Liam & Beth

Nem tudom pontosan mennyi idő telt el. Az időérzékem teljesen elveszett. Miközben öltöztem a fekete ruhámba akkor kérdeztem meg a szobalányt, hogy milyen nap is van. Szerda...Nem emlékszem mikor halt meg apa...A tükörbe nézek ahogy a ruha rám kerül, és végig nézek magamon. A hajamat összefogom, és erős kontyba teszem, a fejemre felveszek egy fekete kalapot és lehúzom a finom csipkét az arcom elé. Lassan felveszem a kesztyűimet és felkelve veszem magamhoz a pici fekete retikült. Liam-et nem látogattam és mivel megsérült nem tudott keresni. Nem is akartam. Most se akarom...Ez az apám napja. Sokat sírtam, nagyon sokat. Hayde-hez fordultam, aki igyekezett támogatni, már amennyire tudott. Elhatároztam, hogy nem akarok többet sírni. Belefáradtam a gyengeségbe...Lassan felkelve megyek ki a szobámból majd csukom be az ajtót és kilépve a házból szállok be a kocsiba ami kint áll az udvaron.

A temetésre, sokan eljöttek. Sokan részvétüket nyílvánították, de senkire sem figyeltem. Nem érdekelt. A szüleimre gondoltam, és arra, hogy végre együtt vannak, az jut eszembe mikor kicsi voltam és anya is velünk volt. Akkor igazi család voltunk. Szerettem apát akkor is amik anya halála után történtek. Az apám volt, és szeretett engem. Velük szeretnék lenni, kislány akarok lenni és hozzájuk szaladni. Erre gondolok végig és annyira elmerülök, hogy már csak arra eszmélek fel, hogy egy magam állok a már betemetett sírnál és olvasom a sírkő neveket. A szüleim már nincsenek...apa meghalt és mind miattam történt. Csak néztem a sírkövet majd a retikülömet kinyitva kivettem belőle régi közös családi képünk papírját. Leguggolva teszem rá a friss földre majd felállva sóhajtok egyet és elfordulva indulok el, hogy haza térjek abba az otthonba ahol már egyedül vagyok.

Ahogy haza érek, felsétálok a szobámhoz minek ajtaja nyitva van. Lassan belökve pillantom meg az ágyamon. Nem tudok mosolyogni, se düh, se csalódottság nincs bennem. Csak figyelem majd lassan az asztalomhoz megyek, letéve a retikült, majd a kalapot és a kesztyűket.-Hogy vagy?-kérdezem meg végül ahogy leülök a tükör elé és kiveszem a fülemből a díszeket.

Beth & Liam

Persze, a hírek tele voltak a gyilkosságról és arról, hogy Thomas körözés alatt van. Bár, már szerintem valamelyik árokban fekszik, vagy ha esze is van, akkor nagyon gyorsan elhagyta az országot. Bár az elsőnek jobban örültem volna. Beth-ről nem esett szó, csak annyi, hogy gyászol és a temetés ekkor és ekkor lesz.
Nem tudtam, hogy mit éreztem igazából. Kicsit örültem, hogy kiderültek a dolgok, de nem így akartam. El akartam mondani neki valamikor, de ez így szívás.
Látni akartam, hogy megbeszéljük, de lássuk be, ágyhoz voltam kötve még egy pár napig, bár az orvosok szerint, nagyon szépen gyógyultam, mégis az volt az érzésem, ha még egy percet is várok, elékések.
Tanakodtam, hogy mikor lenne jó, hogy lenne jó, de tudtam, hogy látni sem akar, nagyot csalódott bennem. Ez pedig rohadtul fájt. Törni-zúzni akartam, csakhogy büntessem magam, de jó pár napig megmuzdulni is alig bírtam.
Ostoba voltam és ezt belátom.
Aztán elérkezett a nap, hogy végre kitették a szűröm a kórházból. Sam hazavitt, de az első adodó alkalomnál, fogtam magam, felöltöztem és elmentem, egyenesen Beth házához. Egy pillanatig csak álltam a hatalmas épület előtt és néztem. Megannyi jó és rossz emlék jelent meg előttem és ez most csak még idegesebé tett. Nem tudtam mire számíthatok. Hűvös lesz? Vagy azonnal elküld melegebb éghajlatra, ha meglát?
Nem gondolkoztam tovább, lassan megmáztam a lépcsőket és bekopogtam. A jól ismert szobalány nyitott ajtót és már kérdezés nélkül beengedett. Biztosított róla, hogy a kisasszony bármelyik percben megérkezhet a temetésről és nekem csak akkor esett le, hogy ma temették Beth apját.
Én is tudok ám időzíteni - sóhajtottam, majd megindultam fel a szobájába. Abban a pillanatban nagyon utáltam a lépcsőket, mert elég nehezen mozogtam még.
Le is ültem az ágyra, hogy egy kicsit kifújjam magam és elgondolkozzak mivel indítok, de alighogy csak megfogalmazódott volna bennem a gondolat, a várt személy, meg is érkezett.
Figyeltem, ahogy az asztalhoz lép és lerak rá mindent.
- Én is ezt akartam kérdezni - lassan, halkan szisszenve álltam fel, de nem közelítettem, megálltam az ágy mellett. - Részvétem...
Kicsit megköszörültem a torkom és zavartan elfordultam egy pillanatra, de erőt vettem magamon és rá néztem, egyenesen a szemébe.
- Egész végig, míg a kórházban feküdtem, elképzeltem ezt a pillanatot és próbáltam párszor lejátszani, miként is fog zajlani ez a beszélgetés, de most egyszerűen semmi nem jut eszembe - sóhajtottam lemondóan. - Beth, meg szeretném veled beszélni, ha megengeded.
Rámutattam az ágyra, hátha helyet foglal.
- Tudom, hogy most a világ végére kívánsz engem, és hidd el, vannak ötleteim is arról, miket gondolsz rólam - egy apró fintor jelent meg az arcomon, de elfordultam, hogy ne láthassa. Nagyon is sok elképzelésem volt arról, minek tarthatott engem. Engem, aki a saját húgával smárolt a szeme láttára. Nem is tudnám emiatt hibáztatni.

Liam & Beth

Megszerettem a csendet. Sokat ücsörögtem kint, hiszen aludni nem tudtam túlzottan...Rémálmok gyötörnek egy ideje. A rendőrök ajánlottak terapeutát de még nem kerestem fel egyet sem...Nem találom önmagam igazából. Azt akit nem rég engedtem szabadjára, most elnyelte a sok hamis Beth és nem is akar elő jönni. Ahogy ülök az asztalnál, hallgatom amiket mond és a tükrön keresztül figyelem, hogy kell fel áll, és beszél. Nem válaszolok azonnal csak figyelem az arcát, majd megemelve kezeim lassan kiengedem a hajam. Leomlik a vállaimra, én pedig végig nézek magamon. Felállok majd felé fordulva nézek rá.-Beszéljünk akkor...Mikor akartad volna elmondani? Hmm?-kérdezem ahogy figyelem.-Mondd el miért tetted, aztán magyarázd meg aztán pedig jöhet az, hogy drukkolsz elfogadom és minden rendben lesz?-kérdezem, majd enyhén megrázom a fejem.-Nem kívánlak sehova Liam...szeretlek.-mondom ki, mert így van. Sokat őrlődtem itt magamban, sírtam, kiabáltam, tomboltam mindent megtettem, hogy máshogy érezzek.-Pedig nem kellene...-fájdalmasan hangzik de muszáj kimondanom, mert itt van bennem és nem tudom addig meghallgatni amíg ezek bennem vannak.-Én csak...azt hittem ismerlek, és hogy a bizalmadba fogadsz...de ezek szerint ez nem történt meg...-karjaimat magam köré fonom majd összeszorítom a számat.-Lehet nem a vértestvéred, de mégis...kitudja hányszor voltál velem és utána...-nem tudom befejezni, mert nem is kell. Saját kezeimbe szorítok és sóhajtok egyet.-Fájt és most is fáj...és nem tudom, mivel tompítsam, hogy ne ez jusson eszembe ha rád nézek.-Mert valljuk be végig néztem ezt a jelenetet ott a kórházba és nem tudom csak úgy kitörölni.

Beth & Liam

Csak álltam és tűrtem, hogy rám zúdítson mindent, hiszen megérdemeltem. Minden egyes szava késként hatolt a hallójáratomba és a lelkembe. Mikor kimodta azt a szót, őszinte meglepődés ütközött ki az arcomra, és a gyomrom összeszorult. Nem tudtam mit mondani erre, hiszen... Mégis mit mondhattam volna? Hogy én is? Azt sem tudom milyen a szerelem. Nem tudom, hogy mindaz, amit érzek iránta, az az lenne, hiszen soha nem volt ilyennel dolgom. Mégis kicsit örültem, hogy ezt mondta. Megmelengetett, de tovább folytatta és még inkább rosszul éreztem magam.
- Igazad van - mondtam halkan egy kis szünet után, hogy befejezte a beszédet. - Mindenben igazad van. Nem bíztam benned úgy, ahogy kellett volna, de ha megengeded, hogy elmeséljek mindent, talán te is megérted, hogy miért.
Megakadtam. Soha senkinek nem meséltem a múltamról, a gyerekkoromról. Neki el akartam mondani, mindent, de féltem. Igen, rohadtul féltem, hogy talán ezek után még meg is undorodik tőlem.
Kissé idegesen beletúrtam a hajamba és megráztam a fejem, hogy végre erőt vegyek magamon.
- Nem volt könnyű gyerekkorunk Sammel - kezdtem halkan, de újra megakadtam. Nehéz volt feleleveníteni az emlékeket és reménykedtem benne, hogy ez sosem következik be, de most itt volt az ideje. - Nem vagyunk vér szerinti testvérek, és ezt apám ki is használta, mikor az életünk parkolópályára futott. Sam alig volt hét-nyolc éves, mikor arra kényszerített minket... - nagyot nyeltem. Nem tudtam igazán kimondani. - Évekig gyerekpornót forgattatott velünk, csak azért, hogy valahogy pénzhez jusson. Mikor ez kiderült, börtönbe került, mi pedig árvaházba. - Már nem is néztem a lányra, csak ekezdtem le-föl járkálni és erősen gesztikulálva beszéltem. - Ahogy betöltöttem a tizennyolcat, magamhoz vettem. Gondolj csak bele, Beth. Egy lány, aki alapból árvaként élt, befogadja egy látszólag kedves család, és mikor már megszokhatta volna, hogy van igazi családja, minden tönkre megy körülötte és bántalmazzák. Nem tehettem semmit - morrantam fel idegesen és egyszerűen ököllel belevertem a falba. Dühös voltam mindenrre. Apámra, anyámra, magamra.
Újabb szünetet tartottam, hogy egy kicsit lenyugtassam magam. Levettem a sajgóü kezemet a falról, majd lassan a lányra néztem. - Szeretem Samet - vallottam be. - Nem szerelemből, hanem ez más. Mi mindig csak egymás számíthattunk, a titkunk tartott minket egyben és az is hozott össze minket. Nem azért feküdtem le vele, mert nem volt más választásom, ez igaz. Így kerestük egymásban a biztonságot, a bizalmat, de aztán jöttél te... - hangom lehalkult, ahogy ezt kimondtam. - Megismertelek téged és ő valahogy elhalványodott a szememben, amiért bűntudatom volt. - Lassan megindultam felé. - Úgy éreztem cserben hagyom és bántom. - Egy lépéssel megálltam előtte és sajgó kezemre tekintettem, majd újra Beth-re. - Nem feküdtem le vele azóta, hogy a parton voltunk. Nem tudtam megtenni, mert elcsavartad a fejem és most, életemben először éreztem azt, hogy más fontosabb mint ő. Ez pedig kikészített mindkettőnket. - Újabb sóhaj bukott ki belőlem. - Amit pedig a kórházban láttál, Sam újabb próbálkozása volt affelé, hogy visszakaphasson.

Liam & Beth

Reménykedtem, hogy ez valamikor elmúlik, hogy nem fogok fájdalmat érezni, mert Liam-en kívül...nincs semmim. Nem érdekel a pénz, ez a ház...semmi...Ő lett az egyetlen személy aki még valamit is számít...Most mégis úgy érzem, mintha egy szakadék lenne köztünk, én pedig nem tudok elindulni...Hagyom, hogy beszélni kezdjen, meghallgatom mert akármennyire is...esélyt akarok adni, nem akarom csak így elveszteni mert mint ahogy, mondtam...érzek iránta. Ahogy beszél, lesütöm a szemeim és érzem a sajnálatot meg a tehetetlen érzést. Sajnálom, tényleg sajnálom mert ehhez képest én nem éltem meg ennyi mindent amit ők. Már gyerek korban elvették tőlük azt amit egy felnőtt embertől is fájdalmas elvenni. Ők pedig már mikor ebbe bele kényszerültek. Ahogy Liam a falba üt összerezzenek mert megijedek. Nem akarok félni tőle, bár most amit igazán látok benne azt egy sötét sikátorba még inkább nem látnám. Bele gondolok, ahogy meg is kér rá. Tényleg érzek fájdalmat irántuk, de...nem szánalomból akarok neki megbocsátani mert mindent amit elmond szomorú és fájdalmas de attól ez még csak a lelkiismeretem, és nem én...Közeledni kezd felém, kissé megfeszülök, de nem lépek hátra csak figyelem kék szemeimmel ahogy megáll előttem és felnézek az arcára. Sam is eszembe jut...Hallgatom amit mond és enyhén megrázom a fejemet ahogy le veszem róla a tekintetem.-Én...sajnálom...tényleg sajnálom ami történt...Borzalmas és nem kívánom senkinek amit veletek műveltek.-ismerem el ahogy felnézek rá.-Nem akarlak bántani Liam...így is majdnem meghaltál miattam...sok volt ami történt és egyáltalán nem érzem magam sehol biztonságban...Most pedig ez az egész...Kedvelem a testvéred, rendes volt velem mindig mikor találkoztunk...Irigy vagyok rátok, mennyi mindent túl éltetek...Én erre sose lennék képes.-mondom neki őszintén ahogy figyelem.-Nem tudom mit mondjak igazából...Nem vagyok jól...-megfogadtam, hogy nem sírok és talán nekem fel se tűnik ahogy az égbe ki álltó könnycsepp lecsordul az arcomon.-Hiányzol, de most...nem tudom, mi lenne a helyes.-ismerem be neki, ahogy lesütöm a szemeim és megtörlöm az arcomat, majd nyelek egyet.-Sajnálom...nem akartam közétek állni...nem is tennék ilyet, én...nem foglak akadályozni az érzéseidbe sose, ezt jobb ha tudod...-mondom és óvatosan megfogom az ép kezét majd lágyan megszorítom.-Nem maradt rajtad kívül semmim...-ismerem be, mert így van. Ha ő nincs, egyedül vagyok.-Adj egy kis időt...megpróbálom, elfogadni ami van vagy volt köztetek...-sóhajtok és felnézek rá, enyhe fél mosollyal.

Beth & Liam

Soha senkinek nem meséltem múltamról, soha nem hoztuk szóba Sammel. Most először szántam el magam arra, hogy gondolatban visszaröppenjek a múltamba, és újra áréljek minden borzalmat. Szörnyű, egyben kellemes érzés volt. Hihetetlen, magam sem hittem, de megkönnyebbültem, hogy midnezt elmondtam Beth-nek. Mintha végre fellélegezhettem volna.
Nagyot sóhajtva, vártam a válaszát. Persze, nem gondoltam arra, hogy azonnal a nyakamba borul és azt mondja, minden rendben, sőt, valami olyasmire számítottam, hogy hazugnak kiált ki, vagy esetleg elzavar, de ehelyett, teljesen más felé fordult az egész.
Nem mertem mozdulni felé, nem tudtam mit tehetnék, vag mondhatnék. Mikor megláttam a könnycseppet az arcán, azonnal oda akartam lépni, hogy letöröljem, de szavai újra megállásra késztettek. Egyik szemöldököm felfutott. Nem tudom, hogy én fogalmaztam rosszul, vagy ő nem értette mit mondtam, de kicsit kiakadtam ezen.
- Hát nem érted? - kérdeztem halkan. - Nekem nem ő kell, ha nem te. Szeretem őt, hiszen nekem ő családom, de te... Te minden vagy amiért élnem érdemses - mondtam. - Samnek is be kell látnia, hogy nem mehet ez köztünk életünk végéig, hiszen ez egyikünknek sem tesz jót. Nem ragadhatunk le a múltunkban, tovább kell lépnünk és én veled szeretném ezt megtenni. Persze, ha még a közeledben akarsz látni ezek után.

Liam & Beth

Figyelem és végig hallgatom mire sűrűn bólogatok.-Én...én...úgy érzem, hogy ez nincs köztetek tisztázva igazán. Hiszen akkor, nem így derült volna ez ki Liam...-mondom ahogy figyelem kék szemeimmel.-Szeretnék hinni neked...-mondom de el csuklik a hangom és félre nézve szorítom össze a számat.-Szeretném elhinni hogy így lesz. Hogy velem akarsz maradni, és velem szeretnél új életet kezdeni...Csak mi lesz, ha...Sam nem tudja ezt elfogadni...-Nem akarok rosszat feltételezni egyáltalán nem ez a célom. De már annyi rossz történt, hogy nem tudom, higgyek-e a dolgokban igazán.-Bizonytalan vagyok, és jelenleg...félek. Nem tudok aludni, rémálmaim vannak, kétségek gyötörnek...-ismerem be neki miközben visszanézek az arcára. Tényleg félek, és úgy érzem mintha valahova beszorultam volna ahonnan nem tudom, hogy jutok ki. Elengedve a kezét törlöm meg az arcom igyekezve, hogy több könny ne szántsa az arcom. Fújok egyet és lehunyom a szemeim.-El fogok innen költözni...Egy másik város részbe.-mondom el tervemet amit különlétünk alatt találtam ki.-Ha...kölcsönösen támogatnánk egymást...talán idővel helyre tudnánk hozni ezt a dolgot...Mert nem akarlak elveszíteni...Szeretném, ha az amit mondtál igaz lenne és tenni szeretnék érte. Így a segítségedet szeretném kérni...És már, nem mint a testőröm...-nem tudom, hogy kimerjem-e mondani de ahogy ismét felnézek rá megteszem.-Hanem mint a barátom...-ismerem be neki.-Egyedül nem tudok ezen át lépni...szükségem van rád...-mondom és óvatosan közelebb lépek hozzá. Szeretném megölelni, de a sebe miatt nem merem így csak figyelem a tekintetét, majd megemelve kezem simítok arcára óvatosan.-Sajnálom, ha...megbántottalak valamivel...-suttogom lágyan és lágyan megcsókolom az ajkait majd elengedve nézek a szemeibe.

Beth & Liam

Ismét ő veszi át a szót. Emészgettem egy ideig, és úgy voltam vele, hogy azonnal közbe vágok, hogy megcáfoljam, de nem tudtam. Jobban belegondolva, igaza volt. Sosem beszélünk Sammel a kapcsolatunkról. Én tudtam mindig is, hogyan érzek iránta, de talán ő többet akart mindig is, nem tudom és ez most nagyon is szíven ütött.
- Igazad van - vallottam be. - Beszélek vele és ha tényleg úgy érez, ahogy gondolom, megérti, hogy a boldogságom, melletted van. Ha nem... - Ezen kicsit elgondolkoztam. - Nem akarok kettőtök közt választani, ez tény, mert nem menne. Hozzá a család és a kötelezettségem húz, hozzád a szívem.  
Tényleg nem tudnám megtenni. Sam jelenti nekem a családot, ő ott volt velem mindig, segített, akármi történt és ragaszkodom hozzá. Nem bánthatom meg, nem hagyhatom cserben, de mit tehetnék, mikor Beth egyszerűen vonz magához, akár egy mágnes. Szeretnék az ő élete része lenni, szeretném, ha együttmaradhatnánk, ha közös jövőnk lenne, de Sam... ezt tisztáznom kell vele minél hamarabb. Igaza volt Beth-nek. Amíg nem teszem meg, nem lehetünk igazán boldogok.
Nem lepődtem meg, mikor a terveiről beszélt. Sok rossz emlék fűzi ehhez a házhoz, majd mikor a segítségemet kéri, újra meglepődök. Szívesen rávágtam volna, hogy igen, hogy barátjaként leszek mellette, de ahogy ő is mondta, ez addig nem történhet meg, míg a húgomma való kapcsolatom, nincs letudva.
Tudtam, mit akart, mikor közelebb lépett, de nem tette, viszont én, már nem bírtam tovább. Előre nyúltam és magamhoz húztam, hogy végre megöleljem, hogy újra érezzem az illatát és teste melegét.
- Szeretnék segíteni - válaszoltam, ahogy mélyen beszívtam hajának illatát. - Nagyon szeretnék, de adj időd, hogy elrendezzem odahaza a dolgokat. Kérlek!
Lassan eltávolodtam tőle, hogy rá tudjak nézni, hogy a csodás kék szemét láthassam.
- Ne is mondj ilyen ostobaságot, te nem bántottál meg semmivel, én voltam a hülye, sajnálom! - mondtam én is ugyan olyan hangszínnel, majd hagytam, hogy ajkai az enyémhez érjenek egy aprócska lágy csókban, amit természetesen viszonoztam.
- Én csak azt szeretném, ha boldog lennél végre, semmi mást - mondtam egy fájdalmas mosollyal. - Velem, vagy nélkülem, ez teljesen mindegy, csak boldog legyél.
Kezemet összekulcsoltam az övével, hogy az ágyhoz húzzam, amire finoman lefektettem, ha akarta, ha nem, majd én is óvatosan mellé feküdtem. Azért még volt bajom az ilyesfajta mozgásokkal, de mindent megtetem, hogy ez ne látszódjon rajtam, vagy csak alig.
Végül, mikor sikerült elfeküdnöm, óvatosan magamhoz húztam.
- Most pedig próbálj pihenni! - mondtam, ahogy végigsimítottam az arcán. - Itt leszek melletted és vigyázok rád.
Tudtam én, hogy még semmi sincs rendben közöttünk, de segíteni akartam, hogy kipihenhesse magát. Talán túl sokat képzelek magamról, de Samnek is sokat segített, hogy ott voltam mellette, mikor rosszat álmodott gyerekkorunkban. Hátha, most is bejön.

Liam & Beth

Féloldalasan elmosolyodom ahogy hallgatom. Megérti mire is gondolok, bár nem akartam egyáltalán, hogy azt érezze bele szólok a kapcsolatukba. Ahogy azt mondja nem akar választani közöttünk megrázom a fejem.-Nem is akarlak ilyen helyzetbe hozni. Látom, hogy szükséged van a húgodra, ahogy neki is rád.-mondom mert tényleg látszik. Először nem is értettem ezt a kötődést de most, hogy tudom az igazságot minden világos számomra. Rettenetes ez az egész. Megszenvedte Liam is az életet bőven, sokáig csak figyelem az arcát és a szemeit és mikor felém mozdul, ebben egy engedélyt látva fonom át a nyakát szorosan. Borzalmasan hiányzott...Szorosan ölelem és bújok hozzá, ahogy mellkasába nyomom az arcom.-Adok időt Liam...rendezd a dolgaid, megvárlak.-suttogom ahogy felnézek rá és féloldalasan elmosolyodom. Ahogy eltávolodik tőlem és azt mondja nem csináltam semmit kissé eltűnik a mosolyom. Majdnem itt vérzett el a padlón ahogy az apám, és mind ez csak miattam történt...Én magam takarítottam ki a saját szobámat de mégis néha a rémálmok után, úgy érzem mintha érezném a vérszagot, a kezem is megint olyan lenne ahogy a lábaimon a sebek is jobban felsajognak. A csókot viszonozza és lassan az ágyhoz vezet, én pedig kicsit megszeppenek de hallgatok rá. Ahogy igyekszik mellém feküdni, segítek neki, hogy könnyebben tudjon mellém feküdni.-Veled szeretnék boldog lenni.-mondom halkan ahogy sikerül elfeküdnünk az ágyba és lágyan arcára simítok. Hallgatom amit mond majd lesütve szemeim bújok közelebb hozzá. Félek, de fáradt vagyok, és az ágyam puhasága meg Liam közelsége, lassan álomba ringat. Mindig hallom a nevem...Apám hangja az és itt vagyok az üres házban egyedül. Követem a hangot, egyre idegesebben nyitok be a szobákba de sehol se találom. A folyosó végtelen én pedig ahogy haladok beljebb úgy érzem azt a szagot, és látom a falakon a vércseppeket. Hívom apát, a hangja erősödik de a végén mindig a saját szobámba kerülök. Megtalálom az apám akit megint körbe vesz a vér én pedig nem mehetek hozzá. Liam hangját is meghallom, és a szobában az ágyamnál ő is ott van...Nem mehetek oda hozzájuk, sose mehetek. Felriadva ülök fel és zihálok az ágyban, miközben rá jövök itthon vagyok, ebben a helyiségben amit annyira megutáltam. Már megy le kissé a nap ami be süt az erkély ablakomon én pedig megtörlöm a homlokom ami verejtéktől nedves. Lenézek magam mellé Liam-ra és elmosolyodva kissé megnyugszom. Hozzá fordulva puszilok az arcára majd simogatom meg a haját. Olyan jó látni őt...

Beth & Liam

Mintha egy mázsás súly gördült volna le a mellkasomról. Ilyen érzés volt, hogy végre valakinek elmondtam az igazat az életemről, a múltamról. Nem utált meg, nem undorodott meg tőlem és így már tényleg el tudom képzelni, hogy amit mondott, igaz. Szeret engem és ez számomra nagyon furcsa. Kellemes, de furcsa. Voltak alkalmi partnereim és voltak, akik mindig többet akartak, de képes voltam őket hárítani. Beth-el kicsit más.
Őt kénytelen voltam megismerni, az apja jóvoltából, a többieket nem. Talán ez lehet a háttérben. Ha mondjuk egy másik lányt kellett volna védenem, ő iránta is hasonlóan érzenék? Vagy ez csak Beth érdemli meg?
Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal feküdtem a lány mellett, akinek őriztem az álmát. Láthatóan igen nyugodtan szuszogott egy jó ideig. Örültem, hogy pihen, hogy talán kicsit jobban érzi magát. Mindeközben folyamatosan cirógattam, óvatosan, csak, hogy fel ne ébresszem.
De minden jónak egyszer vége szakad. Nagy gondolatmeneteim közepette, feltűnt, hogy az alvó lány, egyre nyugtalanabb. Elkezdte gyorsabban venni a levegőt, és néha egy-két nyöszörgést is megejtett, amitől megijedtem. Már éppen nyugtatni akartam, mikor hirtelen felült.
- Jól vagy? - kérdeztem, ahogy megpróbáltam utána menni, de visszahanyatlottam. Az ilyen hirtelen mozgások még nem igazán mennek nekem.
Ahogy rám nézett, én is elmosolyodtam és kicsit megsimítottam a homlokát, hogy az izzadságot letöröljem.
- Akarsz róla beszélni? - kérdeztem halkan, óvaosan. Azért ezek még is csak rémálmok és van egy-két tippem, miről szólnak, de talán segíthetek neki megnyugodni.

Liam & Beth

Mikor érzékelem, hogy kelne utánam, inkább vissza fekszem mellé.-Ne erőltesd...-suttogom a sebre gondolva ahogy figyelem majd finoman megsimogatom a mellkasát.-Nem kellett volna még otthon pihentetned?-kérdezem ahogy figyelem az arcát hagyva, hogy letörölje a homlokomat. A kérdéseire lehunyom a szemeim és lassan elfekszem az oldalamra felé fordulva.-Csak...folyton apát látom. Aztán téged...meg rengetek vér...-hunyom le a szemeim és igyekszem a mostani álmot kissé elseperni az agyamból. Csak egy újabb rémálom.-Sose tudok senkin se segíteni benne...-mondom halkan ahogy a hátamra fordulok és a plafonra szegezem a tekintetem. Most jóval könnyebben megnyugszom, hogy itt van velem, bár a szoba hidegsége még mindig zavar. Zavar, hogy itt kell lennem...-Szerinted bűntettnek minket, hogy ennyi mindenen túl kell lenni?-kérdezem még mindig a plafonomat bámulva.-Mindig az elején szomorúságot érzek, aztán dühöt és...bosszút szeretnék. Senki nem tudja hol van az a rohadék, mintha elnyelte volna a föld...Én pedig nem érzem magam kielégülve.-vallom meg ezt a szúró érzést és sóhajtva egyet hunyom le a szemeim.-Tudom...mivel lennék jobb ha én is ezt tenném...-motyogom magamnak leginkább, bár ez a gondolat sose nyugtat meg. Az izzadságom kezd hideggé válni a ruhában és kicsit kellemetlenül is érzem magam, hogy így levert a víz mellette.-Szabad fürödnöd?-kérdezem ahogy rá nézek pár perc csend után várva a választ.

Beth & Liam

- De - válaszoltam egyszerűen, de abban a pillanatban jobban érdekelt ő, mint az én állapotom. Kellett volna pihennem, de nem tudtam, hiszen kétségek közt vergődtem csak. Ha lehunytam a szemem, őt láttam, ahogy csalódottan elrohan. Nem akarta, tovább várni, muszáj volt eljönnöm, hogy végre tisztázzak vele mindent.
- Tudom, hogy ezzel nem segítek, de túl kell lendülnöd ezen a dolgon. - Igen, ez a világ legostobább vigasztalása, de nem tudok magas eszmefuttatást ecsetelni jellen állapotban. Hogyan is tehetném, hiszen sosem voltam hasonló helyzetben. Mikor az én apám meghalt, persze, szomorú volta, de egyben örültem is. Legszívesebben táncoltam volna a sírján. - Hidd el, nem udtál volna segíteni. Ha megteszed, lehet, hogy te is apád mellett feküdnél. Ezt pedig nem éltem volna túl. Gondolj azokra, akik itt maradtak. A barátaidra, akik melletted vannak. Mondhatod nekem, hogy olyan nincs, de ott van például Sam. Nem tudom, hogy csináltad, de eléggé megkedvelt téged. Ez pedig nagy szó.
Újra csak átkaroltam és elkezdtem a hátát cirógatni. Nem tudtam semmi okosat mondani, így inkább csendben maradtam. Mit is mondhattam volna? Megkeressük és megöljük? Jól mondta, semmivel sem lennénk jobbak nála. De a sors úgy is tesz róla, hogy csúnyán megjárja, ebben biztos vagyok, de nem mondtam ki, hiszen semmit nem értem volna el vele, csak azt, hogy jobban feltüzelem a bosszúvágyát.
A kérdésére viszont egy huncut mosoly jelent meg az arcomon. Örültem, hogy ő váltott inkább témát, nem nekem kellett bevetnem valami hülyeséget. Tartotta,m tőle, hogy azt hiszi, nem érdekel a nyűge. Pont ellenkezőleg. Akár egész éjjel hallgatnám a panaszait.
- Hát, ha nem terhelem meg túlzottan, belefér egy gyors fürdő - adtam a választ és megpróbáltam felkelni. Amint összejött, Lekaptam a pólóm és megnéztem magamon a kötést, ami stabilan ott volt a helyén. Vizálló cucc, pont azért, hogy fürdeni tudjak, de már lassan megszabadulhatok tőle.

Liam & Beth

Segíteni próbál...de nem tudom mennyire hatnak rám. Nem tudom eldönteni, hogy jól esnek vagy csak felbosszantom magam a tehetetlenségben. Anya mindig azt mondta, hogy a harag nagyon rossz tanácsadó, de...lehunyom a szemeim majd sóhajtok egyet. Szeretnék békét önmagamban de egyenlőre sehogy sem találom akármennyire is hat rám Liam és nyugtatja meg a lelkem. -Féltem, hogy meghalsz...-vallom be neki ahogy figyelem kék szemeimmel és finoman az arcára simítok.-Én se éltem volna túl ha ott véged lesz, és...borzalmas látvány volt Liam.-sóhajtok, majd közelebb csúszva ölelem magamhoz ahogy enyhén a pólójába kapaszkodom.-Féltem...-hunyom le szemeim majd mellkasának nyomom a fejem. Ahogy azt mondja Sam megkedvelt felnézek rá,de inkább nem mondok semmit. Lehet, hogy megkedvelt de kissé furán fejezte ki mennyire kedvel engem...Liam mondta, hogy így próbálta visszaszerezni őt, elég fura kedvelés. Persze nem tagadom tényleg Sam kedves és talán az első barátnőm. Megtanított a boksz alapjaira, sok mindenen el tudunk beszélni és elfogad olyannak amilyennek én képzelem magam. Talán csak nagyon aggódott és azért tette. Mindegy...nem akarok erre gondolni. Örülök, hogy itt van és megpróbáljuk rendezni a dolgainkat nem pedig feladjuk...Ahogy igyekszik felülni azért segítek neki majd ahogy felállunk finoman fogva a kezét megyek vele a fürdőszobába majd becsukom az ajtót utána. Most már minden ajtót csukok magam után...-Hadd segítsek..-lépek hozzá és finom mosollyal az arcomon óvatosan leveszem róla a pólót, majd kicsatolom az övet a nadrágján. Óvatosan letolom róla, és kibújtatom belőle, hogy ne keljen hajolgatnia a sebbel. Megszabadítom az alsótól is meg a zoknitól majd a segítségét kérve kötöm fel a hajam és a ruha cipzárját megkérem húzza le rajtam. Finoman fut végig a cipzár a hátamon egészen a fenekemig. Ahogy meg van kibújok belőle, és a zuhanyt választva indítom el a vizet bent, hogy mire bent legyünk már megfelelő hőmérsékleten zúdítsa ránk a vizet. Mikor meg van, kicsatolom a melltartóm és félre dobom, majd megszabadulok a bugyimtól is és lassan be megyek a zuhany alá. Ahogy be jön ő is, felé fordulok és szélesen rá mosolygok. Bevallom, megint kissé külön voltunk és hiányzott...Persze nem akarom bántani még a sebe miatt így igyekszem nem jelét mutatni annak, hogy kívánom. Bár a testem nincs így vele...A víztől és a látványától is élénkebbek a melleim, és amúgy is...mit próbálkozok mindig minden az arcomra van írva...

Beth & Liam

Sajnos az élet egy röpke pillanat amit ki kell élvezni és én próbálok ennek tudatában élni. Persze, az én életemben is vannak olyan alkalmak, amiket szívesen elfelejtenék és hagyok időt magamnak, hogy gyászoljak, nevessek és... szeressek.
Nem haltam meg, ahogy Beth sem. Ez azt jelenti, hogy miénk a megmaradt idő, bármit is hozzon a sors.
Félt. Mind félünk valamitől és ez az életünk része. Vannak félelmek, amiket leküzdhetünk, de a szeretteink féltése nem abba a csoportba tartozik. Az örökké ott lesz bennünk, ezt már megtapasztaltam.
Csak simogattam, nem szóltam semmit. Nem tudtam semmi vígasztalót, semmi bíztatót mondani neki. Mellette voltam, vigyáztam rá, de nem tudtam mi dúlhat igazán a lelkében, azt csak ő tudhatta és csak ő képes ezen átlendülni, ha igazán akar. Én képes vagyok a víz felszínén tartani, de magának kell kiúsznia, vagy megfullad.
Viszont a fürdős megmozdulása már némi reményt adott. Persze, nem fog minden azonnal elfelejteni, de ha ilyeneken jár az esze, akkor képes lesz előbb utóbb kiúszni a partra.
Természetesen belementem a dologba, nem is én lennék, ha nem és lássuk be, már hiányzott minden értelemben. Bár, a sebem miatt tuti nem játszhatok Don Juan-t, de azért csak van, amit még így is bírok.
Szemtelen vigyorral néztem végig, ahogy levetkőzik. Kicsit elidőztem a kecses nyakán, a formás mellein, hasán és próbáltam magamba inni a látványt. Gyönyörű volt és ezt nem tudtam már jobban hangsúlyozni minden egyes alkalommal, mikor láthattam csupasz testét. Egyszerűen nem tudtam betelni a látványával. Mindig találtam valami újat rajta.
Beléptem mellé a zuhany alá és kérdés nélkül megragadtam a derekát és magamhoz húztam, hogy megcsókolhassam.
- Te aztán tudod, hogy veszítsem el a józan eszem egy pillanat alatt - mondtam egy széles vigyorral a csók után. Csípőmet hozzá nyomtam, hogy érezze éledező tagomat is. - De ne várd tőlem, hogy egy igazi lepedőakrobata legyek - sóhajtottam kicsit lesújtva.  
Nekem meg mondhatja, hogy ő nem is erre gondolt, csak fürdésre, de minden porcikája arról árulkodik, mennyire kíván. Hát, rajtam ne múljon.

Liam & Beth

Figyelem kék szemeimmel majd át fonom a nyakát és hosszan viszonzom a csókját miközben ujjaim a hajába szaladnak. Elengedve nézek szemeibe és halk kuncogás szalad ki a számon, ahogy azt mondja tudom, mivel őrjítem meg. Finoman ajkára csókolok ahogy érzem ágyéka nekem nyomódik, majd finoman megsimogatom az arcát.-Hé...nem kell állandóan tökéletesnek lennie...-suttogom ahogy szemeit figyelem.-Veled vagyok és ez nekem elég.-mondom lágyan ahogy finoman újra megcsókolom. Sose éreztem azt, hogy csak vad szex lehet közöttünk...Liam néha nagyon is gyengéd, és szeretem ezt a finomkodást. Szeretem mikor ilyen kedvesen bánik velem és én is viszonozhatom.Finoman neki nyomom melleimet a mellkasának ahogy felpipiskedek, hozzá. Élvezem a hosszú csókot amit adhatok vagy kaphatok tőle. Tényleg hiányzott még ha az elején haragos, vagy csalódott, esetleg szomorú voltam. Valljuk be mar az övé lettem, mikor oda adtam a lényemet neki. Egyáltalán nem bántam meg, és most sem bánom...Még ha azt hittem az eset után, hogy teljesen kiábrándulok ez nem történt meg. És ebben a különlétben inkább rá jöttem mennyire is szükségem van rá. Finoman végig simítok a mellkasán, ujjaim pedig lágyan végig szaladnak a hasán le egészen az ágyékáig. Finoman a kezembe veszem, ahogy elengedem ajkait és nyakába csókolok. Szeretném, ha örömét lelné bennem, ha jól érezné magát és egy kicsit elfelejtené velem, mi történt is velünk. Nem akarok a temetésre gondolni, nem akarok semmi rosszra gondolni. Vele szeretnék lenni és egy kis boldogságot érezni. Eszembe jut azonban a kötése és nem akarom, hogy teljesen elázzon. Lassan elengedem és adok még neki egy apró csókot.-Várj, megmoslak kicsit..-mondom halkan és a tusfürdőért nyúlva nyomok a kezembe és megmosom a mellkasát, a kezeit, nyakát és közben felnézek rá. Szeretem a szemeit...azzal mindig lefegyverez engem. Elvarázsol és minden rosszat elfelejtek.

Beth & Liam

Ó igen, már megint itt vagyunk, meztelenül, a zuhany alatt és én le vagyok strapálva. Na most tényleg utáltam magam, amiért voltam ilyen béna és megsérültem. De szerencsére, optimista alkat vagyok, így reménykedtem, hogy minél hamarabb elmúlik ez a seb és élhetem tovább az életem.
Bár, mát szinte minden porcikáját láttam, érintettem és csókoltam, mégis minden egyes alkalommal, mikor megadatott, hogy lássam, vagy érintsem olyan érzésem volt, mintha most tenném először. Most is így volt. Elég volt csupán a látványa, hogy férfiasságom életre keljen és már éreztem is vágyat, hogy csókoljam, hogy magamévá tegyem akár itt és most. Ezen pedig nem segített az sem, ahogy hozzám ért, csókolt és testét az enyémnek nyomta.
Mikor a kezét éreztem odalenn egy halk sóhajjal belemarkoltam a fenekébe. Nem kis önmegtartóztatásra volt szükségem, hogy ne kapjam fel és tegyem magamévá abban a pillanatban. Valamiért olyan türelmetlen lettem...
Mikor elengedett újabb sóhaj bukott ki belőlem.
- Az őrületbe kergetsz - morogtam, de kimondottan élveztem a kényeztetést, ahogy megmosott.
De én sem tétlenkedtem, átnyúltam a válla felett, hogy magamhoz vegyem a tusfürdőt és megszagoltam.
- Mi ez vanília? - kérdeztem egy fél mosollyal. Bár kit érdekel, ha női, csak nem várhatom el tőle, hogy férfi tusfürdő legyen a fürdőjében.
Szóval én is elkezdtem lágyan átdörzsölni a testét, kicsit több időd eltöltve az érzékenyebb pontokon, mint a nyakán, mellén, fenekén, majd kezemet a hasára csúsztattam, onan pedig hirtelen combjai közé. Időt sem adtam neki, hogy felfogja, de az ujjam már finoman be is csusszant hüvelyébe.
MÉg mielőtt az első sóhaj vagy nyögés elhagyta volna a száját, egyszerűen megcsókoltam, türelmetlenül. Mert az voltam. Megürjített, minden egyes alkalommal és az első éjszakánk óta, nem igazán volt időnk finomkodásokra, csak gyors menetekre, még mielőtt valaki meglátott volna, de úgy éreztem, ez az alkalom sem épp a meghitt, kedves szeretkezésről szólna... azt majd akkor, ha már tényleg felépültem.

Liam & Beth

A víz finoman simogatja testem miközben csurog le rólam. A hajam nyakamhoz, vállaimra tapad. Liam kezei pedig finoman csúsznak rajtam a tusfürdő miatt. A kérdésre elvigyorodom.-Legközelebb csokisat veszek, hogy az miatt is beszólj.-figyelem majd finoman kezeim nyakára simítanak fel tarkóján hajába. Ahogy a melleimet simogatja alsó ajkamba harapok miközben szemeimet lehunyom és jólesően szusszanok egyet. Ahogy kezei fenekemre simítanak melleimet mellkasának nyomom, majd finoman bal felső karjára puszilok, de nem tudom megállni, hogy utána ne is harapjam meg. Ahogy hasamnál megérzem a kezét és lábaim között, elengedve csúszna ki ajkaim közül egy jóleső halk nyögés, de ajkai közé csúsznak ahogy megcsókol. Úgy érzem nagyon hiányoztam neki amit nem tagadok ő is nekem. Elengedve ajkait szusszanok jólesően kezétől és enyhén megremeg a bal lábam. Mielőtt teljesen elszakadna a cérna vállaira simítok és kicsit ellépek tőle.-El fog ázni a kötés rajtad...-mondom halkan ahogy pihegek kicsit és felnézek rá.-Folytassunk inkább majd...az ágyban.-suttogom ahogy ismét megcsókolom. Nem akarok, hogy bármi baja legyen a sebének szóval lassan megfordulva zárom el a vizet miután teljesen lemostuk magunkról a tusfürdőt. Ahogy kinyitom az ajtót kilépek rajta, és kicsit megtörlöm magam, majd kimegyek a szobámba. Ahogy Liam is megjelenik felé fordulok és megcsókolom. Elengedve segítek neki, miután én lehuppanok az ágyra és végig fogom a kezét. Nem szeretném elengedni. Igyekszem, úgy helyezkedni, hogy neki minél könnyebb és fájdalom mentes legyen ez az egész. Nem szeretném ha most engedünk is a vágynak ez miatt lassabban gyógyuljon vagy ilyesmi. Ha fölém kerül, szemeibe nézek és megemelve fejem újra megcsókolom kicsit, mohóbban mert tényleg nagyon hiányzott, hogy velem legyen. Addig csókolom míg nem fogy el a levegőm, majd elválva tőle simítok arcára miközben figyelem.-Jól vagy?-kérdezem halkan, majd finoman nyakához hajolva adok apró csókokat annak ívére.

Beth & Liam

Nem nagyon tetszik, ahogy ellép tőlem, de szavait hallva, csak elmosolyodom. Igaz, hogy vízálló a kötés, de nem bánom, örülök, hogy aggódik értem, hogy figyel rám.
Követtem a szobába, ahol én is gyors áttöröltem magam, kimondottan a kötésnél, majd óvatosan fölé másztam az ágyban, mire kaptam egy igen mohó csókot.
- Sosem voltam jobban - válaszoltam neki vigyorogva. Komolyan, mint egy gyerek, aki végre megkapta a csokiját. Bár ne fájt volna az az átkozott seb. Vagyis inkább csak sajgott.
Mikor a nyakamra tért, én sem tétováztam, kezem újra combjai közé furakodott, de most kicsit lassabban vezettem ujjaim, nem akartam még kiéhezettebnek tűnni. Bár ez sem tartott sokáig. Rohadtul kívántam, nagyon hiányzott már, és a sebem sem hagyta túlzottan elhúzni a dolgot, így egyszerűen befészkeltem magam a lábai közé és lassan beléhatoltam, mindeközben meg már a nyakát ostromoltam a csókjaimmal, csak néha hagytm abba, hogy nyeljek, hogy a feltörekvő sóhajok elhagyhassák a szám.
Finom mozgásom, egyre gyorsabbra és gyorsabbra váltott, de éreztem, a fájdalmat az oldalamon. Nem éppen erre a mozgásra gondolt az orvos, amikor azt mondta, finoman tornáztathatom az izmokat.
Az élevezet tetőfokán meg már nem bírtam. Hangosat nyögtem mint az élvezettől, mint a fájdalomtől és mikor a hullámok alábbhagytak egy újabb fájdalmas szisszenéssel eleterültem a lány mellett.
Kellett egy kis idő, hogy magamhoz térjek, de mindvégig vigyorogtam, mint aki élete ajándékát kapta volna.
Átkaroltam a lányt, magamhoz húztam, simogattam, csókoltam. Boldog voltam. Talán ennyire még sohasem, mint akkor.
- Azt hiszem, szeretlek! - suttogtam egyenesen a hajába, amibe aztán mélyen beleszagoltam.  

Liam & Beth

Mindig van ennek valami varázsa. Ahogy bele nyomódok az ágyba, Liam fölém kerül, kezeim pedig finoman végig szaladnak a karjain, egészen a lapockáira és finoman megcirógatják a hátát ujjaim. Forró mint én, és ezt szeretem. Szeretem a melegséget, azt ahogy kíván és én is őt. A félig száraz tincsek közé futnak ujjaim és lágyan meghúzom őket. Nyakam csókolgatására megbizseregtem és halk nyögés hagyta el ajkaim mikor megéreztem magamban Liam-et. Ahogy hozzám simult csípőmet enyhén megemeltem majd vissza az ágyba és minden lökése elé emeltem magam, hozzá simulva. Körmeim enyhén a bőrét cirógatták de nem akartam nagyon durva lenni így is éreztem, hogy az oldala fáj még ha nem is akarja, hogy arra figyeljek. Ahogy gyorsult a mozgása, egyre hangosabb lettem, mert akár szomorú akár nem, most már senki nem hall meg minket. Újra ajkai után kapok ahogy kicsit belé kapaszkodom kezeimmel és csípőm hullámzik. Ezt még gyakorolni kell, hogy ne legyek annyira izgága még ha az élvezet miatt is mocorgok ennyire...De hajtott magával én pedig nem akadályoztam, nyílt utat adtam neki, hogy gyönyörbe vezessen magával és ahogy érzem a bizsergést szét szaladni a testemben, úgy remegnek meg a combjaim és egy kéjesebb magasabb hangú nyögés kissé elnyújtva hagyja el a testem ahogy Liam köré feszülök. Mielőtt lemászna rólam óvatosan adok neki még egy apró csókot majd figyelem ahogy elfekszik mellettem és vigyorog. A vigyor engem is mosolygásra kényszerít, és felé fordulva bújok hozzá, és finoman cirógatom a mellkasát ahogy kicsit lehunytam a szemeim pihenés képen. Mikor eljutnak hozzám a szavai felnézek rá kék szemeimmel és elvigyorodom.-Nem gondoltam volna, hogy ki fogod mondani nekem...-ismerem be ahogy szusszanok egyet.-Köszönöm, Liam...-suttogom halkan.-Én is szeretlek téged...-mondom ahogy finoman át karolom és hozzá bújok szorosabban, magamba szívva az illatát és, hogy valóban szeret engem..