Amikor rám nézel az elsõ benyomásod, hogy olyan vagyok, akár egy baba. Hatalmas barna szemek, sötét haj, ami dúsan körül veszi az arcomat és telt ajkak, amik kihangsúlyoznak minden egyes apró részletet.  Alacsonyságom olyan érzés kelt benned, mintha egy kobolddal beszélgetnél. Mivel alig érem el a százötvenhat centit. Igen, ez halál komoly, akkora vagyok, mint egy jól megtermett óvódás. Amúgy, egy elég idegesítõ és tudálékos nõszemély vagyok, nem szeretem azokat, akik megkérdõjelezik a tudásomat.

I'm on my way;
Alig múlt el úgy pillanat, hogy ne a telefonon lógnék. Minden pillanatban várom, hogy írjon, hogy ment a felvételi. Annyira lelkes volt, még is jobban féltem, mint Ő. Tudtam, hogy mi lesz a sorsom. Életerős lány, mindent tud. Persze én sem vagyok más. Én is örömmel veszem az akadályokat, sőt izgatottan várom, hogy a következő elém kerüljön.
Talán ezért is nem menekültem el, úgy éreztem, hogy a terror alatt, ahogy apánk bánt velünk jobban teljesítettem. A vágy, hogy megfeleljek csak úgy buzgott bennem. Pedig tisztában voltam vele, hogy rohadtul nem fog ez bekövetkezni. Sosem fog megölelni és azt mondani, hogy büszke vagyok rád. Helyette csak egy üres sörös üveg tört darabokba a fejemen és ezzel örökre nyomott hagyott bennem. Pedig csak azt mondtam, hogy talán nem kellene meginni a tízedik sört. Talán így kezdődött egy kislány hatalmas álmai. Mikor a kórházban feküdtem és a szivárgó vért lassan, még is kapkodó kezek próbálták elállítani. Egy pillanatra sem inogtam meg. Vagy a félelemmel sem kellet harcolni. Csodálkozva figyeltem minden mozdulatot. Most ez a kislány arra vár, hogy a ikrével kilépjenek a csodásnak nevezhető nagyvilágba. Ahol a ügyvéd és az pultos tudományával védik és mentik a város lakóit. Összedolgozva. Kéz a kézben.

Big girls don’t cry;
Ott álltam a patológia előtt. Nem akarok ott lenni. A mélységes szégyen és a félelem elöntött. A kezem remegett. Nem kell látni mindenkinek, hogy ki vagyok. A klór és a fertőtlenítő marta a tüdőmet és úgy éreztem, hogy megfulladok. De mentem, a lábaim egyenesen vezettek és a pulthoz érve egy helyes hölgy rám mosolygott. Majd elkomorodva részvétet nyilvánított. Én pedig csak csendben biccentetem. Nem érdemli meg, hogy a könnyeimmel mossam el az emlékeit.
Nem tudtam elengedni, mindig is kíváncsi voltam, hogy igaz-e minden. A sérülések, nem csak a testi, a lelkiek sajogtak és a fejemhez kapva néztem, ahogy a tepsit kihúzva, felfedik a lepedő alatt heverő férfit. Ő volt.
Apám hideg, merev teste. Megfogta a vállamat a patológus és közölte, hogy túladagolás. Meredten néztem a semmibe révedő szemeket. Annyi fájdalom és gyötrődés után megszabadultam tőle. Nem éltem vele, az Egyetem alatt elköltöztem, de várható volt, hogy egy mocskos aluljáróban fognak rátalálni. Kory szólt, hogy találtak egy holtestet és apám az. Addig nem hittem el, míg magam nem láttam. Most pedig itt állok, szemem olyan száraz, mint a sivatag. Bár apám mindig azt hajtogatta, hogy a nagylányok nem sírnak. Talán ez az egyetlen olyan tanácsa, amit megfogadtam és minden pillanatban jól jön. Főleg mikor a hozzátartozókkal kell közölni, hogy meghalt a szerettük. Én most még is úgy állok itt, mintha egy idegen lenne. De hiszen Ő az apánk. Vagyis, volt.

She says that she is never afraid;
Nevetve állt előttem, hogy mennyire élvezi a munkáját és büszkén fogta a papírokat, hogy dolgozik. Hogy végre ő is révbe ért . Emlékszem mennyire féltünk a felvételitől. De ő már dolgozik, nekem pedig már csak pár évem van, hogy ügyvéd legyek. Fáradt voltam, a második napomat töltöttem a munkába merülve. Minden gyorsan történt. Csörgött a telefon. Egy fiatal lány, lőtt sérüléssel. Lelőtték, mert a túsztárgyaló elvesztette az ügyet. A túszejtő nem habozott csak lőtt. A golyó Kory mellkasáb fúródott, és megölte a nővéremet. A fogvatartó, aki kiakarta rabolni a bárt, ahol dolgozott, most vígan él a cellájában.

Blow a kiss, fire a gun;
Ket hónap múlva. A lakásból kilépve egyedül a gyásszal és az egyedülléttel küzdve elmentem szórakozni. Azt mondták, hogy mindennek mag van a maga módszere. Mindent kipróbáltam, amit eddig kilehetett. De nem ment. Nekem ő olyan volt, mint a másik felem, akit sosem kértem csak megkaptam. De már nincs többé. A vér bűzős, erős szaga még ott volt az orromba, ahogy az orromba és feltört az elmémbe égette a történteket.
A hely tele volt, már fullasztó meleg és a tömeg is zavart, de annyit ittam a felejtésre, hogy nem foglalkoztam vele. A férfiak és nők tömege szinte egy testként hullámzott. Én pedig egyedül elveszve a tánctéren csak kikapcsolódásra szomjazva táncoltam. De természetesen nem kellet sokat várnom. Egy idegen társult oda hozzám. Ő az. Nem kellettek szavak, éreztem, hogy pulzál a testem és forr a vérem. Megőrültem és a vadság, a hirtelen jött szabadság megmámorított.
Aztán egyszer csak megcsókolt, a sötét szemek és a rosszfiús külső mögött olyan csókot ajándékozott, amitől a lábaim megremegtek. A csók szakadtával Csak bámultam rá, tudtam mit akar, és azt is, hogy én mit.. Nem szabadott volna nekem ezt megtenni. Ügyvéd vagyok, ő rendőr és tudom jól ki volt az, ő ölte meg a másik felemet. Mert nem jutott semmire a tárgyaláson. Elvesztette az ügyet. Én meg a nővéremet De ezen éjszakán azt akartam, hogy szenvedjen, megkapott mindent, és otthagytam. Egészen addig, míg nem tartoztatott le drogfogyasztásért. Picsába.