Nem kellett túl sok hogy megérjen bennünk az elhatározás ahhoz, hogy mit csináljunk. A zenekar berobbant, jobban és gyorsabban mint ahogy vártuk volna és Sebby nem is vesztegett az idejét, lakóparkba ruházott és már be is költöztünk az új kérókba. Mindenki kapott sajátot aki akart és mi is ott lakunk Sharonnal. Van saját lakásom is nem messze az övétől, mert így ha összeköltözünk akkor az egyiket ki tudjuk majd adni. Matt is becuccolt az egyikbe mert neki tetszett hogy tetőtéri vagy valami ilyesmit magyarázott. Meg szóba került az is hogy anyát ide kellene költöztetni. Át is beszéljük a dolgot és már csak annyi van hátra hogy ezt fizikailag is lemenedzseljük és órák óta borús hangulatban mászkálok hogy felkészüljek az apánkkal való újra találkozásra. Nem nagyon várom és nem örülök neki de anya jobbat érdemel nála, és így eléggé elszántan indulok meg a kocsihoz hogy beszálljak és bevárjam a testvéremet. Ő is legalább ilyen hévvel érkezik a másik irányból és ahogy nézem nem egyedül, hanem Mattel kiegészülve, akinek szintén elég morcos a képe.
- Mehetünk? - kérdezem tőlük kézjelekkel ahogy beszállnka mellém, és indítok. A hangszóróból Amon Amarth szól, bár Sebby nem hallhatja, a kijelzőn megjelenik az előadó neve. Ritkán hallgatok ennyire zúzós típust de van amikor muszáj, mert ideges vagyok.
Már nem azok az ijedt gyerekek vagyunk akik elmenekültek otthonról a dugipénzzel és apánk árnyékával. Nem, már rég kinőttük ezt és nem esik nehezemre visszaemlékezni az útra, amerre sosem akartam még egyszer menni. Anya miatt....
- Hogy.... érzed magad? - kérdezem tőle bizonytalanul kézjelekkel, mert nem vagyok most biztos a hangomban és majd üvöltök szerintem eleget faterral. Sebby jobban szenvedett tőle, de mégis el akart jönni velem, pedig mondtam neki hogy maradjon nyugodtan ha nem akar, elintézem én. Mégis itt ül mellettem.

Mondhatnám hogy szétvet az ideg, de akkor nem írnám eléggé körbe azt, amit érzek mert nem elég hogy ideges vagyok, de még feszült is. A múltammal fogok szembenézni, egy olyan szörnyeteggel, amit mára már legyőztem és már nem ijeszt meg, mert egyszerűen elvesztette a hatalmát felettem azzal hogy nagykorú és független lettem. Sebby mint nagy medve vigyázott rám mindig is, és legalább olyan állattá gyúrtam magam mint ő, bár én hevesebb természet is vagyok és jobban pörgök és nagyobb hangerővel üvöltök, ezért is lett a zenekar egy nu metal együttes. Mert megvan az adottságom hozzá.
Régi barátok vagyunk mi mind, a zenekarban és éppen ezért jött Matt is velünk egy darabon, bár azt ígérte ő félúton lelép és ott találkozunk, mert el kell intéznie valamit útközben. Bízom benne, kifogástalanul és tudom hogy ott fog állni mellettünk vagy mögöttünk vagy éppen előttünk ha oda jutunk.
- Figyelek... - vágok vissza, de aztán egy ideig csak csendben dobolok a kormányon, amíg le nem húzódok egy benzinkúthoz tankolni és veszek magunknak szendvicset és innivalót is a pénztárnál. Szerencsére nem szúrtak ki hogy én vagyok-e az énekes a tévéből.
- Nem, anyánk miatt nem lehet. Le kell ezt zárnunk egyszer és mindenkorra hogy mindenkinek jobb legyen. A doki is megmondta - bár szerintem ő nem arra gondolt hogy verjük félholtra a fatert, amit én tervezek is megtenni ha meglátom a rusnya képét. Csak azért félre, mert bízom benne hogy Matt vagy Sebby megfogja a kezem mielőtt beledöglene az ütésekbe.
- Jó, utána én is megyek - mondhatni váltjuk egymást a mosdóban de aztán indulunk is tovább mert hosszú az út, és két hotelt ejtünk útba közben.
Ahogy közeledünk úgy kezdek ismét görcsöt érezni a gyomromban de kínosan ismerős utakon járunk már, és a bátyám kérésének megfelelően eldöcögök az iskola felé.
- Hát ez sem ma volt már.... - sóhajtok fel ahogy megállok egy pillanatra a régi épület láttán. Mennyi emlék, jók és rosszak egyaránt.
- Jó, de utána a ház. Várost nézni ráérünk később, nem akarom anyát egy pillanattal se tovább ott tudni - kanyarodok el a játszótér felé, és onnan már a ház felé kormányzom a kocsit hogy leparkoljak egy picit odébb egy elég nagy parkolóhelyen. Felsóhajtok.
- Igen, megjegyeztem! Na jó, menjünk.... - szállok ki ahogy megropogtatom az ökleim, és a nyakam. Igen, ideges vagyok, de már nem az a rémült fiú aki megijed az apja árnyékától, és nem fogom hagyni hogy kárt tegyen anyában vagy Sebbyben. Én visszaütök.