Egy kedves, visszahúzódó lány vagyok. Alapvetően kerülöm a konfliktusokat, szeretek kimaradni minden vitából. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem érvényesítem az akaratom, egyszerűen csak nem szeretem a vitákat, inkább megvárom, amíg lecsendesedik. Meg persze tudom, hogy mikor és kinek lehet ellentmondani. A családnak például nem. Amit ők akarnak, annak úgy kell lennie. Bár kitörhetnék ebből, de soha nem akartam nekem rosszat végülis, így megmaradtam szófogadó jókislánynak.
Ami a kapcsolatokat illeti, nem vagyok egy pasifaló, de ártatlan kislány sem. Voltak már olyan kalandjaim, amiket a családomnak nem kell tudnia és hát magam is belepirulok, ha eszembe jut. Mégis, nem mondom túl tapasztaltnak magam. Átlagos vagyok, de csak ezen a téren.
Civilben egy divattervező mellett dolgozom, álmom, hogy egyszer legyen egy saját kollekcióm. Ehhez még sokat kell dolgoznom. A mai világban nehezen lehet érvényesülni, hiába vagy tehetséges. Én sem a tehetségem miatt kerültem a divatvilág ura mellé, mert bár ügyes vagyok, ez itt nem így megy. Apám nem tudom hogyan intézte el… de inkább nem is akarom tudni. Mindig volt valamilyen mocskos üzlete a helyi maffiával, amibe engem soha nem avatott be. Jobb is így. Amiről nem tudok, az nem okoz gondot.
Külsőleg mindig divatos vagyok, néha szinte meghökkentő ruhákat is képes vagyok felvenni, de nekem még az is jól áll.

Ez egy áltagos családi ebédnek tűnt. Értetlenül bámulok az apámra, aztán anyámra és várom, hogy mikor nevetik el magukat, ez csak egy vicc. Nálunk hagyomány, hogy minden hétvégén együtt ebédel a család, de ez a mai teljesen más, mint az eddigiek.
- Férjhez mész – visszhangzottak benne apám szavai. Először felnevettem és jókedvűen ittam egy kortyot.
- Igen, egyszer biztosan, de még fiatal vagyok ehhez. Különben sincs jelenleg pasim – vonom meg a vállam.
- Nem érted… Ez most nem választás kérdése. Pár nap múlva Wen Longwei felesége leszel. Sajnálom, Nara… - felsóhajtott, tudta, hogy ez számomra mennyire rossz. A szabadságomhoz mindig ragaszkodtam, amihez hozzá tartozik, hogy önálló döntéseket hozok. Főleg ilyen kérdésekben.
- Ugyan miért mennék hozzá? Nem is ismerem… - még mindig nem fogtam fel, nem viccel. Komolyan gondolja.
- Kénytelen vagy. Bár viccelnék. Az apja akarja így és tudod, hogy nem vagyok abban a helyzetben, hogy nemet mondjak neki – látom, hogy mennyire bántja, nem mer a szemembe nézni, ahogy anyám sem. Lesütött szemmel nézik maguk előtt a tányért.
- Hát nem. Én nem fogok hozzámenni. Ezt hogy gondoltátok? Mivel tartozol neki, hogy velem kell fizetned? Egyáltalán minek kellek én nekik? Longwei nem tud magának fogni egy normális nőt, ezért az apja vesz neki? – már érzem, hogy nem viccelnek. A hangom a szokásosnál magasabb, már szinte kiabálok. Ezt nem hiszem el. Mégis mit akarnak tőlem? Mire kellek nekik? Én ezt nem akarom. Próbálom felidézni Longwei arcát, de csak halvány emlékeim vannak róla. Nem találkoztam vele gyakran és őszintén, nem is terveztem. Nem mintha gondom lenne vele, egyszerűen csak semmi közös dolgunk nem volt. Akkor sem, ha emlékeim szerint jó pasi és más körülmények között nem mondanék neki nemet egy randira. De a lánykérése? Nem is ismerem.
- Ezt nem kérhetitek – ismétlem megint és felpattanok a helyemről. El akarok menni. Messzire. Ahol senki nem talál meg, még Longwei sem.