az apja meghalt és az anyja végképp besokkalt, és öngyilkos lett. Meave egyedül maradt, és felnyílt a szeme. Több akart lenni egy egyszerű kurvánál, és elkezdett… kibontakozni. A szex nem állt tőle messze, az esze jól forgott és mire észbekapott már neves egyetemen tanult, éjszakánként pedig escort szerepet vállalt, és egy bizonyos szegmens kiszolgálására szakosodott. A vadóc útszéli kislányból nő lett, aki kihasználta a férfiakat és a kapcsolatokat és olyan életet kezdett el felépíteni, amire eddig nem volt lehetősége. Tanult, és nem felejtett. Pontosan megtanulta mivel lehet az embereket sakkban tartani hogy elérje amit akar, és mire észrevette volna, már félig merült sötét ügyletekben. Manipulált, sikkasztott, és zsarolt. Drogokkal kereskedett, és használt is. Embereket kényszerített bele a prostítúcióba és királynőként uralkodott felette, magáénak tekintette őket minden éjjel. Már nem Meave volt többé. Ő akkor meghalt amikor egyetem után vállalkozásba fogott hogy elleplezze a sötét kis hobbiját hogy derékba töri az ember életeket mindezt a kemény szex miatt.
Amikor legközelebb felbukkant az éjszakában magassarkú lakkcsizmában és latex szerelésben, már sehol sem volt a régi önmaga. Az éjszaka, és a klubb, ami nem az ő nevén fut, már így ismerte meg. Abigail.
Vasmarkú domina, és még annál is több. Zsarnok, és diktátor. Kegyetlen fegyelmező, és már így ismerte meg azt fiút is , akit nem tudott elengedni, és soha nem is akar. Mert ő nem osztozik. Senkivel sem. Semmin. Senkin.

Ki hinné el, hogy egy ilyen sikeres és erőt nőt is gyötörhetnek rémálmok, és olyan emlékek, amikre nem akar emlékezni? Ki hinné el hogy a Lady álma olykor nyugtalan, és mindig egy bizonyos nevet motyog álmában? Ugyanazt a nevet, amit néha kéjjel, néha örömmel, és sokszor haraggal ejt ki vörösre rúzsozott ajkain. A nevet, ami egy magas, jóvágású férfit takar, sötét lánggal égő szemekkel, keskeny mosolytalan ajkakkal, és markáns arcvonásokkal. Egészen beleborzong ahogy eszébe jut a vad, zabolátlan ifjú hiszen hozzá képest mindenképpen az, noha ő maga is bőven vissza tagadhatna tíz évet minimum. Büszke is az alakjára, mert ugyan van mit fogni rajta, de nem kövér és nem formátlan. Abigail tudatosan alakította magát ilyenre, mert egy nádszálvékony nőnek, aligha van tekintélye, így viszont már a puszta jelenléte, a pillantása, egyetlen szemöldökrándítása mérvadó. A puszta szemvillanásával férfiakat képes megfutamítani és nem fél semmitől, és senkitől. Az akadályokat elemzi, és szépen maga mögött hagyja mindig. Megtanulta hogy csak így tud előrejutni ebben a mocskos világban és hamarosan ő diktálta a szabályokat. Minden szabályt.


-Abigail… - kapkod levegő után a férfi, mikor a fiatal szőke nő közölte vele, mi az ára a szolgálatainak. Elsőre talán bolondnak nézte, de aztán rájött hogy ő nem viccel, minden egyes szót komolyan gondol.
-Ez nem így működik. Neked nem lehetnek követeléseid, ez az egész… amit akarsz nonszensz. Te csak egy kurva vagy, igaz annak felsőkategóriás de… - magyaráz az ember, de a nőn nem látszik hogy meginogna. Felszegett állal áll a kövérkés politikus előtt, minden csepp félelem nélkül. Eltökélte magát, és így vagy úgy, de végig fogja vinni a terveit, mert elege van a gyengeségből. Elege van belőle hogy mások áruként kezelik, és elege van a sok igénytelen szexből. Éjjelről éjjelre, minden este más, gyors menetek, kéj és vágy nélkül. Fájdalmas száraz érzés. Nem vágyik rá hogy örökké ebben legyen része. Nem. Neki mások a tervei.
- Vagy így, vagy sehogy. Találhat nálam jobb kurvát, de… vegye számításban hogy sokszor voltunk már együtt, elég sok mindent tudok az életéről, és a kedves felesége biztosan nem nézné jó szemmel ha kiderülne hogy megcsalja. Bár lehet előbb az újságírókat hívnám fel, ők érdeklődőbbek… - válaszol kemény elhatározással, noha nem annyira magabiztos mint látszik. Igyekszik meggyőzni magát hogy ez helyes döntés, és neki lesz igaza a végén. A férfi hitetlenkedve mered rá, és nem hiszi el hogy ez vele történik.
-Zsarolással próbálsz megvenni? - háborodik fel, de a nő tudja hogy a férfi ideges. Látja szeme rándulását, ideges ajaknedvesítését, és kezének hirtelen, de céltalan mozdulatát. Szinte már szúr a szeme, mégsem pislog, mindössze egy pillanattal később fordítja el a tekintetét.
-Nem, én egy lehetőséget vázoltam fel. Előfordulhat hogy kifecsegek ezt azt, amit nem kellene, és az senkinek nem lenne jó. Nekem nincs vesztenivalóm, de magának? Annál is több. Segítsen nekem, és a titkai jó mélyen fognak nyugodni - szólal meg ismét. Hangja határozott de a szíve megremeg egy pillanatra. Mi van ha nem sikerül? Mi van ha a férfi megöli, vagy bántani fogja? Akkor honnan fog erőt meríteni ő, aki mellett soha nem állt senki? Soha nem volt hátszél, ami előre vitte volna. Soha nem számíthatott senkire, így most is csak magában bízik. Magában, és a férfi esendőségében.
-Abigail…. Te kisssss - szitkozódik a férfi, de érzi a vesztét, és a nő is érzi hogy nyeregben van.
- Nem kérek olyan sokat, Sydney. Csak vigyen el innen és onnantól nem fog hallani rólam többet - ismétli meg a kezdeti mondatát, mire a férfi fáradtan bólint.
-Rendben, de így legyen! Nem csak te tudsz ígérgetni…. - csattan fel, mintha ezzel meggyőzné magát hogy övé lehet az utolsó szó, de tudja hogy vesztett a szőkehajú démon ellen, aki női testbe bújt.
-Így lesz. Jöjjön, olyan fáradtnak látszik - mosolyodik el buján, és lecsúsztatja magáról a fehér frottírköntöst hogy feltáruljon testének minden egyes porcikája. Nem tökéletes, de kellemes a férfiszemnek és macskás eleganciával nyúlik el az ágyon, hívogató és csalogató. Akár egy fenevad .


Abigail nem egyszer futott bele, hogy egy-egy férfi ki akarta sajátítani és maga mellett tudni trófeának. Már a tanuló évei alatt népszerű volt, és a sötétebb réteg is magába olvasztotta hiszen nem riadt vissza semmitől, hogy elérje a céljait, és megvolt a saját híre a megfelelő körökben és megvoltak a férfiak is akik elég tökösnek hitték magukat ahhoz, hogy betörjék a nőt, és háziasszonyt csináljanak belőle.
A nő számára mindez játék volt csupán. Hagyta, hadd higgyék el hogy megnyerték, hogy magukhoz édesgették. Aztán kegyetlenül visszatámadt és két férfi vagyonából alkotta meg a sajátját, hiszen neki semmije nem volt.
- Ezt nem hiszem el! Hogy tehetted?! - fakad ki a férfi ahogy dühösen nézi a gyönyörű nőt, aki fiatalsága és ereje teljében áll előtte, kezeiben a jogi végzéssel, miszerint a ház és minden ingóság az övé. A férfi ki lett semmizve. A büszke, gőgös férfi, aki azt hitte birtokolhatja a nőt, és azt hitte betörheti és majd dicsekedhet vele mindenki előtt. Abigail ezt nem hagyhatta, és így elvett mindent. Vagyont, büszkeséget és a méltóságot. Porba taszította a férfit, és most uralkodik felette. Nem csak éjjel, pálcával és kötéllel, hanem most is. Jeges pillantása szinte fagyaszt.
- Megtehettem, mert te is megtetted velem. Mutogattál mint valami egzotikus állatot, felvágtál velem mert tetszetős vagyok és sose szerettél - szólal meg. Nem vágyott szerelemre, szeretetre. Abigail már rég nem hisz az ilyesmiben, sose hitt talán. Ő csak megértést akart és egy... barátot. Talán. Maga sem tudja.
- Szerettelek, és még mindig szeretlek Abigail édesem, de... ezt.. ezt nem teheted meg velem. Mi lesz így velem - tárja szét a férfi a kezét hiszen nem képes túllendülni a tényen hogy a nő kijátszotta, méghozzá azért, mert túl vak volt hogy észrevegye a nyilvánvalót.
Nem vette észre hogy mennyire befolyásolja a nő az életét, és Abigail úgy mérgezte meg őt, hogy észre sem vette. Beszivárgott még a bőre alá is.
- Szerettél. Igen, én is kedveltelek téged. Szórakoztató volt visszafordítani mindent, amit el akartál érni és nézd meg. Vállalkozásom van, családi házam, egy szép autóm és... persze itt vagy te is - mosolyodik el kedvesnek kicsit sem nevezhető mosollyal ahogy a kapukulcsot pörgeti a kezében.
- Ne aggódj, nem bántok semmit. Mindent összecsomagolok és elküldöm neked az új címedre ha lesz - teszi hozzá mielőtt megfordulva, és bemenne a kapun. Az előző tulajdonos, dühösen kiabál.
- Ezt nagyon megbánod még te számító kurva! - rúg bele a kapuba de a nő csak hátrapillant.
- Lehet hogy számító vagyok, de nem vagyok nagyobb kurva nálad!

Abigail nem tűrheti az ellentmondást. Senkitől sem, még attól a lángszemű férfitól sem, akit oly lelkesen kínzott. Hudson. Duncan. Payne. Olyan katonásan pergő nevek, különleges zöngével, és ő imádta kiejteni vérvörös ajkaink. Élvezettel nézte, ahogy küszködik, ellenáll és akar. Ő még jobban akarta. Meg akarta törni, de a férfi csak nem tört be a kezei között, így egy idő után értéke lett és bár neki erről nem lehet semmi fogalma, valahol... egy kicsit önmagára emlékezteti és ezért mindig dühös rá. Mindig kínozza, és mindig összetöri egy kicsit, amit aztán megbán, de képtelen kimondani és szavakba önteni hogy mit érez. Mert érez, de egyszerűen a kegyetlen játék függője lett és nem képes alább adni. Abigail uralkodik, felette pedig senki nem tud. Legyen bármilyen perverz egy kérés, ő mindig előtte jár orrhosszal, és mindig megteszi amit mások nem mernének. Megvan a presztizse, megvannak az eszközei, és nem érheti szó a ház elejét sem.
Hudson, az övé. Megszerezte, és mindent, mindent bevetett vele szemben, mégis ott izzik az a tűz, ami egyszerre lobbantja lángra, és dühíti fel. A férfi vadsága, és amivé tette... Ő tette ilyenné. A szex függője, és a drogtesztje sem volt mindig rendben. Eszköz volt hogy betörje, de mégis... a balul sikerült este is csak neki adott egy újabb lapot a kezébe. A zsarolást, amiről eddig nem is álmodott volna. Kezébe került, és Hudson imidzsét nagyon is rontaná egy gyilkosság, így hát nyilvánvaló hogy emiatt sem mond ellent a nőnek, aki minden alkalommal kihasználja ezt.
Vágyik Hudsonra, vágyik rá hogy ellenkezzen vele. Formás, gyötörnivaló testére, erős izmaira amiken megfeszül a bőr, és a kötél. Imádja kétségek között füröszteni. Ha képes lenne szeretni, talán szeretné őt, de így csak ragaszkodik, birtokol és uralkodik. Mert ez ő. Az Uralkodó. A Lady.
- Tamara? Hívd fel Hudsont. Nagyon fontos megbeszélnivalóm van vele, azonnal jöjjön! - adja ki a parancsot a titkárnőjének akinek fogalma sincs, mi rejtőzik a hálószobám túl. Mit rejt a rejtett játék szoba, és mit rejtenek a szekrények, és ládák. Ha látná az az ostoba Christian Grey, még ő is elszégyelné magát, mennyire amatőr.