Természetesen fullon bömböl a hangerő a kocsiban ahogy úton vagyok, és rutinosan hagyom egymás mögött a kilómétereket, és előzöm ki a lassan vánszorgó nyuggereket és világi turistákat. Nem igazán érdekelnek, és nekem sietős az utam, alap hogy engedjenek előre.
Rutinosan kivágok hát eléjük, és idejében rántom vissza a kocsit a saját sávomba hogy a szembejövőknek ne legyen esélye ledudálni és lekurvaanyázni. Még csak az kellene, ki is rántanám őket a volán mögül. Na jó, nem. Csak majdnem, és elméletben tökre jól hangzott a dolog. Meg az is, hogy sötét napszemüveg ül az orromon, és elég vagányul zúzok New York felé, méghozzá egy bizonyos lakópark felé. Úgy ám, a bátyámat fogom meglátogatni, most hogy vége lett a turnénak, de ahelyett hogy elfáradtam volna benne, elképesztően fel vagyok töltve és energikusan mennék is tovább, de elfogytak az állomások, és nincs merre. Ami nem baj, mert így legalább szabadidő van és család. Sharon is biztosan nagyon vár, és Sebastian is, szóval most leginkább azt mondhatnám hogy haza sietek.
A városon belül már kicsit lassabban tudok menni a sok hülye lámpa meg ezernyi gyalogos miatt akiknek a fszért nincs jobb dolguk mint itt mászkálni összevissza. Jó, nem morgok, én is szoktam gyalog mászkálni, mert néha rám jön a mászkálhatnék és akkor menni kell.
Eljön az a boldog pillanat is hogy végre megérkezet és leparkolok a lakópark parkolójába. Fehér bmw nem olyan feltűnő de nem is olyan átlagos, és én magam is a szokásos formám hozom. Farmer, edzőcipő és egy v nyakú póló. Napszemcsi, semmi extra. Beriasztom a kocsit, és elindulok hogy meglepetésszerűen becsöngessek Sebastianhoz, és befogjam hogy segítsen felrángatni azt a láda sört amit hoztam.
Ahogy ajtót nyit szélesen elvigyorodom.
- Na csőváz! Meglepetés! Nem számítottál rám, mi? Na gyerünk, segíts! Hoztam valamit a hétvégére - magyarázok neki és már húzom is az ölelésembe hogy megveregessem a hátát. Mennyire hiányzott pedig ez most nem is volt olyan nagyon nagy körút, de mégis... Na mindegy most itt van.
- Te megint nagyobb lettél? - húzódom el, és végigmérem. Azért a gyúrás nyomot hagyott benne, és máig szép emlék marad amikor a szelíd óriás ökle meglendült hogy beverje annak a senkiházinak az orrát. Gyönyörű pillanat.
- Na gyere. Hoztam egy rekesz sört, meg némi hidegélelmet magunknak, de nem fogok egyedül cipekedni - jelentem ki ahogy sarkon fordulok és visszaindulok a kocsimhoz, remélhetőleg az ő társaságában.