Mindig illatos, mindig tiptop. Az ember talán joggal hihetné azt, hogy rajta egyszerűen nem fognak a párnacsücskök hajromboló hatásai. Kifogástalan ízléssel és divatérzékkel öltözködik s bár nem ő van a Vogue címlapján, a házuk környékén azért néhány háztartásbelinek diktálja a divatot. Vagyis… inkább csak próbálják mintának használni a visszafogott, mégis csinos kétgyermekes anyukát. Persze, feltűnik ez is, mint annyi minden más is neki, de nem szól érte egy szót sem. Ez az egyik kimagasló asszonyi erénye. Mindent tudni s nem beszélni róla. Másként nem is lehet… ezzel a férfival nem. Tudja jól, ő csak egy pótlék, egy fedősztori, a második. nem birtokol senkit és őt sem birtokolják. A házasságuk elrendeltetett a felsővezetés által, így hát botorság volna bármit is várni bárkitől. Így volna… igaz? Így kellene lennie, ebben kéne hagynia és tán nem sérülne lelkének szeglete. De sérül. Fáj. Szúr. Éget. Bármit is tesz, bármit is mond… örök második marad. Anyja tanácsára próbálta megszeretni választott férjét, hiszen… mit mondta, csomót lesznek összezárva. Könnyebb úgy elviselni, ha nem gyűlöli a nő a férfit. De ahh irgalom atyja… bárcsak gyűlölné. Két szép gyermekének keserédes apját, éles vonásait, halott pillantását. Mely sosem néz rá… sosem… _rá_ néz. A külcsín megvan, a küllem, a kellem a világ felé valós, csak ő, magában, egyedül ücsörög a hitvesi ágyon, mely oly hideg, akár a fagyos déli sark. Karcsú alakját jógával és odafigyelt étkezéssel tartja meg még két gyermek után is s bár az utcán népszerűségnek örvend formás alakja, az, kitől várna mohó pillantást, fagyosan halad tovább. Ez hát az élet, ez jutott neki, s míg Akira az isten tudja hol van, ő vagy gyermeket nevel, vagy az új parfümkollekcióját tervezgeti. Kivéve, ha megrendelést kap egyéb kotyvalékok keverésére, de az bizony, messze van a családi fészektől. Messze a gyerekektől, hogy ha robban, csak maga menjen a másvilágra. Na nem mintha ennyire amatőr lenne. A tökéletes egyensúly… mind az arányokban, mind a… látszatban. Így szép, így jó. Két adag nitroglicerin rendel.

Tanulás. Ebből állt az életem nagy része. Először vegyészmérnöki diplomát szereztem, majd polgári foglalkozásként parfümőri babérokra is törtem. Szórakoztatott-e egyik is? Nem. ez volt a feladat, hát elvégeztem s ha már ott vagyok, akkor tökéletesen. Az egyik kobun lányaként ez a minimum, mely sosem elég semmire. A szerelmet hírből sem ismertem, nem is értem rá ilyesmivel foglalkozni, hiszen ki tudja… bármikor lehet, hogy az általam előállított robbanóser repítené le a választottam fejét. Egyébként sem így neveltek. Majd lesz férjed, majd választunk egy jót. Mármint, nem nekem jót, a családnak jót. Az egyén itt másod… nem is, huszadlagos. Az senkit sem érdekel s azt kell, hogy mondjam, már engem se. Illetve hát nagyon sokáig így is voltam vele. Hittem, hogy így elviselhető minden. Sakuravirágzás volt, tisztán emlékszem, amikor először mentem, mit mentem, vittek házassági interjúra. Ülj egyenesen, süsd le a szemed, csak akkor felelj, ha kérdeznek. Tradícionális jellegű történet. Akkor találkoztunk először. Szeme mint a fagyos tundra, szíve akár a leghidegebb jég s mégis.. ajkai unott tartása, szemének érdektelen ridegsége s hajának selymesen csillanó fénye valamit felpiszkált bennem. egyre csak azon kaptam magam, hogy elmélkedem, milyen érzés lehet ujjaimat a hajába fúrni. Vajon selymes, vajon szúr? Jellegtelen illatú vagy valami férfias illat uralkodik koponyáján? A ember nem is sejti, mennyi minden információt szerez pusztán az orrunk. Valahol hátul kinyitottak egy ajtót, s a huzat felém hozta az illatát. Nem ágáltam tovább. Igaz ő nagy nehezére hagyta csak, hogy mellette jelenhessek meg s a mai napig meg vagyok róla győződve, hogy nem ismer el engem igazán párjának. Mert nemes egyszerűséggel nem vagyok az. Bármennyire is erőlködöm, vannak dolgok, amire annyi ráhatásom sincs, mint egy hangyának a nagy világra. Az életem is ezek közé a dolgok közé tartozik.

S most? Tanulok újra. Tanulni nevelni, együtt élni, jó feleségnek lenni, amilyet elvár a család. Gyermeket adni, növelni a létszámot s jól idomított kicsi fegyvereket nevelni. S talán... szeretni is mintha most tanulnék. Én, akit eddig a könyveken kívül nem érdekelt senki. Én, aki már a negyedik X-et kezdem. Én... aki egyre csak esik bele ama bizonyos mély kútba. Én... ki nem számítok e féltekén. Tudom jól. Mindent tudok. Ez is velem jár a robbanószerek mellé. Az információ hatalom, csendben birtokolni őket pedig már isteni magasságokba emel.  Tudj mindent és ne szólj semmit. Létezz is meg ne is. Szeresd is meg ne is, de az egyetlen, amit egyre nehezebb gyűrök le. Hiszen már láttam, milyen az, mikor Akira ha csak egy kicsit is, de ellágyul. Láttam az olvadj jég felületén megcsillanó fényt. S még ha tudom is, hogy előbb utóbb merénylő jőhet értem, egy könnycseppet se fog hullatni, drága férjem.

Egy kobun lánya vagyok és az ojabun kedvenc gyilkosának felesége. Sokan csak ennyinek látnak. Sokuktól csak ennyit is várok. A yakuzában senki sem patyolat, ez már csak… ilyen családi hagyomány.