Azt hiszem nem elég kijlentenem magamról hogy vagyok, amilyen vagyok, de nehezen tudom összeszedni mit láthatnak mások akik engem ismernek. Bizonyára nem lenne két egybehangzó vélemény, de még szerencse is hogy senki véleményére nem adok. Na jó, ez csak majdnem igaz, hiszen azért van egy két ember akiére igen, de ezt sosem fogom bevallani. Női büszkeség vagy mi.
Nem gondoltam volna sose magamról hogy népszerű lehetek, de a középiskolában mégis az lettem és a tanárok is figyeltek rám, mert ritkán szólaltam meg, de mindig a legjobbkor és több fiú is járt utánam és egyik mással próbáltam is valamiféle párkapcsolatot kialakítani de egyikkel sem sikerült. Ellenben Jake-el amolyan se veled se nélküled kapcsolat alakult ki. Én népszerű voltam, ő meg mindent megtett hogy ne legyen egy perc szabadidőm sem, és az a rengeteg veszekedés.... Azt hiszem mellette válogatott szitkokat tanultam meg, amik még a fiúknak is a becsületére válna, de hát azt hiszem ez így volt jó. Két rivális, és örök ellentét. Vitatkoztunk, szekáltuk egymást és mégis.... az ember azt gondolná összejöttünk. Nem, nem igazán, a szalagavató bálba se együtt mentünk, és mégis... szinte egész éjjel az ő karjaiban forogtam a bájos a krémszínű kisestélyimben.
Talán titokban egy kicsit szentimentális vagyok, és romantikus lelkületű de aztán ez így mélyre temetődött bennem. Persze, mindez gyerekkori álom maradt, és Jake-el azóta se találkoztam hogy letettük a vizsgáinkat. Én főiskolára mentem.
Kicsit megkomolyodtam és felelősségteljes munkát vállaltam hiszen orvos lettem a fősuli után. Először csak betanuló, aztán medi-segéd, aztán teljes értékű orvos. A gyermeki báj lekopott, és az apám halála eléggé megviselt, és kicsit magamba zuhantam.
Nem állítanám magamról hogy nem vagyok egy észrevehetetlen jelenség, de elviselhetetlen perszóna sem, és megvan a magamhoz való eszem, nem kell szomszédba mennem egy kis vitakozásért vagy csípős replikáért. Emellett a lexikális tudásom elég nagy mert folyamatosan olvasok, és szerintem az egyetlen ember voltam az orvosi karon akitől már a professzor is félve menekült mert mindig kérdeztem.
Ha belegondol az ember hogy orvos vagyok az feltételez egyfajta tudást és magabiztosságot hiszen ember életek forognak a kezeim között, nem lehetek kontár vagy felkészületlen. Igyekszem mindig meglátni a dolgok szépségét, és nevetni mindig. A jókedv fontos része az életemnek, de sajnos a körülmények mindent megtesznek hogy elvegyék ezt, és ne látszódjék mosoly az ajkaimon. Nem fognak legyőzni! Nem hagyom magam!

Túl hosszú volt ez a nap, és most fáradtam csukom be magam után az ajtót. Leteszem a kabátom, és a cipőmből is ki bújok az ajtófélfába kapaszkodva. Ahh mennyei érzés, végre zokniban végigsétálni az üres lakáson. Leteszem a táskát a konyhába és elkezdek kipakolni belőle az alig üres hűtőbe. Egyedül élek, és befizettem egy közeli ebédlőbe a menüért, így főzni is ritkán szoktam, többnyire csak ha hétvégén egyedül vagyok, vagy átjön anya hogy lássa, még élek és nincs semmi bajom. Mintha bármi bajom lehetne! Néha annyira fárasztó tud lenni, de valahol meg aggódik értem és én ezt sokra értékelem.
A hűtővel végezve a nappaliba megyek, egy pohár gyümölcslével, és elnyúlok a kanapén, nagyon lustán és kicsit sem nőiesen. Baromi hosszú műszak volt, és bár szeretem a hivatásom, mégis képes vagyok halálosan elfáradni. Jól esik kinyújtóztatni a lábaim, és vízszintesbe kerülni, de ha így folytatom el fogok itt aludni úgyhogy inkább a hálószobába megyek, de megállok az ajtóban, és végigpillantok a szobán. Olyan... üres az egész, és hiába van rend, és tisztaság mégsincs meg az otthonosság érzete.
Egyedül vagyok.

A főiskola óta igazából, hiszen ott volt utoljára egy barátom, akivel szerettem volna ha sikerül. Nagyon akartam, és talán ezzel rontottam el, nem tudom. Mindenesetre Derek végül kimondta hogy nem akar az életem része lenni, nem tudom miért. Vagyis, mondott dolgokat amik még mindig viszhangzanak a fülemben, és képtelen vagyok nem hallani őket. Akárhányszor eszembe jut a neve és a főiskolai évek, mindig belesajdul a lelkem is. Nem nekem való ez talán. Mindenesetre még mindig képes vagyok elszomorodni hogy sosem lesz normális kapcsolatom, és egyedül halok meg ebben a lakásban amit az ösztöndíjamból vettem. Az orvosi kegyetlen tortúra, de legalább... támogatott szak volt, mert orvos mindig kell és kevés a vörös diplomás a környéken. Végigcsináltam, igaz hogy durva volt de mégis... az egész főiskola alatt alig éltem. A boldogság azonban megvolt a diplomával a kezemben, és elmentünk megünnepelni. Álomszerű volt, de másnap.... elmondta amit akart és elment az életemből, az utolsó fogkeféjét is elvitte. Magamra maradtam a lakásomban és... Az életem elég mozgalmas lett.

Lefekszem az ágyba és lassan húzom magamra a takarómat, de közben mégis kattog az agyam hogy miféle élet talált meg magának. Kicsit olyan, mint valami felnőtt regény és belemosolygok a párnámba. Veszélyes is, de valahol éppen ezért is csinálom még. Furcsa volt eleinte, de mára már... Én letettem az esküt hogy megmentem az emberek életét, és ezt is csinálom, de nem vagyok a legjobb ember a világon. Vannak hibáim, és a legnagyobb talán az hogy... nem tudok elfordulni ha egy embernek segítségre van szüksége és én megadhatom neki.
Már félálomban jut eszembe az emlék, amikor a kórházban végeztem, és hazafelé menet elkapott az egyik kollegám hogy sürgősen sebész kellene neki de nem a műtőben hanem valamiféle magánrendelésen. Elmentem vele, hogy segíthessek és akkor láttam hogy ez amolyan... feketén működő magánklinika és nem kellett az egyetemi végzettségem hogy tudjam, miféle alakok látogatják ezt a helyet. A férfi, akihez hívtak váll sebet kapott és ki kellett szedni a golyót belőle és így engem hívtak. A hely jól felszerelt volt, és csak a tudásom és biztos kezem kellett, és... borítékot kaptam a végén, a hallgatásért. A féfit pedig elvitték a társai, miután elláttam őt, és megkapták az utasításokat hogy mit tegyenek a sebesülttel. Aztán... rendszeres vendég lettem itt, és sok emberrel találkoztam, akikkel nem kellett volna. Volt pár emlékezetes alak, és volt akik nem jöttek többet. Mindent megtettem hogy megvédjem a hely titkát, és így Őt is láttam már egyszer kétszer. Tudom jól hogy nem a törvénytisztelők felén áll, de mégis vonzó. Bár a rosszfiúk mindig azok, azt olvastam. Ez egyáltalán nem így van, és néha nagyon is megfelelnek a rossz hírüknek. Mégis van egy alak, aki többször jelent meg, többnyire súlyos sérüléssel és nagyon jól tudom hogy nem kellene rá gondolnom sem. Ez a fajta munka, mindig is amolyan... titok lesz az életemben, de nem állhatom ha valaki szenved. Értem én hogy a törvény rossz oldalán van de akkor is ember, és nekem nem tisztem ítélkezni senki élete felett sem. Az a törvény dolga.

Fogalmam sincs kiket kezelek, nem mondanak neveket, csak kódokat vagy rám hagyják találjam ki én, de mégis megmentem őket, mert az élet védelmére esküdtem fel. Nem szabad rájuk gondolnom, és nem szabad a neveken sem tűnődni hogy honnan származhatnak. Delta. Azt mondta ez a neve, de nyilvánvaló hogy nem, mégis... Távol kell maradnom, hiszen ők nem legális szolgálatban sebesülnek meg. Kicsit olyan érzésem van néha, hogy én is nekik dolgozom. Ami nem helyes de... emberek. Ők is emberek. Élniük kell.

Ez az én nagy titkom, és bűnöm.