Assia:
Személyiségtípus: ESTJ-A, azaz „vezető”
A család első gyereke… de nem egészen. Assia az anyja első házasságából született gyermek, akit a nevelőapja az anyjával együtt ismert meg, s fogadott el. Egy jócskán kalandos gyerekkor után végül az őt formáló eseményeknek és behatásoknak megfelelően erős és ellenálló nőnek cseperedett fel.  Érzelmességét és indulatosságát az anyjától örökölte, míg nevelőapjától a makacsságát és az életet könnyedén élő, gátlásoktól mentes filozófiát kölcsönözte.
Szeret a középpontban lenni és befolyásolni is tudja az embereket, ha szeretné, meggyőző személyiség, így nem csoda, hogy van, mikor a családot és a baráti közösségét is ő tartja össze. Ugyanakkor nehezen tudja kontrollálni az érzéseit, kimutatja a haragját, sőt, igencsak bosszúálló fajta, aki nehezen bocsát meg. Ettől eltekintve nem rossz személyiség, éli a fiatalnak lenni jó életet és próbálja megragadni az aktuális lehetőségeket, hogy színessé tegye az életét. Szüksége van az emberi kapcsolatokra, nem egy otthonülős fajta, így jóformán csak látják reggel elviharzani, aztán este vagy hazajön, vagy nem. Hiába tervezi meg napokkal előre az eseményeket, van annyira rögtönöző ahhoz, hogy az ütemterveit merő egyszerűséggel húzza át és kavarja meg teljesen, hogy aztán nem csoda, hogy kapkodni, meg rohannia kell.  
Segítőkész, ápolja a kapcsolatait, a napok többségében vidám természetű és pozitív gondolkodású lány, ám ha kap az élettől egy nagy pofont, akkor képes magába roskadni és ilyenkor segítségre, támogatókra van szüksége, amit gyakran nem csak barátoktól, de Axeltől és Raara-tól is megkap.

Axel:
Személyiségtípus: ESTP-A / ESTP-T, azaz „vállalkozó”
A család egyik legintelligensebb tagja, aki legalább annyi érzelmességet és érzékiséget tulajdonít magának, mint Assia, a különbség kettejük között csupán az, hogy míg a lány kicsapongó és nehezen tudja kordában tartani az érzelmeit, addig Axel maga a kiegyensúlyozott lelki támogató típus. Egyúttal pedig könnyű a lelkébe is taposni, nem véletlen, hogy nem mindig tud a logikus ész érvei szerint dönteni. Jelenleg az egyedüli gyerek, aki apja nyomdokait követi és kiveszi a részét a drogbizniszben, talán ezért is érezhető rajta, hogy az apja kiköpött fiatalkori mása, csak egy adag érzelmességgel megfűszerezve. A családért és a hozzátartozóiért mérhetetlenül kiáll és védelmezi is őket, mindig ott van, ha kell, nem késik, nem hazudik. Jó fiú, mondhatni. Vagy mégsem?

Raara:
Személyiségtípus: INTJ-A / INTJ-T, azaz „építész”
Ő a család legálmodozóbb idealistája és a legkeserűbb cinikusa is egyben. Introvertált személyként (amiben az apjára ütött) magabiztosságot és egyben egyfajta misztikusságot sugároz. Nyugodt természetű lány, aki nem kapkodja el, hogy mit akar az élettől, de ő úgy gondolja, hogy mindent meg kell kérdőjelezni és újra kell értékelni. Szinte teljesen ellentéte a féltestvér nővérének, ám ezt mindketten előnyükre fordítják, annyira más a két lány gondolkodásmódja és a világhoz való hozzáállása, hogy egy beszélgetéssel ki tudják lendíteni egymást a válságos időszakokból.

Kohen:
Személyiségtípus: ENTP-A / ENTP-T, azaz „vitázó”
A család kezelhetetlen ördöge. Egy fiatal Jack Sparrow kapitány, aki bárhogy is nézzük, nagyon a saját feje után megy. Már tizennégy évesen is roppantul szereti az aktuális rendszert újragondolni és saját elképzeléseinek megfelelően terelni a dolgokat. Természetesen szent meggyőződése, hogy szülei rosszul kezelik őt, imádja a szellemi csatározásokat, állandóan küzd, hogy kivívja az akaratát. Nehezen tolerálja a babusgatást, elvégre ő nem egy gyenge kiskölyök már. Ennek megfelelően titkon – vagy nem is annyira titkon – belekeveredik a „nagymenők” játékaiba, s ha nem vigyáz, hamar rájönnek majd, hogy a gyerek drogozni is szokott.

Majdnem ott… majdnem benne, bizony, nyakig abban az életben, amitől kiskorukban a szülők annyira féltik a gyerekeiket, s titkon mindenki azt akarja, hogy majd a lánya-fia más utakra téved, hogy majd egy híresség csemetéje elkerüli a rivaldafényt, vagy egy fillérekből megélő család új generációja remélhetőleg egyetemre fog járni és jól fog keresni. Talán összejön, összejöhet, mert miért is ne?
De nem.
Ültethetsz növényeket a sivatagba, hogy ne annak tűnjön, de a felszín alatt, az első látszaton túl akkor is csak homokot, meg száraz kőzeteket találsz. Nincs ez másként a drogbandákkal sem, pláne, ha család, melybe beleszületsz, eléggé domináns szerepet vállal egy akkora bizniszben, ami nem országokat, se nem kontinenseket, hanem egyből az egész világot felöleli.
Nem vagyok bandatag, de a család tagja vagyok. Nem szedek semmit, nem fogok fegyvert, nem használom ki nőiességemet, hogy segítsem a nevelőapám munkáját, de mi tagadás, ott vagyok a világ peremén, látom, hallom, érzékelem a mocskot, de behunyom a szemem. Minek lássam, ha nem tudok ellene mit tenni? A kormány se képes rá, akkor én? Akkor meg miért is zárnám el a pénzcsapot?
De te sem látsz engem, az öcsém tán benne van a bizniszben, én meg szorosan mellette, tudok mindenről, követem az eseményeket, követem a férfit, ki apám helyett lett apám, s mégsem vesz észre, mert túlságosan ártatlan vagyok én hozzá. Mert az vagyok, nem tagadás. Pont, mint anyám, egy gyenge láncszem lennék csak a kirakóban, valaki, aki csakis bajba kerülni képes, holott aggódnának az épségemért. Felesleges körfutások csupán…


Este tíz óra. A chevrolet anyósülésén hallgatom a zenét, miközben nézem ahogy a város fényei megtörnek az autó ablakán kopogó esőcseppek által. Szeretem hallani az eső hangját, a motorét annál inkább, de muszáj volt most valamivel elnyomnom a csepegéseket, ha már apám nem akar valamiért zenét kapcsolni.
- Mondtál valamit? - kapom ki a fülemből az egyik fülhallgatót, mert láttam, hogy mozgott a szája.
- Azt kérdeztem, hogy miért nem mentél el a sportcsarnokban pisilni, ha ennyire kell?
- Mert ahogy végeztem, pont hívtál, hogy a parkolóban vagy és legutóbb is kiverted a hisztit, mikor még elszaladtam wc-re.
- Hát ne is haragudj, de tizenöt percig ültél a klotyón!
- Nem, nem tizenöt percig végeztem a dolgomat, hanem elkenődött a sminkem és meg kellett igazítanom. Úgy beszélsz, mintha nem értenél a nőkhöz! - Néha tényleg megkérdőjelezem ezt, pedig anyától elcsíptem egy-két gondolatot, amiből nem pont ez szűrődött le. Visszadugom a fülembe a fülhallgatómat és hátradőlök elkényelmesedve az ülésben, hogy válaszoljak néhány üzenetre.
Nemsokkal később megcsörren a telefonja. Ha a családban nálam is többet csörög egy telefon, az fixen az apámé. Nem akarok feltűnően hallgatózni, úgyhogy csak leállítom a zenét, mintsem, hogy újra kivegyem a fülemből a hangszórókat. Nem hallom ki tisztán, hogy mit mond a másik, de apa reakcióját figyelve valami nagyon közbejöhetett neki. Ingerülten leteszi, érzem rajta, hogy valamin nagyon agyal.
- Talán egy kicsit még ki tudom bírni… De csak ha nagyon sürgős. - Oké, lebuktam, tényleg hallgatóztam, nem mintha nagyon titkolna előttem bármit is. Már legalábbis nem teszi.
- Nem, előbb hazaviszlek - vágja rá határozottan és meggyőződésem, hogy azért dönt így, mert közel másfél éve olyat láttam, ami nagyon felkavart és amin eléggé kiakadtam. Meg sem fordul a fejemben, hogy egy régi emlék, egy elég meghatározó tapasztalat miatt hallani sem akar arról, hogy vele menjek, miközben ő maga sem tudja, hogy mi fogja őt pontosan várni.
Nem ellenkezek vele.


Reggel van, nem tudom mennyi az idő, csak azt, hogy a nap borzalmasan fájóan besüt a sötétítő rései között egyenesen a párnámra, úgyhogy kénytelen vagyok felülni. Nem foglalkozva azzal, hogy a takaró lecsúszik meztelen felsőtestemről, még igencsak kómásan dörzsölöm szemeimet. Nem vagyok másnapos, de azért beüt az, hogy túl aktívak voltunk az éjszaka és későn aludtunk el.
Anya mondja mindig azt, hogy nem kell korán elköteleződnöm, használjam ki a fiatalságomat és olyan férfit válasszak, akit igazán szeretek. Kösz, anya! Széltől is óv, de ő pöpecül kiválasztotta azt a férfit, aki körülötte sok-sok kilométerre a legveszélyesebb volt számára, szóval inkább hagyjuk is, hogy mikor kell elköteleződni és mikor nem, viszont ami azt illeti, abban egyetértek vele, hogy egy olyan sráccal akarok élni, akit szeretek, aki legalább az első években képes egy kicsit rózsaszín ködbe burkolni.
Feladom, hogy kikeljek az ágyból, úgyhogy inkább visszadőlök és az oldalamra fordulok, feltérképezve a tegnapi meccs egyik győztesét, aki ezek szerint nem fogyott ki az energiából a sok hárompontos találatot követően sem. Nos, hát nem ő az, aki nagyon megdobogtatja a szívemet, de fogalmazzunk úgy, nem is azért vagyunk együtt. Egy sikeres kosaras, meg egy pomponlány, héé, nehogy már másé legyünk…
Nem mozdul, neki aztán süthet a nap a szemébe, meg porszívózhatnék is mellette, akkor sem fog előbb felkelni, mint a biológiai órája. A hátamra fordulok és kezembe veszem a telefonomat. Eltelik húsz perc, mikor magához tér, lecsekkolja az időt, majd felém fordul.  
- Jó reggelt! - A takaró alatt végigsimít testem ívén, s közelebb von magához, én pedig hagyom, hogy megtegye. A csókok arról árulkodnak, hogy készek vagyunk ott folytatni, ahol éjjel abbahagytuk, de ezúttal megtöröm a szenvedélyt.  
- Ma mész anyádhoz, nem? - Néha nem tudom eldönteni, hogy mi a jobb, az elvált szülők, vagy az, hogy én például nem is ismerem az igazi apámat.
- Jah. Aztán megyünk inni a haverokkal. - fordul ő is a hátára és próbálja magát napra kész állapotba hozni. - Jössz?
- Aha. - Úgysincs estére programom.
- És mikor mész továbbképzésre?
- Milyen továbbképzésre? - nézek rá kérdőn, majd beugrik minden. - Öhm… holnap? - költői kérdés tőlem magamnak enyhén pánik közeli hangulatban, miközben újra telefonomért kapok, hogy előhalásszam a naptáramat.
- Bassza meg! Tizenöt perc múlva kezdődik! - kiáltok fel és ezzel egy időben kiugrok az ágyból, mint valami rakéta. Az első lépéseket kissé dülöngélve teszem meg, majd egyenesbe jövök és betámadom a fürdőt egy rohamos fogmosásra, sminkelésre, fésülködésre.
- Bébiiii, el tudnál vinni?? - kérem meg ellenállhatatlan hangom, amibe eléggé beleront az, hogy éppenséggel mosom a fogamat. Ennek ellenére megérthette, mert elég hangosan felsóhajt.
- Miért nem használod a kocsidat, ha már azt kaptad születésnapodra?
- Tudod, hogy nem tudok vezetniii!
- Mégis megvan a jogsid.
- De az semmit sem jelent. Ön- és közveszélyes vagyok. - Mondjuk ki, nem az erősségem autót vezetni, ellenben motorozni nagyon is szeretek és tudok is, csak hát… amennyire last minute életet élek, rendszerint gyorsabb könyörögni egy fuvarért, mintsem bőrszerkóba öltözni és bukósisakkal, kesztyűvel és ilyenekkel bajlódni. Azt pedig inkább hagyjuk, hogy mennyi ideig könyörögtem apának egy normális motorért, erre előbb kaptam tőle egy autót, ami ráadásul drágább is, de hát szerintem sokkal „biztonságosabb”. A motort sem különösen én kaptam, hanem mi, Axellel közösen, mégis az esetek nyolcvan százalékában Axel előbb kigurul vele a garázsból, mintsem én felvehetnék egy kicseszett bukósisakot.
- Kész vagy? - lépek ki a fürdőből.
- Aha - mondja ezt egy szál alsónadrágban, miközben zoknit húz. Legalább ma nem veszekszünk, vagy most nincs miért féltékenykednie, igaz, a nap még csak most kezdődik.