Nem minden csak fekete és fehér. Sőt, hogy egészen pontos legyek valójában semmi sem az. Most erre mondhatnánk azt, hogy egy újszülött az bizonyosan patyolatfehér, de a valóság… az nem ilyen egyszerű. Bárhol és bármelyik pillanatban elromolhat a gépezet, ömölhet fekete a fehérre. Sőt, elég pusztán egy olyan helyre születni, ahol bizonyos már az első pillanattól kezdve, hogy a fehér szín… ismeretlen a terepen. Hogy miért mondom ezt? Pusztán tapasztalat. Még ha nem is tapad vér a kezeimhez, bűnösök közt cinkos, aki néma. S én? Ó én vagyok a legnémább. Elvégre ezek a bűnösök a családom. És senki, de senki nem köpi be a családját. Ez egy… alapszabály. Valami olyasmi, amit hamarabb nevelnek bele a gyerekbe, mint a beszédet vagy a járást. Így működünk, ez az orosz maffia veleje. Meg az illegális kereskedelem. Mi más. Nem, nem ringatom magam cukormázas képzelgésekbe. Pontosan tudom, mivel is járnak az ilyen üzérkedések. Nem is véletlenül lett az a szakmám, ami. Elvégre, amikor borul a bili, akkor jövök én a képbe. S emlékszek mit mondtam a feketéről, meg a fehérről? Talpig kormos vagyok. Hiszen én vagyok az, aki a gyilkosokat kidumálja a büntetés alól. A kommunikáció tudománya igen hasznos, felismerem a testbeszédet, az apró jeleket, melyek akár egy árulás előszelei is lehetnének. De nem lesznek... hamarabb adom meg a tisztogatás jelét, minthogy ez megtörténhetne. Mert ez a dolgom. Ezt várja el a családom. Én pedig? Mindig megfelelek az elvárásoknak. Na nem mintha lenne más választásom… hát helló, te nyüves megfelelési kényszer.  

Ez a naplóírás akkora egy spúr hülyeség, de komolyan. Ne is értem Natasa miért szajkózza ezt. Én elhiszem, hogy neki ez az önkifejezés mekkája, de engem rohadtul triggerel. Egyébként is azokról a dolgokról, amik a fejemben vannak, azok az infók jobb, ha sosem kerülnek leírásra. Túl sok előnyt adnának másoknak a családommal szemben. Épp ezért… nálam esélytelen, hogy úgy működjön ez a nyavalyás könyv, ahogy kellene neki. Szóóval… nem tudom rajzolok bele. Vagy beleírom a metakommunikáció elemeit és az üzenet részeit. Az legalább egy kicsit hasznos lenne. De talán… írhatnék is arról a srácról a suliban. Igen, felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy ömlengés fog következni. Mert hát… azok a szemek! Jólfésült, selymesen csillogó barna haj, az aktuális trend szerint oldalt rövidre nyírva. Nincs nagyon kigyúrva, de mégis elbírt, amikor lezúgtam a könyvtárban a létráról. Oh egek, majdnem elnyelt azokkal a barna szemeivel. Egy álmom teljesült, amikor bemutatkozott nekem, csakhogy azóta… eltelt némi idő. Idő és egy árulás. Meglepett? Mint a citrom a banánfán. Számítottam rá? Nem, de kellett volna. Kurvára kellett volna és épp emiatt, kemény lecke volt. Grigorij maga volt a tökély, mindig ott volt, amikor szükségem volt rá, előzékeny és kedves, igazi bugyirohasztós pasi, mint ahogy a nagykönyvekben is meg van írva. Csak hát… később tudtam meg, hogy mindez csupán szemfényvesztés volt. Egy jól képzett színésszel jártam, nem álmaim pasijával. Megdöbbentett? De még mennyire. Tényleg elhittem, hogy fontos vagyok neki, hogy én, Zarina állok előtte, nem az orosz maffiavezér lánya, nem egy gyenge láncszem. Pedig valójában még kutyába se vett. Szar és kemény lecke volt ez 2016 nyarán.

Úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna. Már 5 éve jártunk, minden csodás volt, a családom elfogadta, apám vejeként kezdett rá tekinteni. Én pedig? Ne is ragozzuk, el lehet képzelni mennyire oda voltam a sármos mosolyáért, a fess és félszegen hanyag tartásáért, mindenért, ami hozzá kapcsolódott. És mi volt a hála? Na mi? Az az utolsó suttyó féreg rühes tetű elárult. Vagy, mit is beszélek, csak olyasvalaki tud elárulni, aki egy kicsit is a térfélen volt. Ő viszont… egy utolsó spionként még az áruló szóra sem méltó. Apámat bilincsben vitték el egy hülye lövöldözés miatt. Egy ürügy miatt, hogy lecsukhassák. Ez pedig Grigorij műve volt. Négy év telt el azóta s bár a szervezetünk nem omlott össze, azért hiányzik az a kéz, amivel a Főnök vezette a családját. S bár meglehet, hogy Grigorij azt hitte, innen majd sima ügy lesz a szervezetünket bedarálni, valójában fájdalmas csípések árán jött rá, hogy darázsfészekbe nyúlt. Amolyan..húsevő darázsfészekbe, ha érted, mire gondolok. Tonnányi ügyvédet fogadtunk fel és úgy tűnik, lassacskán meghozza a gyümölcsét az erőfeszítés. Csakhogy ez nem megy öt perc alatt és bár a családunk összetart, több banda azt hiszi, hogy na majd most megmutatja nekünk. Na arra kíváncsi lennék... de apám utasítására inkább biztonságba helyeztek. Mondjuk megértem, így ő is szabadabban mozog. Anyámat már megölték, a bátyám vezeti most a családot ideiglenesen, miközben megtesz mindent, hogy apánk kijusson. Engem finoman szólva deportáltak Amerikába, oktatás címszóval. Igazából ennek csak örülök, itt sokkalta szélesebb skálán mozog az oktatás, egy csomó kurzust felvehetek és magamra ölthetem a mindentudó szerepét. Majd úgy megyek haza, hogy egy szemöldökrángásból is tudni fogom, ha valaki csúnya dolgokat akar. Vagy legalábbis, ez a terv. Még mielőtt Amerikába jöttem volna tanulni tettem róla, hogy csodálatos exemnek megköszönjem a hathatós közbenjárást. Szerintem... még nem találták meg s az a helyzet, nem is igen fogják. A betoncsizma időtálló egy divatirányzat. És neki... átkozottul jól állt. Éreztem-e bármit is, amikor hírét vettem, hogy elfogták? Ó igen. Megelégedést. Mérhetetlen nagy megelégedést. Meg egy kis... kétes örömöt. Veszteséget egy cseppet sem. Megérdemelte, rohadtul megérdemelte. Oda adtam volna neki mindent, övé volt a lelkem, a testem, a hitem. Majdnem a családom is. De csak majdnem, hogy rohadnál az idők végezetéig elevenen.

Ez már négy éve volt,  még egy év választ el attól, hogy hathatósabb segítség legyek az otthoniaknak. Terveim szerint leteszem a vizsgát és repülök is haza Moszkvába, hiszen ha minden jól alakul, addigra apa is kijut abból a vaskockából, amit börtönnek csúfolnak. Azonban ha még egy idióta megpróbálja besározni, csőbe húzni a családom... Grigorij hullájára esküszöm, lesznek még bajok ott a tundrán. Zarakov nem felejt. De nem ám. Talán majd egyszer rólam is lesz aktája az FBI-nak. Oh várjunk csak... ezek már megint olyan infók amik bajba kevernek... Picsába már. Pedig csak egy rövid kivonatot akartam semmitmondó szókapcsolatokkal. Na mindegy.. akkor.. véletlenül ez is elégett. Hoppsz.