Elég nehéz téma hogy milyen vagyok most. Nem tudom. Talán komolyabb, éretebb nő mint amilyen voltam. Huszonöt évesen azt hittem mindent tudok, és enyém lehet a világ. Mármint nem szó szerint de Logan mindent jelentett nekem. Az első komoly szerelem volt és az  a férfi akire vágytam. Legalábbis úgy tűnt, de aztán persze ahogyan az gondolható előkerültek az első problémák és az erőfeszítés amit csak én tettem meg. Logan tipikus huszonéves vállalkozó volt, akkoriban vette át a céget az apjától és azzal foglalkozott inkább és a versenyekkel. Ott találkoztunk mi is, és fogalmam sincs miért szerettem bele, mármint mi volt az ami megfogott benne mert összességében nem lehetett egy mintaférfinek nevezni. Szertelen volt, hangos és falta az életet és lassan elmaradoztam mellőle. Nem hívott magával, és tudom hogy megcsalt. Én megpróbáltam menteni a helyzetet, beszélni akartam vele, de az utolsó szava az volt hogy én csak fárasztom.
Akkor ott hagyott a közös szobánkban és elment. Mire visszajött én már nem voltam ott. Elmentem onnan és csak a könnyeimet hagytam hátra, és egy szemetesnyi zsepit. Tudta jól a számomat és nem keresett, nem írt. Összeomlottam, és egy világ semmisült meg bennem amikor rájöttem hogy semmit nem jelentek neki. Egy üzenetet sem, egy.... esélyt sem. Megsemmisülten léteztem napokig a hotelben ahol megszálltam amíg nem találok lakást. Minden reményem elveszett és azt érezte hogy élni sincs kedvem. Csalódta és összetört a szívem. Előnyös és hátrányos tulajdonságom hogy nagyon hűséges vagyok és nagyon tudok szeretni, talán ez naivság volt de...
Életre szóló lecke is egyben. Sok mindent éltem át abban az öt évben amíg eljutottam idáig. Erősebb lettem, lábra álltam a csalódás után és belefeledkeztem a munkába. Mindent elzártam magamtól, és nem kezdtem új kapcsolatba Logan után. A fájdalom és keserűség megmaradt a mai napig és bezártam a szívem a világ előtt. A test örömeit nem tagadtam meg magamtól és egyetlen éjszakára kellett csak nekem a férfi.
Amikor jártunk, akkor csatlakoztam egy nagy céghez titkárnőként a HR-en. A munkámba feledkeztem és ma már a vezetője vagyok a részlegemnek, és még mindig van feljebb ha úgy akarom. Amikor kellett volna a támogatás, akkor nem kaptam meg, most már nincs rá szükségem. Megváltoztattam a nevem, és új életet kezdtem.
Ha akad egy kevés szabaddőm, szívesen sétálok odakint főleg az őszi tavaszi időben, télen inkább egy pléddel és bögre teával olvasom a kedvenc regényeimet.

- Ms. Layton! Ms. Layton, várjon kérem! - hallom meg a nevem és kíváncsian fordulok meg hogy a felém vágtató gyakornokfiúmat szemügyre vegyem. Kissé zilált és majd kiköpi a tüdejét.
- Mi a baj Jake? - kérdezem ahogy adok neki lehetőséget a válaszadásra, és közben türelmesen várakozok egészen kicsit magasított sarkaimon. Nem bírok menni a túsarkúban, de néha sajnos fel kell vennem, amikor nagyon hivatalos vezérkari gyűlés van, vagy bármi más. Nem estem túlzásba ma sem, egy krémszínű nadrággal, fehér blúzzal és krém szín kis blézerrel. Teljesen átlagos. A hajam se fogtam össze csak így szabadon volt egész nap és már érzem benne a kócokat ahogy a kis táskám szíja alá szorult pár szál.
- Az igazgató úr... azonnal látni akarja... azt mondta hogy nagyon fontos, munkaügy - szedi össze magát a fiú ahogy már kap levegőt. Összehúzom a szemöldökeim, hiszen minden munkát befejezetem időre, még egy két kontroll feladat van de ma nem terveztem túlórázni végre. Hát, az ember terez, a főnöke meg végez.
- Köszönöm Jake, de ezért nem kellett volna kiköpnöd a tüdődet, és hányszor mondjam még el hogy hívj Lenénak, mint mindenki más - mosolyodom el melegen, ahogy megfordulok, és arra felé kezdek el sétálni amerről ő jött. A főnököm ritkán akar engem látni, leginkább megelégszik az emailes és telefonos kommunikációval. Mi történhetett, amiért látni akar engem? Valamit elfelejtettem volna? Nem, az ki van zárva a munkámban nagyon is maximalista vagyok, és nem hagyok semmit az utolsó pillanatra. Abban biztos vagyok hogy nem azért hívat mert panasz lett volna rám és büszke vagyok rá hogy kijövök a kollegáimmal, és össze tudom fogni az egész főosztály működését és minden ügyet kézben tartok.
Lassan odaérek a főnököm irodájához és bekopogtatok. Nem egy kedves ember, de korrekt és ennyi nekem elég volt. Hogy toleráljon egy két dolgot, cserébe a maximumot hozom ki magamból.
- Tessék! - szól ki, én pedig belépek és ahogy felnéz találkozik a pillantásunk és egy mappányi irat hever előtte. Mondjuk ez nem meglepő, mindig futkos valamivel.
- Caelena! Kérem, foglaljon helyet. Ne haragudjon hogy feltartom, de ez nagyon fontos - kezd bele a szövegelésbe, én meg elhelyezkedek kényelmesen.
- Vállalatunk csupán egyike a Romero Bohen és Ryusaki Akira által birtokolt cégcsoportnak, és vannak benne ennél jóval nagyobb cégek is. Biztosan ismerős lehet Önnek a Mobilstars neve. Bohen úr vezeti a céget és tulajdonolja a részvények többségét is - meséli és figyelmesen hallgatom, de fogalmam sincs hogy hogy jön ide a két említett. Természetesen ismerem a neveiket és tudom is kik azok. Esetünkben Ryusaki az aki a vezérigazgatói utasításokat adja, és sokszor küldök neki én is jóváhagyásra dolgokat. Távoli, de udvarias férfinek találtam eddig. Nem értem hová akar kilyukadni, és mi közöm nekem ezekhez az emberekhez.
- A Mobilstar vállalat HR osztályának élére új vezetőt keresnek, és beajánlottam magát. Mr Bohen találkozni szeretne Önnel hogy megbeszélhessék a részleteket... - pillant ismét rám, szolid mosollyal, ami olyan sajátossága. Elsőre fel sem fogom hogy mit mondott. Mobilstar, a legnagyobb üzleti partnerünk, és cégcssoportjának vezetője és én... én?!
- Ho-hogy én? Ohm, hát - keresem a szavakat az őszinte döbenettől szinte némán, de sok minden átfutott a fejemen már hogy mit akarhat tőlem ,de ez.... az a cég egy hatalmas multi! Nem kerülhet be oda akárki!
- Köszönöm, szívből köszönöm Mr. Henderson. Bevallom erre nem számítottam - mosolyodom el szélesen ahogy realizálom hogy új munkahelyem lesz nem sokára. Ha elég szimpatikus leszek Bohennek. Én hirtelen nem is tudom mit mondjak. Öt évvel ezelőtt titkárnőként kezdtem el itt dolgozni és csak álmodtam egy vezetői székről és arról hogy képes lehetek erre, de ahogy megszabadultam a mérgező párkapcsolatomból, elkezdtem kibontakozni és ezt többen meg is jegyezték hogy kivételesen jól állt a szakítás. Igen, csak közben a szívem törött össze.
- Magának köszönje Caelena, keményen megdolgozott a mostani helyzetéért és a karrierje gyönyörűen ível felfelé. Ne higgye, hogy nem látom hány túlóra szerepel a maga neve mellett, a bérszámfejtés már oklevelet akart adni magának. Ez most egy újabb kihívás, nagy falat és bizonyítania kell majd, de nem gondolom hogy a tavalyi és a tavalyelőtti Év emberének ez nehézséget okozna - mosolyodik el szélesebben és komolyan erőlködnöm kell hogy ne pislogjam ki a könnycseppjeimet. Én....
- Nem gondoltam volna hogy van aki számon tartja a túlóráimat Olivia-n kívül - válaszolok, halvány de boldog mosollyal.
- Nos, alighanem maga az egyetlen aki megköszönte hogy kirúgom - teszi hozzá ahogy kezembe adja a mappát amibe a papírjaim vannak. És az új szerződésem.
- Bár ne higgye hogy nem kell ledolgoznia a felmondási idejét... - teszi hozzá, és boldogan ölelem magamhoz a mappát ahogy felállok, és csak miután kilépek az irodájából engem el a könnyeimet. Jake már elment, így egyedül sétálok kifelé a kocsimhoz, és közben táncos léptekkel keringek. Nem is tudom mit érzek de... Aki tönkretette az életem, annak köszönhetem a karrierem is.

Már a kocsimban ülök és mellettem az ülésen az új mappák. A felmondásom és az új esélyem, egy újabb bizonyításra. Felsóhajtok ahogy magam vagyok és belegondolok hogy mégis honnan indult ez az egész. Az állásinterjún egy kész szerencsétlenségnek éreztem magam. Megijesztett a környezetem letisztultsága és az elegancia hogy sehol egy porszem, minden rendezett és féltem hogy én nem fogok ide illeni. Az első hetem egy kész katasztrófának éreztem, aztán lassan helyreállt a világ. Elkezdtem körülnézni és megnyugodni. Éppen túl voltam egy szerelmi csalódáson és a munkába temetkezés remek lehetőség volt hogy ne bolonduljak meg az albérletem falai között. A pénz sem jött rosszul a túlórák után és így lassan összeszedtem magam. Felújítottam a ruhatáram és elkezdtem illeszkedni a környezetemhez és a közvetlen főnököm volt az egyetlen akinek elmondtam hogy miért nem vagyok olyan még olyan összeszedett és kiforrt. Kellett egy kis idő, de végül is bíztak bennem, és igyekeztem meghálálni ezt a toleranciát.
Azt, hogy Logan mennyire elhanyagolt és megcsalt sosem felejtettem el, és mindig intő példaként lebegett előttem amikor valaki fel akart szedni. Sokkal könnyebb volt nemet mondani, mint egy esélyt adni bárkinek is. Szerettem őt, és amikor már minden probléma volt akkor gondoltam bele hogy két év mit sem számított neki, és míg én mindent tudtam róla, ő szinte alif tudott bármit is, és lenézte a könyveimet amiket úgy szerettem. Mrt szerinte unalmasak, de meg se próbálta megérteni őket. Be kellett látnom hogy nem működött és amikor azt mondta hogy csak fárasztom, már nem volt értelme bármit is mondani. Elment otthonról, és mire visszajött elhagytam a lakást. A legfontosabbakkal, és másnap elvittem a többit is és ott hagytam neki a kulcsomat. Nem... akartam tönkretenni, nem voltam bosszúszomjas hogy akkor én is minden szembejövővel lefeküdjek, csak mérhetetlenül szomorú és csalódott. Azt reméltem hogy hívni fog, hogy keres hogy beszéljük meg, de.... nem. Egyetlen hívás, egyetlen üzenet sem. Két hétig vártam és lestem a telefonom minden rezdülését, de be kellett látnom hogy nem fog keresni. Összetörtem. Három napot töltöttem anyámnál és próbáltam felállni a lelki sérülésből. Végül sikerült túllendülnöm rajta de nem lett könnyebb és nem felejtettem el, egyszerűen csak nem vettem tudomást többé róla. A munka jó menekülés volt... Túlságosan is jó.
Annyira, hogy most itt vagyok egy új lehetőséggel, egy új eséllyel a kezemben. Azt hiszem ilyenkor szokás azt mondani hogy az egyik szemem sír a másik nevet.
Csak a szívem összetört.