Már megint hova tűnt Josephine? Most komolyan gondolja, hogy itt hagy egy totyogóval? Pont a medence szélén? Ha belesik fejest, oké, hogy nem töri be a fejét, alapba se menne, de mire odakúszok a víz alatt (mert miért is menne víz felszínén), addigra háromszor megfullad...na. Merthogy az úszóreflexe még megvan.
Így lassú tempóval odakúszok, hogy ne érezze a késztetést a kölök, hogy neki most csobbanni kéne.
- Szióó! Hát apád? Már megint ebek harmincadjára dobott? - Merthogy a kutyájuk is észlelte a helyzet poénját, aki felér egy hegyomlással, de úgy figyel a kölökre, hogy szép nézni, jön is, mert úgy véli, szerinte sem a medence szélén a helye a kisgatyósnak. Egyedül. Meg is szagolja a fejét, mire a kiskrapek érdeklődéssel néz fel, ki az, s mikor meglátja négylábú őrét, felé fordul és tapsikol, majd felé kúszik, a kutya meg lép hátra. Á, ha az összes felnőtt, magát embernek nevezőnek csak a negyede lenne ilyen eszes! Josephine az apja, most perpillanat, nem tartozik közéjük.
Hagyom őket szórakozni, de azért a medencében lengetem a karom, míg ki nem jön vissza Josephine.
- Azért szólnál legközelebb, ha bemész, a kölök meg a medence szélén? - Nézek rá, mire látom elsápad.
- Hogy a francba került a medence szélére?
- Miért, hol volt?
A válaszra csak leborítani tudom a fejem az alkaromra, amire közben rátámaszkodtam. Tanulnia kell még, hogy a kölkök kiváló mesterei a szublimálódásnak és a teleportálásnak.
- Viszont én most olajra léptem – tolom ki magam a vízből és egy puszit nyomok a kölök fejére, míg a kutyát megsimogatom, mielőtt még a fejem harapja le, mert a kölökhöz nyúltam. De éppen egymással szerelmesek, így csak egy rövid lengés mutatja, hogy érzékelt, aztán kész.
- Te nem kapsz. Fogod még egyszer a kölköt otthagyni a medence szélén. Na! - mert persze Josephnek a vizes lepedőt végig kell vágni a hátsómon!
A feleségének azért adok egy puszit búcsúzóul.

Félóra múlva már taxiban ülök, nincs kedvem se a kormány mögött ülni, akkor inni sem a legjobb, és a biciklit is érdekes lenne hegynek felfelé tolni.
A bárba lépve jól esik annak hűvössége. A pult felé tartok, észre is veszem a világos üstököt, le is teszem magam a mellette lévő üres helyre. Egy sört kérek, miközben leveszem a napszemüvegem.
- Remélem, csak az elsőbe fogtál nélkülem – bökök a pohara felé, majd alaposabban megnézem. Igaz, ahhoz meg sem kell néznem alaposabban, hogy van. A test sokkal beszédesebb, mint a szavak, s ezt baromi sokan elfelejtik.
- És... mire igyunk? - Emelem fel a korsó sört. Ezzel is jelezve, hogy látom ám, hogy néz ki, s ha akar, dumál róla. Ha nem akar, akkor jöhet Rosie cicájának a kibeszélése is, nekem az is teljesen tökéletesen megfelel.

Látom a mozdulatát, ahogy felém fordul, erre még inkább elmosolyodom. Felkönyökölök a pultra, az alkaromat helyezve a pult szélének.
Aztán ahogy kikéri a másik italt, csendben figyelem. Ez valahogy megerősíti azt, amit addig láttam.
- Ezt melyikre érted? Az első whiskyre, vagy az első tequiládra? - némi irónia van a hangomban, a többi mind figyelem és baráti törődés, hiszen mindenki úgy éli az életét, ahogy szeretné.
- Hét-huszonnégyben kaszinóztál? - Hogy mennyit szedett össze, nem foglalkoztat, annyiban inkább, hogy legyen étel és ital, amit magához vehet.
- Szép teljesítmény – tartom felé a korsót, hogy koccintsunk. - Megtaníthatnád nekem is – az utóbbi időben sokat bealszom, de nem csodálom, sokfelé fordulok én is. Nála valahogy mégis mást tudnék elképzelni indoknak, s majd, ha akarja, elmondja.
És meg is érkezik a válasz. Még a sör van a kezemben, de a folytatásra a whisky felé nyúl a kezem, s felé tartom koccintásra. Mar és éget, s egyben fel is ébreszt az alkohol.
Már a szám szélén lenne a kérdésem, hogy legalább kevsebb nyom nélkül, mikor folytatja. Nos, ezért szeretek jó hallgatóság lenni, mert megérzem, mikor kell csendben maradni.
- Szeretnél repetát kérni belőle? - Értem arra, amit kapna, ha visszamenne. Amit bírok benne, hogy köntörfalazás nélkül őszinte. Sokkal könnyebb lesz neki szembenéznie a gondjaival, életével, minthogy elrejtőzik előle vagy szőnyeg alá söpri.
- Roy? - Emlékszem rá, hogyne emlékeznék. A sör felé nyúlok, s legalább a negyedét felajtom. - Szerinted mit tervez? - Általában a zsaruk mit sem érnek, sok minden összefügg ebben.
- Mit akarsz tenni? - Hiszen már kikerülhetett ennyi idő alatt bűvköréből, ám tudom, saját magamon is, mennyire könnyű visszazuhanni.

Ránézek, kérdéssel a szemeimben, amit meg is formálok.
- Miből gondolod, hogy arra akartam utalni, hogy részeg vagy? - Mert egyáltalán nem. S majd elmondom neki, ha kíváncsi rá. Merthogy tudom, hogy viccel, s ha már nekikezdtem a karikának, akkor gurítom tovább, s ezt látni is a képemen.
- Most már csak az érdekelne, hogy tudsz automata pilótába kapcsolni és még fogadást is tenni, mikor alszol – vigyorgok a pohár mögött, felhajtva a maradékot a pohárból.
A folytatásra félrebiccentem a fejem, ahogy oldalra fordítom a kobakom s ránézek. - Nagyon szívesen. És te mondtad – jaj de jöhetnék, hogy a felismerés egyenlő a gyógyulással. Hát egy nagy f... enét. - Jól belemerültél. Nem is tudtam, hogy a rulett ilyenekre képes. Vagy a kártyák csinálták? - Nem fogom sajnálni és szánni sem. Magunknak csináljuk a életünket, s ha ő így döntött és cselekedett, ez lett a következménye. Ettől még nem jelenti azt, hogy ne állnék mellette. Jelen pillanatban inkább ülök.
- Így már értem – Aztán ránézek újfent a sör felett. - És ezt is.
Azt az előfeltételezést mellőzöm, mely szerint mintha kereste volna, mert mint állítom minden esetben, csak a jéghegy csúcsát látom, így aztán annyi és olyan oka, gyökere, akármilyen lehet, amiről álmodni sem álmodnék.
- Gondolod? - Rayt csak szavak alapján ismerem, s bár a rózsaszín köd és szemüveg ugyan nincs rajtam, mégis, mi van, ha beszélni akar vele, s elrendezi a dolgokat, s korántsem úgy, mint ahogy azt Clay gondolja? Mivel ezek megint csak az én szemszögeim, a saját tapasztalataim alapján így csak az egyszavas kérdésre szorítkozok, nyitva hagyva az összes létező többit.
- Miből véled úgy, hogy rosszabbá tette a börtön? - tekintek rá érdeklődéssel.
- Ahogy gondolod – ha nem akar róla beszélni, akkor lapozok. S mivel tudja, hogy megtalál, ha úgy látja, valamiben tudok segíteni, akkor majd szól. Nem szokásom tolakodni.
- De még mennyire! Jövő héten egy hosszabb túrára megyünk, korábban jártuk meg, milyen lesz majd – hiszek a természet józanító erejében, s hogy kilépünk a civilizációból.

Elvigyorodom a válaszra. Nem is vártam mást s mégis, teljesen egyedi, ha tőle érkezik.
- Miért, talán nem igaz? - rámutatok arra, amit éppen csinál. - Mégis csak igazam volt, ahogy elnézem – megemelem a poharam, majd iszok egy pár kortyot belőle. Csak utána reagálok a szavaira.
- Elég érdekes hobbi. Inkább menne szobrásznak.
Csendben maradok egy ideig. Az üres bíztató szavaknak sosem voltam híve, s nem is alkalmazom. Baromságnak tartom, álságos.
- Nem tudok azzal jönni, hogy a jó irányba tud bárkit is változtatni egy olyan hely. De jó a megérzésekre hagyatkozni.
Elmosolyodom, mert már tudom, mi lesz a válaszom.
- Háromnapos túra lesz, ami kettő lenne, csak az első este mindenki csatakrészegre issza magát, s legalább egy háromnegyed nap kiesik. Szokás szerint. - majd ránézek.
- Mintha azt mondtad volna, hogy szeretnél szem elől veszni. Van kedved csatlakozni? Van legalább egy heted felkészülni. - fogalmam sincs, mit fog válaszolni, ötletként felmerült bennem. A srácok is ellenének vele.

Elmosolyodom, megingatva a fejem.
- Az már rég gáz lenne, ha állandóan igazam lenne – eléggé be lennék tojva tőle, mert amit látok, az nem éppen az, amit szeretnék az életben. Csakhogy Claynek igaza van, elég sokszor bejönnek a szavaim.
- Eeemm.. láttam én már gazda kezébe harapó kutyit, mert a gazdi túllépet a kutyi morálján – na, az volt egy gyönyörűszép nyomozás, amiről csak azért tudok, mert bevontak, lévén, meg akarták kérdőjelezni szerencsétlen elmeállapotát és nekem kellett volna helyre rántanom. Bukták, mert láttam, hogy minden rendben van vele, csak elege volt. Azóta köddé vált, tanúvédelmi programot élvez.
A mozdulatot, amellyel a haját igazítja, elkapom, s jobban megfigyelem, aztán az italomra koncentrálok.
- Mitől van az az érzésem, hogy ezt csak szeretnéd hinni, s valójában másra készülsz? - a szavaim hangszíne költői kérdésként teszik ezt fel, mert nem várom el, hogy válaszoljon rájuk. S mivel belefolyni sem akarok, így nem teszem fel azt az ajánlatot, hogy nálam meghúzhatja magát. Szemétnek tűnhetek ilyenben, s inkább csak azt tanultam meg, hogy mindenkinek van mit tanulnia, még nekem is.
Ellenben ajánlok mást, mert hidegszívű annyira nem szokásom lenni. A fiúk meg felnőttek, egyik sem kispályás aktatológató, hogy szépen fejezzem ki magam.
- Tartanál, vagy jössz is? - Nézek rá. A kettő között azért van különbség, s nem erőltetek rá olyat, amit nem akar.