Sokan vannak, akikből harapófogóval kell kiszedni az információkat a múltjukról. Ő rajtuk is túl tesz, magától nem beszél róla, mintha nem is lett volna élete a gimnázium előtt. Az akta titkos, minimum egy magas rangú bíró engedélye kell ahhoz, hogy bárki hozzáférjen. Az élete tizenkét éves kora óta kettősségben telik. A mosolygó, örökmozgó kislány, aki volt, ott halt meg. Ami maradt, az egy belül dühös és magányos kis lény. Két életet él. Nappal összeszedett, mosolygós, hajthatatlan nő létezik, akinek kifogástalan a kinézete és tökéletesen végzi a munkáját. Nappal Ruby él, aki imád könnyedén flörtölni, tud lelkesedni a kultúráért, táncért, finom ételeket főz és teákat gyűjt. Imád nyelveket tanulni, a park egyik padján ebédelni és a kutyáját sétáltatni. Ruby nem sminkel erősen, a kelleténél jobban nem hangsúlyozza ki vonásait, feleslegesen nem mutat túl sokat a testéből. Teljes rutinja van bőrápolásra, mert tisztában van vele, hogy a munkájában a saját arca a legjobb reklám. Gondosan ápolja, krémezi és évek óta nem hagyta el lakását fényvédő krém nélkül még alkonyatkor sem. De ha eljön az alkonyat... Az éjszaka követi, mely Ellie birodalma. Ellie nem fél az italtól, találkozott már jó néhány droggal, és ritkán emlékszik annak a nevére, aki mellett ébred. Ő a saját birodalmának királynője, uralkodik mindenki felett, aki besétál az ajtón. Nem kér engedélyt, sem bocsánatot, ha kell, manipulál és összezúzza a lelkedet. Adrenalin függő, fejest ugrik mindenbe, ami neki tetszik. Minden megkötés és korlát, amely a munkával jár, ilyenkor megsemmisül. Ellie sminkjében a sötét tónusok mutatkoznak meg, ruhái csodálatosan ölelik idomait, még nyáron is magas sarkú csizmát visel. Kedvenc szórakozó helye egy szex klub, és gyorsabban köt ki az ágyhoz, mint egy hivatásos nővér. Nem fél használni a játékszereit. Pont annyira imádja a férfiakat, mint a nőket és ő lesz az, aki édeshármast ad ajándékba, ha szülinapod van. Egy maroknyi, vagy annál is kevesebb ember van a világon, akik látták már mindkettőt. A határok élesek, nem könnyen átléphetőek.

Minden érmének két oldala van, minden történetnek két fele. Én egyet ismerek, de ez is elég, hogy ne akarjam soha tudni, mi a másik. Ahhoz ugyanis fel kellene fedeznem egy olyan lélek sötétségét, amely egykor mindent jelentett nekem és amely a sajátomért felelős. Évekig titkoltam, honnan ered bennem ez a mély fájdalom és a kényszer a férfiak megbüntetésére, és senki nem szeretett annyira, hogy megpróbálja kideríteni. Ez nekem megfelel. Nem akarok barátot, férjet, rettegek attól, hogy gyermeket szüljek. Ha rajtam múlik, soha többé nem esem teherbe. Soha senki nem fogja megtudni, ki és mi voltam, mielőtt összeomlott a világom. Még azt sem, hogy a fekete hajkorona olyasmi, amiért hat hetente hagyok kisebb vagyont a város egyik legjobb szalonjában, hogy eltűntessék a halvány barna lenövést. A fodrásznő talán tudja, hogy ez a szín hosszabb méretben pezsgőszőke lenne, de nem említette soha. Talán a szemszínem az egyetlen igazi rajtam, ez a hideg kék árnyalat, amely mindenkit rabul tud ejteni. Az arcformám attól függ, hogyan játszom a fényekkel és a kontúr festékkel. A bőröm pár nap alatt kaliforniai strand barnára sülne, ha hagynám, hogy tényleg érje a fény. Ehhez képest a legnagyobb nyarat az épületek mélyén töltöm, a testápolóm erős fényvédő faktorral rendelkezik, a szeplőimet pedig egy új fajta kezeléssel távolíttattam el. Ez egy fajta harc a túlélésért számomra...
Egy ideális világban minden gyereknek van lehetősége megfelelő anyagi körülmények, szerető szülők és nagy tudású tanárok között felnőni. Ez a világ nem ideális. Messze nem az. Így pedig a bele születő gyermekek élete sem lesz soha felhőtlen. Mindenkinek hiányzik legalább egy, ha nem kettő vagy három a lehetőségek közül. És van az a kisebbség, aki azt kívánja, bár több mindent veszített volna el. Anyámra nem emlékszem. Néhány régi, szakadt fényképem van róla, fénykorából, mielőtt egy szabotált bűvészkellék megölte volna az egyik próbán. Három éves voltam, nem sokat értettem meg belőle, még a temetésén sem vehettem részt. Helyette maradt a magányos apa, aki nem eresztett és minden utazására magával vitt a következő években. Hét évesen kerültem először közösségbe, az iskola sok évnyi utazás és szabad mozgás után számomra a poklot jelentette. Egyedül a torna órát kedveltem, volt egy gimnasztika tanárnő, aki hetente több alkalommal is tartott edzéseket. A legkisebb voltam, aki bekerült a csoportjába, ugyanakkor a legjobb is. Élveztem minden feladatot, új szert és koreográfiát, amit csak mutattak. Gyakoroltam az órákon, gyakoroltam iskola után, gyakoroltam esténként, mialatt apám bűvészműsorának a színfalai között várakoztam. Soha nem volt dadusom vagy idős szomszéd néni, aki vigyázott rám. Apám óvó szeretete annál inkább. Ha elfáradtam, az irodájában aludhattam, ő pedig gondosan kulcsra zárta az ajtót. Én voltam az ő apró, szőke, kék szemű tündére, akivel mindenkinek dicsekedett. Egyszerűek voltak a szabályok, bármit megtehettem, amíg ő a közelben volt és soha nem hagyott egyedül egyetlen vendéggel sem. Sokan azt mondanák, túlságosan is óvott a világtól. Ami igaz. Mindent megtett, hogy távol tartson attól a kegyetlen és valós világtól, amelyet ő már nagyon jól ismert.
Máig élénken emlékszem a világom összeomlására, tizenegy éves voltam. Nem apa jött értem az iskolába, helyette két rendőr várt rám. Egyenesen az őrsre vittek, majd egy gyermekvédelmi munkás figyelt rám, amíg meg nem érkezett egy nő, hogy kikérdezzen. Apám érdekelte, az utazásaink, az együtt töltött idő. Két nap múlva apám ellen vádat emeltek gyilkosságért. Tele volt vele a sajtó, rólam is lehoztak egy homályos képet. Nem mertem visszamenni az iskolába. Nem mertem kilépni a házból, ahova a munkás vitt. A tornatanárnőm fogadott be, próbálta enyhíteni a sokkot. Magántanulóként fejeztem be az évet, majd átjelentkeztem a lehető legmesszebbre, Seattle-be. Anyai nagyanyámat sikerült felkutatniuk, ő vált a gondozómmá, új nevet, tb számot, születésnapot kaptam. A gimnáziumot egy fekete hajú goth kezdte, aki négy évig fehérre alapozott arccal, fekete szem és ajak festéssel járt be. És jól tanult, ellentétben az örökmozgó tornásszal. Az egyetlen, ami megmaradt, az a mozgás szeretete. Csak megváltozott a cél. Az atlétikában nem engedik az erős sminket. Az akrobatikus táncban igen. Évekig tanultam, versenyeztem és élveztem az egészet. Ösztöndíjat kínált jó néhány egyetem. 18 évesen a legnyüzsgőbb felkínált helyet választottam. A nagyim pedig még azon a nyáron meghalt. Másodszor is hátra hagytam a várost, amely az otthonom volt. És a családomnak is vége volt. Az egyetem ellenben tárt karokkal várt. Nem voltam gazdag vagy gyönyörű, de lemondva a goth festésről elég különleges lettem a hedonista kölykök számára. Szerették, hogy nem félek az italtól, a kalandokról és nem érdekel a belsőjük. És soha nem titkoltam, hogy a lányokat is kedvelem. Magukkal vittek a legromlottabb estélyekre. Bevezettek a szado-mazo világába. Én pedig azóta sem jutottam ki. Ezt használtam, hogy elmeneküljek a valóságból. Ez volt a bevételi forrásom, ami segített kikerülni a diákkölcsön végtelen gödrét. Az első sebészfőnökömet az egyetem után itt ismertem meg. Neki nem volt róla fogalma, de fogadok, hogy azért vett fel a rezidensnek, mert a fekete hajam egy álarcos nőére emlékeztette. Ahogy a személyzeti főnökét is. A jelenlegi helyemet viszont magam szereztem meg, a magánklinika második legtöbbet kereső plasztikai sebészévé sok munkával léptem elő. Én voltam az a lány, aki szabad idejében kicserélte a főnöke összes nassolni valóját, mikor túl magasnak találta a koleszterin szintjét és felügyelte minden ebéd rendelését. Aki önvédelmi edzésre járt, végig csinálta az evakuációs tréninget, minden hasznos információbiztonsági kurzust. És kategorikusan nem főz kávét, mert arra van jó néhány gyakornok és diploma nélküli nővér / titkárnő is. Lehetnék ortopéd sebész is. A képesítésem megvan hozzá, komplikáltabb esetekben ki is használom. Kijövök a gyerekekkel. Könnyedén megnevettetem a kislányokat, akik irigyelnek, amiért már szabad festéket használnom az arcomra. Van valahol a fiók mélyén egy játék konzol az üres időre és a fiúknak. Ezer és egy lehetőség van, hogy én legyek a nélkülözhetetlen munkaerő egy kórházban, de még nem akarom. Egy valamit ugyanis jól megtanultam már: ezen a világon a legjobb segítség a váltáskor a pénz és a tudás…