Ha jobban belegondolsz, rájöhetsz hogy nem véletlenül választottam ezt az idézetet, mivel kb ezzel tudnám magam jellemezni. Határozott vagyok és karakteres, de kicsit sem tisztességes vagy becsületes. Vágod ugye, hogy az élet nem erről szól? Aki túl akar élni, annak idomulnia kell, és én megtettem ezt, a személyiségem simulékony, és lehet hogy szeretni foglak, de ha úgy adódik akkor is átváglak a palánkon. Nem szeretem ha sarokba szorítanak, vagy ha előírják mit tegyek és mit ne, én nagyon a magányos farkas életmódot pártolom ha lehet, de mint említettem remekül alkalmazkodok ha úgy hozza szükség, és hát mostanában úgy hozza. Viszont, mindezek ellenére szorult belém némi tisztesség is, és van egy maroknyi ember, akit nem vágnék át a palánkon lekiismeretfurdalás nélkül, és mert érdekem fűződik hozzá hogy még sokáig praktizáljon. Őszintén szólva tényleg olyan vagyok, amilyennek látni akarsz. Kedves, mézesmázas, vicces, mosolygok és aztán ahogy megfordulsz beléd eresztem a golyót. Semmi személyeskedés, ez... egyszerűen ez egy ilyen munka, ez van, meg kell csinálni. A maffia a családom, az életem, és ha belekerültem, hát a legjobbat akarom kihozni belőle. Gyakran ütöm el a komoly dolgok élét tréfával, de nem tudhatod mikor gondolom komolyan, tudod ha valaha volt is emberségem, akkor régen meghalt. Egyetlen embert tisztelek igazán, a főnököm. Az nagy szó, hogy van ilyen ember. Méghozzá egy. A kapcsolatok... nos sosem mentek nekem. Alkalmi, az oké, üzleti az is de... más? Barátnő, barátság? Nem, nem fér bele sehol az életemben, ez egy magányos szakma. Mert h van valakid, akkor máris van hol beléd lőni, épp hogy csak a célkeresztet nem ragasztod a homlokodra, nem kell. Fáj a fejem így is eleget Dimitrij miatt, nem kell még más is. A munkát illetően pontos vagyok, precíz és diszkrét, mert az mindig kell. A legjobbat igyekszem teljesíteni. Legalábbis amíg tudom, de biztosan el fog jönni a pont hogy belefásuljak és akkor lehet másképp fogom gondolni. Az emberek változnak és biztosan én is fogok. Nem tudhatom előre. Lesz ami lesz. Mert úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna.

Elég magas vagyok, és izmos, mert hát ide kell az izomerő is, és akad a testemen egy pár tetoválás. Hogy mi a jelentése, elég ha én tudom, másnak nem kell. A szemeim szürkés kékek, néha fakóak, semmi különleges nincs benne. Ruházatom is éppoly változó mint én. Hol farmer, edzőcipő, bőrdzseki, hol elegáns öltöny, hol koromfekete munkaruha, amit csak akarsz.  

- Már menned is kell? - pillant fel rám, ahogy az ágy szélén ülök és rágyújtok egy szálra. Ilyenkor mindig megkívánom a cigit, már idejét sem tudom mikor szoktam rá. Kellemesen mozgalmas volt az éjszaka, nem mondom, Darla igazi kincs a lepedők között. Ha van egy kis időm, szívesen időzöm nála, a kis kertvárosi házában. Nagyon hasonló ahhoz, amiben én nőttem fel, minimalista berendezés, de elegáns letisztult stílus, nem is tudom pontosan hol siklott ki az egész életem.
- Igen, még rengeteg dolgom van ami azt illeti - válaszolok neki ahogy lustán kifújom a füstöt, és nézem ahogy kering a szobában mielőtt tovább gomolyogna. Túl régóta mérgezem magam ezzel, de az isten bassza meg, ha egyszer szükségem van rá! Akkor is ha minden szál közelebb visz a halálhoz, még akkor is. Megborzongok ahogy Darla átöleli a derekam, és a csípőmre csókolja a szavait.
- Túl sokat dolgozol... - szinte dorombol, én pedig elmosolyodom, egyszerűen imádom ezt a puha szőke hajkoronás királynőt. Olyan arisztokratikus az arca, és olyan öntelt mint én, de talán épp ezért jövünk ki. Nem vagyok belé szerelmes, de jelenleg belefér az életembe egy ilyen kis szórakozás. Szerelmet, azt soha, még egyszer nem.
- Muszáj Kedvesem... - válaszolok, ahogy mellé dőlök még egy kicsit, ennyi még jár, csak még.. öt percet. Tényleg.
- Tudom, tudom. Csak jó lenne egész nap ágyban lenni és semmit sem csinálni - sóhajt fel. Fogalmam sincs mi a munkája de tuti jól fizet. Se férj, se gyerek, és azt hiszem ezért is ismerkedtünk össze, eleinte fizetős éjszakákat töltöttünk együtt, mára azonban már nem kell fizetnem. Szinte én vagyok az egyetlen neki. De csak szinte. Bár azt nem mondhatom el hogy hűséges lennék, de nem is várja el. Nem kérdez, nem panaszkodik, csak élvezzük az együtt töltött időt, és kihasználjuk egymást. Szívességeket teszünk egymásnak, és azt hiszem éppen én vagyok soros ebben. Bár ki tudja, a női memória rejtelmesen ijesztő. Komolyan, nem emlékszik hová tesz le dolgokat de szó szerint felidézi mit mondtam neki egy hónappal ezelőtt éjfélkor. Kajak ijesztő népség.
- Az biztos, nem is emlékszem mikor aludhattam utoljára délig hogy ne kellett volna kelnem - mert ez így van, a korán kelés erény de ebben az erényben nem szenvedek. Szeretek aludni, csak nem lehet hiszen Dimitrij elég gyakran riaszt az éj kellős közepén, és még túlórát sem fizet. Hát milyen az ilyen? Mindegy, a munka az munka, meg kell csinálni.
- Akkor maradj - kérlel.
- Nem lehet - válaszolok, hiszen hűséges vagyok a főnökömhöz, mert érdekemben áll, és életben maradok mellette. Jó hasznomat veszi, cserébe pedig nem nyír ki mint mindenki mást. Mondjuk ismerve a szeszélyeit, ki tudja meddig tart ki a szerencsém.
- Mikor jössz legközelebb? - kérdezi ahogy nekem dől, és belesimítok a hajkoronájába.
- Amint tudok, hívlak oké? - ígérem meg neki hiszen ez minden. Ígéreteket teszek, amiket betartok, vagy néha nem. Sok mindentől függ, van amikor meg kell szakítanom ilyen kapcsolatokat, és volt olyan is, akit el kellett ásnom, mert ez volt a parancs. Szórakozás, és kikapcsolódás, de mindez másodlagos. A rusged nem szeret, nem kötődik, csak elvégez. Mindent, amit rábíznak.
- Várni fogom - csókol meg, aztán elhúzódik, és én is felkelek. Mennem kell, mert vár a munka. Magamra húzom a fekete, egyhangú öltözékem, és már ott sem vagyok. Csak jöttem és mentem ahogy mindig is csináltam.